A pasim barátja hülyeségekkel támadott be

2011. augusztus 16. 07:34 - Panni CsP

„Azt mondta, hogy ő biztos benne, hogy én csak kihasználom a párom, nyomorba akarom dönteni és eldobom majd, hogy egyedül legyen. Meg, hogy mások előtt bunkó vagyok vele.” – mit teszel, ha pasid barátja átcsúszik egy olyan szürreális tudati dimenzióba, ahonnan koholt vádak özönét zúdítja rád, pont egy kellemes nyaralás kellős közepén? Mai levélírónknak fontos döntést kell meghoznia: vagy hazudik a pasijának, fedezve annak vádaskodó barátját, vagy elmond mindent - viszont akkor 10 év barátságát tenné tönkre.

 

Sziasztok! Egy meglehetősen friss történetet szeretnék megosztani veletek. Pár hete elhatároztuk hogy szervezünk egy közös nyaralást, én, a barátom, a haverja (legyen H, mint haver) és annak a barátnője. Négy napra elmentünk Egerbe. Bor, jó levegő, stb. A vonaton még minden rendben volt, sőt az első nap is, ezért volt olyan megrázó, amit kaptam másnap, mert minden előjel nélkül jött. A barátommal lassan 2 éve együtt vagyunk, tehát nem nevezhető friss kapcsolatnak, amikor még próbálgatjuk a másikat.

Egyik este ülünk egy helyen, a párom a haverjának nőjével ül, beszélgetnek. Én pedig H. mellett ültem. Hozzátartozik, hogy mind ittunk, de nagyon keveset, legalábbis nem indokolta azt a magánszámot, amit a párom haverja, H. levágott nekem. Ahogy ülünk, egyszer csak H. a fülembe súgja, hogy jó lenne, ha már leállítanám magam. Kérdőn nézek rá, hátha félre értettem valamit, lehet, nem is nekem mondja… de nekem mondta. Azt mondta, hogy ő biztos benne, hogy én csak kihasználom a párom, „nyomorba akarom dönteni és eldobom majd, hogy egyedül legyen” - idézem. Meg hogy mások előtt bunkó vagyok vele. Egyszerűen nem értettem, miről beszél, mert amiket állított, nem tudtam hova tenni, felfogni, átlátni és értelmezni, mert egyáltalán nem volt igaz. Hozzátartozik, hogy mindezt olyan gyorsan hadarta, suttogva, hogy alig értettem. Pedig H-val addig nagyon jóban voltunk. Nem volt ilyen beszólása még. Nem értettem, mit kér számon. Szürreális volt. Egyébként nem lett volna joga semmi vádaskodáshoz, pláne alaptalanul, ugyanis ő nem olyan makulátlan erkölcscsősz: Ő bezzeg minden nővel elmegy, sűrűn dobálja a lányokat és egyszer egy férjezett nővel is járt, ami ki is derült és válás lett a vége. Nincs nagyon erkölcsi érzéke, ezért volt hihetetlen a monológja. Jól megválasztotta a helyet és az időzítést is, mert utána a nyaralás maradék napjain csak kóvályogtam. A párom kérdezte, mi a baj, és én nem tudtam mit felelni, csak azt mondtam, semmi. Másnap mintha misem történt volna, a srác ugyanúgy viselkedett, csevegett, nevetgélt velem. A nyaralás végégig még bájologtam vele, mintha mi sem történt volna,, nem akartam drámázni, és úgy tűnt hogy már ő is elfelejtette. Olyan volt a nyaralás végén, mintha szabadulnék. Többet nem akarok találkozni vele. Csak annyit mondtam el a barátomnak, hogy nem akarom látni többet H.-t. A barátom nem érti. Rögtön megkérdezte, hogy kikezdett-e velem. Mondtam, dehogy. És most itt a választóvonal: vagy hazudok, vagy elmondok mindent. De tudom, hogy értetlenül állna előtte ő is, és ha elmondom, csak bekavarnék a barátságukba, ami több mint 10 éve tart már. Lehet, hogy H. eléri, amit akar, mert kettejük közt olyan szoros a kapocs, hogy nem tudom állandóan kikerülni őt. Pedig nem akarom többet látni.

 
378 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr283157060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LyukasBogrács 2011.08.16. 07:42:44

Ebben a posztban mindenki gusztustalan. Es gyava!

SciNu 2011.08.16. 07:43:48

"Egyik este ülünk egy helyen, a párom a haverjának nőjével ül, beszélgetnek."
Ezt 3x olvastam el mire felfogtam. Korán van még -_-

"Nincs nagyon erkölcsi érzéke, ezért volt hihetetlen a monológja."
Mindig az hangoztatja az erkölcsöt a legjobban akinek a legkevesebb van.

"A párom kérdezte, mi a baj, és én nem tudtam mit felelni, csak azt mondtam, semmi."
"És most itt a választóvonal: vagy hazudok, vagy elmondok mindent. "
No akkor segítek: "S (mivel a párodnak nem adtál betűt ezért valahogy elneveztem) a kiránduláson H azt mondta hogy szerinte én csak kihasznállak anyagilag és a végén otthagylak és ez nagyon rosszul esett nekem. Ezért voltam olyan letört egész végig."
Ennyi. Ki kell mondani az igazságot és kész.

Amúgy komoly lehet a kapcsolat ha se te sem ő nem hajlandó a gondot a másiknak elmondani. Valószínűleg innen jött a haver súgása is. Előtte nem titkolta a párod, hogy nem bízik benned és szerinte csak a pénze miatt vagy vele meg az egyéb gondjait rólad.

JOKKA21 2011.08.16. 07:53:26

Csaj ne legyél ribi.Ne találkozz a haverral, azért nem kell minden haverral jópofiznod, mert a kanod haverja(i).

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 07:57:51

Ha ügyesen csinálod kedves poszter, akkor biztosan sikerül éket verned a barátságukba. Mindent bele! Én szurkolok!

Én is szivesen meghallgatnám a gonosz cimbora szájából is a történetet.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 07:59:12

De az is lehet, hogy ezek valami pánkok, és jól beragasztóztak, és beszélnek össze-vissza.

Füstleee 2011.08.16. 08:07:06

Szaros 2év? Ne nevettess... Mond el neki mi volt, ha nem hiszi küld el melegebb éghajlatokra. Eleve ilyen dumát amit állítólag H vágott oda neked csak egy retardált fanatikus gyökér találhat ki. H-val meg közöld h rólad kopjon le, felejtsen el örökre. Nem kell mással üzengetni. Egy asztalnál elviseled társaságban amíg nem kell vele 4 szem közt maradni.
Ennyi meg egy bambi

Füstleee 2011.08.16. 08:07:58

@Köldökszösz (csodalampa): Szellemi színvonal érdekelne vagy esetleg az iskolai végzettségük. :)

Brigi1981 2011.08.16. 08:08:21

H. látta barátod előéletét. Gondolom voltak rossz kapcsolatai a barátodnak és H. ezért félti.Biztos jól nézel ki (még talán tetszel is H-nak) és nem akarja elhinni, hogy tényleg komolyan gondolod a barátoddal. Lehet, hogy csak a barátodat kell megerősítened abban, hogy szereted. Inkább ezzel foglalkozz. Gondolom ezek után már megutáltad H.-t. Mindenesetre próbálj H-val minél kevesebbet találkozni, meg beszélni. Mostanánam elég ha csak a barátod találkozik vele, idővel talán megbékél H. is.

Fviktor76 2011.08.16. 08:14:07

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

""Egyik este ülünk egy helyen, a párom a haverjának nőjével ül, beszélgetnek."
Ezt 3x olvastam el mire felfogtam. Korán van még -_-"

Jóvan, nem vagyok egyedül...
És melyik oldalon volt asztal alatti simi? Pfuj...! :DDD

Na, ilyen korán nem fogok posztot olvasni...

Amúgy pedig ha tovább kérdezi a pasid, és akkor mond el neki. Ha nem hisz neked, és inkább a haverját válassza, jobb, ha most derül ki, mert akkor máskor se fog hinni. Szóval, kiderülhet, hogy tényleg a Párod, vagy kukázható...

michaela77 2011.08.16. 08:16:54

Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy a hárpia nők általában észre sem veszik, hogy hárpiák. H.-nak mi más oka lett volna ilyet mondani, minthogy kellemetlennek érezte, hogy a csaj beszólogat a barátjának társaságban (szerintem azt a sört már ne idd meg, jajj már megint megnézted azt a csinos nőt, stb.).

A barátságról meg: ez szerintem is kemény dió. Nálunk a páromra mászott ezerrel a barátjának a nője, állandóan vitatkoztunk miatta, a párom barátja mintha észre sem vette volna, a párom csak normálisan viselkedett a csajjal, nem akart bunkó lenni, mégis folyton konfliktus lett belőle.
Én azt éreztem a legrosszabb amit tehetek, hogy majd én jól elbeszélgetek a párom barátjával vagy a nővel, és tönkreteszem a barátságukat. Normális felnőtt ember látja, hogy ez nem műxik, nálunk a párom magától jutott arra az elhatározásra, hogy nem akar már velük találkozni, mert folyton rossz a hangulat, folyton csak a vita van belőle. Majd néha találkozik a barátjával kettesben és kész.
Szóval ha H. vádaskodásainak nincs alapja, akkor nem is értem miért esett ennyire rosszul, hagyd figyelmen kívül, attól még nem kell belemásznod a barátságukba.
Ha meg igaza van, vond le a megfelelő konzekvenciát.
Uff.

Füstleee 2011.08.16. 08:22:48

@michaela77: És a vita ki miatt volt, ha ő normálisan kezelte a dolgot és lepattintotta magáról folyamatosan?
Lehet azért nem akart velük találkozni mert a párod meghúzta a csajt és nem vállt be? :D

michaela77 2011.08.16. 08:26:21

@Füstleee: a vita amiatt volt, hogy annyira bosszantott, hogy minden hétvégén egy másik nő mászik a pasimra, hogy nem tudtam értelmesen gondolkodni és azt vártam, hogy legyen vele bunkó, vagy üsse fejbe vagy mittudomén, csak ezt hagyjuk abba. Nem mondtam, hogy lepattintotta, csak normálisan viselkedett, így meg a csaj feljogosítva érezte magát arra, hogy mély imádattal tekintsen rá, megpróbálja mellel benyomni a hűtőszekrényembe piatöltés ürügyén, beletúrni a hajába, meg ilyenek. Én meg kicsit forrófejű vagyok, ilyenkor nem annyira tudok disztingválni:)
Az érdekes, hogy egy percig sem gondoltam, hogy megcsalna vele:) Csak nagyon egy hullámhosszon voltak amúgy is, és kívülállónak éreztem magam, meg szarul, na:)

Brigi1981 2011.08.16. 08:28:06

Meg ez a 2 év... Pont kb. 2 év után szűnik meg a "rózsaszín köd". Az agy már nem termeli ezt az amfetaminszerű anyagot. Most már máshogy látják egymást, iyenkor indulhat meg az igazi kommunikáció, meg az "összeillünk-e" kérdés.

