Sziasztok! 29 éves vagyok, a barátnőm 28. Lassan hat éve vagyunk együtt, ám nem rég sor került egy nagy veszekedésre, ami azzal végződött, hogy ő elköltözött. Már számos alkalommal szó volt köztünk a gyerekvállalásról, és vita eddig is volt, de elköltözés nem. Ha korábban szóba került, mindig azt mondtam, hogy majd, még beszéljünk róla. Halasztottam a dolgot. De az igazság az, hogy nem igazán fűt az apa téma. A nagy veszekedés végére is ez tette ki a pontot, amikor ő könnyek között mondta, hogy lassan kifut a korból és gyereket akar, én pedig megmondtam, hogy se most, se később nem akarok gyereket.

Erre azt mondta, hogy miért hitegettem korábban? Ebben igaza is volt, szemét dolog hiú ábrándot kelteni. Békülésként azt mondtam, hogy egyelőre nem akarok gyereket, de később lehet hogy megváltozik minden. Se elég pénzünk nincs ehhez (mert kell, nem is kevés), és bennem sem jelent meg az apaság érzése. Többször elképzeltem a dolgot, hogy itt fejlődik és növekedik egy gyerek, pénzünk nincs sok, állandóan azon idegeskednék, hogy vajon mikor fogy el a pénz, és mikor mehetünk hitelért. Soha életemben nem folyamodtam még hitelhez és nem is akarok. A gyerekvállalás iszonyúan nagy felelősség. Hogy a barátnőm tetézze, azt is elmondta, hogy 2 gyereket akar, egy fiút meg egy lányt. Hát, ezen kiborultam. Nem jó az, ha egy olyan emberre akarják erőltetni a gyerek témát, aki nem érzi magát potenciális apának. Mert az nem lesz jó családfő. Ez nem az én szerepem. Ma már nem olyan világot élünk, mint régen, hogy ha közel 30 évesen még nincs gyereked, akkor furán néznek rád, mert biztos bűnöző, b*zi, beteg vagy csóró vagy stb. Pár hete már beszélünk, mondhatni szóba állunk egymással, de a nagy békülés még odébb lesz. Nem tudom, van-e közös jövőnk és érdemes-e újra összeköltözni. Hiszen én most sem akarok gyereket, azt viszont nem zárom ki, hogy ez a hozzáállásom a jövőben megváltozhat. Hiszen mindannyian változunk. Zsolt voltam.