30 felett férfi a férfi

2011. június 30. 07:41 - Panni CsP

„Most egy 42 éves, elvált férfival vagyok együtt és ilyen boldog és elégedett még nem voltam. Az a baj ezzel a korosztállyal, hogy többnyire házasok - az viszont gyanús, ha nem” – mai posztolónk az érett pasikra esküszik, ugyanis eleget csalódott már a fiatalabb korosztályban. Most megtudhatod, miként cselekedj, ha egy zaklatott lovag az ablakod alatt felejt egy büdös kis csomagot.

 

Sziasztok! Lány vagyok, 29 éves. Az utóbbi néhány évben leraktam a voksomat a 35-40 éves korosztály mellett. Azt is megmondom, miért. Készítettem magamban egy kis számvetést, amit most szívesen megosztok veletek. Jártam korombeliekkel, 25-32 év közöttiekkel, és azt tapasztaltam, hogy … hát, hogy egyszerűen még nem nőttek fel, nem értek meg. De az is lehet, hogy pont ilyeneket fogtam ki. Egy példa: volt egy 26 éves srác, akivel 5 hónapig jártam. Ellopott a lakásomból 25 ezer forintot (pókerre kellett neki) amit olyan ostobán tagadott, hogy már nevetnem kellett. Mert amikor lába kélt, zárt lakásban voltunk, csak mi ketten. Hacsak nem a láthatatlan ember volt a tettes : )

A végén már belegabalyodott a saját hazugságaiba, nevetnem kellett. Megkértem, hogy menjen el, tartsa meg, csak ne lássam többet. Na, ez a bosszúálló kis szemét három nap múlva csinos kis ajándékcsomagot hagyott a konyhaablakom előtt: szépen odacsinált, rá a falra, nem is értem, hogyan sikerült így. Én nem láttam, hogy ő volt az, de a fölöttem lakó nő megismerte a piros baseball sapeszát, amint húzta fel a gatyáját és settenkedett el. Nem is volt más gyanúsítottam. Ő volt a legsúlyosabb eset. Akik utána következtek már 35-40 körüliek voltak. Valahogy mindig is úgy tartottam, hogy 30 felett férfi a férfi. Egy szép évet töltöttem egy 35 éves férfival, de aztán szakítottunk (ő velem) – hogy miért mentünk szét, most nem írom le, nem tudom körülírni úgy, hogy magára ne ismerjen az illető, de elég bizarr dolog volt. Most egy 42 éves, elvált férfival vagyok együtt és ilyen boldog és elégedett még nem voltam. Az a baj ezzel a korosztállyal, hogy vagy házasok - az viszont gyanús, ha nem : ) Vagy örök szoknyavadászok, így tartós kapcsolatnak nem jók. És hogy mit hoz a jövő? Ha egyszer csak bejelenti, hogy elvenne feleségül, hozzá mennék-e? Igen. Egyre többet gondolok erre. Szóval én nem tettem mást, csak az érzéseimre hallgattam, és tudom, hogy vannak még lányok, akik hasonlóan látják a témát. Mondjuk itt is vannak szélsőségek: az egyik barátnőm 27 éves és egy 50 körüli pasival járja a világot. Mondjuk, szerintem ott bejátszik azért a pénz is, mert a pasi gazdag, de amikor nyíltan rákérdeztem, azt mondta, hogyha kukás lenne, akkor is ő kellene neki. De ez már súlyos eset, nem?

 
369 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr493026364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kytia 2011.06.30. 15:48:25

@Nard: Ez férfidolog. Ez nálunk nem menne. Mink csak prédának vagyunk jók, oszt vagy kellünk, vagy nem.:)

Joe69 2011.06.30. 15:49:37

Minden olyan topicnak örülök, ami némileg engem igazol. Itt, ahol jórészt 20-30 közötti habos fiatalságukat őrizni akaró serény munkájuk között kommentelgetni mégis ráérő cégesjuppik (vagy azt megjátszó) emberkék osztják az észt, lefikázva a 30+ vénasszonyokat és vénembereket.

Persze, a fikázás mögött a félelem van. A kortól, de méginkább a jövőtől. Én 50 lettem, de 20 évvel ezelőtt nem emlékszem arra, hogy ennyire fostam volna a jövőtől, mint itt sokan.

