A pasim olyan mint egy kisgyerek

2011. szeptember 06. 07:29 - Panni CsP

„A drága párom magának megengedi, hogy nőkkel beszélgessen, de ha én beszélek pasikkal, akkor k*rvára kérdőre vagyok vonva, hogy ki ez, mit akar, honnan ismerem?” – mai levélírónk párja addig feszítette a húrt, hogy kapcsolatuk immár erőteljesen robog a finisbe. Ha egy pasit eltartanak, ne ugráljon és mosolyogjon, bárhova viszi is a nője. Most megtudhatod, hogy óvakodni kell azoktól a pasiktól, akik kutyákat billentenek farba.

 

Sziasztok! Ugye, általában minden párkapcsolatban vannak buktatók, de mit lehet tenni, ha nem arányosan jelentkeznek a jó dolgokkal, ami magának a kapcsolatnak is a lényege lenne. 9 hónapja vagyok együtt egy sráccal, és a kapcsolat elején még nem is jöttek elő belőle azok a finomságok, amiket kb. 2 hónapja élvezek. Nem tudom, mi hozta elő belőle. Ugyanis elkezdett hihetetlenül gyerekesen viselkedni, olyan dolgokat vett fel, amiket eddig nem láttam nála. Például: nem rég elmentünk egy házibuliba, az egyik barátnőm jött haza Spanyolországból és az élménybeszámolójára voltunk kíváncsiak.

Az indulás előtt fél órával még mindig a tévé előtt ül. Amikor szólok neki, már unott arccal, nyüglődve öltözik fel. Konkrétan nyafog, hogy miért nem maradhat itthon. Mondom: miért ne maradhatnál? Azt mondja, nem marad, mert akkor duzzogni fogok. Esküszöm, hogy nem fogok – mondom neki. Végül elindulunk. A bulin végig csendben ül és bámul maga elé, mint valami retardált, ha valaki hozzá szólt, két tőmondattal lerázta. Nem bírtam nézni, kérdezem, mi baja? Azt mondja, menjünk el máshova. Jó. Elköszönünk és beülünk egy helyre. Alig hozzák ki az italokat, közli, hogy itt sem jó, menjünk máshova. Megittuk, fizettünk és mentünk. Egy szabadtéri szórakozóhely előtt állunk. Már majdnem bent vagyunk, amikor közli, hogy nem akar mégse bemenni. Hazamentünk. Következő eset: elment a barátaival szórakozni. Hajnali kettőkor felhív, hogy nincs taxira pénze - menjek el taxival oda, ahol most ő van és vigyem haza. Szerintetek megtettem, én hülye? Meg. Másik eset: elmentünk egy hosszúhétvégére a Bükkbe két barátunkkal. Én körül akartam nézni a környéken, amit mondtam a páromnak is – ő azt mondja, hogy mindjárt, csak másik cipőt vesz. 1 órát várok rá, telefonja kikapcsolva. A többiek jelentik, hogy a szálláson egy üveg sörrel a fotelban alszik, nekik előtte azt mondta, enni megy a sarokra, de nem jött vissza hozzájuk sem. Következő: egyik este korán lefeküdtem, kiszóltam neki, hogy halkítsa le a tévét, erre ő felhangosította, majd le. Hahaha. Humoros fiú. Amikor egyszer meglátogattuk a szüleimet, lépek be a kapun, egyszer csak hallom, hogy apám kutyája nyüszít egy rövidet. Nézek hátra, kérdem, mi történt. Azt feleli a párom, hogy seggbe rúgta a kutyát, DE A KUTYA KEZDTE!. atyaisten… hát, persze. Kész. A másik dolog: a drága párom magának megengedi, hogy nőkkel beszélgessen, de ha én beszélek pasikkal, akkor k*rvára kérdőre vagyok vonva, hogy „ki ez, ki ez? mit akar, honnan ismered, miért és miről dumáltatok??” Egyelőre ennyi, senkit nem akarok tovább nyomasztani. Ja, egyébként én tartom el a fiút, mióta nincs melója… Ha kirakom a szűrét, akkor én vagyok a szemét?

 
204 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr283205732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muha 2011.09.06. 07:34:58

Pinyuuuu pinyuuuuu

Muha 2011.09.06. 07:37:33

A kutya kezdte.
Mekkora arc.
Akarom baratomnak.
:)

ati2 2011.09.06. 07:47:32

Szerintem jobban megérdemli a seggbe rúgást, mint a kutya :D
Ezen nincs mit gondolkozni...

dr. gernika 2011.09.06. 07:49:39

"Hajnali kettőkor felhív, hogy nincs taxira pénze - menjek el taxival oda, ahol most ő van és vigyem haza. Szerintetek megtettem, én hülye? Meg."
És az a megoldás egyikőtöknek sem jutott eszébe, hogy hazamegy taxival, mikor odaér felszól neked és te lemész a pénzzel? Zseniális barmok, inkább fizettek duplán. Remélem a taxis elmesélte az összes kollégának, hogy milyen jó kis potyaköre volt.

Na olvasok tovább.

dr. gernika 2011.09.06. 07:55:44

"DE A KUTYA KEZDTE!"
Aha, valszeg a kutya hátat fordított neki és ahogy a lovaktól tanulta, igyekezett a pasidat háttal megrúgni.

Kérdésedre válaszolva: amennyiben végre kirakod, megadom az esélyt arra, hogy benned még pislákol az értelem némi szikrája. Semmi jót nem mondtál róla, hogy miért szereted, kapsz-e tőle valamit, csak a rossz emlékeket soroltad. Ez már az a pont, amikor magadban szakítottál is, és mantrázod a szart önigazolásnak. Hát hajrá, rakd ki.

ketroot 2011.09.06. 08:12:40

Tegnap faszi picsogás, ma picsa picsogás...?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 08:17:44

A kutyába belerúgásért vascső a pasinak. Nem rugdalunk kutyát. SOHA. Maximum ha támad, csak önvédelemből. A pasi hisztis.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.06. 08:23:12

Mártir puhapicsa! Keress egy faszit és dobd a "csajodat".

Vagy hejjesspasseee, vagy egy bunkósbot van a gatyájába, amivel lehet dicsekedni a prolibarátnőknek, hogy "Bezzeg az én kandúromnak olyan lőcse van, hogy a szemfenekemet böki, ha beveri a susnyásba.)

