„A barátnőm túl korán ért haza…” - igazi börleszkkel indul a hét! A klasszik szitu most megelevenedik: a srác egy lánnyal enyeleg, ám a barátnő egyszer csak beállít, így a szerető majdnem a ruhásszekrényben köt ki. A lebukástól a fiú maradék józanesze menti meg őket, mert mielőtt még átadná magát a vad vágynak, bezárja az ajtót, így az In Flagranti csak majdnemleges. Most újból meggyőződhetsz róla, hogy tényleg a hormonok rabszolgái vagyunk és megtudhatod azt is, milyen jól jön néha egy erkély.
És még valami: Hozzuk ki együtt a legtöbbet a Valentin napból: ma van az utolsó esélyed, hogy beszállj a Csajok és Pasik Valentin napi óriás ajándékcsatájába! Ne hagyd magukra a többieket, segíts eldönteni, hogy a Csajok, vagy a Pasik-e a jobb ajándékozók? Kattints, és szállj be te is! www.csajokespasik.hu/valentin És ne feledd: ma természetesen mindenki Prémium tagként használhatja a Csajok és Pasikat! Jó böngészést. :)
Mielőtt belekezdenék szeretném elmondani, hogy négy éve vagyok együtt a barátnőmmel és amit tettem, csak egyszer fordult elő. Méghozzá tavaly szeptember elején. Egy régi kolléganőmet hívtam fel beszélgetni. A barátnőm dolgozott éppen. Én zömében otthon végzem a munkám, így adott volt minden a kísértéshez. Szóval a lány feljött, és bennem tényleg semmi szándék nem bujkált, egyszerűen így alakult. Ülünk nyugiban és beszélgetünk. Egyszer csak az ablakhoz lépett és az utcát nézte, hogy milyen magasan vagyunk, innen milyen a látkép. Én mögé léptem, szorosan a vállához simultam, hogy én is kilássak a válla felett és magyarázni kezdtem, hogy „nézd, ott a zöldséges, ott egy ruhaturkáló stb.” eközben hozzányomtam az arcom az övéhez. Ő is vette az adást, mert egyszer csak végig simítja a karomat. Innen nem volt visszaút.
Nem gondolkodtunk, csak cselekedtünk. Csók, majd az ágyra estünk. Annyi eszem még volt, hogy a bejárati ajtóban elfordítsam a kulcsot és a zárban is hagyjam. Ez volt a szerencsénk. Tettem ezt azért, mert nem tudtam, mikor jön haza, délután vagy este, én úgy emlékeztem, hogy szerdán este jön, de volt már hogy előbb került haza. Végeztünk és az ágyon pihegtünk. Pont, amikor öltözködtünk fel, hogy ne kísértsük tovább a sorsot, hallom, hogy valaki a kilinccsel próbálkozik. Aztán csöngetnek. Megjött. Kiszóltam, hogy mindjárt nyitom. A lányt eleinte a szekrénybe akartam elbújtatni, de eszembe jutott, hogy tele van kabáttal, így gyorsan kinyitottam az erkélyajtót. Sose használjuk, de ha a barátnőm ma mégis úgy dönt, hogy kinéz, bukta van. Megkértem, hogy guggoljon le, hogy az ajtó melletti ablakban se látszódjon, mondjuk ha nem jön be a szobába mindegy, szerencsére nem is jött. Amikor körbenéztem, árulkodó nyomok után (nem maradt), mentem ajtót nyitni. A barátnőm ment a konyhába, én utána. Szerencsére hamarosan kiment a vécére, én pedig, mint a villám rohantam az erkélyre és lökdöstem kifele a csajt, aki kínjában halkan, szuszogva nevetett, ami rám is átragadt, mert hirtelen átéreztem a helyzet vígjátékszerűségét. Elment.
Nem tettük meg többet.
Mással sem. Sem akkor, sem később nem martam azon magam, hogy mindezt megmondjam-e a barátnőmnek, mert egyrészt vége van, másrészt sehova nem vezetne az őszinteség. Mert szeretem őt és valahányszor a szemembe néz, vagy azt mondja nekem, hogy szeret, olyan kínosan érzem magam. Nagyon nem szeretem, ha engem átvernek - de akkor én se verjek át másokat. Mégis el kéne mondanom neki? Ennyi idő távlatából? Szerintem már késő.
