Három hónapja nem nyúlunk egymáshoz

2011. április 21. 07:09 - Panni CsP

„Én azért nem rángatom be az ágyba, mert ez nálunk sosem volt szokás. Régen magától ment, most meg leállt az egész. Ez minek a jele?” – a sráctól lassan elhidegül a barátnője, pedig két kézzel kapna utána, de hiába. Nem másik pasi van a dologban, ez biztos. Próbálja keresni az okokat, és azon töpreng, hogy már itt lenne az ideje egy kapcsolat-frissítő veszekedésnek.

 

Sziasztok! 26 éves pasi vagyok. Van egy barátnőm, akivel 4 éve együtt vagyunk és fél éve lakunk közös lakásban. Az életem úgy alakult, hogy hetente kétszer vidékre szólít a munkám, de egyik sem olyan, hogy az egyik nap a másikba nyúlik és őt – utazással együtt – két napig nem is látom. Éjszakákat nem szoktam kihagyni, tehát a jelenségre még ez sem lehet magyarázat. A probléma ugyanis az, hogy 3 hónapja nincs köztünk sok testi kontaktus. Mintha elmúlt volna. Egy-egy futó csók, amikor elmegyek vagy megjövök, de részéről nem láttam hajlandóságot arra, hogy este – mivel egy ágyban alszunk – akarjon többet is a közös alvásnál.

Nincs kedvem próbálkozni sem, amikor látom a szemében az érdeklődés hiányát. Pedig annak idején szavak nélkül is ment. És ez a lényeg. Én azért nem rángatom be az ágyba, mert ez nálunk sosem volt szokás. Most várok, de nem történik semmi. Vittem neki virágot: megköszönte. Átöleltem: elment fürdeni és lefeküdt. Ennyi tellett tőlem. Régen magától ment, most meg leállt az egész. Ez minek a jele? Jót tenne egy kis szünet a kapcsolatban? Vagy vége az egésznek és legközelebb már valamit hozzám is vág, ha mégis próbálkoznék? Nagyon bonyolult a kettőnk viszonya, sok dolgot megéltünk együtt. Én kívánom őt ma is, de az energiák, amiket küld magából, nem hogy nem bíztatóak (nem is taszítóak) hanem… semlegesek. Érdektelenek. És ez a legrosszabb, mert döntésképtelenné és bizonytalanná tesz. Biztos vagyok benne, hogy nincs másik pasija, vagyok olyan szemfüles, hogy ennek kiszúrnám a legkisebb jelét is: volt már pár barátnőm és abból kettőnél azonnal megéreztem, hogy egy harmadik játékost kíván bevonni, pedig akkor még le se feküdtek egymással. Szóval, ez a helyzet most. Iktassak be egy frissítő veszekedést?

 
390 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr772844109

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Házasság (jó) szex nélkül 2011.04.21. 10:14:31

Akinek sose volt benne része, az hitetlenkedhet, de elég sok házaspár él úgy évekig egymás mellett, hogy vagy nincs szex köztük, vagy van, de az annyira csapnivaló, hogy még rosszabb, mint a semmi. Nem szokás erről nyíltan beszélni, naná, hogy nem. His...

Trackback: Sosem volt neki igazán jó senkivel az ágyban 2011.04.21. 08:40:28

Nem tudom, lehet-e itt szexuális kérdést is feltenni? Van egy barátnőm, már fél éve járunk. Az a gond hogy ez amolyan féloldalas kapcsolat, mert szex az nincs benne. Azt hittem azért, mert szűz lehet. Mikor megkérdeztem elmondta hogy nem az, csak so...