Szöszi 28 2011.09.06. 08:28:53

Posztoló! B*sszad ki a pasidat, gyorsan! Ha ez neked nem egyértelmű, akkor f*sz vagy te is, mint ő.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 08:29:12

Valszeg hejjespasee, egy kevésbé hejjest már gecibe basztak volna ki ennyiért :)

Kytia 2011.09.06. 08:32:24

"A pasim olyan mint egy kisgyerek"

Az enyimé is olyan.:P

Na jó, elolvasom, mielőtt meggondolatlan kijelentéseket teszek.:D

cyd 2011.09.06. 08:32:47

9 hónap után már itt tartotok? Esetleg kérdezted, hogy miért lett ilyen unott pöcs? Megviseli a munkanélküliség? Az összeköltözés? Frusztrálja, hogy eltartják? Beszéltél vele a problémákról vagy csak a visszaigazolást várod, hogy "ez egy szemét, dobd ki azonnal"?

Szöszi 28 2011.09.06. 08:34:46

@Nard: Nem létezik annyira helyes pasi, hogy valaki ezt a sok nyomorékságot elviselje:D

cyd 2011.09.06. 08:36:49

@Kata1987: De. A posztolóé. Nard még hozzátenné, hogy a liba biztos szőke :)

Caddy 2011.09.06. 08:38:12

Nem értem ezt a Bükk kirándulást,nem a pasival együtt volt? Mi az,hogy telefon kikapcsolva? Mi az, hogy alszik egy fotelban?
Ki ez a retardált egyáltalán?

dr. gernika 2011.09.06. 08:39:28

@cyd: Gondolom befordult a munkanélküliségtől, lehet hogy kezdődő depresszió. Mondjuk pár húzásra így sem mentség, de a posztíró tényleg csak a szart mantrázza, és önigazolást keres, mert már eldöntötte, hogy szakítani akar.

Szöszi 28 2011.09.06. 08:44:53

@cyd: Ne kezd te is:D Tegnap csupán 3 férfit bunkóztam le amiatt, hogy szőkézett:)

indapass90210 2011.09.06. 08:48:38

"Egyelőre ennyi, senkit nem akarok tovább nyomasztani. Ja, egyébként én tartom el a fiút, mióta nincs melója… Ha kirakom a szűrét, akkor én vagyok a szemét?"

Nem szemét, hanem egy bálnazsírseggű, lámaarcú ostoba picsa vagy, akit az eltartásért cserébe nehanapján megdugnak.

HankyMoody 2011.09.06. 08:49:02

Az életkorokról nem esett szó, de olyan 25 körülinek saccolom őket. A tegnapi post után kitiltanám a 20 év alattiak sztorizását... Ez nem óvoda.

Ez a pasi (ha lehet annak nevezni) egy kifejlett fasztarisznya. A posztíró csak mentené, ami menthető. Hidd el, nincs mit... Ez egy bunkó fasz, neked peding önzőnek kell lenned, mem vagy te Terézanya, majd talál magának szállást. Ennyi erővel sose szakítsunk, ha csak mindig a másik érdekeit nézzük.

Gernika for madam president.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.09.06. 08:49:09

"Ha kirakom a szűrét, akkor én vagyok a szemét?"

NEM! Pedig ha ilyen típus tutira éreztetni fogja veled, hogy te vagy a szemét és mit veszítettél, hogy őt kiraktad! Ezen tedd túl magad és keress másikat, azonnal!

Később rosszabb lesz...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 08:49:35

@Kata1987:

De létezik olyan hülye nő, akinek megéri még így is, hogy egy hejjespasee sunázza. :) Hülyék.

dr. gernika 2011.09.06. 08:50:51

@Kata1987: Mondjuk a vicces az volt, hogy tényleg rohadt szőke reakcióid voltak.

Muha 2011.09.06. 08:50:56

@Caddy: En is inkabb sorrel aludnek mintsem a hisztigeppel.

Szöszi 28 2011.09.06. 08:55:16

@gernika: Ha már szőke vagyok, akkor nem mindegy, ha úgy is viselkedem?

cyd 2011.09.06. 08:57:20

@Nard: Minden nő hülye. Csak némelyiknél más az indíték.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 08:57:39

@Muha:

Ja, én is inkább a sört választom (bár utálom) mint a hisztit! :)

Kytia 2011.09.06. 08:59:38

Ujjujj, elég érdekes fickó ez. Vissza is szívtam hirtelen mindent.:)))
A kutya seggberúgásáért azonnali szakítást utalnék ki, valamint kérdezném, mióta tartod el?
Mert ha mondjuk 1 hónapja állástalan és rendületlenül keres munkát, az más, mint ha 1 éve lóg a nyakadon és taxiztatja magát, miközben még csak nem is szorong azon, hogy mikor lesz már munkája...

Azzal ne törődj, hogy te leszel a szemét, ha kirúgod. Nem olvasol CsP kommenteket? Ezekből megtudhatnád, hogy minden nő szemét, aki nem fekszik le velük; aki lefekszik, de másokkal is; aki komoly kapcsolatot akar, amikor ők csakdugást; aki csakdugást akar, amikor ők komolyat; akinek náluk helyesebb pasi tetszik; akinek náluk gazdagabb pasi tetszik; aki szakít velük, aki nem szakít, pedig ők szeretnék; aki túl öreg, de vannak még igényei; aki túl fiatal, de vannak már igényei; SŐT, egyik posztból még az is kiderült, hogy aki flörtöl velük, de nem elég szép hozzá, az is szégyellje magát.:)))
Mindezek után mit parázol? Tökéletesen egyértelmű, hogy ha egy évig eltartasz egy pasit, de utána kirúgod, mert pöcsként viselkedik, akkor nem azért leszel rendes, mert egy évig mellette álltál, hanem azért leszel szemét, mert ki merted rúgni szegényt.:)

Szöszi 28 2011.09.06. 08:59:44

@Nard: Miattatok? :D Kizárt, hogy megerőltessem magam:D

cyd 2011.09.06. 09:00:30

@Nard: A hajfestéken is átüt.

