Sziasztok! Körülbelül tíz évvel ezelőtt majdnem beleugrottam egy házasságba, amiről akkor még azt hittem, hiba lenne. 36 éves vagyok, amikor kapcsolatunk véget ért, 26 voltam. Zolival 20 éves korunk óta ismertük egymást, majd pár évig jártunk és már a közös életet terveztük, amikor közbejött valami. Mindketten tudtuk, hogy egymásnak lettünk rendelve, de nem figyeltünk a belső hangra, így tettünk egy hatalmas kerülőt. Zoli elhatározta, hogy kimegy Németországba, határozatlan időre. Ez nekem nem tetszett és egy vitát követően szétmentünk. Utána még próbálkoztunk, majd elment. Se kép, se hang. 10 év telt el, míg egy közösségi portálon, csak a kíváncsiság kedvéért, utána néztem. Meg is találtam őt.

Megtudtam, hogy azóta megházasodott és van egy gyereke is. Ismerősnek jelöltem. Jött is az üzenete, hogy nagyon örül, hogy újra hall rólam. Elmesélte, hogy pár éve elvált, és van egy gyereke is. Most egyedül van. Megadtam neki az új számomat, hamarosan felhívott és megbeszéltünk egy személyes találkozót. Mondtam, hogy most nekem sincs senkim. Innentől egyenes út vezetett az egyre szaporodó találkozásokig. Hát, újra összejöttünk. Minden szép és jó, de egy valami nagyon zavar. Megkért, hogy lakjak nála, és nekem nem is volt ez ellen kifogásom. De… Zoli nem úgy vált el, mint ahogy sokan tennék: kígyót-békát kiabálva arra az emberre, akivel sokáig megosztott ágyat és asztalt, elátkozva a percet, amikor megismerte. A nő egyetemi tanár. Zoli sem egy surmó, volt már üzletvezető és sofőr egy nagykövetségen. Ránézésre olyan, mint egy pap és egy hidegvérű hajóskapitány keveréke. Szóval, kulturáltan váltak el, úgy, hogy közben megmaradt a jó viszony. Az ex-feleség gyakran jön fel Zolihoz a gyerekkel együtt, mint valami rokon, barát vagy ismerős. Még nekem is bemutatta mindkettőt, ami elég kínos pillanat volt. A mai napig állítanak be – mondjuk nem minden bejelentkezés nélkül, mert szólnak előtte – de nekem ez akkor is bizarr. Nem akarom, hogy bárki is úgy gondoljon rám, mint kis fiatal második feleségre. Pláne úgy, hogy az ex-feleség és a közös gyerekük nagyon sok időt töltenek nálunk. Vajon újra érik az a hiba, amit 10 éve elkövettünk már egyszer? Ez a következő próbatétele a kapcsolatunknak? Vagy fogadjam el a minket gyakran meglátogató anya-gyerek párost? Vagy ez az egész valami nagyon érett dolog és nekem kéne felnőnöm hozzá?