Ismét 18 évesnek éreztem magam

2011. augusztus 17. 07:28 - Panni CsP

„Kértem tőle egy utolsó találkozót, oda, ahol először találkoztunk. Ő sokkal érettebb volt, mint én, mert rögtön megkérdezte, hogy biztosan ezt akarom-e?” - Mennyire lehet tartós egy 35 éves férfi és egy 21 éves lány kapcsolata egy olyan világban, ahol a gyors, érzelemmentes szex és a mihamarabbi lelépés a divat? Hülye, aki szerelmes? Mai posztolónk szánalmasnak tartja magát, mert nem tud kiverni egy lányt a fejéből.

 

Hello! Nem tudom, hányan vannak itt olyanok, akik egyszer már megírták a történetüket, de sokat tétováztak a Küldés-gombnál, végül nem küldték be. Valamiért. Feltámadt a múlt? Újra szembesültek a hibákkal és kudarcokkal? Esetleg mi van akkor, ha a szóban forgó illető is olvassa? Hányszor írjam át, hogy ne ismerjen magára? stb. én is ilyen vagyok. De most beküldöm a rövidített változatot. 35 éves pasi vagyok, aki beleszeretett egy 21-es csajba. Eleinte nem szerelemnek indult, tudtam, hogy nem lesz hosszú dolog és csak addig kell örülni, amíg tart, nem törődni a holnappal.

Az érdeklődésünk különbözött, de mégis meglepően sok közös pontunk volt. Összemosolygások, félszavak. Eleinte csak játszottunk egymással, majd szépen lassan beleszerettem az alatt a 4 hónap alatt, amíg tartott a dolog. Egy nap ő közölte, hogy szép meg jó volt minden, de hagyjuk abba. Elfogadtam. De nem tudtam elfelejteni őt. Más nőre nem is tudtam ránézni. Szánalmas az ilyen, tudom. Manapság persze a gyors, érzelemmentes szex és a mihamarabbi lelépés a divat, és az a hülye, meg barom, akiben szerelem ébred. Nem tudom, ha lehetne szerelem ellen szedni valamit, azt tenném. Felhívtam. Kértem tőle egy utolsó találkozót, oda, ahol először találkoztunk. Ő sokkal érettebb volt, mint én, mert rögtön megkérdezte, hogy biztos ezt akarom-e? Mert nem fog jót tenni. Azt mondtam, igaza van, hagyjuk. Erre felajánlotta, hogyha ezt a találkozót egy hét múlva is így gondolom, és találkozni szeretnék vele, akkor részéről is rendben. De most mégis akarom őt utoljára látni… Tudom, hogy valahol még ott motoszkál bennem a remény, hogy ezzel a találkozással talán újra elindíthatjuk, ami kettőnk között egyszer már megvolt. Vele ismét 18 évesnek éreztem magam, és ennél az érzésnél még nem tapasztaltam jobbat a világon.

 
414 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr483159374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.17. 14:03:32

@Köldökszösz (csodalampa): ezt a gyöngyszemet neked köszönhejtük.. :D ->
De hadd osszak meg önökkel egy tréfás urban legend (village legend?)-et, amivel unatkozó napszámosok sokkolják leendő unatkozó napszámos tizenéveseket:
"Ha a korpásába vered egy szűzlánynak, utána odakulázik. Az biztosigaz."

Nutshell 2011.08.17. 14:11:18

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Basszus, ez tényleg durva. Tényleg, így már teljesen érthető minden. De büszke vagyok rád, hogy eljutottál odáig, hogy ma már így gondolkodsz :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 14:12:22

@Ape: Benne van a pakliban, hogy látsz egy csokimikulást, ha nem vigyázol! :DDD

Burgenlandi opelos 2011.08.17. 14:15:14

@michaela77:
Sok minden volt, de "belülről szar" az semmiképp. Akkorákat élveztem, hogy azóta is takarítom a nyomait.
Inkább utólag feldolgozni, mi is történhetett valójában, az a szar.

gfjfhj467676768 2011.08.17. 14:17:46

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 14:12:22

@Ape: Benne van a pakliban, hogy látsz egy csokimikulást, ha nem vigyázol! :DDD

Burgenlandi opelos 2011.08.17. 14:15:14

@michaela77:
Sok minden volt, de "belülről szar" az semmiképp. Akkorákat élveztem, hogy azóta is takarítom a nyomait.
Inkább utólag feldolgozni, mi is történhetett valójában, az a szar.

Ez a két hozzászólás így együtt nagyon ütős, dőlök! :DDD

Burgenlandi opelos 2011.08.17. 14:22:21

Háháháhá!