Szöszi 28 2011.09.06. 09:03:12

@Nard: Amúgy meg pont te beszélsz, szöszi?

cyd 2011.09.06. 09:03:30

@Kytia: 9 hónapja vannak együtt, látom megzavartak az idősíkok :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 09:04:18

@Kytia:

Ezek inkább női igények :) Legyen erős, de gyengéd, ne parancsolgasson, de legyen határozott, ne mondja meg mit csináljon a nő, de azé' mondja meg! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 09:07:50

@Kata1987:

Én nem vagyok szöszi, szöszi.

@cyd:

Vámpírok elé kell vetni őket, azokat nem zavarja az agy hiánya! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 09:11:13

Annyira de annyira örülök, hogy megtaláltuk Terézanyut! Te posztoló figyelj! Engem nem akarsz eltartani? Ígérem még utadban sem leszek! Elég, ha havonta elküldöd nekem a létfenntartásomhoz szükséges összeget! Na? Ez szerintem igazán jó ajánlat! Sőt! A barátnőidet is lelkesen fogom látogatni. Akár nélküled is!
Egyébként gernikának van igaza: te már eldöntötted, hogy szakítasz, csak azt vártad, hogy valaki kimondja: nem, nem te vagy a szemét. Viszont: miért érdekel téged, hogy mit mond rád egy ingyenélő éhenkórász, aki eltartatja magát a barátnőjével, és közben belerúg a kutyába? Aki csak úgy rugdos egy kutyát, az egyéb aljasságokra is képes. Legközelebb téged fog rugdosni (mondjuk az nem olyan tragédia, hátha egy kis észt beléd ver, és rájössz, hogy ne tartsd el tovább bármit is mond vagy gondol, hanem tedd lapátra minél előbb és keress helyette egy valódi barátot, pasit, férfit, amit vagy akit a te "terminológiád" szerint magad mellett szeretnél látni). Egyáltalán hogy tudtál ilyen "humanoid környezetszennyezéssel" összejönni? Ez valami deviancia?

michaela77 2011.09.06. 09:12:51

@Nard: ezt igazán jól összefoglaltad:)) Szerinted van ebben bármi nehéz?:D

Puch Cavette 2011.09.06. 09:13:29

Miutan ugy viselkedsz vele, mintha az anyja volnal, miert csodalkozol, hogy gyermeteg?

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 09:15:58

@Kytia: "Ezekből megtudhatnád, hogy minden nő szemét". Itt a pont! Nem is kellett volna tovább részletezned, mert ez axióma!
:)
Btw. Mi történt? Befestetted a hajad barnára? Vagy te szőkeként is ilyen okos vagy?
:)

cyd 2011.09.06. 09:16:07

@michaela77: Nincs. Feltéve ha az ember remete vagy pap a csuhásoknál.

Kytia 2011.09.06. 09:19:25

@cyd: Néha kiesnek a részletek.:DD

@Nard: Igen, női igények, azzal a titkos reménnyel, hogy van olyan férfi, aki ezeket ki tudja elégíteni. Míg pasi oldalról inkább csak az van, hogy mindenki szemét, aki nem velem és nem úgy, ahogy én akarom, oszt csókolom.:DD

@Ibrahim a tevehajcsár: El vagy tévedve, én mindig is barna voltam. Na jó, tavaly nyáron egy rövid időre nem, de az tévedés volt.:DD

Hurri Kán 2011.09.06. 09:24:15

@Kytia:
Álcázott szőke... Ha lehet, még rosszabb, mint az eredeti. :D

cyd 2011.09.06. 09:26:07

@Kytia: Ezen alapvető, apró, pici, jelentéktelen női igények kiötlőiben ugye fel sem merül az oximoron kifejezés a vágyaikat sorolván?

Muha 2011.09.06. 09:30:25

@Nard: Ugye?
A sor pl fuldugo is, mert ha van sor akkor pl a hisztit meg sem hallom.

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 09:33:24

@Nard: Ferfi igenyek: legyen vekony, de legyen nagy a melle, legyen mindenre elszant az agyban, de ne legyen sok partnere, legyen gyenge, konzervativ no, de azert dolgozzon. Satöbbi. Telleg, annyira mas a ket nem :D

Kytia 2011.09.06. 09:34:33

@gyvy: :)))

@cyd: Alapvetően nincs ellentmondás, de persze mindent meg lehet úgy fogalmazni, hogy úgy tűnjön.:)

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 09:36:41

@Muha: :D Ha macskarol lenne szo, akkor teljes leleknyugalommal lehetne nevetni rajta.

Mondjuk el nem tudom kepzelni hol lehet ilyen pasit leakasztani. Ami pottyet zavar, hogy 2 honapja ilyen. Mi volt elotte 7 honapig, mi tortent?

Hurri Kán 2011.09.06. 09:37:53

@Frigyesur:
Annyi kiegészítéssel, hogy főzzön jól, szeresse a focit és a forma-1-et, lehetőleg ne legyenek barátnői, anyja pedig minimum 300 kilométerre lakjon. :DDD

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 09:39:55

@gyvy: Mi a baj a baratnokkel? Legalabb nem log annyit otthon, es nem akarja veled megbeszelni a problemait ;))

dr. gernika 2011.09.06. 09:40:37

Egyszerűen imádom, mikor mindenki szerint igazam van. Ne hagyjátok abba.

Hurri Kán 2011.09.06. 09:42:41

@Frigyesur:
Az, hogy akkor általában a barátnők problémáit IS velem akarják megbeszélni. :DDD
Egyebekben ha a házirendet megfelelően betartja, engem nem zavar, ha itthon van. :D

cyd 2011.09.06. 09:43:32

@Frigyesur: michaela óta tudjuk, hogy a problémák megbeszeléséhez elég az "ó szegénykém ez biztos nagyon szar lehet" mondat
szóval pletykás, hülyeségeket beszélő barátnők over :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 09:43:38

@Frigyesur:

Én nem várom el hogy vékony legyen. A mellek terén viszont kell domborítani rendesen! :)

@gernika:

Igazad volt a salátával kapcsolatban tegnap! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 09:43:48

@gyvy: Mijazhogy 300km-re? Te nem tudod? "Legjobb anyós az, amelyik porhanyós!" A hosszú, boldog kapcsolathoz egyébként is az kell, hogy a párod szüleit minimum két országhatár és egy óceán válassza el tőled!