Trackback: Mi kell a nőnek? 2011.04.21. 08:40:09

Mennyire népszerű téma ma a női-lét, férfi-lét!  Hogy a hagyományos nemi szerepek jók-e, vagy elavultak, hogy házimunkázzon-e többet a férfi, legyen-e több női politikus, hogy az étteremben, ha a férfi fizet, az gavallérság, vagy a férfiuralom beb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 13:51:37

@ċsirke72: én bele szoktam menni. utána a szakítás még maradhat :)))

Kytia 2011.04.21. 13:53:01

@gyvy: Okos fijú vagy, büszke vagyok rád.:DDD

@Cateran: Előfordul. Lakásmaffia így szokta.:D

@Husi_Laci: Minden elmúlik. De ez nem jelenti, hogy a közepén kell abbahagyni.:DD

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 13:53:53

@Kytia: valóban nem jelenti azt. a szexmentesség elején kell abbahagyni :D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.04.21. 13:53:58

@Cateran:
ááááááááááááááááááááááábaszki, nem hiszem el
Ismét egy szubmisszív hímnemű?

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.04.21. 13:55:06

@Husi_Laci:
na végre, már azt hittem, valaki ellopta a nickedet :)

@csupasz gőte:
igazságod vagyon, anya!
:)

Hurri Kán 2011.04.21. 13:55:46

@Kytia:
Minden okod megvan rá :DDD

Cateran 2011.04.21. 13:55:54

@Zsit (nyau és rémizé):

Felig-meddig:D Szeretek "fent" es "lent" is lenni:D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.04.21. 13:57:24

@Husi_Laci: Most komolyan, egy síró nőt dugtál?

fumerin 2011.04.21. 13:57:47

@Cateran: Nekem speciel jól állnak az agancsok. Olyan ki helyes vagyok velük:D

Cateran 2011.04.21. 13:59:27

@Köldökszösz (csodalampa):

Hat..az almoskonyv szerint az a jo, ha nedves..azt mar nem irja, hogy hol...:P

2011.04.21. 13:59:49

@Husi_Laci:
A Rio egész új. :) A Rango nekem nem nyerte el a tetszésemet. :)

@gyvy:
Kár... :(

2011.04.21. 14:00:28

@Nard:
Nem a helyre gondoltam, hanem a mesére. :) :)

Cateran 2011.04.21. 14:02:21

@Zsit (nyau és rémizé):

:DD Azert igy mindjart enyhebbnek tunne a dolog..:D "nem dugta, csak szopatta a siro baratnojet" Mennyivel masabb igy:DD

Hurri Kán 2011.04.21. 14:02:37

@Zsit (nyau és rémizé):
És a nő közben sírt? Egyre izgibb :DDD

Hurri Kán 2011.04.21. 14:04:10

@Cateran:
Ugye? Ég és föld :))) Annyira jó látni, hogy nem vesztek még ki mindenkiből az érzések :DDD

bájgúnár 2011.04.21. 14:04:41

@Husi_Laci:
Csak a hülye dicsekszik a diplomájával és a faszával!Azt azért becsülöm benned, hogy legalább kijavítod a helyesírási hibáimat.
Mindíg csípem amikor az érvek helyett a helyesírás kerűl előtérbe.Okos vagy diplomáskám!Remélem doktori címig eljutottál?Vagy ahoz már hülye vagy!Segédmunkásnak meg azért kell lenni sokaknak, hogy a magadfajták qurva okosnak képzeljék magukat.Persze mi sz&runk rátok mert a diploma nem egyenlő a műveltséggel.De ezt hiába is magyaráznám.
Most javithatsz legalább hasznosítod magad mert a gondolataid silányak.

fumerin 2011.04.21. 14:04:42

@Cateran: @gyvy: Mélytoroknál azééé kicsordulhatott a könnye! :D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.04.21. 14:05:05

@Rebelde: @Cateran:
mennyivel macsósabb, ugye?
És sokkal elegánsabb, meg nem olyan fárasztó, és így nem látszik közben az arca annyira, a könnyei meg elvesznek a bő nyál közt
(mondjuk ha mégsem szopatás volt, akkor télleg szarabb, vagy mindenképpen hátulról közelített - őszintén szólva, ha férfi lennék, ezerrel töppednék össze, ha menet közben zokogna a nő)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.04.21. 14:05:26

@Zsit (nyau és rémizé): Mondjuk én megzizzentem volna két hüppögés között. Veszélyes üzem, akárhogy is nézzük.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.04.21. 14:06:15

@csupasz gőte: @Köldökszösz (csodalampa):
Na ugye?
Ugye, hogy ugye?
Mennyi picsogó humanoid van itt! Kit érdekel, hogy rí a nő, nem?