Madpapa 2011.08.16. 08:28:54

@michaela77: ...vagy a kedves barátnő is rájött, hogy van valami igazság H. mondandójában. Valószínű él a lehetőséggel amit a posztoló pasija tud neki biztosítani, és ez lehet szúrja a haverja szemét. Egy kívülálló lehet racionálisabban lát ezt-azt. A kedves posztoló esetleg észre sem veszi a visszás dolgokat, hisz ő már megszokta, hogy neki ez jár. Alanyi jogon. Viselkedhet bunkón, mert a pasik úgyis tepernek érte. De vajon miért is terhelné ezzel a pasiját? Valószínű tudja, hogy a baráti ( és nem haveri ) kapcsolat jóval erősebb lehet mint ami közte és a pasija között van. De ezt a veszélyt el kell hárítani! Ha a pasi lesz olyan mamlasz, a kedves posztoló simán el fogja marni H-t, hisz potenciális veszélyt jelent a számára. Ugyanis ha sokat beszél H, előbb-utóbb kinyílik a pasija szeme is.

Hurri Kán 2011.08.16. 08:31:01

@Brigi1981:
Azt endorfinnak, vagy minek híják :)

Brigi1981 2011.08.16. 08:33:16

@gyvy: feniletilamin (valamelyik Popper Péter könyvben olvastam, ha jól emlékszem)

Füstleee 2011.08.16. 08:34:30

@michaela77: Hát igen, a nők meg a birtoklás... :D
Forrófej? Gondolj bele, tudja rólad, rátesz egy lapáttal, veszekszel, hamar meg is unja a párod a cirkuszt, örülj h türelmes. Nálam is volt ilyen, h rám mászott valaki, veszekedés, "nem igaz h nem látod!", azt amikor látta h nem történik semmi nem piszkált ilyesmivel a továbbiakban. :)
Egy hullámhossz? Na az régen rossz ha te így gondolod. Az már eléggé a határon van... :D

PanDaNaci 2011.08.16. 08:34:35

Egyszerűen bizonyítsd be, hogy H.-nak nincs igaza. Sikerülne?

Hurri Kán 2011.08.16. 08:37:42

@Brigi1981:
Lusta vagyok még utánanézni... Egyébként meg lényegtelen... HA jól érzem magam, nem érdekel, mi váltja ki, az eredmény a lényeg :)

Brigi1981 2011.08.16. 08:40:47

@gyvy: Hát ja. (A lustaság meg nem gond. Ennek köszönhető, hogy feltalálták a mosógépet.) De azért ez nem azt jelenti, hogy 2 évente kell új partnert keresni, ugye?

Hurri Kán 2011.08.16. 08:43:04

@Füstleee:
Akár... :D

@Brigi1981:
Nem. Győztes csapaton nem változtatunk :)

Burgenlandi opelos 2011.08.16. 08:46:59

@michaela77:
De megnéztem volna ezt a hűtős jelenetet!
Csak tudod mi a szar?
Az ilyen nők csak addig csinálják ezt, amíg ott vagy te is, hogy lásd.
Egyik bulin ott volt a barátnőm is, meg egy férjes asszony, műmellekkel, férj a másik szobában. Mivel látott a csajom is, azt se tudtam már, hova meneküljek a cicababa elől. Lábával cirógatott az asztal alatt, "véletlenül" minden kanyarnál nekem jött stb.
Amikor viszont később kettesben voltunk, semmi reakciója nem volt a próbálkozásaimra, brühühü.

Füstleee 2011.08.16. 08:51:29

@Madpapa: Te hol találsz ilyeneket? Pár nőnek ellinkelném a társaságomban zabálnák mint mici mackó a mézet. Állandóan ilyenek löknek be FB-n, meg horoszkóp, napi vers, napi idézet meg társaik... Hüvely szárazságban szenvednek az ilyenek h ilyen nyálas faszságot löknek be?

Füstleee 2011.08.16. 08:52:48

@Burgenlandi opelos: Te Dicnóóóóóó :D
@michaela77: Itt az élő példa :D

Hurri Kán 2011.08.16. 08:55:00

@Füstleee:
Némelyiknek elég, ha csak az agyát b...ák meg... :D

michaela77 2011.08.16. 08:55:11

@Füstleee: @Burgenlandi opelos: az volt a gond, hogy eleve hátránnyal indultam, mert a páromnak nagyon fontos a film és a zene, én pedig közel sem voltam olyan jó ezekből, mint ez a csaj.
De 10 éve ismerték egymást, nem gondoltam komolyan, hogy a párom pont most fog megcsalni vele. De már egy előző nője is mondta, hogy ez a csaj szerelmes belé.
Aztán meg ugye minden hétvégén találkoztunk, a csaj mindig köldökig dekoltázsban jelent meg, hogy nem csak a párom, de én sem tudtam máshová nézni egész este, csak a melleire, hogy na most kiesik vagy nem esik ki. Én sem panaszkodhatok mellbőségre, de azért én nem szoktam ennyire kirakni. Szóval minden hétvégén bámultam ahogy a csaj melle majdnem kiesik, neccharisnya, bugyivillantás, filmekben zenékben teljes egyetértés, ha a párom aszonta ki kéne kenni szarral a szobát a csaj lelkendezett, hogy hű az milyen jó ötlet, mellette pedig a saját pasiját csak alázta, ami miatt még élesebb volt a kontraszt.
Van olyan nő, aki ilyen helyzetben higgadt tud maradni?
Mondjuk én nem vagyok nyilvánosan veszekedős típus, mindig csak a lelki nyugalmam kedvéért valami kedveset odaszúrtam a páromnak, aki aztán másnap mindig visszatért erre és vita volt belőle.
Nem hiszitek el, de néha még mindig előjönnek rémálmomban ilyen jelenetek, hogy a csajjal kedves, velem meg nem, és zihálva ébredek. Nőből vagyok, na.

dr. gernika 2011.08.16. 08:55:36

Mi lett volna, ha kinyitod a szád és megbeszéled a barátoddal, vagy akár H-val másnap, hogy ezeket hogy gondolta, mire alapozza, stb? Nem kavarsz be a barátságukba, ne aggódj. Esetleg majd ők is megbeszélik egymással, hogy miért mondta ezeket. Lehet, valamit félreértett, hallott egy pletykát, vagy csak simán irritálja benned valami, ami a barátodat nem.
Engem is utáltak már exem haverjai, bár azok nem voltak olyan egyenesek, hogy nekem mondják, mi bajuk, inkább őt oltogatták.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 08:56:41

@michaela77: Csak arra a pasira másznak rá, aki erre alkalmat ad.

michaela77 2011.08.16. 08:57:08

@Madpapa: na én is pontosan így látom. Rosszindulatból kevés barát mondana ilyesmit, szerintem H.-nak látnia kell a valós helyzetet.

michaela77 2011.08.16. 08:58:03

@Köldökszösz (csodalampa): figyelj, úgy viselkedett a barátja nőjével, mint ahogy a barátjával. Nem volt bunkó, de ha néha beszólt, a csaj azt is poénnak vette.

Brigi1981 2011.08.16. 08:58:56

@michaela77: Én a helyedbe, a barátod ölébe ültem volna, amikor ott a csaj. Végülis neked jogod van ráugrani bármikor.

michaela77 2011.08.16. 09:00:31

@Brigi1981: mi nem vagyunk ilyen nyilvánosan egymást nyalós-falós típus. De olyan is volt, hogy félreérthetetlen vad csókolózásból jöttünk vissza a fürdőből, a csaj akkor is ugyanúgy nyomult rá.
Abban lehet valami, amit nemtom én ki mondott az előbb, hogy talán csak előttem csinálta, mert féltékeny volt, ő tíz éve ismerte, a párom meg most velem foglalkozik.

cyd 2011.08.16. 09:00:34

Ezzel most marhára nem tudok mit kezdeni. Úgy tűnik a posztolók 60-80%-nak jót tenne egy alapfokú kommunikációs tréning. Kurva jó fej leszek és most ingyen megtartom:
1. lecke
Amennyiben problémád merül fel valamivel kapcsolatban, akkor nyisd ki a pici szádat és beszélj róla, az érintettel.

Köszönöm kedves hallgatóim, sok sikert az élethez lúzerek.

Füstleee 2011.08.16. 09:03:34

@gyvy: @michaela77-nél a fel b...dás, lehet folyamatban
@michaela77: Jaj most ilyesmi miatt nem érdemes neheztelni, h ő valamiben jobb mint te. Mindenkinek más a hobbija. Mért nem dobtál te fel egy témát? :)
"Te is a csaj mellét lested?" Fogadok közéjük akartál köpni... :D
"Szarral ki kenni a szobát?" Ez most komoly? Még most is röhögök XDDDDDD
"kedveset odaszúrtam a páromnak" Ezt annyira rühellem, az ilyesmivel baromira meg tudják fejelni a nők az esti hangulatot. Elég lett volna egy sima nyelves puszi. Abból sosincs veszekedés és a köldökcicit feltoszod kellő képpen agyilag vele. :)
"zihálva ébredek" olyan mint orgazmus után? :D

Hurri Kán 2011.08.16. 09:03:38

@michaela77:
És nem látta be, ha tíz év alatt nem "mentek" egymással semmire, akkor már most sem fognak?

Brigi1981 2011.08.16. 09:06:15

@cyd: Erre csak annyit mondanék, hogy nem mindenkivel lehet normálisan beszélni és nem kell mindig igazat mondani - de egyszer majd erre talán te is rájössz.

cyd 2011.08.16. 09:06:32

@gyvy: Amíg élek remélek. Az egyik exem is most épp egy ilyen palinál kötött ki. Emberünk évek óta szerelmes belé úgy, hogy neki is voltak kapcsolatai, meg a csajnak is. Éééés mint a tündérmesében most megkapta élete szerelmét. Millióból az egy, de neki bejött.

michaela77 2011.08.16. 09:07:14

@Füstleee: nem mondtam, hogy én hallgattam, mint egy kuka:) De ha valami jó zene megszólalt, ők egymásra néztek és majd' elélveztek, hogy hű ez a zene. Ettől meg kisebbségi komplexusom volt, amúgy sem túl sok az önbizalmam (milyen érdekes, a párom meg úgy gondolja, hogy nekem túl sok önbizalmam van, eheh).

@gyvy: a csaj nem. Én ésszel beláttam, de azért minden hétvégén felbosszantott a dolog. Főleg, hogy a párom barátja miért nem látja ezt, meg miért hagyja, hogy a nője ennyire alázza mások előtt. Meg egyszerűen ha a párom egy kicsit is normális volt vele és láttam a csajnak hogy csillog a szeme amikor ránéz, már el volt b*szva az estém.

Hurri Kán 2011.08.16. 09:07:42

@cyd:
Na jó, de amikor ez történt, Ti már ugye külön utakon jártatok... azért az úgy más...