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 09:44:03

@Kytia: Kihagytad, hogy aki nem flortol veluk, pedig jol nez ki hozza, aki kulfoldi pasira bukik, pedig meg magyar pasikbol is van partner nelkuli. :))

cyd 2011.09.06. 09:45:20

@gernika: Nincs igazad.

Miről is van szó?

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 09:46:12

@Kytia:
"El vagy tévedve, én mindig is barna voltam. Na jó, tavaly nyáron egy rövid időre nem, de az tévedés volt.:DD "
Na akkor most el kellene dönteni, hogy én vagyok-e eltévedve, vagy te voltál eltévedve. Mert szerintem te!

Hurri Kán 2011.09.06. 09:48:12

@Ibrahim a tevehajcsár:
Annyi kiegészítést tennék, az egyik ex apja nem volt ugyan kontinensnyi távolságra, viszont volt neki egy egészen tisztességes konyhával bíró, hangulatos, kerthelyiséges sörözője. :DDD

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 09:48:46

@cyd: Oszinten szolva ez pasiknal is igy van. Pl. 'dragam eltevedtunk, kerdezzunk meg valakit', 'nem, tudom hol vagyunk' es folytatodik a korozes. Vagy ti sem kerestek egy normalis csajt, hanem szidjatok ezerrel a szemeteket. Szoval ennyit a megoldascentrikussagrol. :P

@Nard: Ezzel most ugy erzed megcafoltal valamit? :))

Muha 2011.09.06. 09:50:04

@Frigyesur: A macska kulonben is noveny, ugyhogy azt lehet tepkedni nyugodtan

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 09:50:50

@Frigyesur: Ne szépítsük a dolgot: aki nem velünk, pedig elég jól néz ki hozzá, az egy büdös qrva!
@gyvy: Hát, én nem szeretem a sört, de egy jó konyha...nem is tudom: határeset.
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 09:52:42

@Kytia: Ja, és ne menj el formális logikát tanítani, mert abból éhen halsz úgy látom!
:)

SciNu 2011.09.06. 09:57:02

"Nem tudom, mi hozta elő belőle."
Esetleg, hogy már nem kell tovább játszania magát neked?

"Szerintetek megtettem, én hülye? Meg."
A te bajod. Minek ugrálsz neki.

"Ja, egyébként én tartom el a fiút, mióta nincs melója… Ha kirakom a szűrét, akkor én vagyok a szemét?"
Hol a franba lehet az ilyen istenbarma nőket összeszedni? Tartson már el engem is valaki. Cserébe duzzogok, bunkó leszek, meg féltékeny.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 09:58:48

@gyvy: Meggyőztél! Ebben az esetben az óceán kimaradhat. Elég a két országhatár.
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 10:03:16

@SciNuBob -I hear you, mon!-:
"Hol a franba lehet az ilyen istenbarma nőket összeszedni? Tartson már el engem is valaki. Cserébe duzzogok, bunkó leszek, meg féltékeny."
Nos tudomásul kell vennünk, hogy a normális, értelmes emberek a párkapcsolati problémáikat is úgy, azaz értelmes, normális ember módjára oldják meg. Minket azok kérdeznek meg itt ezen a fórumon, akik, ha eggyel kisebb íkújuk lenne már növények lennének (elnézést a növényektől, nem akartam megsérteni őket). Szóval akinek legalább kétjegyű számmal fejezhető ki az íkúja, az nem ír ide a problémájával. Ez van.

Hurri Kán 2011.09.06. 10:03:37

@Ibrahim a tevehajcsár:
Ugye, hogy lehet értelmes kompromisszumot találni? :)))

cyd 2011.09.06. 10:04:58

@Frigyesur: Meg kéne tán tanulni térképet olvasni ahelyett, hogy össze-vissza forgatnátok :)

Nincs normális nő. Hülye mind, ami még nem is lenne nagy baj, hiszen ez nem bug, hanem feature, de amíg ők sem tudják mit akarnak, akkor hogy adjam meg azt?

Tudom, tudom: "Nő vagyok, nem tudom mit akarok, de fenntartom a jogot, hogy hisztizzek, ha nem kapom meg"

SciNu 2011.09.06. 10:07:13

@Ibrahim a tevehajcsár: A szőkék is idomíthatóak. Kissé lassabban tanulnak, de azért lehetséges. :d

cyd 2011.09.06. 10:08:54

@Ibrahim a tevehajcsár: Tanítani??? Viccelsz? Előbb meg kéne tanulni :)

2011.09.06. 10:12:08

Fuuu de utálom ezt a "megyek, mert hiszti lesz" dolgot. Aki ezért hisztizik, az egy ostoba. Aki meg csak azért megy, mert hiszti lesz, az egy hülye. Bár hozzáteszem én is voltam már hülye, de ostoba még nem. :)

SciNu 2011.09.06. 10:12:14

@Ibrahim a tevehajcsár: Sajnos ez nem válasz a hol kérdésre :(

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 10:12:51

@cyd: Tipikus ferfitulajdonsag: tudom, hogy nincs igazam, de a vilagert sem ismernem be, inkabb masra kenem a dolgot. :)

Tudom, tudom: "Férfi vagyok, tudom mit akarok, de fenntartom a jogot, hogy hisztizzek, ha megkapom." (Lsd. lefekszik velem az elso randin, de milyen olcso lotyo mar.)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 10:18:09

@cyd: Á, hülyeség lenne. Tudod: aki tudja csinálja, aki nem tudja az tanítja, aki arra sem képes az adminisztrálja.

cyd 2011.09.06. 10:18:11

@Nard: Beszédben? Soha :)

@Frigyesur: Egyéni példákkal csak cáfolni tudnálak, de akkor hova lenne az általánosítás varázsa :)

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 10:21:31

@cyd: Ugye. Ne is probalkozzunk. Kozhelyekhez nem kell semmilyen agyi aktivitas. Szamtalan elo pelda van ra :D

Nekem meg most eleg mashol torteno feszult gondolkodas. :S

Kytia 2011.09.06. 10:22:29

@Frigyesur: Ó, hosszú még a lista.:))

"Férfi vagyok, tudom mit akarok, de fenntartom a jogot, hogy hisztizzek, ha megkapom."

