Hello! Nem tudom, hányan vannak itt olyanok, akik egyszer már megírták a történetüket, de sokat tétováztak a Küldés-gombnál, végül nem küldték be. Valamiért. Feltámadt a múlt? Újra szembesültek a hibákkal és kudarcokkal? Esetleg mi van akkor, ha a szóban forgó illető is olvassa? Hányszor írjam át, hogy ne ismerjen magára? stb. én is ilyen vagyok. De most beküldöm a rövidített változatot. 35 éves pasi vagyok, aki beleszeretett egy 21-es csajba. Eleinte nem szerelemnek indult, tudtam, hogy nem lesz hosszú dolog és csak addig kell örülni, amíg tart, nem törődni a holnappal.

Az érdeklődésünk különbözött, de mégis meglepően sok közös pontunk volt. Összemosolygások, félszavak. Eleinte csak játszottunk egymással, majd szépen lassan beleszerettem az alatt a 4 hónap alatt, amíg tartott a dolog. Egy nap ő közölte, hogy szép meg jó volt minden, de hagyjuk abba. Elfogadtam. De nem tudtam elfelejteni őt. Más nőre nem is tudtam ránézni. Szánalmas az ilyen, tudom. Manapság persze a gyors, érzelemmentes szex és a mihamarabbi lelépés a divat, és az a hülye, meg barom, akiben szerelem ébred. Nem tudom, ha lehetne szerelem ellen szedni valamit, azt tenném. Felhívtam. Kértem tőle egy utolsó találkozót, oda, ahol először találkoztunk. Ő sokkal érettebb volt, mint én, mert rögtön megkérdezte, hogy biztos ezt akarom-e? Mert nem fog jót tenni. Azt mondtam, igaza van, hagyjuk. Erre felajánlotta, hogyha ezt a találkozót egy hét múlva is így gondolom, és találkozni szeretnék vele, akkor részéről is rendben. De most mégis akarom őt utoljára látni… Tudom, hogy valahol még ott motoszkál bennem a remény, hogy ezzel a találkozással talán újra elindíthatjuk, ami kettőnk között egyszer már megvolt. Vele ismét 18 évesnek éreztem magam, és ennél az érzésnél még nem tapasztaltam jobbat a világon.