Akkor mutatok én is ilyet:

SciNuBob -I hear you, mon!- 2011.08.17. 13:34:05

@Ape: Úgy érti seggbe.

Dr. Jula Watson 2011.08.17. 13:34:32

@gyvy: Pedig néha jó az ;)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.17. 14:34:23

@gfjfhj467676768: melyik nem? :D Még a főiskolán volt egy szobatársam, ő mondogatta mindig a csajoknak, hogy: "csak seggbe bébi" :)

Hurri Kán 2011.08.17. 14:35:44

@Ape:
És akkor a csajok rögtön hozták a felcsatolhatót? :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.17. 14:44:20

@Kata1987: állítása szerint igen. De én nem tartottam nekik a gyertyát elhiheted... viszont volt hogy egy buli után felhozta a csajt (én már aludtam) és nagy nyőgésekre ébredtem és puncicuppogásra ébredtem. Felnéztem és majdnem leestem az ágyról. Se takaró, semmi nem volt, mindent láttam :D Mondjuk akkor nem seggbe tolta :) szóval a "CSAK seggbe" állítása az mindenesetre megdőlt.. És TE csipázod ha korpásba tolnak? :D

gfjfhj467676768 2011.08.17. 14:44:26

@Ape: Ebből látszik az amatőrség :D
Sok nem szereti, sőt.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 14:49:21

@gfjfhj467676768: Nem így van ez, csak sok faszi nem tud dugni.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.17. 14:52:31

@Köldökszösz (csodalampa): pontosan. Én is hallottam már csajoktól, hogy a partnertől függ minden ;) Ha jól fel tudja izgatni (testileg, lelkileg) akkor jöhet szinte bármi.

gfjfhj467676768 2011.08.17. 14:53:48

@Köldökszösz (csodalampa): :D Ja persze! Ha elég kicsi a faszod akkor elhiszem hogy érezni akarnak valahol valami feszítést, különben még a lassú óvatos se jön be a többségnek.

Szöszi 28 2011.08.17. 14:54:16

@Ape: Nem próbáltam, úgyhogy nem tudom szeretem e vagy sem. De nem vágyom rá különösebben, hogy kipróbáljam.

Caddy 2011.08.17. 14:54:38

Cukik vagytok, ahogy megbeszélitek ezt "férfiak egymás közt",de tisztában vagytok vele,hogy a teljes igazságot soha nem fogjátok megtudni? :)

gfjfhj467676768 2011.08.17. 14:55:06

@Ape: kulcsszó: hallottam :DDD

Lányok, tegye fel virtuálisan a kezét aki rajong a korpásba-rakásért? :D

Hurri Kán 2011.08.17. 14:56:07

@gfjfhj467676768:
+1...

@Kata1987:
Akkor honnan fogod megtudni, hogy jó -e? :P

@Caddy:
Teljes igazság nem létezik... :)

gfjfhj467676768 2011.08.17. 14:56:17

@Caddy: Aki szart már nagyot és keményet az azért sejti miért óvatosak ezzel a nők :D

Hurri Kán 2011.08.17. 14:57:27

Van még, aki nem ebédelt? :DDD

Brigi1981 2011.08.17. 14:58:11

@Ape: Hát nem egészen. Hiába vagyok felizgatva, a fenékbedugáshoz több előkészület kell.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.17. 15:03:14

@Brigi1981: A Pierre Woodman biztos jól elintézne, nála senki sem szokott panaszkodni :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.17. 15:04:08

@gyvy: olyan nincs, de még nem vacsoráztam. De szeretnék... :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:04:15

@gfjfhj467676768: Hiába van óriáskígyód, ha mindig alszik.

Hurri Kán 2011.08.17. 15:04:39

@Ape:
Mivel Deák Ferencre gondolnak közben...

Brigi1981 2011.08.17. 15:04:44

@gfjfhj467676768: Ja. Csak ilyenkor nem kifelé jön valami, hanem befelé.

gfjfhj467676768 2011.08.17. 15:04:52

@Ape: csak visítani. Vagy azt hitted élvezik? :D

gfjfhj467676768 2011.08.17. 15:06:20

@Brigi1981: és reflexes az ellenállás :D

@Köldökszösz (csodalampa): alvásról szó sem volt :D

Caddy 2011.08.17. 15:08:12

@gyvy: na többek között ezért sem tudjátok meg. :)

@gfjfhj467676768: jajj, de tudod, hogy az más, az a saját tapasztalás, úgy vannak ezzel, hogy nekik ez jó, meg azért még mindig olyan tiloskás,meg járatlan,és ez fejben dől el, mint minden. Innentől pedig jó és kész, meg lehet nagy hangon fröcsögni, hogy seggbe basztam az asszonyt!