Hurri Kán 2011.04.21. 14:06:37

@csupasz gőte:
Az könnyen lehet... Nem bírta nézni, hogy asszonkája mennyire szenved közben :DDD

Cateran 2011.04.21. 14:07:56

@csupasz gőte:

Meretfuggo:P

@Zsit (nyau és rémizé):

Hat...eppen lattam mar (orom)konnyeket itt-ott, de valo igaz..elszallna minden "ihlet", ha a no sirna kozben...Meg ugy egyaltalan...(1 eletre elmenne a kedvem nemhogy a szextol, de meg az elettol is:P)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.04.21. 14:08:04

@Zsit (nyau és rémizé): Rémülten, aggódó tekintettel a végtelenbe fókuszálni, és csendben imádkozni.

fumerin 2011.04.21. 14:08:43

@gyvy: Hááát, ha férfi lennék én is félnék a férfiasságom eltüntetni egy fogakkal teli barlangba! :D

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 14:08:57

@Köldökszösz (csodalampa): ja. néma gyereknek...

@Zsit (nyau és rémizé): tudom hogy nincs női lélek :D

@bájgúnár: művelt is vagy? "Mindíg"

az a gond hogy művelt te már sohasem leszel. se szép, se okos, se gazdag, se férfias. ehhez képest oszd az észt, vagy áthívlak csatornát tisztítani :DDD

Rebelde 2011.04.21. 14:09:46

@Zsit (nyau és rémizé):

hát ezt nem tudhassssuk, nem vágyunk férfijak

nem nagyon érdekli ez a fickókat, ha lekókadnának egy kis sírástól, a nemi erőszak, mint olyan nem létezne

husi laci ezt ne vedd magadra, te igazi lovag vagy, kivágod a nőt, mint macskát szarni:)

fumerin 2011.04.21. 14:10:24

@Cateran: Persze, ha kicsi,akkor nincsenek könnyek! :D

Cateran 2011.04.21. 14:10:38

@Zsit (nyau és rémizé):

Hehh sokadik elozo eletemben szavalt jelmondatok jutnak a eszembe...."asszonyallatnak hallgass a neve!" meg hogy "penz szamolva, no verve jo"....Aztan meg magamrol "ha szep nem vagy, hulye ne legyel"..es tudom, hogy mar keso..:P

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 14:11:15

@Cateran: gondolj arra hogy most vidítod fel :)
komolyan, ne én tehessek már arról hogy mással is kefél de fél bevallani és picsog. rögtön megsajnálom az ilyen kurvát :D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.04.21. 14:13:01

@Cateran:
az más ...

@Köldökszösz (csodalampa):
abbahagynád a tevékenységet, vagy így, fókusztalanul ugyan de végigvinnéd, ha már ott vagy bent?

@Husi_Laci:
istenem, néha kívánom, hogy ne legyen igazam :)

@Rebelde:
van akinek ez a fétise, most lebukott a Lacus, le ám

Cateran 2011.04.21. 14:13:19

@Köldökszösz (csodalampa):

Amolyan pek style? Puhan be es kemenyen ki?:D

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 14:13:27

@Rebelde: :D ez így van! egy geci nőt védelmeztek aki nem bírta elviselni saját magát. húzzátok már le magatokat :). soha nem pofoztam nőt de még én érezzem rosszul magam mert félrekúr :D

fumerin 2011.04.21. 14:13:38

@Köldökszösz (csodalampa): Az én koromban ez már szar szöveg az impotenciára! :D

Rebelde 2011.04.21. 14:16:30

@Husi_Laci:

nem biztos, hogy félrekúr:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.04.21. 14:16:44

@Zsit (nyau és rémizé): Engem mindig levesz a lábamról egy pár könnycsepp. Romantikus alkat vagyok.
De egy pofon mindig helyrerázza az ilyen hisztis picsákat!

