„Eleinte csak viccelődtünk azzal, amikor meglátott egy csinos lányt, hogy lenne-e kifogásom a hármas ellen, ha ismernénk őt. Igaz, hogy minden vicc félig igaz?" – amikor észreveszed, hogy a kezdeti lángolás csökkent, megfordulna a fejedben a nyitott kapcsolat lehetősége? A következő sztoriban szereplő pár fejében megfordult. Sőt, bele is vágnak, ám egy betörés utáni közös takarítás újra összehozza őket. Romi vagy nem romi? : )
Két évig együtt voltam a pasimmal és egy idő után eljutottunk a „se vele, se nélküle” helyzetbe. Talán sokatoknak ismerős az érzés. Én 28 vagyok a pasim 27 éves. Amikor mindketten azon röhögünk már kínunkban, hogy mennyire eltűnt belőlünk a tűz, az már durva. Megszoktuk egymást. Ez nem azt jelenti, hogy nem jó vele, mert szeretem, vagy én ne lennék jó neki, csak annyit, hogy már nem ugyanaz minden, mint az elején. Szeretjük egymást. Eleinte csak viccből dobtuk fel egymásnak a nyitott kapcsolat lehetőségét. Aztán egyre jobban elgondolkoztunk rajta.
Végül kimondtuk, hogy vágjunk bele. Nem volt nehéz a kezdet, mert már három hónapja külön költöztünk. Akkor azt hittük, az idő majd megoldja, vagy valami. Igazából nem is tudom, mit vártunk ettől. Talán azt, hogy kényelmetlenné válik majd a másik hiánya, és újra egymásra találunk. Elárulom, hogy így történt, de nem úgy, ahogy kigondoltuk. Rendszeresen tartottuk a kapcsolatot és elmondta, hogy próbálkozik lányokkal, de nem jött még össze neki semmi. Én bekamuztam, hogy én is próbálkozom, pedig nem tettem egy lépést se. Aztán történt valami. A párom nagyapjának háza, pár utcányira tőlük, hónapok óta üresen állt. A rendszeres odalátogatás egy külön program lett az életében, ugye: fűnyírás, karbantartás, egyebek. Az egyik éjszaka aztán betörtek oda. Nyilván kifigyelték, hogy nem lakik már ott senki. Szerencsére minden értéket kimentettek onnan, de akkor sem volt szemét, ami ott maradt. A párom felhívott, hogy elmondja, mi történt. Elég nagy rumlit csináltak 1 éjszaka alatt. Az is lehet, hogy visszajártak, mert nehezen lehet elképzelni, hogy azt a csatateret egyetlen éjszaka alatt állították elő. A párom heti kétszer ment fel. Én felajánlottam, hogy segítek neki takarítani. Előtte jöttek a rendőrök, a helyszínelők, majd elmentek – mondtam, ne várjon csodát. Amikor megláttam a terepet, összeszorult a torkom. Szétkaptak mindent. Amúgy is megrázó, amikor egy szeretted holmijait idegen kezek meggyaláznak. Tudtam, mit érez. Aki még nem látott igazi betörést: más fogalmaik vannak a hazai bűnözőknek, nem olyan, mint a filmekben, amikor az elegáns fekete latexbe bújt betörő lassan kört vág az ablakon, benyúl rajta, kinyitja és beoson, közben lazázik és nagyon óvatos. A házban értelmetlenül össze volt törve minden, a berendezés, a bútorok - nem nagy érték, de rumli volt, fiókok, ruhák kidobálva az udvarra. A betörő egyszerűen úgy gondolkodott, nyugodtan zajonghat, megteheti, hiszen úgy sincs veszteni valója. Ez gyomorforgató. Én is nagyon felháborodtam. A párom szerint a tettes az utcában lakó illető, aki mindenkinek fusi rózsametszést, kertgazolást, fűnyírást vállal. Hallottunk már róla, hogy erősen iszik, gyanús alakokkal lődörög, és voltak már zűrös ügyei. Ahogy szedtük össze a romokat, meg hajtogattuk vissza a ruhákat a szekrénybe, beszélgetni kezdtünk. Elárulta, hogy hiányzom neki, és nem biztos, hogy jó ötlet volt ez a nyitott kapcsolatos ultimátum. Aztán jött az a rész, hogy „kinek az ötlete is volt??” Az őszinte válaszok kivédésére remek kommunikációs fal volt maga a törmelék eltakarítás, a munka, mert amikor kérdeztem valamit, vagy ő tőlem, máris emeltünk valami nehezet, hogy eleget gondolkodhassunk a válaszon. Nagyon vicces volt. Végül újra összeköltöztünk és bevallottuk egymásnak, hogy egyelőre jegeljük a nyitott kapcsolat-dolgot. Ha majd nagyobb szükség lesz rá, újra elővesszük. De visszatérve a kérdésre, hogy kinek az ötlete is volt a dolog, nem tudtuk visszavezetni, mert eleinte csak viccelődtünk azzal, amikor meglátott egy csinos lányt, hogy lenne-e kifogásom a hármas ellen, ha ismernénk őt. Igaz, hogy minden vicc félig igaz? Nem is kívánok a jövőbe nézni, hogy mi lesz majd. Bőven elég a jelen. Szeretjük egymást, ez már bebizonyosodott.