Szöszi 28 2011.08.17. 15:08:32

@gyvy: Még terveztem el:D Dehát még van időm kísérletezgetni az ilyen dolgokkal:D

gfjfhj467676768 2011.08.17. 15:08:47

@Köldökszösz (csodalampa): ja. És ha a szájukba nyomod akkor már torokba is élvezik :D. Ez is egy felfogás, de nem volna egyszerűbb leszedálnod őket hogy élvezkedhess a testükön? Akkor nézniük sem kellene téged :D

Hurri Kán 2011.08.17. 15:10:49

@Caddy:
Én nem is akarom megtudni... Ha tudnám, jobb lenne tőle? Nem hiszem... Akkor meg minek? :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:10:49

@gfjfhj467676768: Halottakat leszedálni? Hát szerinted a legyek hordják haza morfiumot, hogy pocsékoljam?

gfjfhj467676768 2011.08.17. 15:13:00

@Köldökszösz (csodalampa): Ja értem, a lidokain a farkadra kell mert rossz a síkosítás.. használj gázolajat. Ha kívülről is meglocsolod és rágyújtasz fázni sem fogsz bent.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:14:58

@gfjfhj467676768: Rohangáljak vele, mint az olimpiai lánggal?

Brigi1981 2011.08.17. 15:15:20

@gfjfhj467676768: Nem mondtad neki, hogy ilyenkor inkább kifelé nyomjon? Akkor kisebb az ellenállás.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:16:17

@Brigi1981: Csak vigyázzon, ne nézzen bele, mert szembetalálja egy mogyoró! :DDD

Caddy 2011.08.17. 15:17:30

Két megjegyzésem van:
a rádióban éppen a Maximális extázis című nóta szól :D:D:D:D
a másik meg, hogy ha ekkora sikere van ennek a témának, akkor én szívesen vállalom a férfiak beavatását aztán majd megbeszéljük utána a tapasztalatokat.

gfjfhj467676768 2011.08.17. 15:18:07

@Brigi1981: ne aggódj meg volt oldva. Csak azt mondtam hogy mi a reakció.

SciNu 2011.08.17. 15:18:20

@Brigi1981: hozok vazelint, az elég előkészület? :D

Caddy 2011.08.17. 15:18:40

@gyvy: na erről beszélek. Beszari alakok vagytok. :D:D:D (itt lenne megint az a Freud nevű alak?) :)

gfjfhj467676768 2011.08.17. 15:19:08

@Köldökszösz (csodalampa): biztosan izgalmasabb mint ha csak ott fekszik mint egy darab fa.. vagy már mozognak maguktól?

gfjfhj467676768 2011.08.17. 15:20:18

@Caddy: kedves tölled hogy közösbe dobnád a popód, hány darabra vagy hitelesítve?

Hurri Kán 2011.08.17. 15:21:04

@SciNuBob -I hear you, mon!-:
Meg virágot is :DDD

@Caddy:
Nagyonhüjjjje :DDDDD :DDDDD

És most megebédelek :DDD

@Brigi1981:
Végre egy témában jártas.. :DDD

Caddy 2011.08.17. 15:22:19

@gfjfhj467676768: rosszul értetted, én leszek a domina, aki beavatja a kíváncsi férfiakat akik itt verik magukat. "Ezek után pedig kötetlen beszélgetés a témáról." :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:22:31

@gyvy: Mi lesz az ebéd? Marhafartő barna mártással? :P

Hurri Kán 2011.08.17. 15:23:51

@Köldökszösz (csodalampa):
Kolbásszal töltött nyúl hátulja :D

SciNu 2011.08.17. 15:24:12

@Caddy: Hol kell jelentkezni? :D

gfjfhj467676768 2011.08.17. 15:24:30

@Caddy: hát, a latens buzik biztos írnak majd neked privátba.

@Köldökszösz (csodalampa): tedd őket formalinba.

Caddy 2011.08.17. 15:24:46

@Köldökszösz (csodalampa): @gyvy: és én vagyok lehülyézve. Aha. :D
Stefánia vagdalt. :D

michaela77 2011.08.17. 15:25:23

Sajnos azt látom, hogy a férfiak nagy többsége még alapvető anatómiai ismeretekkel sem rendelkezik:)
De Brigi hozzáértése elismerendő:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:26:35

@gfjfhj467676768: Minek, jön a következő.