Cateran 2011.04.21. 14:16:59

@Husi_Laci:

Pech..de hat feldobtad a labdat, "Target acquired! Fire at will!" es most lovoldozunk:D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.04.21. 14:17:33

@csupasz gőte: Nincs olyan, hogy impotencia, csak nem elég türelmes a partner.

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 14:17:44

@Rebelde: mint utóbb kiderült de, biztos. de ez csak több hónap múlva derült ki :)

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 14:18:21

@Cateran: csak nyugodtan, van rajtam mellény, sisak, pöcsvédő :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.04.21. 14:19:20

@Husi_Laci:
mármostan melyikről?

@Köldökszösz (csodalampa):
na, így beszél egy talpig fasz :D

@Cateran:
mind összejött? :)))))))))))

Cateran 2011.04.21. 14:22:35

@Zsit (nyau és rémizé):

Hat ize..az 1. 2 idezet korabbi eletekbol (de kar, hogy nem hiszek benne...pedig olyan szepen hangzik:D)
Az utolso meg jelen allapotom (rosszabb pillanataimban az egyik masik tudatom, aminek eros kisebbrendusegi komplexusa van, eros behatassal el iranyomba...a tudathasadas hatranyai...:D)

bájgúnár 2011.04.21. 14:27:00

@Husi_Laci:
még ahoz is hülye vagy?Ezért kárvolt tanúlnod.Gondolom az anyád verte még a farkadat is!
Nó megyek megnézem mennyi hasznot hoztak az értelmiségieim.Ha nemlesz melód jelentkezz,bohócnak felveszlek!

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 14:29:05

@bájgúnár: nem vagyok hozzá hülye. az agyat nem igénylő munkákat (például kukás) bárki el tudja végezni aki testileg alkalmas. csak nem szeretjük bepiszkolni a kezünk. az neked való :)

fumerin 2011.04.21. 14:31:01

@bájgúnár: ahoz-ahhoz, kárvolt-kár volt, de szebb lett volna a felesleges, tanúlnod-tanulnod, értelmiségieim-értelmiségijeim...
Én nem nézek le senkit azért, mert nem tud helyesen írni, valakinek kenyeret is kell sütni, hogy egyenek az okosok is.
Csak szánalmas, ha olyan emberrel vitázol, aki többet olvasott az egész családodnál!

KenSentMe 2011.04.21. 14:31:27

Jövő héten lesz "megint baszunk" poszt is, mintegy folytatva ezt a csodálatos történetet? Még a végén jobb lesz, mint a Barátok közt!

Cateran 2011.04.21. 14:33:37

@VRbagoly:

Videoval es kepekkel megtuzdelve?:D A blog (es a poszt) latogatottsaga rekordokat dontogetne:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.04.21. 14:34:55

@Husi_Laci:

A csőgörényezés jó biznisz! :) Gondolkodtam is rajta, így is úgy is szar az élet, a munka így meg tényleg büdös lesz! :)

@Köldökszösz (csodalampa):

Engem is meghatott egy ideig, már immunis lettem a sírós kártya bevetésére. Nem fognak engem sírással revolverezni az biztos.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.04.21. 14:37:17

Kihűlt a kapcsolat, elmúlt a szerelem és ennyi.

Hogy érdemes-e próbálkozni, azt Te tudhatod. Szerintem néma gyereknek...szóval nyugodtan közöld vele,hogy szeretnél szexelni és kész. Ha erre is elutasít konzekvensen, akkor helyezd kilátásba,hogy arrivederci lesz a vége. Ha ekkor sem látsz érdemi változást, szakíts vele. Úgyis csak nyűglődnétek együtt és előbb-utóbb félremennél (és ofkorz te lennél a szemét)

Ja és eszedbe ne jusson kapcsolatmentő lánykérés, vagy urambocsá gyerekcsinálás!