:DDDDDDD

cyd 2011.09.06. 10:22:38

@Ibrahim a tevehajcsár: Öregszem. Ez is máshogy volt régen: aki tudja csinálja, aki nem tudja az tanítja, aki arra sem képes az a tornatanár.
Jut eszembe! Muha! Tegnap du a TE előtt olyan kis ropiseggek szaladgáltak aligrövidnadrágban, hogy csak na. Neked való lett volna :)

SciNu 2011.09.06. 10:24:00

@Nard: De csak mert a papagáj legalább érti valamennyire hogy mit jelent. :D

Kytia 2011.09.06. 10:26:21

@Frigyesur: "Mi a baj a baratnokkel? Legalabb nem log annyit otthon, es nem akarja veled megbeszelni a problemait ;))"

Mondjuk, ha velem egyszer az lenne a problémája egy pasinak, hogy vele akarom megbeszélni a problémáimat, akkor nem hiszem, hogy sok értelmét látnám a kapcsolatnak.
Szép dolog a szerelem, csak lehetőleg ne tudjunk egymásról.:DDD

Чапаев 2011.09.06. 10:26:30

@SciNuBob -I hear you, mon!-: "Hol a franba lehet az ilyen istenbarma nőket összeszedni? Tartson már el engem is valaki. Cserébe duzzogok, bunkó leszek, meg féltékeny. "
Simán lehet, hogy volt már ilyen barátnőd, de ha eszedbe sem jutott bunkózni, meg kitartatni magad, nem derülhetett fény erre.

Néha nekem is megfordul a fejembe, hogy mekkora királyság lenne egy ilyen nőt összeszedni, de aztán mindig rájövök, hogy semmit sem tudnék profitálni helyzetből, lévén nem tudnám előadni azt, amit a másik félnek illene egy ilyen játszmában! Hiába, parazitának születni kell! :D

cyd 2011.09.06. 10:27:53

@Frigyesur: "Kozhelyekhez nem kell semmilyen agyi aktivitas."
Mindent értek. Szóval ezért származik a legtöbb közhely a nőktől :)

Чапаев 2011.09.06. 10:29:33

@cyd: Hmmm, ez felveti a közhelyek ivaros szaporodásának problémáját. Én eddig azt hittem, simán csak osztódnak! :D

Чапаев 2011.09.06. 10:32:16

De ez a "kutya kezdte", ez milyen cizellált bunkóság már! Azóta ezen röhögök, leszámítva, hogy őszintén sajnálom, hogy a blöki nem tépte le bokából a lábfejét... :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 10:32:18

@Чапаев: Azért kemény munkával biztosan az is megtanulható. Volt egy angol, nem jut eszembe a neve, az volt az elve, hogy minden, amit az egyik ember meg tud tanulni, azt egy másik is meg tudja. Ő maga volt a "fenti tételére" a bizonyíték: több jelentős felfedezése volt a fizikában (elsősorban az optika területén), a kor valamennyi hangszerén előadóművészi szinten játszott, több festményét őrzik a British Múzeumban, és a tételét bizonyítandó 40 éves korában megtanult kötélen táncolni, és cirkuszban is fellépett vele.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 10:36:42

@cyd:

Szerintem Coelho is nő. Meg Müller Péter is. Meg Popper Péter is. (Ja nem, ez már csak rohadó hús) :)

Чапаев 2011.09.06. 10:36:51

@Ibrahim a tevehajcsár: Akkor pontosítok: elképzelhető, hogy mindent meg lehet tanulni, de egyáltalán nem biztos, hogy érdemes is! ;)

Hurri Kán 2011.09.06. 10:38:12

@Kytia:
Ritka az a kapcsolat, ahol minden működik egy fedél alatt. :DDD

SciNu 2011.09.06. 10:40:03

@Чапаев: Tanulható lenne az csak hát tudom, hogy nem vagyok én olyan jó pasi hogy eltartanának. Átlagpasit a felsoroltak feléért is rég kibasznak.

michaela77 2011.09.06. 10:41:31

@cyd: látszik, hogy nem érted a nőket:P
Az éppenhogy a panaszkodásra volt jó, a probléma megoldásra meg pont nem:)))
De szerintem a nők többször akarnak panaszkodni, mint problémát megoldani:D Úgyhogy ha párszor ezt sajnálkozva elmondod, a nagy számok törvénye alapján be kell, hogy jöjjön:)))

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 10:43:39

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Csak akkor, ha nem eléggé IQ-hiányos nőt szerzel magadnak!

michaela77 2011.09.06. 10:46:25

@SciNuBob -I hear you, mon!-: :D Nem csoda, hogy mondogatom mindig a pasimnak, hogy modell fiú:D

Hurri Kán 2011.09.06. 10:51:30

@michaela77:
A nők 99%-ban panaszkodni szeretnek és AKARNAK, problémát megoldani pedig kb. a fennmaradó 1%-ban. :D

SciNu 2011.09.06. 10:54:07

@michaela77: Én is modell vagyok csak negatív. Velem riogatják a gyerekeket. :D

michaela77 2011.09.06. 10:54:18

@gyvy: akkor ebben egyetértünk. Bár én így fogalmaznék: a nők az esetek 99%-ban megoldják a problémáikat és csak megértés, együttérzés céljából mesélik el életük értelmének:))

Hurri Kán 2011.09.06. 10:55:28

@michaela77:
"a nők az esetek 99%-ban megoldják a problémáikat "
Höhö-höhöhöhö :DDDD Ez eddig a hét vicce. :DDDD :P

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.06. 10:56:34

Nem hiszem, h ezekre a tulajdonságokra most tett szert 2 hónapja. Nyikván ő ilyen, csak eddig a jó okdalát mutatta. Fogd úgy fel, h most jutott el arra a szintre, h önmagát adja! Na és ha felfogtad ezt, küld el a francba! Bruhahaha! Vagy...kezd el az átformálását...tipikus hülye fasziból papuccsá! Sok sikert! Hehehehe

michaela77 2011.09.06. 10:58:10

@gyvy: :D
Hát figyi, szerintem én az összes problémámat kb. megoldom. A párom max. abban szokott segíteni, hogy eltörik a laptopom vezetéke, vagy alapjáratot kell állítani a kocsin. Azt hiszem az összes problémámnak ez nem több, mint 1%-a. Úgyhogy tévedsz:P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 10:58:26

@michaela77:

Az évezred poénja! :) Írjad meg nekem mailben ugyanezt, azzal überelheted :)

Hurri Kán 2011.09.06. 11:03:22

@michaela77:
Laptop vezetékének eltörése szerintem annyira banális dolog, h nem probléma. :P

michaela77 2011.09.06. 11:07:33

@gyvy: nem is lenne az, ha lenne forrasztóm és tudnám is használni:)

cyd 2011.09.06. 11:09:06

@michaela77: "látszik, hogy nem érted a nőket"
Aki érti a nőket az buzi. Szóval köszönöm :)

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 11:11:02

@cyd: Ez burkolt beismerese volt te es Nard noi nemi identitasanak?

