„Nem akart felébreszteni, taxiba rakni és elzavarni engem, de ott sem akart hagyni minden vagyonával együtt. Így gyorsan összeszedte a pénzét” - újabb mókás történet érkezik: a pasi meg van győződve arról, hogy a legjobb békülős duma, ha elárulja a csajának, hogy annak idején zsebesnek gondolta. A srác fura vallomása újabb dühroham helyett megenyhülést vált ki a lányból. Most megtudhatod, hogy néha a legbénább vallomás is kiváló mentőöv.
Sziasztok! 31 éves lány vagyok, a szóban forgó pasi pedig 35. Egy éve voltunk együtt, amikor egy viharos veszekedést követően csomagoltam és elhúztam. Nagyon fájt… hiányzott. Sokat gyötrődtem. Attól is féltem, hogy majd ellenem hangolja a közös barátainkat, de később kiderült, hogy semmi ilyen szándék nem volt benne. Amikor nagy nehezen vettem a bátorságot, hogy felhívjam és megkérdezzem tőle, mikor hozhatom el a lakásából a maradék cuccaimat, ő készségesen azt felelte, hogy bármikor. Fel is mentem. Eleinte nem szólt hozzám egy szót se, csak egy halk sziát kaptam, amikor ajtót nyitott, majd visszaült a tévé elé. Addig én csöndben csomagoltam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mögöttem áll az ajtóban. Azt mondta, hogy van egy üveg bora és nem akarok-e beszélgetni vele. Hogyne akartam volna!
Leültünk a konyhába, rágyújtottunk és poharaztunk… mint a nem is olyan régi szép időkben. Azt mondta, hogy most el fog mesélni nekem valamit, amin biztos, hogy nevetni fogok. Egy koncert után, az előtérben találkoztunk először: az egyik barátom ismerte őt. Bemutattak egymásnak. Amikor mindenki megérkezett bentről, mentünk inni valamit, így beültünk egy közeli bárba. Itt telefonszámcsere stb. és még azon a héten megbeszéltünk egy második randit, amit előtte 1 órával mondott le. Most bevallotta, hogy nem náthás volt, hanem annyira izgult a találkozótól, hogy dél óta ivott és… hát addigra rendesen berúgott, és nem akarta, hogy szeszkazánnak gondoljam :): ) Nem értettem az izgalmát, hiszen egyszer már találkoztunk, úgy ahogy ismertük egymást. De a békülős sztori nem ez volt: elmesélte, hogy amikor először jártam a lakásán és sor került az első intim együttlétre, hajnali 3-kor váratlanul elhívták dolgozni – akkor azzal is foglalkozott, hogy szórakozóhelyeken kellett a kihelyezett technikát bontani és elszállítani. Néha most is csinálja. Ez egy olyan meló volt, amire a nap 24 órájában ugrásra készen kellett állnia. Nem akart felébreszteni, taxiba rakni és elzavarni engem, de ott sem akart hagyni minden vagyonával együtt. Hiszen alig ismert. Így gyorsan összeszedte a pénzt és az értékeit, kedvenc mütyürjeit egy szatyorba. Mintha saját magát rabolná ki - és magával vitte! Amikor elmesélte, nem tudtam, hogy nevessek vagy sírjak – végül mindketten szakadtunk. Azt mondta, hogy a hisztim neki olyan volt, mint amikor valaki bejelenti, hogy öngyilkos lesz, felmászik a hídra és ott áll egy órát, hogy mindenki láthassa, ahelyett hogy ugrana. Nem, ha valaki ugorni akar, akkor felszalad a hídra oszt ugrik! – ezen kicsit megint kibuktam és majdnem generáltam még egy viharos veszekedést… de van amikor a másik félnek kell engedményt adnia, és nem mindenért felhúznia az orrát.