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 14:37:38

@Nard: jó üzlet. melós haverok is jól keresnek csak elmegy piára, nőre, öltönyre. mert mutatni kell hogy valaki vagy. amikor meg albérletet kell váltaniuk akkor sírnak :D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.04.21. 14:52:21

@Husi_Laci:
hja, arról felesleges kérdeznem, egy velejéig romlott nőszemély, te is tudod :)

@Cateran:
szebb napokon hányan vagy? :D

@bájgúnár:
aztarohadtélet!
Ha bevallod, hogy direkt csinálod, még akkor is szar, de ha igazi, akkor meg egyenesen szánalmas

Cateran 2011.04.21. 14:56:06

@Zsit (nyau és rémizé):

Hat..ha megeroltetem magam, szerintem ki tudok hozni 1 komplett kezilabdacsapatot, cserekkel.:D

Cateran 2011.04.21. 14:57:57

@Cateran:

A parkapcsolatok aldasai:D Eloszor:"megorulok erted" aztan valamivel kesobb:"megorulok toled"...En meg kicsit komolyan vettem ezeket:DD

Cateran 2011.04.21. 15:03:59

@Zsit (nyau és rémizé):

Most viszont eldzsalok shoppingcicicenterezni, hogy legyen itthon anyag, ha szemelyes bioenergiamat szeretnem ujratolteni:)

Legyetek jok es szobatisztak!

bájgúnár 2011.04.21. 15:11:15

@Husi_Laci:
Szánalmas vagy!Hozzád hasonló értelmiségiek paneleket forrasztanak nálam és néha bejön egy egy, hogy főnök emeljen kis bért!Tanúltálvolna szakmát akkor másra is tudnálak használni.Szarok a kétismeretlenes egyenletedre meg a magas műveltségedre.Nálam egy a lényeg tudd használni a forrasztópákát és csináld meg a napi normádat.Én ezért fizetek.És ennek ellenére magam tisztitóm ki a konyhai lefolyót ha eldogúl.Szóval az olyan szar kis értelmiségiek akik királynak képzelik magukat mint teis nálam keccselnek és hálásak egy karácsonyi csomagért.

Hurri Kán 2011.04.21. 15:19:09

@VRbagoly:
Elképzelhető. Fenn kell tartani az érdeklődést, nem lehet egy alkalommal ellőni az összes puskaport :D

@bájgúnár: A konyhajilefojónemszokotteldogúlnihanemöntesszbeledarabossat.

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 15:26:08

@bájgúnár: :D nem tudsz te használni senkit! persze az ügyvéd aki lehúz ő is téged szolgál, az orvos akinek tejelsz hogy életben maradj ő is téged szolgál, a mérnökök, informatikusok, sőt maga sólyom lászló és orbán viktor is téged szolgál :D

attól hogy néhány tanárképzős álértelmiségit alkalmazol még nem leszel senki. komoly pénzekhez nem jut hozzá az ilyen gané mint te ;)

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 15:27:21

@gyvy: túl bonyolult ez neki. gondolhatod a szemét is kilopják az agyasok

Hurri Kán 2011.04.21. 15:29:52

@Husi_Laci:
Mindenkinek megvan a maga keresztje :DDD

fumerin 2011.04.21. 15:32:35

@Husi_Laci: @gyvy: Ezért tart itt az ország is. Mindig a fejétől bűzlik a hal! :D

Cateran 2011.04.21. 15:34:46

@gyvy:
" A konyhajilefojónemszokotteldogúlnihanemöntesszbeledarabossat."

Ez igy nem 1000%-ig igaz, de ez mar annyira offtopic, hogy inkabb hagyjuk:D

Azert 1 dologban igazat adok neki:) A diploma vagy inkabb az iskolazottsag es az intelligencia nem feltetlenul jarnak kez a kezben:( Sok, tul sok olyan emberrel talalkoztam mar, akik mai fogalmak szerint nem tul iskolazottak (szakmunkaskepzo esetleg esti gimi) megis felulmultak sok egyetemista es diplomas szellemi szintjet...A lexikalis! tudasa kisebb volt, de minden mas szempontbol (rettenetes, de a termeszetes intelligencia is) jobban teljesitettek.)

Hurri Kán 2011.04.21. 15:36:15

@csupasz gőte:
Bezzeg ha fejetlen halak lennének, mink lehetnénk a világ legjobb-leggazdagabb-legfejlettebb állama :DDD

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.04.21. 15:36:39

@Kytia: Ismered a viccet?

Mi a különbség a férfi és női barátok között?