És igen, amit sokszor írtam korábban: a huszonéves igényesebb csajgeneráció és a velük egykorú pasigeneráció mentális szintje között legalább akkora szakadék van, mint amelyről a szakirodalom korábban csak a pubertásban írt. Ezt az odaszarós sztorit minden további nélkül elhiszem. A csaj már huszonévesként elkövette azt a hibát, hogy nála fiatalabb pasira hajtott. Én 35 körüli szingli ismerőseim és huszonéves pasijaik viharos és primitív viszonyaiban láttam rengeteg hasonlót. De ők már annyira rettegnek a kortól, hogy képtelenek az idióta vámpírgondolkodástól szabadulni.

Nekem is van 24 éves barátnőm. Nem mondhatnám, hogy hajtottam a dolgot, és az sem igaz, hogy pénzelem, mert büszke arra, hogy nem szorul rá (persze azért sem, mert az egyik állását azért én szereztem). És arra sem számítok, hogy tartós marad az ügy. De rajta és barátnőin is látom azt a furcsaságot, hogy sokkal kulturáltabban és emberibben kommunikálunk egymással, mint akár a náluk +10 évvel idősebbekkel, akiknek a szinglialpopulációja gyakorlatilag kivétel nélkül pszichiátriai eset. És annyian vannak (Ratkó-unokák), mint a nyű. Egyedül, vagy odaszarós szintű fiatalabb szarpasikat hajkurászva.

Pedig ott kb. ugyanakkora a körkülönbség velem, mint a posztíró meg a pasija között.

Én mindenesetre kívánom neki meg a pasijának, hogy legyenek boldogok. És javaslom a posztolónak, hogy 30 felett ne kezdjen már azon filozofálni, hogy juj, a pasija már mindjárt 50 lesz, hogy ö egyre jobb lesz szexuálisan, miközben a pasija hanyatlik, meghogy statisztikailag úgyis nemsokára lebetegszik a faszi, és ő játszhatja a kedvesnővért, stb, tüzelje el inkább a Cosmót és rúgja picsán az irigykedő, berágott szinglibarátnőit, akik ilyenekkel fogják tüzelni..

summerstorm 2011.06.30. 15:51:04

@Nutshell:

éleslátásod határokat nem ismer :DDD

Frigyesur (törölt) 2011.06.30. 15:52:51

@Nutshell: Ha ismerned Luit, akkor tudnad, hogy vele egy kategoriaban emliteni egy ferfi testet, igen-igen beszolas jellegu. :)

Amikor a hatalmas furdoszobai tukromben bamulom izmos ferfitestem, nem a ropisag jut eszembe, hanem 'huuu micsoda izmok!' es a nok is ezekkel a szavakkal alelnak el lattamon.

Kytia 2011.06.30. 15:53:24

@Joe69: Nemrég még csak 41, vagy 42 voltál. De legalább a barátnőd életkora állandó.:))

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.06.30. 15:53:37

kedves poszt-toló!

senki nem kérdezte a szelekciós metódusodat, kár volt leírni!

Frigyesur (törölt) 2011.06.30. 15:53:51

@gernika: :))) Latszott is rajtad, a szemeiden, ahogy ramneztel :D

BARI 2011.06.30. 15:54:01

@mooon:): meg vagy Te bolondulva?az én hangommal akarsz népeket irtani? :DD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.30. 15:54:59

@Joe69:

Én fosok a jövőtől,mert nekem nem lesz nyugdíjam, már ha megérem az akkor már 8000 éves nyugdíjkorhatárt :)

dr. gernika 2011.06.30. 15:55:43

@Frigyesur: Hülye :D
Ami szép azt megnézem, de azért a nyálam nem csorgattam. :D

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.06.30. 15:56:12

@Nard: én off-shore számlán gyűjtöm a nyögdíjam. egy dolgot tanított meg nagyapám, de nagyon: ebben a világban csak magamra számíthatok!

summerstorm 2011.06.30. 15:56:15

@BARI:

ugyan :DDD
Morrisonban 5-től már van karaoke :DD
viszont szinte nincs senki...
szal max engem és a pultoslányt nyírhatnád ki...
én meg immunis vagyok :D
marad a pultoslány :DDD

Joe69 2011.06.30. 15:56:42

@Kytia:
Ez nem igaz, ilyet biztosan nem írtam. Ha ennyire követsz, nézz utána, ha a memóriád már olyan, amilyen..ilyen fiatalon..

