Kedves Olvtársaim! (bocs a plágiumért) Lassan már délutáni sorozatot lehetne készíteni az irományaimból. Íme egy újabb fejezet, ami színtiszta Romana lesz, mert hát épp jajdeboldogvagyok. Két éves kapcsolatom a párommal eljutott arra a szintre, ami legközelebb áll a tökéleteshez. Talán emlékeztek rá, hogy voltak problémáink (és bizonyára lesznek is még), de eddig mindegyiken sikeresen túljutottunk. Nem akarok álszerény lenni, ez nagyrészt az én érdemem, de a párom idővel nagyon is partner lett ebben. Az első konfliktusok idején arra az elhatározásra jutottam, hogy - mivel nekem fontos ez a kapcsolat, és tudom, hogy a páromnak is az - sérelmeket, büszkeséget stb. félretéve mindent megteszek azért, hogy működjön. Nem volt könnyű, de tanultam a régebbi hibáimból (meg másokéiból) és kértem a páromat, hogy mindent, a legkisebb dolgot is beszéljük meg, ne hallgassunk el semmit a másik elől.

Eleinte ez neki nagyon furcsa volt, mert eléggé zárkózott, de ahogy ő is rájött, hogy a dolog működik, egyre könnyebben megnyílt. Nem gondoltam volna, hogy egy a 40-es évei végén járó pasi ennyire meg tud változni, ráadásul teljesen önszántából, csak azért, mert szeret. Nem is a megváltozás a jó szó erre, mert inkább csak felszínre engedte a valódi természetét, nem rejtette el tovább a macsó külsőségek mögé. Mára már annyira összecsiszolódtunk, hogy fél szavakból, és pillantásokból is megértjük egymást. Ahogy fokozatosan kialakult benne a bizalom irántam, egyre jobban ragaszkodott hozzám, és megnyílt felém. Nem korlátozzuk egymást semmiben, mégse teszünk olyasmit, ami a másiknak rossz lenne. Sajnos sokkal kevesebbet vagyunk együtt, mint szeretném, legszívesebben állandóan vele lennék, ha itthon van. Mégis noszogatom, hogy csináljon nyugodtam programot a barátaival nélkülem is, mert nem akarom, hogy egyszer csak úgy érezze, megfojtom a szeretetemmel. Ő ezt nagyon értékeli (saját elmondása szerint), de nem szokta kihasználni. Sőt, mostanában a haverok is feleségestől jönnek :). Teljesen egymásra vagyunk hangolva, akárhol is vagyunk, mindig érzem a jelenlétét és a figyelmét. Mindig, minden körülmények között érezteti, hogy összetartozunk. Kikéri a véleményemet olyan dolgokban is, amikhez nem is konyítok. Ennek ellenére mégse mondhatná senki, hogy papucsként viselkedne. Határozott, két lábbal áll a földön, az a fajta férfi, akiről tudom, hogy elkap, ha zuhanok. Azt hiszem erre mondják, hogy megtaláltam a másik felem. Még soha nem volt ilyen pasim, akitől ennyi szeretetet és törődést kaptam volna. Szerencsés vagyok és örülök, hogy az elején kitartottam mellette. Nem akarom tökéletesnek beállítani, természetesen vannak olyan tulajdonságai, amiktől falra mászok, de ezek maximum pillanatnyi bosszúságot okoznak, mert humorral és szeretettel fel tudjuk oldani a konfliktusokat.

Igazából ezt az egészet csak azért írtam le, hogy láttassam, milyen fontos a kommunikáció és az érzelmek kimutatása a párkapcsolatban (és mert jól esik kiírni magamból). Nálunk legalábbis ez vált be.