„Erre én visszaírtam egy hosszú levelet, ami nagyjából arról szólt, hogy ha nem talál magának alkalmas lyukat ebben a nagy városban, ahova bedughatja, van egy húsdarálóm” – egy lányt totálisan lealáz a pasija, X számú lánnyal egyszerre, és még van orcája újra randit kérni tőle. Most kiderül, hogy ha a pasid túl sokat ünnepel a szüleivel, akkor tuti, hogy külföldön orgiázik.
Hello! Egy régebbi történetemet szeretném megosztani veletek, ami számomra azért tanulságos, mert megtanultam belőle, hogy ne higgyek a szememnek. 2009 nyarán egy angyali fiúval jártam: gyönyörű zöld szem, lágy hang, óóó, de szerettem. Ma már nevetek magamon, mennyire bele voltam esve. Szóval, senki sem nézte volna ki belőle, hogy ez a kis ártatlan szobanövény ilyesmire képes. Nem kevés időt töltöttünk együtt, kb. 1 évet, a baráti társasága is hamar befogadott és megkedvelt engem, ahogy én is őket.
A párom egyik nap bejelenti, hogy sajnos nem tudja velem tölteni azt a négy olyan napot, amibe a 2 hétvége is beleesik (régóta terveztük) mert váratlanul a szüleivel kell mennie, ünnepelni valami nagyit. Jó, mondom. Éljen a nagyi. Elment. Gondoltam, hogy felhívom közben, de nem tettem, nem akartam zavarni. Amikor visszajött már nem olyan volt, mint rég. Úgy éreztem magam mellette, mint egy idegen, elbeszélt a fejem felett, úgy csinált, mintha már nem számítanék neki, mintha ott se lennék. Hamarosan közölte, hogy hagyjuk abba. Jó. Megszakítottam minden kapcsolatot vele és azzal a társasággal is.
Fél év múlva összefutottam az egyik fiúval. Leültünk beszélgetni. Szóba került, hogy mikor és miért szakítottunk. Mivel ő is benne volt abba a kis túrába, ekkor elmondta (mivel már nem voltak barátok az exemmel), hogy nem volt ott semmi családi ünnepség - ugyanis ők hatan + az én párom elmentek valahova… Elmondta, hogy Szlovákiába mentek és elég sok lánnyal együtt voltak. Végre mindent megértettem.
Már akkor kijózanodtam, de most végre az utolsó mozaik is a helyére került, hogy ne bánjak semmit. A srác attól félt, hogy meg fog rázni a kiderült valóság, de csak mosolyogtam. Hiszen már nem számított. Számomra tanulságos volt ez a kaland, és az azóta történt kapcsolataimban már okosabban és nyitott szemmel jártam. A jelenlegi párom mindenről beszámol, róla nem tudom elképzelni, hogy egyszer csak lelépjen és utána úgy térjen vissza, mintha kicserélték volna. Na, és most jön a jelen: két hete rám köszön valaki a Nyugatinál. Ő volt. Vigyorog. Semmi szégyenérzet, mintha nem is ő lett volna, mintha egyáltalán semmi sem történt volna köztünk, talán soha nem is jártunk… Azt mondja, ha már így összefutottunk, üljünk be valahova - mondom, nem lehet, mert sietek. Jó, akkor adjam meg a tel.számomat. Mondtam, hogy nincs mobilom, majd hátat fordítottam neki és távoztam. Azt hittem leráztam. A régi mobilszámom azóta nem változott, reméltem, nem hív fel - nem is hívott. Este már ott virított a mél tőle, amiben azt írta, hogy „ő nem haragszik rám” és ha van kedvem találkozni vele, akkor áll elébe. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Erre én visszaírtam neki egy hosszú levelet, ami nagyjából arról szólt, hogy ha nem talál magának alkalmas lyukat ebben a nagy városban, ahova bedughatja, van egy húsdarálóm - végül kitöröltem az egészet és csak ezt az egy mondatot küldtem vissza neki: „Én viszont haragszom rád.”