BARI 2011.06.30. 15:58:06

@mooon:): Ford barátunk mondaná, hogy macska szebben vernyákol dugás közben...szóval én nem!:D

Joe69 2011.06.30. 15:58:15

@Nard:
Bezony, ha a tendenciák így mennek, 2050 körül már 108 év lesz a nyugdíjkorhatár...

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.06.30. 15:58:18

@Joe69: nem a kor számít, hanem a lelkület. illetve mindenkinek más számít.

csak ne nyavalyognának annyit a zemberek! :)

Kytia 2011.06.30. 15:58:30

@Joe69: Ó, nálam már elkezdődött a mentális leépülés. Sokat köszönhetek ennek a blognak.:)))

summerstorm 2011.06.30. 15:59:17

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):

Olvastad e az Off shore halála című remek szösszenetet?
Ha nem, akkor olvasd.
Teeee, te bűnözőőőő :)))...

Frigyesur (törölt) 2011.06.30. 15:59:45

@Nard: Amugy se lett volna magabol jo nyugdijas, Lenke neni! :) Te se tudnal 25 kg-os banyatankot vegighuzni az iskolasok laban hajnali h7kor, mikozben megrohamozod a metroujsagos sracot. Vagy igen? :D

Kittyvel mi ugy dontottunk nyugdijas korunkban raszokunk a drogokra, aztan a bortonben aranyeletunk lesz, vagy az utolso par honap kellemesen telik. De hogy nem akarok evekig nyomorogni belole, azt tutifranko. Felretenni meg a mindenkori vezetesnek hala, nemigen lehet erdemleges osszeget. :S

Joe69 2011.06.30. 16:02:15

@Kytia:
Ja, a 69-et a rendszer tette a nevem mellé, amikor beregeltem anno mittoménmikor..

Frigyesur (törölt) 2011.06.30. 16:02:17

@gernika: :D Perszepersze. Uriember nem fecseg, ugyhogy nem hozok kellemetlen helyzetbe egy holgyet. :))

@Nard: Irigykedunk, irigykedunk? :)

summerstorm 2011.06.30. 16:02:27

@BARI:

kishitű :DD....

@Joe69:

már tavaly is 24-et írtál... idővel majd ne felejtsd el lecserélni (még ebben az évben) 25-re.... csak mert feltűnő lenne, ha 3 évig 24 éves a barátnőd..
hacsak nem cseréled évente :D

@Kytia:

nálam szerintem már a szakítóson elkezdődött :DDD

Frigyesur (törölt) 2011.06.30. 16:04:13

@Kytia: Szivesen adtuk, amit adtunk :D

Joe69 2011.06.30. 16:06:04

@mooon:):
tavaly mikor, mert ugye, az attól függ..még nem volt meg a szülinapja, és azt már ő is utálja, ha öregítem:))

BARI 2011.06.30. 16:07:00

@mooon: egy túrót.inkább fáradt, trotty.sok volt a meló a héten, a stressz.és még nincs vége.de vasból vagyok.birom. :D

Frigyesur (törölt) 2011.06.30. 16:07:53

@BARI: Szerintem idaig mind azt hittuk, hogy gyapjubol. :S

summerstorm 2011.06.30. 16:09:11

@BARI:

jóól van, azt nééha én is érzem....
kitartást te vaslééédi :))!!

@Joe69:

mittomén :D...
de majd figyelek, hogy mikor lesz 25 :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.06.30. 16:15:01

@mooon:): nem olvastam, nem is érdekel :S

nem vagyok bűnöző, a fele fizumat lenyeli az állam: Madjarisztán Banana Republic. havonta több száz ezret.
cserébe nem kapok SEMMIT!

az utak szarok! tömegközlekedés halál!
nyögdíjam nem lesz!
a betegeknek a kórházba gyógyszert kell bevinni magával. privát egészségügy meg egy vagyon!

