Sziasztok! Ezúttal én küldöm be a sztorimat – állandó olvasóként valahogy úgy érzem, most én következem : ) A napirendem részévé vált a blog olvasása: ha napközben elmulasztottam, este bepótolom. A törzskommentezők is szinte már családtagok, szeretem őket (Nard, Zsu, Devil2, gernika stb.) persze nem azért írom, hogy ma bánjanak kesztyűs kézzel a sztorimmal, nyugodtan szedjétek szét! Én 28 éves vagyok és egy régi haverom összehozott egy sráccal. Úgy mutatta be, hogy megtalálta nekem álmaim pasiját, mert tudta a paramétereket (vállig érő sötét haj, árnyalatnyi borosta, latinosan kreol bőr, nagy barna szemek, ja és ne legyen túl magas sem, legyen akkora, mint én) a leírásnak majdnem tökéletesen megfelelő fiút szervírozott nekem, legyen a neve ma Miklós. Az első találkozón mindketten látványosan prezentáltuk a kölcsönös szimpátia tüneteit. Nem volt kérdés, hogy tetszünk-e egymásnak. Azt hittem, most már minden menni fog a maga útján.

Az első randi és a második randi között majdnem 3 hét telt el! Ez nagyon zavart. Közben persze cseteltünk meg e-maileztünk. A második randin végig fáradt arccal meredt rám, kérdeztem, mi van, miben tudok segíteni, azt mondta, áh, semmiben, kemény nap van mögötte. A harmadik randira programot is szerveztünk: elmentünk egy pálinkafesztiválra, de minden drága volt és csak a reklámról és eladásról szólt – ezt Miklós is mondta, végig ott hallgattam, hogy minden milyen szemét drága, a pálinka meg amúgy prosztó pia, tök átverés. Jó, abban igaza volt, hogy tényleg a lehúzásról szólnak ezek a gasztro-rendezvények, de akkor is úgy éreztem magam, mint egy idegenvezető. Még a kezemet sem fogta meg, szinte rám se nézett, csak rohant a sorok között. A negyedik randi újabb 3 hétbe telt. Írtam neki egy emeltebb hangú levelet, hogy most lesz valami köztünk, vagy nem, mert a jelekből úgy érzem, csak barátkozni akar. A válasza az volt, hogy nemnemnem!, ne haragudjak, ő is nagyon kíván engem és bocsássak meg, de értsem meg, hogy szellemi munkát végez egy cégnél, tervez, fordít, cikkeket ír, szerkeszt és gyakran jobban el van fáradva, mintha szenet húzott volna egész nap. Ezután mélen én javasoltam pár időpontot, amit mind lemondott, majd amikor ő javasolt, azt ő maga mondta le egy óra múlva. Az ötödik randink már a tavasz végén zajlott, nem rég történt, minden ideálisnak tűnt: langyos szellő, diszkrét csók a Margit-szigeten. De valahogy csalódás volt: az álompasim stresszes, és úgy csókol, mintha kötelező lenne, nem éreztem azt a… hogy is mondjam, vehemenciát. Olyan volt vele csókolózni, mint amikor az óvódások egymáson próbálgatják, milyen lehet ez. „Addig nyúzott a csaj, míg kierőszakolta ezt tőlem, na, hadd örüljön, cupp-cupp” – mintha ilyesmit gondolt volna, ezt éreztem. És készülök a hatodik randra, ami lehet, hogy júliusban, vagy isten tudja, augusztusban lesz!! Én ezt nem bírom, lehet, hogy az álompasimnak nem lesz több lehetősége, mert ennyi tortúrát egyszerűen nem ér meg nekem.