Már szakítós szövegem is van: Na, oszoljunk!

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:27:13

@Caddy: Abba már a tojást is belegyömöszölték, ugye? :DDD

Hurri Kán 2011.08.17. 15:27:21

@Caddy:
Jah... széles metélttel... :D

SciNu 2011.08.17. 15:27:59

@gyvy: Minek a virág? Nem romantikázni megyek! Majd küldök e-card-ot. :)

Caddy 2011.08.17. 15:29:00

@SciNuBob -I hear you, mon!-: fényképes CV egyértelmű. s küld csak Panninak, majd ő továbbítja nekem. :D

@gfjfhj467676768: már alig várom. :)
(meg hát ugye kiderül az igazság, hogy ki a buzi)

gfjfhj467676768 2011.08.17. 15:29:31

@michaela77: Idáig még nem sokat mutatott, csak annyit hogy volt már nagydolga és beöntése.

@SciNuBob -I hear you, mon!-: neked már mindegy, egy kis análerőszak ide vagy oda?

@Köldökszösz (csodalampa): óvszert azért használj..

Caddy 2011.08.17. 15:31:01

@Köldökszösz (csodalampa): látom gasztróban (is) otthon vagy. :)

@gyvy: ez egyre rosszabb. :D

Hurri Kán 2011.08.17. 15:32:51

@Caddy:
Desszertnek meg az elmaradhatatlan túrós batyu... :DDD

SciNu 2011.08.17. 15:33:16

@Caddy: És a fénykép rólam készüljön vagy jó lesz valaki másé is? :D

@gfjfhj467676768: Mikor írtam még nem láttam hogy a dolgok rossz felén lennék. :D
Dehát ahogy a mondás is tartja: Mindig bánj úgy másokkal ahogy szeretnéd hogy veled is bánjanak. Úgyhogy ha fenékbe akarom egy lánynak rakni akkor muszály lesz nekem is beszállni :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:33:33

@gyvy: Fogyókúra esetén egy korpás keksz. :DDD

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.17. 15:33:41

@Caddy: baszki azért benned is vannak ám ferde hajlamok :D Remélem nem kerülök a kezeid közé mostanában :)

Caddy 2011.08.17. 15:37:49

@SciNuBob -I hear you, mon!-: hát nem tudom, több kis barátodat is szeretnéd benevezni? :)

@Köldökszösz (csodalampa): ez jó. :) Ez most úgyis menő. :)

@Ape: hát ha nem lennék finnyás meg öreg akkor azt válaszolnám,hogy időnként vannak bennem ferdék is meg hajlamok is.:D
De mivel úrinő vagyok,sajnos el kell utasítanom közeledésedet.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:42:05

@Caddy: "hát nem tudom, több kis barátodat is szeretnéd benevezni?"

Ez olyan tipikus Jutkanénis volt. Szinte látom a 2 centis hamus cigit égni a kezében és érzem az erős mentolos cukorkán is átütő alkohol szagot a lehelletében.

SciNu 2011.08.17. 15:42:10

@Caddy: Hát van egy barátom akit beneveznék de vele születésem óta össze vagyok nőve, úgyhogy csak eggyütt mehetünk :D

@Köldökszösz (csodalampa):
A végén meg egy teabagging? :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.17. 15:44:09

@Köldökszösz (csodalampa): :D ez mekkora volt! :) De akkor most kifugázod Jutkanéni púzóját vagy sem? :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:46:59

A teabagging során találtam eme remek gyöngyszemet:

"Ez nem rossz, bár szerintem a "holland kemence" arat!
Jelentése: Aktus közben a jány a takaró alatt szaxizik, mire
te egyet beszellentesz és leszorítod a takarót, hogy ne menekülhessen....:)"

Caddy 2011.08.17. 15:48:36

@Köldökszösz (csodalampa): a mentolos cukorka kivételével a többi stimmel. :D

@SciNuBob -I hear you, mon!-: gyertek csak, gyertek. :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.08.17. 15:49:51

@Caddy: Akkor azért volt ez ilyen ótentikus. :D

SciNu 2011.08.17. 15:59:39

@Köldökszösz (csodalampa): XDDD

@Caddy: És mi lesz a program? A barátommal kissé meg vagyunk szeppenve. Új ez még nekünk. Lehetne hogy előbb a domina úrhölgyön teszteljük hogy valóban jó lesz-e nekünk is majd? :D