Akkor ki a bűnöző? (megsúgom: a "tisztelt" ház, OV, GYF, és a haverok!)

cyd 2011.06.30. 16:15:24

@Frigyesur: Az csak a burkolat. Tudod élőszövet fémvázon. :)

Frigyesur (törölt) 2011.06.30. 16:23:19

@cyd: Ha Bari terminator lenne, akkor nem tartana macskat.

indapass90210 2011.06.30. 16:25:44

@Nard: szerintem úgy kell élni, hogy az ember véletlenül se érje meg a 60-at! Akkor sincs gond, ha nincs nyögdíj.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.06.30. 16:25:58

@mooon:): de észre veszem :)

azt viszont olvastam, hogy mégis maradnak az off-shore-ok :P

OV-nél nem lehet tudni: amerről a szél fúj....

:D

summerstorm 2011.06.30. 16:26:25

@Frigyesur:

valamiért most eszembe jutott a szex és new york...
mikor a vénlány meghalt, és lerágta a macska a fél arcát, mire megtalálták...
és Miranda azt a lakást vette meg...

ezt sem tom, hogy honnan jött ma...

summerstorm 2011.06.30. 16:31:57

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):

néhány éve még annyira fejlett igazságérzetem volt, hogy akár még rettentően fel is idegesítettem volna magam.
most már nem.
ami ellen semmit nem tehetek, azon többé nem vagyok hajlandó bosszantani magam....
én fel akarom élni azt a nyugdíjat, amit Dövanon megspórolnak :DD

Hurri Kán 2011.06.30. 16:37:56

@mooon:):
Tijéd... megázott a zegerem, leállt a tudomány :)

Frigyesur (törölt) 2011.06.30. 16:38:45

@mooon:): Szerintem barit megörvendeztetted ezzel az asszociációval. :))

summerstorm 2011.06.30. 16:41:40

@Frigyesur:

jóóóólvaaan, most valamiért ez volt az első, ami a macskákról eszembe jutott....
pedig szeretem a macskákat... :)))

Hurri Kán 2011.06.30. 16:43:52

Égzengés! Dörgedelem! :D

summerstorm 2011.06.30. 16:45:24

@Kósza:

Kapitááányooom :))!!!
*nagyölelééés*

meg még zene mindenkinek
www.youtube.com/watch?v=yydlX7c8HbY

blah 2011.06.30. 16:47:07

És a nők mikortól lesznek nők?

Kósza 2011.06.30. 16:47:08

@mooon:): nagyöleléééés, mintha nem a régi volnal, hol van a tűűűűz,.... vagy ez másik mese?

Kósza 2011.06.30. 16:48:52

nna, olyan rég jártam erre, hogy köszönni is elfelejtettem,...
Pálinkás jóreggelt!

summerstorm 2011.06.30. 16:48:54

@Kósza:

én a régi vagyok :)))
nem cserélt el senki :D
szal biztos másik mese...

Kósza 2011.06.30. 16:50:02

@mooon:): reménykedtem pedig :)

Kósza 2011.06.30. 16:51:50

gondolom a poszthoz nem kell hozzászóllani?

summerstorm 2011.06.30. 16:52:29

@Kósza:

hogy elcserélt valaki :)?
ááá, dehogy, csak átöltöztem...

Nutshell 2011.06.30. 16:52:32

@mooon:): Az avatarod vadabb, biztos felnőttél közben, és azér' :)

@blah: Amikor először hisztiznek. Olyan 2 és fél évesen.

Nutshell 2011.06.30. 16:53:42

@Kósza: Engem azért érdekelne a véleményed :)

Kósza 2011.06.30. 16:53:54

@mooon:): ja, átöltöztél, és ettől lett tömeges koccanás az M0-on,... ismerem :)

summerstorm 2011.06.30. 16:54:10

és méééég
www.youtube.com/watch?v=LORYHKMaEwA

@Kósza:
csak ha szeretnél :D
még mindig...