@Kytia: Ne aggodj, ha nem akarod vele megbeszelni a problemaidat, akkor is gondja lesz vele, hiszen miert nem vagy kivancsi a velemenyere.

dr. gernika 2011.09.06. 11:12:04

@Kytia: Mesélte nekem egy srác, akivel végül mégsem jöttünk össze, hogy azért kukázta az általam is ismert szeretőjét,mert az elkezdte vele megosztani a problémáit. :)

Hurri Kán 2011.09.06. 11:13:32

@michaela77:
Nem tudom, felhívták -e már b. figyelmedet arra a tényre, hogy laptopzsinórt nem csukunk be az ajtó és az ajtófélfa közé. :)))

cyd 2011.09.06. 11:15:14

@michaela77: A női problémák 99%-a a nők által generált hülyeség. Azt nem nagy kunszt önerőből megoldani :)

michaela77 2011.09.06. 11:16:33

@gyvy: @cyd: minél többet beszélgetek veletek, annál inkább megértem a leszbikusokat:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 11:17:25

@cyd:

Nem nők, hanem önmaguk! által generált műproblémák. :)

Hurri Kán 2011.09.06. 11:17:47

@michaela77:
Ezt nem vártam... Próbálok jó szándékúan tanácsot adni, erre tessék, ezt kapom... Nincsen nektek lelketek. :DDD

michaela77 2011.09.06. 11:22:36

@cyd: miért, szerinted talán nem probléma, hogy a drága szoli nem barnít eléggé, vagy hogy a műkörmösöd megint árat emelt?:DDDD

cyd 2011.09.06. 11:22:42

@Frigyesur: Nem. Ezért "kell" nekünk Nard-dal ennyi hülyeséget összehordanunk, hogy megtartsuk az egyensúlyt. Tökmindegy. Vesztésre állunk.

@gernika: Ha kölcsönösen lefektetett irányelv volt a szeretőség, akkor érthető :) Hacsak nem valami az aktussal kapcsolatos probléma volt :)

@michaela77: Semmi probléma fogd ránk nyugodtan, megbírjuk (ezt is) :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 11:23:20

@michaela77: Pár ezer forintért kapsz a Praktikerben. Használata nagyon egyszerű: bedugod a vezetékét a konnektorba, megvárod míg felforrósodik, aztán megfogod a hőszigetelt fogóját, és odanyújtod a forró végét a párodnak: "fogd már meg egy pillanatra légy szíves!" felkiáltással. A hatás frenetikus lesz!

Чапаев 2011.09.06. 11:25:26

@michaela77: Ugyan már, a leszbikusokkal az átlag hetero hímek is hamar közös nevezőre jutnak: a punci jó, ez alap! :)

michaela77 2011.09.06. 11:25:56

@Ibrahim a tevehajcsár: ú, ezt ne is emlegesd. Long long time ago, amikor nagyon rossz napom volt melóhelyen, lementem hozzá munka után egy üveg vodkával meg narancslével. Iszogattunk, én kicsit többet, ő meg közben tévét szerelt, forrasztóval. Aztán letette a hűtő mellé a konyhapultra, hogy kihűljön, én meg nem szomjasan a hűtőre akartam könyökölni, de mellé sikerült. Örök nyomot hagyott a könyökömön a forrasztója:(

cyd 2011.09.06. 11:26:34

@Nard: Ugyanarról beszélünk csak Te nem fogalmazol ennyire pongyolán :)

@michaela77: Óhogyne! :)

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 11:26:42

@cyd: Nem azert, mert szokek vagytok?

Чапаев 2011.09.06. 11:27:23

@cyd: A kölcsönös lefektetés-ig még szimpatikus volt a mondat, de irányelveket nem b@szunk meg, mert még szaporodnak! :D

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 11:30:44

@michaela77: Na látod! Akkor mégiscsak tudod, hogy hogyan kell használni!
:)

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 11:30:52

@Nard: Elso fazis mindig a tagadas. Utana jon a harag. Vegul a megbekeles. Te igen lassan jutsz at az elso fazison, de ne aggodj, ennek koze lehet magahoz a problemahoz.

michaela77 2011.09.06. 11:35:35

@Ibrahim a tevehajcsár: jahogy ezt így kell?:) Akkor már értem miért nincs kedve hozzá:)) Ez fáj!!:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 11:36:58

@Frigyesur:

De tényleg nem vagyok szőke. Viszont te egyre gyanúsabb vagy! :) Mintha barna hajfestéket láttam volna nálad! :)

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 11:41:21

@Nard: Bah! A mai csaladunkban egyetlen szoke sem volt. Mit gondolsz, mitol vagyok ennnnnnyire naggggyon okos? :D

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 11:50:02

@michaela77: Újabb tanulság: sose kezdj olyan paseeval, aki tévét szerel vagy egyáltalán forrasztópákája van!

dr. gernika 2011.09.06. 11:51:12

@cyd: Nem tudom. Lehet, a lány azt hitte, hogy járnak. :)

@Frigyesur: :D Csak tudnám, hogy mitől látod szegény fiút szőkének. Sosem okozott gondot a zöld, és a téglavörös megkülönböztetése egész véletlenül? :)

Hurri Kán 2011.09.06. 11:51:24

@Ibrahim a tevehajcsár:
Sőt. A legjobb leszbikusokkal kezdeni. Legritkább esetben van forrasztópákájuk és mivel nők, a problémák 99%-át meg lehet oldani velük. :D

cyd 2011.09.06. 11:52:40

@michaela77: De látod mit meg nem tesz érted? Az 1%-nyi problémádért? :P

@Nard: A fekete sisak alatt bármi lehet. Bármi :)

michaela77 2011.09.06. 11:56:16

@cyd: látom ám, és értékelem is, rossz szavam sincs rá:) Kivéve mikor van, de az nem ezért:D

michaela77 2011.09.06. 11:57:21

@gyvy: na látom már te is elismered:D

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 11:57:58

@michaela77: További megoldás: bele kell venni a házassági szerződésbe, hogy forrasztó pákád/forrasztó pisztolyod kizárólag neked lehet, és tilos hozzányúlnia!
:)

