Sziasztok! Ahogy eddig olvastam, sokszor volt már szó arról, hogy egy nő mekkora szabadságot enged meg (vagy lát jónak) a pasijának, ahhoz hogy a párkapcsolat boldog és kiegyensúlyozott legyen. Hogy ne érezze elnyomva és birtokolva magát egyik fél sem. Én 28 éves vagyok és van egy 31 éves barátom, két éve. Ha évközben nagyobb utazásokat tervezünk, azt többnyire együtt, de tudom, hogy ott vannak a haverjai, akikkel néha egy-két napra lelécel. Ha egy-egy éjszakára kimarad, nem sipákolok, tegyen belátása szerint. Amíg semmi jelét nem látom, hogy züllik, vagy megcsal és a mindennapjaink rendben telnek, addig részemről rendben van. Megbízom benne, tudja, hol a határ, nem egy emós hülyegyerek.

Ha ezt hosszú póráznak nevezzük, akkor legalább már tudom, mi az. Tavaly történt egy olyan, hogy az egyik barátja lehívta a nyaralójába egy hétvégére, de a hétvégéből 4 nap lett. Ebben a szituban az zavart, hogy nem szólt, illetve nevetséges és fölösleges módon akkor hívott fel, amikor az utolsó napon már a vonaton ült, és hazafele tartott: „Szia, 2 nappal tovább maradtam, most megyek haza!” – jogos lenne a kérdés, hogy akkor miért nem én hívtam szombat este, amikor már itthon kellett volna lennie, hogy mi van vele? Nem tudom, megbíztam benne… és kíváncsi voltam, hogy meddig képes visszaélni ezzel a bizonyos hosszú pórázzal. Egyébként ez egy szörnyű elnevezés, mert úgy hangzik, mintha a pasi vagy nő valami háziállat lenne. Én azért becsülöm őt, mert nekem is ugyanekkora szabadságot ad, noha én egyáltalán nem élek vele.