Burgenlandi opelos 2011.08.16. 09:08:07

@michaela77: Figyelj. Akit én mondjuk felpróbáltam már, de pl. tágnak bizonyult vagy nem jól szopik, az felőlem tíz évig lejtheti a táncát kirakott csöcsökkel neccharisnyában, akkor sem fogom megkívánni mégegyszer. Legfeljebb szükség esetén, de amíg van csajom, addig biztos nem kell.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 09:08:44

@michaela77: Engem még egyik barátom sem akart betuszkolni a hűtőbe. :P
Az meg, ha verbálisan leszopja, hát lelke rajta.

@Brigi1981: Na ez a legrosszabb. Olaj a tűzre, mert a ribi látja, hogy most éppen megjelölöd a territóriumot, vagyis be vagy fosva, hogy valaki rákúpászkodna a faszidra.

cyd 2011.08.16. 09:09:25

@Brigi1981: Ó igen és van aki borsot szór a dobos tortára és úgy eszi, de ez a ritkább. A nagy átlag inkább vernyákol egy pár (rossz esetben jó sok) sort e-mailben a blognak és ül a monitor előtt várva a megváltást. Mint pl a mi poszter is.

Hurri Kán 2011.08.16. 09:10:12

@michaela77:
A helyedben lehet, figyelmeztetés után megtéptem volna, csak úgy miheztartás végett... :D

kiraaaaa 2011.08.16. 09:11:25

Ezt már elbasztad!
A borozgatás alkalmával, mikor hallod H. (Hugó?) szavait, akkor kellett volna megbeszélni, s ott helyben elintézni a nézeteltérést.
Így már csak kavarás lesz.

cyd 2011.08.16. 09:11:51

@gyvy: Most erre mit mondjak? Hogy a nők nyomulósabbak, vagy lehet, hogy csak michaela díszpéldánya ilyen kurvoid?

michaela77 2011.08.16. 09:12:07

@Burgenlandi opelos: őt még nem próbálta fel. Elvileg. Náluk tényleg szent és sérthetetlen a barátság, a csaj meg a barátja nője. Bár ez nem akadályozta meg abban, hogy a páromnak panaszkodjon a barátjára, vagy hogy együtt gúnyolódjanak rajta...

@Köldökszösz (csodalampa): ugye? Én is ezt mondtam, barátok nem csinálnak ilyet. De mindig az volt az indok, hogy a csaj részeg volt. Merthogy mindig részeg volt. Ez is kapcsolódási pont, párom régen nagyon bulizós-ivós típus volt, és szerinte én, aki 30 éves koromig antialkoholista voltam, ezt sosem érthetem meg. Bezzeg a csaj igen, mer a piások megértik egymást, hogy az milyen érzés, meg mennyire más olyankor zenét hallgatni, meg ilyenek.

Caddy 2011.08.16. 09:13:26

Hát ez szürreális volt.
Szerény véleményem szerint H. szeretne felpróbálni.
Mindenképpen beszéld meg a pároddal. Így a legrosszabbat feltételezi, miszerint kikezdett veled. Mondjuk ebből is látszik H milyen jó ember,hogy a saját barátja azt feltételezi róla, hogy rányomul a csajára.
Még egy megoldás, a srácok párcserében gondolkodnak, vagy valami nagy üzekedésben. :D

Hurri Kán 2011.08.16. 09:13:56

@cyd:
Ja, semmit... Amúgy nekem is volt ilyen... pár éve volt egy jelölt, kb. két hónapig nem voltam olyan fontos neki, aztán úgy alakult, hogy egy másik vonat futott be, JÉÉÉÉ, onnantól egyből érdekes lettem... :D

Brigi1981 2011.08.16. 09:14:34

@Köldökszösz (csodalampa): Nem fostam volna, csak lenéztem volna a csajt. Ha a pasi tényleg engem szeret, akkor meg ő is.

michaela77 2011.08.16. 09:15:18

@gyvy: szerinted hányszor éreztem rá késztetést?:) Volt hogy egy kerti bulin hozta a pulcsiját és terítgette a párom vállára, hogy ne fázzon. Én meg ekkor már nem nagyon bírtam türtőztetni magam és mosolyogva mondtam neki, hogy köszi, de éppen az előbb kérdeztem nem fázik-e, itt van rajtam a pulcsija, odaadom ha fázik, de egyébként felnőtt ember, tud magáról gondoskodni, ha meg nem, akkor nagyon jól tudok róla gondoskodni én, te gondoskodj inkább a saját pasidról. Megsértődött, de csak 10 percre, utána már olyan részeg volt, hogy nem is emlékezett az incidensre.

cyd 2011.08.16. 09:17:09

@gyvy: Itt fordított a helyzet. Amikor a nő egyedülálló volt, akkor próbálkozgatott, aztán ha volt valakije, akkor nem. Vagy csak engem tisztelt meg, hogy nem nyomul mert távoli ismerős/haverféle.

kiraaaaa 2011.08.16. 09:18:02

@michaela77: na ez a szürreális, a kieső mellek:)

Hurri Kán 2011.08.16. 09:19:35

@michaela77:
Irigyellek és egyben elismeréssel adózom türelmedért/ türelmednek :D

michaela77 2011.08.16. 09:19:48

@kiraaaaa: igen:D És ilyenkor az ember fejében megfordul olyan gyerekes gondolat, hogy na majd most akkor versenyezni fogok és én is kurvának öltözök, de aztán mindig lebeszéltem magam róla...

kiraaaaa 2011.08.16. 09:21:49

@michaela77: nekem ilyenkor más fordul meg a fejemben:))
csak és kizárólag a kínos szituációba hozáson járna az eszem:))-gonosz vagyok:)))

Hurri Kán 2011.08.16. 09:21:59

@cyd:
Ez a kiscsaj is egyedülálló volt, amikor elkezdett rám nyomulni... Csak akkor már én nem voltam az... :D

@kiraaaaa:
Még mindig jobb, mint a beeső ;)

michaela77 2011.08.16. 09:22:05

@gyvy: hát az eléggé felőrlődött ilyenekkel a két év alatt:)
Párom szerint meg egy nő legyen komoly, és jelét se adja annak, hogy ilyesmi zavarja.

Füstleee 2011.08.16. 09:24:22

@michaela77: 30 éves korodig antialkesz? Jézusom! Nem csoda h felbaszódtál kicsit, mondjuk ha ittál volna te is röhögtél volna az egészen vagy a csaj fejét téped le gerinc oszloppal együtt. :D
"Jaj ez a zene!" bulizós piálós időszakban előferdül az ilyen... :D
"...hogy köszi, de éppen az előbb kérdeztem..." És gondolj bele ha iszol ez a vita hamarabb lezárul... :)

michaela77 2011.08.16. 09:25:55

@Füstleee: képzeld, ekkor már ittam:) Ezeket máshogy nem tudtam elviselni:)

PanDaNaci 2011.08.16. 09:27:01

@michaela77:

Javasolnék egy négyszemközti beszélgetést a nővel. Hívd meg egy kávéra, mint aki barátkozni akar és mondd el neki mennyire zavar a viselkedése. Vagy kérdezd meg miért teszi. Szembesítsd saját magával.

cyd 2011.08.16. 09:27:04

@michaela77: ...és így kezdődött, de már gyógyulok. michela77 vagyok és alkoholista :P

kiraaaaa 2011.08.16. 09:29:33

@PanDam Aci: jaa, az ilyen nőket ez nem érdekli, ez a csajozós duma:)
Másrészt ezzel igazolva látszik a terve, mármint hogy zavart keltett egy párkapcsolatban. Nyeregben érezheti magát.

Hurri Kán 2011.08.16. 09:29:48

@michaela77:
Na jó, de ez meg olyan, mintha őt nem zavarná, ill. Te bíztatod, hogy ne zavarja, ha éppen az orra előtt hárman akarnak fölszedni, mer egy komoly férfi ilyenen nem problémázik :D

dr. gernika 2011.08.16. 09:30:35

@michaela77: Tipikus skorpinyó. Azok az álszerénységre élveznek, figyeld meg.

michaela77 2011.08.16. 09:30:54

@PanDam Aci: gondoltam rá. De egyrészt mivel állandóan ivott, amikor együtt voltunk, szerintem teljesen lényegtelen lett volna, hogy józanul mit beszélek meg vele.
Másrészt ismerhette a véleményemet, láthatta, hogy zavar, mégsem tett semmit, ergo eléggé leszarta.

@cyd: :D Hálistennek nem ez a sztori vége:) Vége az összejöveteleknek, vége az ivásoknak:)

dr. gernika 2011.08.16. 09:33:02

@gernika: "amúgy sem túl sok az önbizalmam (milyen érdekes, a párom meg úgy gondolja, hogy nekem túl sok önbizalmam van, eheh)."
Erre írtam.

PanDaNaci 2011.08.16. 09:33:26

@kiraaaaa:

Igazad van, de ha soha nem mondják a szemébe, hogy bunkón viselkedik, azt hiszi szabad neki. A "baráti" szó észre térítheti.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.16. 09:33:28

Érdekes... nekem egyből az jutott eszembe, hogy H-nak bejön a posztoló és ezért volt ez az egész színjáték. :D

Azt meg nem értem a barátjának, miért nem meri elmondani?

michaela77 2011.08.16. 09:33:37

@gernika: igen, ott a pont. Szerinte egy nő legyen komoly és szerény. Bármit is csinál, én nézzem mosolyogva, hogy a többiek irigyeljék milyen szuper csaja van. De persze otthon se beszéljük meg, mert egyrészt az vita (nem tudja mi a különbség a vita és a megbeszélés között), másrészt meg nem is érti mi a bajom és úgyis neki van igaza...

@gyvy: természetesen a dolog egyirányú:) Őt zavarja, ha nem úgy viselkedek ahogy szerinte egy komoly, szerény nőnek kellene, de ha ő nem úgy viselkedik, ahogy szerintem kellene, az nem számít:D

SciNu 2011.08.16. 09:34:14

@Brigi1981: Jó kis kapcsolat az ami hazugságra és a megbeszélés hiányára alapul.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.16. 09:35:47

@michaela77: Hogy én mennyire gyűlölöm az ilyen nőket! Megjelenik a zöldszemű szörny bennem és tuti nem teszi zsebre, amit kap, ha átlép egy határt. Előtte azért a pasival is beszélnék, hogy állítsa le a csajt.

fumerin 2011.08.16. 09:36:03

@gernika: Skorpinyó nem szerény és nem álszerény, tudom :D

Az egész számomra érthetetlen. Mert ha a fülembe súgnak valamit, azt később úgy mesélem el, ahogy hallani akartam. Tehát én megkérdőjelezem az egészet és azt gondolom, hogy a csaj is élvezte volna, ha más kerül a fülébe.:D
Nem biztos, hogy erre számított és most a hiúsága sérült.

michaela77 2011.08.16. 09:36:28

@gernika: egyébként azért gondolja szerintem a túl sok önbizalmat, mert annyira nem lát bennem semmi jót, hogy néha erőtlenül próbálkozok, hogy ezt vagy azt látod milyen jól elintéztem, vagy hogy szerinted is jól áll ez a felső? Vagy hogy nem tudom mi van ma, de úgy tűnik tetszem a férfiaknak, megnéznek:)
Ami tudom, hogy szánalmas és gyerekes, de néha ilyen szánalmas és gyerekes vagyok:)

michaela77 2011.08.16. 09:38:31

@Bundabandi: én meg ilyen nyelős típus vagyok. Nem szeretem a nyílt konfrontációt, és a világ minden kincséért sem másznék bele egy gyerekkori barátságba.

kiraaaaa 2011.08.16. 09:38:54

Belegondoltam milyen egy komoly szerény nő.Még nem raktam össze a képet:)
Meséljetek, milyen az ilyen nő!