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 11:59:47

@gernika: Pont tegnap soroltam fel a szőkeség kritériumait, te lyány. Hát azért. Sosem jelentett gondot: a Sitheknek piros a fénykardjuk, a Jediknek meg zöld. Istenem, istenem, ma nekem kell mindenkinek mindent elmagyaráznom. *sóhaj*

Hurri Kán 2011.09.06. 12:00:05

@michaela77:
Persze. Én meg majd megkeresem azt a néhány kivételt, akiket nem zavar, ha néha TV-t szerelek. :D

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 12:00:41

@gyvy: oké, de én nem vagyok nő, mit kezdjek egy leszboszival? Neki nő kell, nem én. Hiába nincs forrasztó pákája (ami persze azért nem elhanyagolható szempont).

michaela77 2011.09.06. 12:02:07

@gyvy: nekem pl. nem volt még olyan pasim, aki az ilyen apró műszaki dolgokat ne tudta volna megcsinálni. Nálam ez valahogy hozzátartozik a férfiassághoz.
Szerintem ez olyan, mint hogy én sem jövök zavarba, ha fel kell varrni egy gombot.

Hurri Kán 2011.09.06. 12:04:00

@Ibrahim a tevehajcsár:
Ezt Michaelának címeztem igazából. ;)

@michaela77:
És ha egy gombot is felvarrok magamnak, akkor buzi vagyok? :D

Szöszi 28 2011.09.06. 12:05:24

@gyvy: Nem, akkor boldogulsz nő nélkül is:D Legalábbis ebben az egy dologban biztosan:)

Hurri Kán 2011.09.06. 12:07:15

@Kata1987:
Elég kevés dolog van, amiben nem. :P

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 12:08:23

@michaela77: Házassági!!! Ne mondd, hogy nem hallottál még róla! Tudod, amiben a felek kikötik, hogy ki mit tehet meg, és mit nem tehet meg a házasságban, és ha felbomlik a házasság, akkor ki mit vihet magával belőle (Most hirtelen eszembe jutott, hogy én mit kötnék ki egy ilyen szerződésben, de inkább nem folytatom, mert ez már nem lenne publikus).

Hurri Kán 2011.09.06. 12:11:48

@Kata1987:
Tudod, én nem generálok magamnak mesterségesen problémákat. :)))

@Ibrahim a tevehajcsár:
Egyetlen mondatban meg lehet egy ilyet fogalmazni. ;)

cyd 2011.09.06. 12:12:27

@Frigyesur: És Mace Windu? És a Lüke fiad kék "pengéje"? Vagy a Tied még zsengekrodból? Vagy Obi Wané? Meg még sorolhatnám, avagy: images.shopatindia.com/prod/product-image-Star-Wars-II-Attack-Of-The-Clones-971-1283938767734.jpg

dr. gernika 2011.09.06. 12:13:01

@gyvy: A leszbikus exkolléganőmre nehezen lehet rámondani, hogy nő.

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 12:14:37

@cyd: Jaj, de szoszi vagy. Itt csak a zold-voros szinekrol volt szo. Lord Vadert akarja kioktatni az SW-rol. Hajajaj, ilyet is csak egy szoke csinal.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 12:15:52

@Frigyesur:

Zöld vagy kék (niggereknek lila) fénykardjuk van a Jediknél. Csak hogy kijavítsalak! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 12:18:25

@gernika: Akkor az nem leszbikus volt, hanem transszexuális.

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 12:21:13

@Nard: Mondom en, hogy ez egy ilyen szoszi dolog. kezet foghattok Rebbel.

cyd 2011.09.06. 12:22:22

@Nard: Volt sárga is, de úgy látom a normál sisak lassan kevés lesz a Nagyúr arcához, de nem baj van másik méret csak el kell kérni Lord Helmet-től :)

dr. gernika 2011.09.06. 12:23:16

@Frigyesur: Nem az élénk pirosra gondoltam, hanem hogy itt pölö milyen számot látsz: www.euuzlet.hu/kalkulatorok/szinvaksag/color56.jpg
:)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 12:24:38

@gernika:

Tök jó hogy a jpg file nevében már benne van! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.09.06. 12:25:44

@Ibrahim a tevehajcsár: Az olyan "női testbe született férfi" aki előbb-utóbb férfivé operáltatja magát és fütyit faragnak a csiklójából nekije.

michaela77 2011.09.06. 12:26:14

@gyvy: hát nem én mondtam...:)

@Ibrahim a tevehajcsár: a házasság mint fogalom olyan távol áll tőlem, hogy ezzel kapcsolatban a szerződést már értelmezni sem tudom:)

michaela77 2011.09.06. 12:26:53

@Nard: téged szőkéznek le, miközben a nőd az?:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 12:27:44

@cyd:

Szerintem Lord Helmet jobban illik Fricihez :)

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 12:29:15

@cyd: :DD

@gernika: Nem latok semmilyen szamot, nem tudom mirol beszelsz :))

@Nard: Szintevesztes teszt szokeknek! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 12:31:14

@michaela77:

gernika nem szőke. :) Hozzá képest Frici a szöszi :)

Szöszi 28 2011.09.06. 12:34:31

Lassan le kell vonnunk a következtetést, hogy aki ide irkál az mind szőke:D Legalábbis nagyon erre felé haladunk:D

Szöszi 28 2011.09.06. 12:38:10

@gyvy: Hogy is mondta Frigyes? Tagadással kezdődik....:D

Hurri Kán 2011.09.06. 12:40:26

@Kata1987:
Persze. Hidd el, én meg pont leszarom, mit mond. :D

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 12:43:18

@Nard: Na megallj, Cap urat majd felpakolom a netre, aztan epeszteni fog az irigyseg. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 12:51:42

@Frigyesur:

Fog a fenét :) Bár lenne fotóm a legóimról, még a fénykorból! Attól meg téged enne a penész! :)

Frigyesur (törölt) 2011.09.06. 13:16:00

@Nard: Tiszta titanok harca lenne! Cap ur vs. legoakarmicsoda :))

Murderface 2011.09.06. 13:25:51

"ki ez, ki ez? mit akar, honnan ismered, miért és miről dumáltatok??"