Nutshell 2011.06.30. 16:55:35

@Kósza: A posztról, arra a kérdésedre válaszoltam.

blah 2011.06.30. 16:56:46

@Nutshell: na várjál akkor hibás a posztban szereplő elv, a fiúk már korábban markolásszák a fütyit... :)

Hurri Kán 2011.06.30. 16:56:56

@Nutshell:
Á, a poszt szóra se érdemes :D

summerstorm 2011.06.30. 16:57:52

@Kósza:

jaaaj, neeemááá, azt csak véletlen volt, hogy én is ott voltam :D...

summerstorm 2011.06.30. 17:06:47

hmmm :)
átöltözzek megint :D?

Kósza 2011.06.30. 17:10:18

@mooon:): attól biztosan eláll! :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.06.30. 17:25:56

@mooon:): ez a legrosszabb állapot, amit elérhettél. amikor a társadalom immunissá válik, megszűnik a természetes védekezés. marad a korrupció.

summerstorm 2011.06.30. 17:31:46

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):

tudom.
de az, amit néha megoldásnak gondolok, az nem igazán lenne jó ötlet... :) így inkább próbálom a magam módján megőrizni a kis lelki békémet...

Muha 2011.06.30. 17:58:14

@Frigyesur: @Nutshell: @Nard: @gyvy: @gernika: @Kytia: @BARI:

Látom átérzitek lelkem mérhetetlen fájdalmát.
De egy muha sosem adja fel. :D

BARI 2011.06.30. 18:58:39

@Muha: írnák ide valamit, de nagyon tartózkodom inkább :D

Muha 2011.06.30. 19:00:19

@BARI: Mint a parlament elnöke, a tartózkodásodat elfogadom.
Különleges tekintettel arra, hogy nem tudnád, hogy mit teszel.
És éppen ezért ebből kifolyólag helyesnek tartom a döntésedet.
:D

BARI 2011.06.30. 19:10:46

@Muha: életem első jó döntése, végre csak felnövök egyszer :D

Nutshell 2011.06.30. 19:12:37

@Kósza: Nagyobb bölcselkedésre számítottam, bevallom :)

Muha 2011.06.30. 19:16:37

@BARI: A jó döntés, és a felnövés között semmilyen összefüggés nincs. De ne mondd el senkinek kérlek. Hisz beláthatod, ha egy hét évest kínálnak cigarettával és visszautasítja azt, attól, hogy helyesen dönött - természetesen értékítélet függő, mert bizonyos körökben ez elfogadott - még nem lett felnőtt.
De mindettől függetlenül, pozitív visszacsatolás passzív alanya lettél.
:D

Nutshell 2011.06.30. 19:38:48

@Muha: De minden bizonnyal az idő előrehaladtával egyre több jó döntést hoz, és az idő előrehaladtával egyre felnőttebb lesz. Ergó a kettő párhuzamos folyamat jó esetben, így akár vehetjük úgy is, hogy ha egyikből több van, akkor a másikból is :)

Muha 2011.06.30. 19:42:48

@Nutshell: persze. igen. múltbéli, és az idő múlásával egyre nüansznyibb dolgokban.
Node ahogy halad az idő, úgy nő a tét is, és a minden egyes szituációban nagy téthez képest - bár ő is nagyobb- arányaiban ugyanakkora marad.
szóval nem értek egyet.
:D

Nutshell 2011.06.30. 19:45:50

@Muha: Valld be, hogy ezt már te sem érted :)
Arányosítva kisebb korban kisebb felelős döntéseket hoz (ami az adott korban nagynak számít). Szóval még mindig igazam van :)

BARI 2011.06.30. 19:46:28

szerintem előre senki nem tudja, hogy jól fog-e dönteni.