Brigi1981 2011.08.16. 09:39:15

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Az a hazugság, amit H. állít. Nem mennék bele ebbe a játékba.

Hurri Kán 2011.08.16. 09:39:23

@michaela77:
Az élet nagy igasságtalansága :)

kiraaaaa 2011.08.16. 09:39:45

@michaela77: "nyelős típus"-magas labda:))

PanDaNaci 2011.08.16. 09:40:01

@michaela77:

Akkor talán a párod is besegíthetne, bíztos neki is fontos, ha már bulizni visz jól is érezd magad.
Persze, osztom az észt, mert én már rég nyakon vágtam volna.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.16. 09:41:02

@kiraaaaa: Szerintem is! Ez a legrosszabb amit tehet, kimutatja és elmondja, hogy zavaja. Annál jobban fogja csinálni!

michaela77 2011.08.16. 09:41:11

@kiraaaaa: társaságban nem nevet harsányan, szerényen ül, kedvesen mosolyog, nagyon ritkán valami nagyon okosat közbeszól, a párjának mindent elvisel, semmit nem tesz szóvá, mert az hiszti, nem feltűnően szerelmes, ha találkoznak az is jó, ha nem az is, hetekre el tudja magát egyedül foglalni és eszébe sem jut, hogy egy kapcsolatban az lenne a normális, ha bármikor lehetne találkozni, jól főz, nem akar komoly kapcsolatot, megelégszik azzal amit kap.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.16. 09:43:33

@michaela77: ha azon a kapcsolatom múlik, akkor nem érdekel, milyen gyerekkori barátság. Ne másszon rá és kész!

cyd 2011.08.16. 09:44:44

@michaela77: ez egy szolgalelkű szerető, amit most leírtál. csak mondom...

michaela77 2011.08.16. 09:44:51

@PanDam Aci: a párom meg aztán a legkonfliktuskerülőbb ember, akivel valaha találkoztam. Nagyon csodálkoztam, hogy eddig eljutott, hogy inkább ne találkozzunk velük, mert az nekünk nem jó. És nem az én "hisztijeim" miatt gondolta így, hanem mert rossz volt eleve a hangulat amiatt, hogy a csaj állandóan alázta a pasiját mi meg kellemetlenül éreztük magunkat, továbbá azért, mert a csaj állandóan inni akart, a párom meg már nem olyan mint régen, és ő nem annyira. Állandóan ötvenszer el kellett mondani, hogy ő inkább nem iszik kirándulás közben, a csaj vedelt, beszólogatott, megsértődött, duzzogott, így végül a párom döntött úgy, hogy jobb nekünk nélkülük, ami ellen én nem tiltakoztam annyira:)
De valóban, kívülállóként én is jobban meg tudtam volna oldani a helyzetet, benne meg csak felőrlődtem, sosem akartam hisztizni, vitázni, így meg belülről ölt meg a dolog.

kiraaaaa 2011.08.16. 09:45:30

@michaela77: hűűűűűűűűűűűű

michaela77 2011.08.16. 09:46:23

@cyd: szerintem meg ilyen barátság-féle. De szerelemben én sem tudom elképzelni, hogy így viselkedjek. Ergo az lenne a jó, ha mindent lazán leszarnék, pedig érzelmekkel azt nem lehet.

michaela77 2011.08.16. 09:47:18

Az érdekelne, mikor fogtok szentté avatni?:DD
Természetesen a kapcsolatnak ezenkívül van ezer jó oldala is, különben nem lenné még benne féllábbal:)))

fumerin 2011.08.16. 09:48:09

@michaela77: Amit leírtál a jellemzésben az minden, de nem párkapcsolat.

SciNu 2011.08.16. 09:49:06

@Brigi1981: Nem tudom milyen játékról beszélsz, de miből gondolod ennyire biztosan, hogy H hazudott?

fumerin 2011.08.16. 09:49:29

@michaela77: Szent? Hehee, tudatos manipuláció felénk. Én nem így látlak, ha nem baj:D

Hurri Kán 2011.08.16. 09:50:00

@michaela77:
Ahhoz előbb igazoltan csodát kell tenni ;)

michaela77 2011.08.16. 09:51:21

@fumerin: jó, de inkább ne mondd el milyennek látsz:))

PanDaNaci 2011.08.16. 09:52:15

@michaela77:

Ezek alapján egy komoly nő mindig megjátssza magát és sosem elégedett?

SciNu 2011.08.16. 09:52:58

@michaela77: No én egy komoly és szerény nő vagyok ezekszerint :D

fumerin 2011.08.16. 09:53:43

@michaela77: Nem mondom...akkor magamat is jellemezném :D

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 09:53:58

Na most miért is kell így felfújni egy beszlást? És miért nem lehet ott helyben elintézni az ilyet?

@kiraaaaa: Így van. Az ember semmit nem ér féltékenykedéssel, meg beszólásokkal. Sokkal többre lehet menni magabiztossággal, és ha az látszik, bízol a párodban. Michaelánál is az alap probléma szrintem az önbizalom hiánya volt.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 09:54:00

@michaela77: Van már gazdád? (Vagy ezt már kérdeztem?)
:DDD

Brigi1981 2011.08.16. 09:54:06

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Nem tudom biztosan. De ha igazat mondott, lehett volna jobb diplomáciai érzéke is. Ha meg tényleg hazudott, akkor nem alacsonyodnék le vele vitázni feleslegesen.

michaela77 2011.08.16. 09:56:49

@PanDam Aci: mindig azt játssza, hogy teljesen elégedett, és lehetőleg ezt így is gondolja. Állítólag van ilyen, bár én még nem láttam. Szerintem ha valaki leszarja mi van a másikkal és bármi megfelel neki, az nem szerelem meg nem kapcsolat. De ez csak az én véleményem.

@fumerin: :DD

@Köldökszösz (csodalampa): sajnos én nem vagyok komoly, szerény nő, nem felelek meg a kritériumoknak:) Néha sajnos vannak saját gondolataim, sőt, igényeim, és ez nem fér bele:))

michaela77 2011.08.16. 09:59:31

@Dr. Jula Watson: a kapcsolat biztosságának/biztonságának a hiánya volt a gond, azt hiszem.
Amikor magabiztosan viselkedtem és leszartam a dolgot, akkor nem is voltak ennyire durva megnyilvánulások. De azért közben is csak nyeltem és ezt nem lehetett a végtelenségig csinálni. Ha az ember nem gondolja zsigereiben azt, hogy ezt tényleg le kell szarni, akkor hiába tesz úgy, mintha... Csak időleges megoldás.

kiraaaaa 2011.08.16. 09:59:51

@SciNuBob -I hear you, mon!-: na szép, megint egy zavaros fejű pasi:)

PanDaNaci 2011.08.16. 10:01:18

@michaela77:

Miért kellene bármit is megjátszani? Ha Te ennyire törődsz a pároddal, ő is szeressen azért aki vagy. Minimum! Az a szerelem.

SciNu 2011.08.16. 10:01:46

@kiraaaaa: Én NŐ vagyok! Most tudtam meg! Olvasok is mindjárt egy halom poppermüller okosságot :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 10:02:19

@michaela77: Majd én gondolkodok helyetted, a te dolgod, hogy vigyed a háztartást, neveljed a gyerekeket, meg este odatedd magad az ágyban. :DDD

Na, nem csábító az ajánlat? :P

michaela77 2011.08.16. 10:02:45

@Dr. Jula Watson: az az érdekes, hogy ezen a nőn kívül másra nem voltam féltékeny. Muszáj a feltétlen bizalom, hiszen 80 km-re lakunk egymástól, hét közben mindketten azt csinálunk, amit csak akarunk. És én is abban hiszek, hogy csak a teljes bizalom vezet eredményre. A kapcsolatunk 99%-ában ez ment is, csak ezzel a nővel kapcsolatban valamiért nem.

kiraaaaa 2011.08.16. 10:02:46

@SciNuBob -I hear you, mon!-: akkor én meg PASI vagyok, mert nem olvasok olyan könyveket?

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:03:02

@michaela77: Kettesben a barátja nőjével. Az lesz szép :)

michaela77 2011.08.16. 10:03:35

@Köldökszösz (csodalampa): de csak ha szerződésben rögzíted, hogy minden egyes este lesz valami abban az ágyban:)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:04:01

@kiraaaaa: én meg nő mert olvastam olyanokat. Még régen.

michaela77 2011.08.16. 10:05:30

@gfjfhj467676768: az egy szép szó, igen. Mi van vele?:)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:06:38

@michaela77: szónk szép, egyéPként röhelyes :D

kiraaaaa 2011.08.16. 10:07:15

@gfjfhj467676768: de ugye már megint férfi vagy:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 10:07:16

@michaela77: Tudtam, hogy veled lehet egyezkedni! :DDD

Hol kell aláírni?

cyd 2011.08.16. 10:07:19

@michaela77: Csak este? És csak az ágyban? Ejj de sokat kell még Neked tanulni édes lányom :P

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 10:08:20

@michaela77: Ez igaz. Úgy tenni mintha... sosem a jó megoldás. Ahhoz, hogy tudd, mennyire bízhatsz a másikban, ismerni kell őt, valóban ismerni. Aztán meg ugye el lehet dönteni, hogy az úgy jó-e vagy sem.
Szerintem itt a lánnyal is voltak komoly problémák. Valószínüleg ő sem igazán érezte jól magát a kapcsolatában, nem véletlen a sok ivás. A párodat meg a pasifelhőjében akarta tartani, ezért is játszotta ezt a hatalmi harcot.

dr. gernika 2011.08.16. 10:09:01

@fumerin: De azt várja el. :)
@michaela77: Nem egyedi nyugi, az összes skorpi ismerősöm, lettlégyen rokon, barátnő, ffi haver, mind lefele rángatták az önbizalmam, mire van ekkora arcom stb, pedig sose pozicionáltam magam túl magasra. Sőt, normál körökből jövő emberek szerint még kevesebb is van, mint kéne.
Szóval ez mindig így lesz, ne is számíts jobbra. :)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:09:44

@kiraaaaa: Nem tudom, még nem ébredtem fel teljesen.

@Köldökszösz (csodalampa): Örült vagy ha aláírod!