Caddy 2011.08.17. 16:03:29

@Köldökszösz (csodalampa): naná hogy! :D

@SciNuBob -I hear you, mon!-: hát barátocskám az avatorodból kiindulva rajtad több a luk. :D:D:D

Hurri Kán 2011.08.17. 16:04:41

@Caddy:
És? Van elég seGGédeszközöd, nem? :D

Caddy 2011.08.17. 16:13:33

@gyvy: de ha mégsem, akkor segítségül hívom alfonzina művésznőt. :)

Hurri Kán 2011.08.17. 16:18:11

@Caddy:
Az lenne ám a műsor... :D De hát mindent a kedves vendég kielégedettségére. :D

SciNu 2011.08.17. 16:21:13

@Caddy: Azok csak szeplők de ezt csak 4 szem közt lehet bebizonyítani élőben! De amíg nem tudom mit kapok addig nem merek elmenni az úrnőmhöz. :)

Hurri Kán 2011.08.17. 16:25:27

@SciNuBob -I hear you, mon!-:
HA tudnád, mit kapsz, még úgyse mernél elmenni :D

SciNu 2011.08.17. 16:29:55

@gyvy: Bátor vagyok és kemény! (ameddig csak a szám kell járatni :D )

dr. gernika 2011.08.17. 18:53:11

@Bundabandi: Az egyenmelegítő vérciki, de azért nem baj az, ha színben harmonizálunk. :)

Virgo1975 2011.08.17. 20:41:28

@Flaggx: én ismerek olyat, aki 30 évesen 16 évessel járt. és nem látott benne semmi rosszat...

Virgo1975 2011.08.17. 20:48:13

@Kata1987: nekem az első nagy szerelmemnél három évig tartott, mire beleestem...addig eszembe se jutott, haver volt, ennyi. de másoknál is legalább 1-1.5 év eltel, én első látásra soha nem szerettem bele senkibe.

egyhazafi 2011.08.18. 14:25:02

A kedves postolónak:

35 évesen nem érted meg, hogy vége akkor komoly gondok vannak.
Ne találkozz vele és kész. Ajánlom a videkil....hu t. vagy hasonló oldalakat.
Inkább mint a találkozást.

Majd találsz egy másik lányt. Lehet fiatal akivel megértitek egymást és nem akar majd lelépni pár hét múlva. Viszont a nyavajgást, nyüszítést és túlzott mértékű kitárulkozást hanyagold ha lehet.

Kitartást és sok sikert!

Joe69 2011.08.19. 02:06:17

A posztolónak ld. @egyhazafi, továbbá még annyit, hogy jóval fiatalabb és föleg húsz körüli csajjal csak akkor szabad foglalkozni, ha magától jön és nyomja a dolgot ö is. És nem szabad sokat feltenni rá így sem.

Amúgy szánalmasnak tartom a korkülönbséget szivató kommenteket - valaki, hogy az apja lehetne, baszki 14 évröl van szó a posztban ! És nem 14 éves csajról meg 28 éves pasiról, nem Lolitáról ! Aki ezen képes rágódni, az a kortól magától, nevezetesen a saját korától fosik,attól, hogy majd ö is lesz ennyi, és esetleg több is, és leendö sajátmagával szembeni frusztrációját ereszti ki ilyenkor. A Cosmo kettö és fél pluszt enged meg a pasiknak, a sok hülye harmincas szinglicsaj például ezért van ott, ahol.

A sztori egyébként rém egyszerü: pasi beleesett csajsziba, vice versa nem megy a dolog, de csajszi máját azért hízlalja, hogy pasi rá van kattanva, és hintáztatja egy kicsit, mert miért ne, a barátnök irigykednek egy kicsit, és igenis, lehet, hogy a korosztályos farkak jobban tetszenek neki, de a korosztályos pasik döntö többsége emberileg használhatatlan a számára.

Kendan 2011.08.19. 09:50:38

Kedves posztoló, szerintem találkozz vele. Annyiban hasonló cipőben jártam mint te, hogy sokáig nem bírtam kiverni a fejemből egy csajt, pedig nem is volt különösebben jó vele. Nem tudom hogyan szakítottatok, de nekem az segített túllépni rajta, hogy találkoztunk és szemtől szembe megmondta, hogy vége. Így már nem csak az agyam fogadta el...

kovászosUbukla 2011.08.23. 17:28:03

te hülye vagy ember, de valszeg ott basztad el hogy nem dugtad meg az első héten és nem verted át mindjárt az első nap.
Ezt várta volna el tőled, akkor fordítva történt volna, utána ő kajtatna teérted nem fordítva. De sajnos ez így szánalmas...
süti beállítások módosítása