Ha a nő nem megy haza este, és a férj megkérdezi, hogy merre járt, az azt mondja, hogy a barátnőjénél aludt buli után. A féltékeny férj felhívja a 10 legjobb barátnőt, és mindegyik azt mondja, hogy náluk bizony nem volt...

Ha a férjjel történik ugyanez és azt mondja hogy a barátjnál aludt feleség pedig felhívja a 10 legközelebbi barátot, nyolc azt mondja, hogy igen ott volt, kettő meg azt, hogy most is ott van... :)

Hurri Kán 2011.04.21. 15:37:59

@Cateran:
Tudom, és mielőtt beleokádunk egy mosdókagylóba, megnézzük, hogy bura-szifon, vagy U-szifon van -e alatta :DDD

fumerin 2011.04.21. 15:39:41

@gyvy: Én inkább megyek kipróbálom a bumerángokat, amiket beszereztem:D Utána szépen visszacsomagolom, mert nem magamnak vettem, de meghalok a kíváncsiságtól:D

Kytia 2011.04.21. 15:40:29

@molnibalage: Jófejek ezek a srátzok.:D

bájgúnár 2011.04.21. 15:40:53

@Husi_Laci:
"Nem is tudtam, hogy ennyi idióta van a világon, amíg el nem kezdtem használni az internetet."

Maradj meg a kicsi kis banki hitelednélmenj a TESCÓ-ba vásárolni és halgasd a csajodat vagy a pasidat hogy rinyál neked hogy nincs pénze.Hülye vagy még ahoz is hogy valamire vidd ebbe a szép új rendszerbe.Akinek eszevolt és nem csak iskolai végzettsége az végre vihette valamire ebben az országba.Add meg a címedet és kűldök a családodnak húsvéti csomagot.Ha van gyereked/tőled/ akkor azt is írd meg.Kűldök Milka nyuszit meg tojást.Ne az olcsó szarokkal mérgezd őket.

Hurri Kán 2011.04.21. 15:42:36

@csupasz gőte:
Nehogy úgy járj, mint az egyszeri ausztrál bennszülött. :)

@Kytia: Azok hát... Nem olyanok, mint egykori barátnőm anyja, aki azt mondta, hogy a lánya nálam aludt, csak éppen én nem tudtam róla :DDD

Cateran 2011.04.21. 15:45:14

@Kytia:

Jaja a pasik osszetartanak, kiveve amikor nem..:D

@gyvy:

Hat..ez is 1 perspektiva:D

Cateran 2011.04.21. 15:49:19

@bájgúnár:

Szerintem most vagy hasznalj tobb irasjelet, vagy hagyd a francba meg a mondatvegi pontokat is! (esetleg bonuskent a szavak kozti kihagyast is..ird egybe es 1 elmeny lesz dekodolni, hogy mit irtal:D)

Kytia 2011.04.21. 15:59:27

@gyvy: :DD

@Cateran: Meglehet, a tízből az az egy nam hazudta, hogy a férj nála van, aki az asszonyt tolja. A mai világban a kapcsolatokon múlik minden.:DD

Cateran 2011.04.21. 16:05:30

@Kytia:

Errol beugrott valami:Szerelmi 16szog...hmm...erdekesen hangzik:D A kerdes mar csak az, hogy mi a ferfi-no megoszlas benne?:D (ha mondjuk 1:15, akkor az inkabb "A Melegfront video bemutatja" kategoria:D)

2011.04.21. 16:33:23

@Husi_Laci: a kapcsolat nem csak a szexről szól, az ember próbálja megmenteni... no de egy idő után a tököm tele volt (szó szerint) :D

indapass90210 2011.04.21. 17:38:13

@Husi_Laci: remélem ezt még megkoronáztad azzal, hogy a hajára verted!