SciNu 2011.08.16. 10:11:18

@kiraaaaa: A mai rohanó és folyton változó világban bármi megtörténhet. :D

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:11:23

@michaela77: Magyarán szarba néz a párod és még egoistának is tart :D

michaela77 2011.08.16. 10:11:35

@cyd: van amikor az embernek már a napi egy is elérhetetlen csodának tűnik:)))

@Dr. Jula Watson: a lány egyáltalán nem érezte magát jól a kapcsolatában. Csak a srác annyira szerette, hogy nem engedte el, mindent elnézett neki.
Az meg, hogy a másikat mennyire ismered... Ha sok a rossz tapasztalatom és már bármit el tudok képzelni bárkiről, akkor hiába ismerem, mindig ott a kisördög:)

@gernika: igazán köszi a biztatást:)))

michaela77 2011.08.16. 10:12:46

@gfjfhj467676768: most hogy így mondod, jah:D Vagyis verbálisan van így, mert tettekkel mutatja ő, hogy fontos vagyok, meg hogy értékeli amit érte teszek, de szavakban ez sosem nyilvánul meg:)

@Burgenlandi opelos: hát neked is sok sikert a keresgéléshez:)

Brigi1981 2011.08.16. 10:13:22

@gernika: Mi a bajod a skorpiókkal? Csak mert én pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Nagyon kedves, udvarias, segítőkész... Lehet, hogy még a kapcsolat elején vagyok?

kiraaaaa 2011.08.16. 10:13:43

@michaela77: a 'valami' elég tág kategória:) azért egy szerződésben ennél sokkal pontosabban kell fogalmazni.

michaela77 2011.08.16. 10:14:47

@kiraaaaa: leírjam mit mikor hová tegyen és hány percig?:) Valahogy én szeretem a spontaneitást:)

Szöszi 28 2011.08.16. 10:15:08

@michaela77: És vele nem tudsz szakítani? Azért ezt elég nehéz elhinni:)

michaela77 2011.08.16. 10:15:38

@Brigi1981: ez igaz, nagyon kedves, udvarias, segítőkész. De csak addig, amíg ezt magától akarja. Ha bármiben is neked lenne igényed, akkor már nem annyira. Szerintem.

kiraaaaa 2011.08.16. 10:15:41

@michaela77: akkor minek a szereződés?

michaela77 2011.08.16. 10:17:13

@Kata1987: bizonyám. Mert ahogy Brigi is írta, kedves, figyelmes, udvarias. Egy bizonyos pontig. Amíg az általa kialakított rendszerben élsz, olyan, mint egy tündérmese. Csak ha ki akarsz belőle lépni és olyan igényeid lesznek, ami neki nem tetszik, akkor van gond.

@kiraaaaa: hogy legyen mire hivatkozni, hogy ha nem is mindig lepedőakrobatika, de valami legyen azért:)

fumerin 2011.08.16. 10:17:42

@gernika: Nézd, ha lefelé rángatták az önbizalmad, akkor félre értetted őket, szerintem...
Amúgy megsúgom, skorpinyóba is bele lehet lépni, keményen. De akkor számítanod kell arra, hogy tényleg önbizalmat fog megsemmisíteni:D
Ilyen hüjjje állat, de a barátaiért, családjáért sokat megtesz. Ezért nem értettem a lehúzás részt...

Brigi1981 2011.08.16. 10:18:30

@michaela77: Remélem azért van kivétel és nem minden skorpió ugyanolyan.

SciNu 2011.08.16. 10:19:16

@kiraaaaa: Az csak arra jó hogy naponta hányszor. Az időpont az időtartam és a helyszín már meglepetés.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 10:19:37

@michaela77: Megfogalmazhatsz minimális elvárásokat, de ha gondolod, küldök referenciát! :)))

Ja és max 3 hónap próbaidőt vagyok hajlandó aláírni! :P

michaela77 2011.08.16. 10:19:53

@Brigi1981: reméljük a legjobbakat.

@gernika: azaz. Csak szerintem ha valaki ilyen lenne, akkor meg az lenne a gond, hogy nincs vadászösztön, mert túl természetes és egyszerű az egész.

michaela77 2011.08.16. 10:20:33

@Köldökszösz (csodalampa): persze, és hozzak referenciákat is, mi?:)

dr. gernika 2011.08.16. 10:21:00

@fumerin: Azt, hogy nem rossz indulatból tették, főleg rokonoknál, elhiszem. De ilyenek. Bizony beléjük lehet lépni, még egy rosszul időzített lélegzetvétellel is aztán meg kapok a fejemre. Ezt is nehezen viselem.
Tudom, hogy magadból indulsz ki, de ha innen nézzük, akkor apám nem tart engem a családjának. Ennél jobban ne is menjünk bele, mit meg nem tesznek...

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 10:23:28

@michaela77: Ezek az igényeket nem egy szerelmes ember vágyai.

kiraaaaa 2011.08.16. 10:23:36

@gfjfhj467676768: tudod te milyen bonyolult egy szélsárkány összeszerelése:))

fumerin 2011.08.16. 10:25:09

@gernika: Bocs...tényleg magamból indultam ki...bár teljesen tisztában vagyok az összes szar tulajdonságaimmal is, nem csak a jókkal. Ezért próbálom is "átírni" még a kiejtett szavaimat is, ne bántsak velük(csak ha az a szándékom).

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:26:21

@michaela77: remek droid leszel idővel :D

@Dr. Jula Watson: rabszolgának viszont kiváló. Kussol, okosan néz, felszólításra szop (társaságban is és kölcsön is adható). Kell ennél jobb?

cyd 2011.08.16. 10:26:34

@michaela77: Referencia innen, referencia onnan. Jó kis gruppenek néztek elébe :D

Rebelde 2011.08.16. 10:28:34

@Brigi1981:

bizony, ha a nap a merkur francsetudja hanyadik házába ér vágd ki a retkedék skorpiót, ugyanis új seprű jól seper, aztán....

amúgy asszem az ideális férfi/ nő, az akinek nincsenek rokonai, árva, nem tart állatokat és persze barátai sincsenek, innentől kezdve pedig tök mindegy milyen csillagjegyben született:)

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 10:29:19

@gfjfhj467676768: Honnan tudjam? Nem vagyok férfi :D

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:30:29

@Dr. Jula Watson: nem, nem kell jobb. Minél több benne az önálló akarat annál selejtesebb a nő :)

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 10:30:31

@Rebelde: De ha mindez nincs neki, akkor miért nincs? :D

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 10:31:23

@gfjfhj467676768: nem baj, kell a selejt is, hogy az ideálisat értékelni tudjátok :D

dr. gernika 2011.08.16. 10:31:31

@michaela77: Csak realista voltam. :) Te is tudod már, hogy ennek nemsokára vége lesz.

@Brigi1981: Hajjaj, ez a beetetési fázis. Apám első két házasságában például az esküvőig tartott, utána jöttek a részeges balhék meg az asszony terhesen verése.
Ja, barátok szemében kultúrember, aki a családjáért él.

Brigi1981 2011.08.16. 10:33:04

@Rebelde: :) Én azért hiszek a csillagjegyekben. De szeretem őt. Mondjuk az kicsit zavar, hogy (bár már régóta együtt élünk) nem volt még komolyabb konfliktusunk és nem tudom ilyenkor hogyan viselkedik.

kiraaaaa 2011.08.16. 10:34:53

@Dr. Jula Watson: egyetértek:)

@gfjfhj467676768: tele van madzaggal:) indokolatlanul sok a madzag benne:)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:35:22

@gernika: ne legyél ennyire beszűkült, csomó normális skorpió van akit kihasználnak. Nem kell mindenkire a személyes élményeid kivetíteni. innen már csak egy lépés a skorpiók gettósítása :D

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 10:36:31

@Brigi1981: Én eddig skorpióval még igazán veszekedni nem tudtam. Inkább elsumákolják a dolgot, és úgy fű alatt intézték a dolgaikat. Nyilt egyenes konfrontációra nem számítok tőlük. Akkor sem, ha én "kezdeményezek".

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:37:24

@kiraaaaa: madzagok az ágyban???

@Brigi1981: Provokáld ki és utána borulj a keblére hogy jajj mackókám végre veszekedtünk, ez olyan intim!

Hurri Kán 2011.08.16. 10:37:43

@gfjfhj467676768:
Erről úgy sem tudod meggyőzni...

fumerin 2011.08.16. 10:38:38

@gfjfhj467676768: Véded a skorpinyókat...csak nem az vagy? :D

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:39:41

@gyvy: az orik meg arik. Tudom én. Évek óta ezt olvasom :D

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:41:27

@fumerin: nem. De ismerek skorpiókat.

michaela77 2011.08.16. 10:41:56

@Dr. Jula Watson: ebben is ugyanez a tapasztalatom. Ha ő szúr, szívbe, direkt, akkor is úgy csinálja, mintha azt mondaná veszek egy liter tejet, és nem is érti téged ez miért bánt.

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:42:07

Én is egy geci jegy vagyok mondjuk.

dr. gernika 2011.08.16. 10:42:13

@gfjfhj467676768: Figyi, mindenki személyes élményekből építkezik. :D Amivel nem én találkozom, akiről nem én hallok legalább közvetve, arról nem tudok véleményt kialakítani. :) De nyugi, elég nagy volt a merítés, ami alapján be tudok lőni egy skorpit csak úgy, hogy mesélnek róla néhány mondatot. Van, akinek bejönnek, a rák elég jól tudja mondjuk kezelni, de magam részéről inkább igyekszem távol tartani magam tőlük. Legalább kapcsolatban. Felületes haverkodás belefér.

fumerin 2011.08.16. 10:42:36

@gfjfhj467676768: Ha véded őket, akkor elhiszem, hogy ismered őket.

Hurri Kán 2011.08.16. 10:43:05

@gfjfhj467676768:
Már hogy...kik? mik? ehhez még korán van... vagy túl józan vagyok... :D

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:44:19

@gernika: az ikrek meg kurvák?

@fumerin: mondjuk te pont kivétel vagy!

Bocs, ez ide illett :)

dr. gernika 2011.08.16. 10:45:15

@gfjfhj467676768: Ja, arik, de nekik is van csomó hibájuk. :)

Brigi1981 2011.08.16. 10:45:45

Szerintem mérleg a legjobb.