Muha 2011.06.30. 19:51:37

@Nutshell: kegyetlen leszek.
én értem, hogy miről beszélek.
de el kell ismernem, lehet, nem jól fejezem ki magam.
de ma már nem ígérem, hogy választ adok a kérdésedre, hisz lefele haladok már.
:D

Nutshell 2011.06.30. 19:54:13

@Muha: Muhaszita Drága, én nem kérdeztem semmit :)

Muha 2011.06.30. 19:58:05

@Nutshell: Ez igaz. azonban azt mondtad, hogy én sem értem már. ezt próbáltam cálfolni, egy egyszerű "NEM"-mel. :D

Nutshell 2011.06.30. 20:01:43

@BARI: Én tudom. Mert ha döntéshelyzetbe kerülök, akkor elhitetem magammal, hogy akármit is döntök, az lesz a jó. Ha rossz lesz a vége, akkor azért, mert tanulok belőle, a jó, akkor meg jó :)

@Muha: Egy egyszerű NEM 3 betű, nem négy mondat :))

Muha 2011.06.30. 20:03:16

De maradjunk a tényeknél.
Tényleg nem kérdeztél semmit.
Igazad van.
:DDDD
Biztos csak tudat alatt szerettem volna, ha kérdezel. :D

Muha 2011.06.30. 20:04:30

@Nutshell: Ez bonyolult NEM volt. :D

Nutshell 2011.06.30. 20:06:57

@Muha: Jajj, ezek a bonyolult női lelkek :))

BARI 2011.06.30. 20:10:49

@Nutshell: pontosan.szerintem Muha is erről beszél, csak kicsit túlkombinálja a lényeget. :))

Muha 2011.06.30. 20:26:02

@BARI: @Nutshell: Maradjunk annyiban, szerintem, hogy nyertetek.
:D

BARI 2011.06.30. 20:26:31

@Nutshell: majd idővel...ööö...rendbejön. :DD

BARI 2011.06.30. 20:28:55

@Muha: azért, mert egyszerűbben fejezzük ki magunkat és nem cigánykerekezve hánnyuk a rizsát még nem biztos, hogy nyertünk.Döntünk, oszt jó napot.De kösz, húzok egy pálcikát a nyerő oldalra. :DDD

Nutshell 2011.06.30. 20:36:02

@Muha: Nem is tudtam, hogy ez verseny :)

Kytia 2011.06.30. 21:22:02

@Muha: "egy muha sosem adja fel"

Egy olyan nő mondta, akinek udvarolni akartál? Akkor azért lehet, hogy pozitívan értette. Csak nem akart nagyon túlfényezni, nehogy még jobban elszállj magadtól.:PPP

cyd 2011.06.30. 22:13:47

@mooon:): Ebből a háromból az derül ki, hogy szimpatikus kis zenei ízlésed van :)

Virgo1975 2011.06.30. 23:08:07

@Kytia: én meg 35, három hónap múlva 36, és még mindig nincs férjem. ezt add össze. /ha hozzámentem volna az egyetlenhez, aki el akart venni, akkor most gyerekét egyedül nevelő, elvált anyuka vagyok.)

egyébként, van ebben valami, én nem győzök csodálkozni, hogy mit ettem anno egy illetőn, aki akkor volt 21. én 23, és annyira kölyöknek tűnik most ez a kor...(illető azóta 34, vagy egy évtizede nem láttam, de beszéltem vele, és azt állította, hogy teljesen megváltozott.(

Virgo1975 2011.06.30. 23:10:34

@Dövan: eh, én ismerek olyan 36 évest, aki szerint semmi gond nincs azzal,hogy 16 éves csajokkal ismerkedik, alkalmanként össze is jön velük. pedig de.

JOKKA21 2011.07.01. 00:33:18

Hülyék a nők.És ribizlik.

penelope garcia 2011.07.02. 23:55:05

Teljesen egyetértek a posztolóval. A férfi 35 körül jó. 30 alatt zöld még, 40 felett meg elkezd nagyapósodni és hisztériásodni.
Még 100 évesen is csak a harmincasokkal kezdek, az már tuti. :)

#szájbergyerek# 2011.07.04. 21:35:42

Igen!
Ez így szokott történni!
A hím betölti a harmincadik életévét és akkor szemvillanás alatt történik valami megmagyarázhatatlan kozmikus jelenség melynek során tragikus hirtelenséggel átváltozik. A folyamat visszafordíthatatlan és nincs rá tudományos magyarázat. Avatottak szerint még az aurájának színe is megváltozik ilyenkor és az uralkodó bolygójuk is egy ezred másodpercre megáll.

Ugyan már!
Szerintem meg túl sok idétlen női magazint meg asztro- hókuszpókuszt olvastok.
süti beállítások módosítása