Ezzel manapság vigyázni kell, mert még kitalálhatja utólag, hogy te akkor megköszörülted. Aztán véletlenül összezárnak olyanokkal, akik szintén nem bírják szex nélkül huzamosabb ideig!

indapass90210 2011.04.21. 17:40:11

@bájgúnár: ha én megadom, nekem is küldesz?

indapass90210 2011.04.21. 17:45:21

@Husi_Laci: "attól hogy néhány tanárképzős álértelmiségit alkalmazol még nem leszel senki. komoly pénzekhez nem jut hozzá az ilyen gané mint te ;)"

Húbazmeg, ezek után, hogy én is csak tanárképzős vagyok, még szólhatok?

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 18:13:22

@bájgúnár: nincs hitelem, ne magadból indulj ki. szépen leírtad a mindennapjaidat :)

@HUN_Sector: nekem hamarabb elfogy a türelmem :)

@Dövan: kitalálni kitalálhatta volna, de ezzel nem ment volna sokra. ha bőg szex közben az nem büntetendő. ha azt mondja hagyd abba, nem akarom és folytatod azt lehet büntetni. ha nem mondja, nincs semmi erőszak akkor csak hisztis

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 18:16:20

@Dövan: lehetsz őszinte, hány évfolyamtársad volt közepesen is értelmes? alibi papírt sokan szereznek könnyű szakokon és főleg fizetős képzésben, de ettől egy zimány linda kaliber még nem lesz értelmiségi. te sem leszel miattuk butább, de tudtommal nem is egy írástudatlan barom csicskája vagy {bájgúnár}

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 18:18:10

@bájgúnár: amúgy dolgoztál ma? én a héten még nem. nem is kell. jövő héten sem :)

Hurri Kán 2011.04.21. 18:41:49

@Husi_Laci:
Ejnye... Mi lesz így a dzsídípível? :DDD

bájgúnár 2011.04.21. 18:51:12

@Husi_Laci:
Mondtam, hogy hiába vagy értelmiségi,értelmezni nemtudsz!Mint írtam hozzád hasonlókat DOLGOZTATOK!Én csak lqurom a hozzád hasonlókat ha nemhozzák a normát!Piacgazdaságvan ebből élek!Ha egy beosztottam nemtermeli ki 3 másik bérét elhajtom.

KenSentMe 2011.04.21. 19:46:35

@bájgúnár: Csak egyet árulj el.. hipermenő vállalkozóként, nők bálványaként miért vagy olyan frusztrált, hogy legalább három komment óta pattogsz, mint a gumilabda? Az értelmiségi elvtársat még megértem.. de hogy a magas társadalmi státusz sem segít a lelki béke elérésében, az valahol elkeserítő.

Cateran 2011.04.21. 20:25:18

Kytiaaaaa! Merre vagy? Itt a troll(szeruseg)! Ugyan nem posztba vago, de akinek (troll)hianya van, az ne valogasson:D (a szintje sem tul nagy, de hat istenem...ez van:D)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.04.21. 20:58:34

@bájgúnár:

Én meg az ilyen tahókat nem fizetem ki mint alvállalkozókat :D

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.21. 21:54:12

@gyvy: leszarom :)

@bájgúnár: hozzám hasonlókat nem kúrsz le mert akkor már nem lenne fogad. van fogad bunkó? :D

indapass90210 2011.04.22. 09:23:48

@Husi_Laci: a szakon nem volt rossz a helyzet, de ez abból is adódik, hogy a műszaki jellegű tárgyakhoz kell egy kis ész.

Joe69 2011.04.22. 13:15:22

Kár ezt ragozni. Engem is a "közös lakás" fogalom izgat inkább. Közös tulajdon ? Akkor gáz, de csodálkoznék rajta. Bejelentett vagy nem bejelentett élettársi kapcsolat ? Ha csak az egyiké, akkor a másik szépen fogja a cuccát és kalap. Vagy albikeresés.

Amúgy meg a magát falusi konzervatívként kiadó posztoló ("nálunk ez nem szokás"??) egyszer azért kipróbálhatná még utoljára, hogy a "jeggyűrű" nevű tárgy megemlítése milyebn hatást kelt jéghegyet játszó barinőjéből.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.04.25. 15:54:38

Ne haragudj, de szerintem ennek a kapcsolatnak így nincs jövője. Egyszerűen nem lehet egy párkapcsolat testi kontakt nélkül.
süti beállítások módosítása