Rebelde 2011.08.16. 10:46:06

@Dr. Jula Watson:

ezt kár feszegetni:) nyilván ideális elvárás, hogy késői gyerek legyen, szülei természetes halált haltak még csecsemőkorában és egy egzotikus szigeten nevelkedett, ahol csak szeretet kapott a nevelőitől, kb. mint, az ikrek című filmben swarzi, most tekintsünk el attól, hogy a való életben arnold egy szardarab gyakorlatilag:)

a barátokat is hagyjuk, többnyire irigyek, ritkán őszinték, kevés kivétellel egy kanál vízben megfojtanák a barátjukat.
a férfiúi barátság csimborasszójaként oly sokszor emlegetett,a másik feleségének szívességből való kefélgetése és az erre adott magyarázatokról már ne is beszéljünk

ha lány vagy és szerencsétlenségedre középszerű a barátnőd pedig szép és népszerű, akkor gyakorlatilag tönkrement az életed
:)

michaela77 2011.08.16. 10:46:33

@gfjfhj467676768: kikérem magamnak az ikrek nevében:)

dr. gernika 2011.08.16. 10:47:41

@gfjfhj467676768: :D Csak ha Lillának hívják őket. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.16. 10:50:12

@michaela77: Szentté? Azt soha! Legalább olyan hülye vagy, mint én voltam.

michaela77 2011.08.16. 10:51:54

@Bundabandi: jóvan, és legalább angyallá vagy ilyesmi?:) Semmiről nem lehet szó?:)

Dökvín 2011.08.16. 10:52:24

Jájj, csillagjegyek már megen :) Szerintem elég nagy butaság azt gondolni, hogy egy ember személyiségét kábé teljes egészében az fogja meghatározni, mely időpillanatban is indította meg a szülész-nőgyógyász a szülést :))

Van pár jellemvonás, ami nagyjából passzol az egyes csillagjegyek szülötteire, de ez meg olyan, hogy minden jegyhez fel van sorolva mondjuk 50 jellemző vonás, abból persze, hogy stimmelni fog 15 az adott emberre - mint az összes többi jegy jellemzőinek fele is egyéPként.

Személy szerint nem vagyok biztos benne, hogy vízöntőségem határozza meg a jellememet, nem pedig a genetika, neveltetés, környezeti hatások kombója :P

Rebelde 2011.08.16. 10:52:27

@Brigi1981:

ami késik, nem múlik:)

kezdesz tipikus hibába esni, úgy érzed minden klappol, de hát milyen lenne ha tényleg beütne valami gebasz?! mer annyit hallod, hogy hát mindenhol vannak konfliktusok nálatok meg rendben mennek a dolgok, hát a fenébe ez milyen már?!
aztán barátod egyszer átmegy mengelébe, te pedig pislogsz majd mint hal a szatyorban, hogy te nem ezt akartad

kiraaaaa 2011.08.16. 10:54:19

@gfjfhj467676768: neeeeeeeem, én a sárkányról beszélek, tudod, amit a szélben engednek fel:))

:)) most átmentek hori elemzésbe?

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 10:54:57

@Rebelde: Csúnyával meg sikertelennel meg eleve nem barátkozunk, úgyis csak kihasznál és a mi hátunkon akar felkapaszkodni. Nem beszélve arról, hogy közben ugye lehúz minket :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.16. 10:55:23

@michaela77: ha kapok marcipánt, akkor talán.... :D

cyd 2011.08.16. 10:55:45

@michaela77: Faszt! Őlibraságának hatásait nyögöm még 1,5 év után is.

Szöszi 28 2011.08.16. 10:55:54

@michaela77: Nem igazán...Az nem érdem a mai világban, hogy benne vagy egy szar kapcsolatban:D Az érdemel kitüntetést, aki boldog párkapcsolatban él:D

michaela77 2011.08.16. 10:56:33

@Bundabandi: a világon nincs annyi marcipán, amiből engem angyallá avatnának:D

@cyd: jahogy:D eheh:)) Az én exem is mérleg volt. 16 évet lehúztunk együtt, nem volt rossz.

Rebelde 2011.08.16. 10:57:43

@michaela77:

te jó ég, te hány éves vagy?
vagy mikor kezdted??

michaela77 2011.08.16. 10:58:14

@Kata1987: azért egyszer mikor a skorpióm jobb passzban volt aszonta, hogy a mi kapcsolatunk még mindig milliószor jobb, mint bármelyik kapcsolat amit lát vagy látott a környezetében:)
Ha teljesen boldog párkapcsolatot keresel, rohadt kevesen kapnának kitüntetést:) Ki mit tépett, azt szagolja:D

michaela77 2011.08.16. 10:58:53

@Rebelde: 34 éves vagyok. 14 éves koromtól 30 éves koromig voltam vele.

gfjfhj467676768 2011.08.16. 10:58:58

@michaela77: @Bundabandi: nektek nem hiszek!

@gernika: a Rák biztos elég jól tudja kezelni őket. holtbiztos :D

@kiraaaaa: és ezt az ágyban szerelik amire szerződnek? Beteges.. mindig is sejtettem.

michaela77 2011.08.16. 10:59:45

@gernika: az ikreket ki tudja jól kezelni?:)

Rebelde 2011.08.16. 11:02:00

@michaela77:

és mi lett? úgy érezted, hogy ki akarsz még próbálni mást is?:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.16. 11:03:06

@michaela77: " a mi kapcsolatunk még mindig milliószor jobb, mint bármelyik kapcsolat amit lát vagy látott a környezetében"

hű de ismerőőőős! :D

Dökvín 2011.08.16. 11:03:39

@Bundabandi: :D Ez jó hír! Amúgy vicces, mert bár nem vagyok nagy horoszpókos, de az ikrekkel pl mindig jól kijövök, hugim is az :)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:04:33

@michaela77: beteges. De legalább nincs benned sok vírus ha nem swingereztetek vagy léptetek félre sokat.

michaela77 2011.08.16. 11:05:50

@Rebelde: :) Egyáltalán nem. Volt közben egy-két szakításunk, amikor kipróbáltunk mást.
Inkább ő gondolta úgy, hogy egy fiatal társaságban ő is megfiatalodik és tizenéves lánykákat szed fel:)
Azóta megbánta, meg veri a fejét a falba, elmondta milyen jó volt velem meg mennyire nem értékelt. A 18 éves liba lelépett egyetemre, neki meg azóta sincs senkije. Amúgy jófej srác, néha beszélünk, mintha a testvérem lenne és mindenben lehet rá számítani. Talán azóta már fel is nőtt:)

@Bundabandi: nocsak, te is hallottál ilyet?:) Én meg aszittem bók:D

szepi79 2011.08.16. 11:05:53

@gernika: "Nem egyedi nyugi, az összes skorpi ismerősöm, lettlégyen rokon, barátnő, ffi haver, mind lefele rángatták az önbizalmam"

jah, még múltkor én is jól beszóltam hogy az összes nő hülye. skorpió-e vagyok? (bár a kérdés költői, de a válasz igen.)

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 11:05:58

@Kugeln - Rock me Amadeus: Nem kell a horoszkóposdit túl komolyan venni, de azért az ember ha végignéz az ismerősei között, fel lehet fedezni némi rendszert.

cyd 2011.08.16. 11:06:09

@michaela77: Én. Egy anya, két húg. Van referencia :)

Caddy 2011.08.16. 11:06:23

Nem unjátok még a csillagjegyekre fogunk mindent témát?
Csak azért kérdem, mert ha lesz belőle dolgozat, akkor remélem a skorpió mindenképpen benne lesz. :D

kiraaaaa 2011.08.16. 11:06:33

@gfjfhj467676768: @Bundabandi: jaj, neem:) az utcán akartam szerelni:))

@michaela77: senki:)))

michaela77 2011.08.16. 11:06:48

@gfjfhj467676768: egyszer kifejtettem már itt a véleményemet, hogy nem hagytam el csak azért, mert túl korán ismerkedtünk meg. Nem szaporítanám tovább a szót:)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:06:49

@michaela77: "Volt közben egy-két szakításunk, amikor kipróbáltunk mást."

Blöeeee.

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:08:02

@michaela77: legalább kiélhetted pedofil álmaidat. Vagy az ötvenes éveiben járt?

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 11:08:22

@Caddy: Vannak megunhatatlan témák :)

michaela77 2011.08.16. 11:09:09

@gfjfhj467676768: miért, ha te szakítasz valakivel, utána nem lesz más? Nálunk is így zajlott, szakítottunk, aztán lett pár hétig-hónapig más. Mi ebben a blöeee?
Hat évvel volt idősebb nálam.

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:09:30

@kiraaaaa: akkor olvass vissza, másról volt szó!

@michaela77: biSztos sír utánad :D

michaela77 2011.08.16. 11:10:05

@cyd: akkor ajánlod magadat?:D

Hurri Kán 2011.08.16. 11:10:23

@Caddy:
Az a legjobb benne, hogy azokra rá lehet fogni gondolkoás nélkül bármit :D

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:10:38

@michaela77: hát én biztos nem fogadtalak volna vissza miután más gecije kimosta az enyém ízét a szádból :D

michaela77 2011.08.16. 11:14:19

@gfjfhj467676768: akkor te bizonyára csak szűz lányokkal jársz, akik orálisan és minden módon szűzek még. Mert egyébként nincs különbség, hogy te, aztán más, aztán megint te, vagy sok más és utána következel te.

Caddy 2011.08.16. 11:16:50

@Dr. Jula Watson: de mindig a skorpinyók???? Miért nem a halak?

@gyvy: csak meg ne tudják. :D

@gfjfhj467676768: köszönöm, hogy ékes hozzászólásaiddal hozzájárulsz a fogyókúrámhoz. Kedves tőled, de tényleg.

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:16:56

@michaela77: Áá, érzelmileg semmi különbség nincs aközött hogy előttem volt valakije és aközött hogy utánam és közben volt valakije. Az pont ugyanaz. :D

cyd 2011.08.16. 11:17:24

@michaela77: Neked? Soha :)
@kiraaaaa: Egy vérgeci :)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:17:36

@Caddy: milyen kis finnyás lettél az utóbbi időben. Csak nem vagy terhes? :D

michaela77 2011.08.16. 11:18:01

@gfjfhj467676768: hát jah.

@cyd: te is fiam brutus?:DDD

kiraaaaa 2011.08.16. 11:18:31

@cyd: ezt mondjuk rögtön gondoltam.

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:19:27

@Caddy: Mert gernikának nincsenek gonosz halak ismerősei :D

Szöszi 28 2011.08.16. 11:19:52

@cyd: Na akkor kinek, ha neki nem?:D Amúgy meg soha ne mondd, hogy soha. A tegnapi nap előtt biztos azt mondtad, hogy soha nem mondják rád, hogy vénlány vagy. És mégis megtörtént...:D

dr. gernika 2011.08.16. 11:20:00

@gfjfhj467676768: Jólvan, téged is belőttünk. Mondjuk a remeteségből tudhattam volna. :)
@michaela77: Vízöntő.
@Kugeln - Rock me Amadeus: Jah, bisztos véletlenül. :P
@szepi79 - Harciteknős idomár: Ennyiből még nem ismertem volna rád. :)

Caddy 2011.08.16. 11:20:13

@gfjfhj467676768: tudod öregszem, már csak papírzsepivel fogom meg, tudod.... de tulajdonképpen ha már így rákérdeztél, elárulhatom, hogy igen, jön a baba. Ez van.

Caddy 2011.08.16. 11:22:20

@gfjfhj467676768: egyáltalán nincsenek gonosz ismerősei. Ejj ejj nem figyelsz.