-Onnan ismerem, ahonnan te a múlt heti kis szőkét.

Tuti a szakítás :D

Négy verziót látok:
1. A csaj normális, a srác egyszerűen csak megkattant egyik pillanatról a másikra.
2. A csajról kb. ugyanilyen történeteket tudna mesélni a srác. Mindkét fél önmagát fényezi, a másik természetesen szar alak. Összeillenek :)
3. A csaj csinálja a fasságait, aztán kitalál mindenféle marhaságokat, hogy ő azért tette, mert a pasi azt csinálta, hogy [innentől kamu duma]. Láttam már erre is példát.
4. Valaki csal valakit.

2. és/vagy 4. verziót tartom valószínűnek.

dr. gernika 2011.09.06. 13:27:15

@Ibrahim a tevehajcsár: Nem, nem mondta soha, hogy férfinak érzi magát, csak nőkkel szexelt, és őbenne nem volt semmi nőies. Igaz, azt bevallotta, hogy azért nem volt még egyáltalán pasival, mert nem volt rá alkalom, de kíváncsiságól kipróbálná. Szóval az is lehet, hogy bi.

@Nard: LOL tényleg, mekkora fail a tesztkészítőknek. :D

@Frigyesur: :D

Phátyol Ferenc 2011.09.06. 13:33:16

gondolom beleharapott a kuta, azt valagon rúgta. ÉS AKKOR MI VAN?
az is érdekes, h a csaj tartja el.
"Következő: egyik este korán lefeküdtem, kiszóltam neki, hogy halkítsa le a tévét, erre ő felhangosította, majd le. Hahaha. Humoros fiú" - mivel egymás mellett vannak a gombok, kurva nehéz félrenyomni tényleg.
gondolom csókát megviseli, h nincs munkája. csaj élvezte a két hónapot amíg vót, azt most nem tetszik neki, h apuci pénzét nem csak magára kell költenie, így a kákán is csomót keres, h kidobhassa a faszt.

dr. gernika 2011.09.06. 13:33:39

@Nard: Van. Az a vár, a lovagokkal.

közalk. 2011.09.06. 14:33:12

Dobni a pasit, kész.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.06. 14:49:58

@gernika:

Meséljek a plakátokról a szobádban? :)

0 2011.09.06. 14:52:41

Azért csinál ilyeneket, mert nincs munkája, és eléggé megalázó, hogy te tartod el. Sürgősen munkát neki, ha mást nem, árúfeltöltést a tescoban. Akkor meg az lesz a baja, hogy kevesebbet keres mint te. Megoldás: kirúgni minél előbb.

Чапаев 2011.09.06. 15:41:03

@gernika: Az a vár, melynek neve "Aaargh", valahol a nyúlon túl?! :D

neoteny · http://word.blog.hu 2011.09.06. 15:42:51

A srác a legalapvetőbb igényt sem elégíti ki: nem lehet vele villogni a barátnők előtt. El kell hajtani...

Чапаев 2011.09.06. 15:50:01

@Nard: ... és ne felejtkezzünk meg a leszbikus jedik cuki kis pink fénykardjáról! :D

Csigorin 2011.09.06. 16:05:48

"ki ez, mit akar, honnan ismerem?” a mit akar hulyeseg, azt nem neked kell tudni. A masik ketto jogos kerdes.

Amugy meg az a baja hogy nullanak erzi magat amiert eltartod, es ezt hisztivel vezeti le.

Чапаев 2011.09.06. 16:14:32

@Nard: Hmmm, lehet, hogy rossz társaságban mozogsz?! ;)

károgó varjú 2011.09.06. 16:34:55

kamu a poszt ugye?
ha meg nem akkor anya gyorsan rugd ki azt a herét.

Joe69 2011.09.06. 19:33:43

Valaki már pedzegette a poszt hőseinek életkorát, Kytia pedig a kenyeremet is elvette. Én hasonló sztorikat egyébként 40 körüli nem szépségkirálynő nőismerőseimnél tapasztalatok, és most nem szinglizek, mert elvált gyerekes asszony is van köztük és inkább sajnálatraméltók. Felszednek náluk 5-10 évvel fiatalabb mihaszna szar lúzereket, és szó szerint az van, amit felettem is ír valaki, hogy kegyelemdugásokért eltartják őket, és a pasi a végén a szó szoros értelmében a pénctárcájukat is kiűríti. Aztán megkérdezem, mi újság: kedves egykedvű mosollyal annyit mond a csaj: hát meghülyült és elment (a pasi). Vagyis még csak kirúgni sem képesek, pasikám akkor lép le, amikor már nincs mit lenyúlni. Szánalmas sztorik ezek, de a fiatalabb farok időleges vonzereje , úgy látszik, a józan ész utolsó szikráját is kiradírozza ezeknak az egyébként intelligens, igényes nőknek az agyából.

Virgo1975 2011.09.06. 20:22:19

@michaela77: na, az enyém meg azt is elvárta, hogy én oldjam meg az övéit is. és meglehetősen hasonlított a fentire. aztán csodálkozott, hogy meguntam, és elhagytam. na vajon, miért?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.06. 21:35:16

Egy kérdésem van:
Mióta vagytok házasok?

Lacusru 2011.09.07. 01:35:15

Te jó ég, mik vannak!
Ez a nő tart el pasit, valóban létezik? Azt hittem mindig is, hogy ez csak mese... Igazából borzalmasan megalázó dolog lehet, persze biztosan van egy határ, amin túl már nem számít.
Anno volt egy sulitársam, aki hirtelen megjelent egy vadi új Golf-al. Mivel mindenki tudta, hogy nem áll úgy a családja, így hát sokan megkérdezték tőle, milyen nyereményjátékon nyerte?
A srác röhögve mesélte, hogy pár dugás volt az ára, szerencsére csak sötétben! Valahogy nem hittem neki akkoriban...

Engem nem akarna valaki eltartani? Nincsenek hatalmas igényeim, kb. havi 2-3millióért megígérem, hogy akár nem is zavarok :-) ha éppen a 4. sorozatot nézi végig aznap!
süti beállítások módosítása