Hurri Kán 2011.08.16. 11:24:05

@Caddy:
Szerintem nem fogják megtudni :DDD

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 11:26:46

@Caddy: Mi a bajod a halakkal???
:D

dr. gernika 2011.08.16. 11:27:22

@gfjfhj467676768: :D
(amúgy vannak elég jellemgyenge halak ismerőseim, de túl kevesen ahhoz, hogy általánosítsak belőlük :P)

cyd 2011.08.16. 11:28:47

@Kata1987: Mittomén. Bundabandinak :) Meglévő kapcsolatba nem mászunk bele. Könyvelőébe meg pláne nem.
Egyébként meg soha nem mondtam, hogy soha nem mondják rám, hogy vénlány vagyok :)
@gernika: Na ja. Az nem horoszkópfüggő, hogy azt mondja valaki: minden nő hülye. Én is majd minden nap megteszem :)
@kiraaaaa: De ha annyira él ez horoszpókia, akkor akár meg is lehet mondani valakiről nemdebár? Annyira áltudomány ez, hogy öröm nézni.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.16. 11:30:25

@Caddy: A halak sem túl jó! Apám is az, nem is jövünk ki. A legtöbb kapcsolatfüggő és irányítást igényel. Hajlamosak a függőségekre (kávé, pia, cigi). Tisztelet a kivételnek persze!

kiraaaaa 2011.08.16. 11:31:40

@cyd: én nem tudom, nem értek hozzá.
nem tudom belőni, hogy pl. te melyik jegybe tartozol.

gugli nélkül sem biztos,hogy megmondom melyik hónaphoz mi tartozik.

kiraaaaa 2011.08.16. 11:34:26

@Dr. Jula Watson: kár, pedig vadászszezon van:) meghirdetem:)

cyd 2011.08.16. 11:39:19

@kiraaaaa: Mire? :)
Egyébként itt olvasva a jóságokat már vagy hat csillagjegyet magaménak tudhatok. Szóval lassan már asztrológiai identitás szorongásaim lesznek :)

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 11:39:31

@kiraaaaa: Csak nem mindegy, épp melyik állatra. Hal, rák, bak, skorpió, kos, oroszlán? :D

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 11:40:13

@cyd: mert telhetetlen vagy, és mindent magadénak akarsz :D

kiraaaaa 2011.08.16. 11:40:40

@cyd: én intergalaktikus anyahajónak titulálom magam, nagyon katyvasz vagyok én is:)

a vadászat meg arra szól, aki elbír velem:) :P

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:41:02

@gernika: :D

@Caddy: gratulálok, itt volt az ideje!

dr. gernika 2011.08.16. 11:41:38

@Bundabandi: Jó hát nem garancia az örök együttlétre, de nagy az összhang. Nekem is volt már kapcsolatom nyilassal, ami véget ért.

kiraaaaa 2011.08.16. 11:41:55

@Dr. Jula Watson: ezekből mi az ehető?:) ebédidő van:)

cyd 2011.08.16. 11:43:36

@Dr. Jula Watson: Akarja a halál. Ti írogatjátok :)
@kiraaaaa: Jahogy Te lennél a vad és ez felhívás volt keringőre? Akkor én kiestem. Az én prédám csak az enyém. A nyílt pályázatokat sose szerettem :D

Caddy 2011.08.16. 11:44:00

@kiraaaaa: erre válaszoljon ő maga. :)

@Dr. Jula Watson: anyám halak, semmi bajom vele,csak feldobtam egy jegyet. :)

@Bundabandi: na akkor anyám és apád tűz és víz. :)Semmi függőség,hacsak a gyerekei nem, de nem gondolom, hogy ez hiba lenne. :) Te meg valami erős vagy, lehet azért nem jöttök ki.

Caddy 2011.08.16. 11:47:28

@gfjfhj467676768: minden nap ajándék, tudhatod. Itt bizony.

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 11:47:50

@Köldökszösz (csodalampa): Hupsz. Lehet hogy ez nem is figyelmetlenség, hanem valami tudatalatt cselekedet volt? :D

@kiraaaaa: minden ehető. Még a pirított csótány is. :)

@cyd: Most kend ránk! :)

@Caddy: anyukád jó fej :)

kiraaaaa 2011.08.16. 11:48:37

@gfjfhj467676768: aham:)

@cyd: nem, én vagyok a vadász:)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:49:14

@Caddy: akkor megérte keresgélni :)
Én is gyártok most már szerintem, vagy nem.

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 11:50:14

@gfjfhj467676768: addig is gyakorold a gyártást lelkesen :)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:50:52

@Dr. Jula Watson: csak alkalmanként, még megártana a sok gyakorlás :D

cyd 2011.08.16. 11:51:00

@Dr. Jula Watson: Perverz dög! :)
@kiraaaaa: Ez valahogy nem korrelál ezzel: "a vadászat meg arra szól, aki elbír velem" vagy én nem értek valamit

kiraaaaa 2011.08.16. 11:52:54

@cyd: olyan jegyre vadászom, aki elbír velem:)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:53:29

@kiraaaaa: maradok a kezdők szerencséjénél.

cyd 2011.08.16. 11:53:39

@kiraaaaa: A targonca is egy csillagjegy? :O

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:55:14

@kiraaaaa: ez rossz megközelítés. Arra erősíts hogy ne baszd el. :D

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 11:55:42

@gfjfhj467676768: ugyan már, nem kopik az el :)

@cyd: Kikérem magamnak, az nem itt kezdődik :)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:56:35

@Dr. Jula Watson: a szívem nem bírja, öreg vagyok.

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 11:57:16

@cyd: És aztán Dömperke lesz a vadászat gyümölcsének a neve? :)

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 11:58:14

@gfjfhj467676768: Ugyan már, ne vedd a szívedre :)

kiraaaaa 2011.08.16. 11:58:43

@cyd: a szumós csajok nem kellenek senkinek:)mi bajod a targonca csillagjeggyel?

@gfjfhj467676768: jókor adsz tanácsot, te is:)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 11:59:12

@Dr. Jula Watson: nem veszem, csak az a sok mozgás. Én már inkább csak pihenek.

cyd 2011.08.16. 11:59:59

@Dr. Jula Watson: Értem. Az a köznapi szexuális életed része, hogy több nővel egyetemben partiba vágnak és a végén megkéred a hímrésztvevőt, hogy legyen úriember és ne a függönyt használja.
Nem akarsz memoárt írni? :)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 12:00:14

@kiraaaaa: szerintem ezt az elmúlt 20 évedre visszavetítve bármikor alkalmazhattad volna, biztos most is aktuális :D

földiekkel játszó 2011.08.16. 12:01:53

Ez neked probléma? Nem versz éket közéjük. Ha a barátod szeret (márpedig miért lenne veled két éve), akkor simán meg tudod vele beszélni, hogy vajon a kedves pajtása vajon miért látja így a dolgokat. Vagy talán nagy lány módjára kéne viselkedni és azzal megbeszélni, akivel problémád van. Amikor a volt barátom egyik barátja paraszt volt velem, akkor nem a barátom mögé bújtam, hanem a srác elé álltam és rajta kértem számon a dolgot. Először lekezelő volt, de később bocsánatot kért.

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 12:03:58

@gfjfhj467676768: Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel... :) Pihegni ráérsz utána is.

@cyd: Írni mnek? Ott kell lenni, át kell élni :)

Caddy 2011.08.16. 12:05:23

@Dr. Jula Watson: a legjobb. :) Imádozom.

@gfjfhj467676768: gyakoroljál lelkesen :)

gfjfhj467676768 2011.08.16. 12:05:31

@kiraaaaa: :D

@Dr. Jula Watson: meleg is van :D. És még emlékszem erre a szignálra :(

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.08.16. 12:06:30

Egyetlen egy dolog maradt ki ebből az egészből: megmondtad te a H(havernak), hogy milyen jogon kér ő téged számon? Ő, akinél különb vagy, és mégsem ítéled el és szóbaállsz vele? Ha nem, az NAGYON nagy hiba volt, a jogos önvédelem teljes hiánya.

Így azt mondom, mivel, hogy saját magaddal szemben mulasztottál, mondd el a barátodnak, milyen haverja van.

gfjfhj467676768 2011.08.16. 12:07:14

@Caddy: ezt már javasolták de nem vagyok lelkes. Túl munkás az nekem.

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 12:07:24

@Caddy: én is ezt mondtam neki. :)

@gfjfhj467676768: Akkor ne fogd a korodra, mert szenilis még nem vagy :)

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.08.16. 12:07:39

Ja igen: a szövegből úgy tűnik, a nyaralás végén sem hívtad félre a havert, hogy akkor ezt most hogy is gondoltad, és miylen alapon? Pont te, aki...

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 12:12:41

@gfjfhj467676768: az egyik lepény, a másik meg? :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.16. 12:14:37

@Caddy: Jah hát én IKREK vagyok, így nagy betűvel! :D Tűz és víz, jó és rossz egyszerre.

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 12:17:15

@kiraaaaa: Várd ki, amíg elkezdenek nosztalgiázni :)

Caddy 2011.08.16. 12:18:09

@gfjfhj467676768: mi van veled, hogy így befordultál, egy jó kis huncutkodás biztos feldobna. :)

@Dr. Jula Watson: nyilván nem okoz meglepetést hogy ezt ajánlottad TE IS. :D

@Bundabandi: ismerek ikreket, nagyon kemény. :D:D:D Szerintem az egyik legizgalmasabb de legfárasztóbb jegy, soha nem tudhatod melyikkel találkozol. :D

gfjfhj467676768 2011.08.16. 12:22:31

@Caddy: a szex nem marad el, viszont nem játszom el amit pataki "lákátos" attila "csak éééén mozdulooooóóók" szöveggel zenébe fröccsöntött

Caddy 2011.08.16. 12:28:13

@gfjfhj467676768: nyilván. Ez ilyen páros mozgásos tornagyakorlat. Egyértelmű. :)

PanDaNaci 2011.08.16. 12:28:53

@gfjfhj467676768:

Kikérem magamnak!
Csak kíváncsiak vagyunk és szeretünk kipróbálni új dolgokat. :)

Bohumil Stejskal 2011.08.16. 12:32:17

@kiraaaaa: Megint rám? Nem lehetne inkább gyvy-re?

gfjfhj467676768 2011.08.16. 12:32:41

@PanDam Aci: így is mondhatjuk!

@Caddy: tévedsz. Az új szöveg: csak ééén nem mozdulok.

Hurri Kán 2011.08.16. 12:39:58

@Bohumil Stejskal:
Rám már nem lehet... Menyasszonyom van...

gfjfhj467676768 2011.08.16. 12:40:33

@gyvy: fogadd őszinte részvétem!

kiraaaaa 2011.08.16. 12:42:02

@Bohumil Stejskal: hűűű, te ki vagy?

@gyvy: már elvetted feleségül, te , láttam, ott voltam:))))

Hurri Kán 2011.08.16. 12:43:50

@gfjfhj467676768:
Köszönöm, de majd szólok, ha szükség lesz rá... :)

@kiraaaaa:
Azóta sok víz lefolyt a Dunán... ;)

cyd 2011.08.16. 12:45:44

@kiraaaaa: Az akkor volt, aztán elvált és most van másik menyasszony. Elvégre CsP-t olvas, tudja hogy mennek a dolgok :)

Szöszi 28 2011.08.16. 12:47:58

Rizsfelfújt, csokiöntettel...Az egyetlen jó dolog a mai napomban:)

kiraaaaa 2011.08.16. 12:48:16

@gyvy: bassza meg!
ki az új céda? Kár, pedig kedveltem a régit!

@cyd: semmi nem örök, csak a horoszkóp:)

Hurri Kán 2011.08.16. 12:50:17

@cyd:
Ha én azt tudnám... de csak kapkodom a fejem :DDD

@Kata1987:
Nincs még vége a napnak ;)

@kiraaaaa:
Amennyiben kedvelted a régit, a Tiéd... nem állok közétek, legyetek boldogok együtt :D

gfjfhj467676768 2011.08.16. 12:51:45

@gyvy: kétszer hurokba a fejed önként? :O

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 12:53:06

@gfjfhj467676768: és dalolva :) ezt ne felejtsük ki

Hurri Kán 2011.08.16. 12:53:07

@gfjfhj467676768:
Hát hogyha ez jobban sikerül... :D

Caddy 2011.08.16. 12:53:25

@Nard: tudhatnád, hogy csak az anya a tuti. :)

@gfjfhj467676768: lusti

Hurri Kán 2011.08.16. 12:53:57

@Dr. Jula Watson:
Ja, azt is nekem kell... mindent nekem kell csinálni... :D

gfjfhj467676768 2011.08.16. 12:55:36

@Dr. Jula Watson: az a bor miatt van :D

@gyvy: örök optimista!

@Caddy: félig már jól is vagyok.

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 12:55:40

@gyvy: Ilyen az élet, ne panaszkodj :)

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 12:56:40

@gfjfhj467676768: tán tiltott a segédeszközök használata? :)

Hurri Kán 2011.08.16. 12:56:49

@gfjfhj467676768:
Ilyen vagyok, már nem fogok megváltozni...

@Dr. Jula Watson:
Nem panaszkodom, csak fárasztó :D

kiraaaaa 2011.08.16. 12:58:12

@Caddy: nana, ez sem mindig biztos:)

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 12:58:19

@gyvy: Még egy lusta pasi. Isstenem :D

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 13:03:34

@gyvy: Ugyanmár, aki lusta, az gondolkodni, megfontolni is az :D

@gfjfhj467676768: Mármint hogy kinek származik haszna belőle?

Bohumil Stejskal 2011.08.16. 13:04:19

@Kata1987: Bezzeg ha gyvy menyasszonya lennél...

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 13:09:27

@gyvy: Nem közeledem, ezt kikérem magamnak! :)

@gfjfhj467676768: negatív hozzáállás

gfjfhj467676768 2011.08.16. 13:13:03

@Dr. Jula Watson: persze, a végén meg dildóval a seggemben és kipeckelt szájjal ébredek!

Dr. Jula Watson 2011.08.16. 13:16:22

@gfjfhj467676768: Ebben a helyzetben az a hátrány ha nem emlékszel az előzményekre, vagy ha igen? :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.16. 13:18:51

@Bohumil Stejskal: szeva pajti, hát itt is látni téged? :)

Véleményem a poszthoz: NULLA

@Panni CsP: nincs valami szaftosabb anyagod, amit publikálni lehet? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.16. 13:20:38

@Kata1987:

Tévedés, ez a legjobb a mai napodban, hogy méltóztattam hozzádszólni. :D

gfjfhj467676768 2011.08.16. 13:21:12

@Dr. Jula Watson: Ilyen helyzetben az előzmény már olyan mindegy.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 13:26:23

@Ape: Esetleg pacalpörkölt. Az biSZtosan szaftosabb.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.16. 13:36:37

@Köldökszösz (csodalampa): az is jöhet, szeretem a pacalt. De a biztosan-t miért írjátok ily sokan biSZtosan-nak? Ennek oka van? Ja és még egy kérdés közösbe: Szerintetek bunkóság az utcán/villamoson megszólítani egy idegen csajt? Ti hogyan reagáltok/reagálnátok erre?

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 13:40:41

@Ape: A pacal pedig nagy megosztó. Bár igaz, hogy gyomor kell hozzá! :DDD

Az attól függ, hogy BKV ellenőr vagy-e. De szerintem nyugodtan meg lehet szólítani, legfeljebb visongva elszalad. Na és akkor mi van. Semmi.

Szöszi 28 2011.08.16. 13:40:46

@Nard: Ezzel most csak megerősítettél benne, hogy ez életem legszarabb napja:D Kivéve a rizs felfújtat, mert az fini volt:D

Caddy 2011.08.16. 13:42:50

@Ape: nyugodtan szólítsd meg. Mit veszíthetsz?

Bohumil Stejskal 2011.08.16. 13:44:38

@Kata1987: Nem.

@Ape: Persze, én vagyok pumukli.

dr. gernika 2011.08.16. 13:47:21

@Ape: Próbáld meg előtte felvenni vele a szemkontaktot. Ha határozottan elfordul, inkább ne.

tőzegmalac 2011.08.16. 14:07:10

@michaela77: akkor most kiesett vagy sem?

michaela77 2011.08.16. 14:10:35

@kabátnyúl: hálistennek nem. De így sem láttunk belőle sokkal kevesebbet, mintha kiesett volna.

michaela77 2011.08.16. 14:18:33

@Ape: szerintem inkább azt bánd meg, amit megtettél, mint azt, amit nem tettél meg.
Ha bejössz neki mindegy hol szólítod le, ha meg nem, akkor is:)

indapass90210 2011.08.16. 14:18:53

A posztolót mikor dugták meg utoljára, de úgy rendesen?

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.16. 14:27:24

@michaela77: Köszi a választ neked is és mindenkinek. Igen én is így vagyok vele, inkább megpróbálni mint nem. Így is tettem az elmúlt időszakban, de értek elég negatív élmények is pl.: kicsit idegbeteg és beképzelt volt a csaj... Azért is voltam kíváncsi a Ti véleményetekre is :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.16. 14:28:02

@Dövan: Régen, és az is inkább csak maszatolás volt.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.16. 14:29:06

"kicsit idegbeteg és beképzelt volt a csaj..." - azért mert megszólítottam <- ez lemaradt az előzőből :)

Bohumil Stejskal 2011.08.16. 14:38:40

@Dövan: Én dugom, látszik is a stílusán:)

Bohumil Stejskal 2011.08.16. 14:43:32

@michaela77: Odahívhattál volna az asztalotokhoz idegen pasikat, hogy nézzék, és döntsék el hangosan, hogy tetszik-e nekik vagy sem. Hamar leszokott volna erről.

2011.08.16. 16:16:14

@cyd: első normális komment, riszpekt.

2011.08.16. 18:21:14

H mint haver... azthiszem itt be is fejeztem.

Muha 2011.08.16. 18:37:17

juj de izgis.
nagyon jó poszt.
az előttem levő kommenteket nem olvastam, lehet, hogy már volt.

szal, muhának van egy motivációs elmélete is. (hogy a fenébe ne lenne, még a KVsbögre választásra is van elméletem.)

Node, az, hogy a H nem erkölcscsősz, jelen esetben én kihagytam. Nem fontos.
Viszont amit tett, azt valamiért tette.
Vajon B mint barát miket mesélhetett, vagy mit láthatott H, ami elindította benne az igazság nagyharcosát?

Ezt a legfontosabb kideríteni szerintem, mert lehet, hogy B mint barát mondott valamit, amit nem a poszterrel beszélt meg, ahogy ezt a szitut poszter sem B mint baráttal beszéli meg, és akkor beszaladnak a kommunkációs fekete lyukba és cseszhetik.

Ha meg hazudni fog, úgyis bukja, mert ezt ember nem érti meg, hogy ha nem kezdett ki vele, de nem akar találkozni, akkor mi a fene történt.

juj, mégegyszer mondom, ez most tényleg iszgis szitu számomra.

Virgo1975 2011.08.16. 21:13:12

@JOKKA21: te nagyon hülye!!! szerinted ha egy nő beszélget egy hímneművel, aki történetesen nem a párja, akkor már ribi???? ellenkező neművel nem állhat szóba?

Virgo1975 2011.08.16. 21:43:07

@gyvy: szerintem meg simán lehet, hogy fognak. tíz év alatt megváltozhatnak.@Burgenlandi opelos: tíz év alatt fejlődhet...addig gyakorolhat is:P
@gfjfhj467676768: miért, ezzel mi a gond? nem megcsalták egymást, hanem úgy gondolták, hogy vége, aztán lett új párjuk, aztán rájöttek,hogy mégse vége. gondolom. miért ne lehetne? ráadásul tök fiatalon jöttek össze, ez simán belefér. ismétlem, az, hogy közben szakítsanak, aztán rájöjjenek, hogy mégis együtt akarnak lenni. NEM megcsalásról beszélek.
amúgy, te csak szüzekkel jársz? amúgy meg, azt se mondta senki, hogy volt köztük szex, 14 évesen még elég fiatal az ember lánya ahhoz, hogy ne legyen. ki mondta, hogy szexelt a többivel?@gernika: halak azért gyenge, mert álmodozó, és meg akar felelni. utóbbi miatt inkább. két ex is volt az. azonkívül pátyolgatni kell őket.

JOKKA21 2011.08.16. 21:43:20

@Virgo1975: Virágom-Virágom Te is szóba álltál velem most és ezért még nem vagy ribi.Legtöbb nő, csak olyannal áll szóba, aki bejön neki, én még haverok nőit sem puszilom meg, nehogy félreértés legyen.

Virgo1975 2011.08.16. 21:56:06

ez hülyeség, én olyan társaságban forogtam, ahol tökmindegy volt, hogy ki férfi, ki nő. jó, nyilván lettek kapcsolatok, de mindenki beszélt mindenkivel.

JOKKA21 2011.08.16. 22:26:51

@Virgo1975: Ha nővel beszélek mindig azt hiszik, hogy fűzni akarom őket.:D

dr. gernika 2011.08.16. 22:49:17

@JOKKA21: Szerintem te inkább ne jelents ki semmit a legtöbb nőről, mert úgy általában fingod sincs a legtöbbről. :)

JOKKA21 2011.08.17. 08:23:03

@gernika: Pedig sok nőt kiismertem, egyforma mind.:)

Virgo1975 2011.08.17. 20:37:49

@JOKKA21: pontosítok: te hiszed róluk azt, hogy azt hiszik.
kiismertél sok nőt? ugyan már. ne a cybernőkkel gyere. meg ne is a prostikkal. normális nő kétlem, hogy szóba áll veled.

JOKKA21 2011.08.17. 21:17:49

@Virgo1975: Akkor Te nem érzed magad normálisnak?:) Olyan nem áll velem szóba, mert normális nő csak a mesékben van.
süti beállítások módosítása