Legalább már 15 éve nem láttam Á-t, mióta elballagtunk az általános iskolából. Kedves erdélyi lány volt, nagyon jó barátok voltunk, sülve-főve együtt csavarogtunk, sokan azt hitték, járunk, de nem volt semmi, még gyerekek voltunk. Fura érzés volt, amikor bejelölt egy közösségi portálon. Annak idején nagyon jó barátok voltunk, de mégis gyerekek. Neki azóta már van egy 1 éves kislánya meg egy férje. Azt javasolta, hogy találkozzunk, meghívna hozzájuk ebédre. El is mentem: alig ismertem rá, csak a szeme és az arca volt a régi, kicsit meghízott, de a szülés ugye, nem wellnessprogram.

A neten róla fent levő képen csak az arcát láttam, ami kissé kikerekedett, arányban a testével, de azért szép maradt. Hát most láttam a többit is. Nem volt taszító, de hát… volt rajta fölösleg, nem egy tehetetlen zsírtömeg volt szerencsére, hanem arányosan telt. Ismeritek azt a kövér és vidám nőt, akit mindenki szeret. Na, ő ilyen volt. Egy új személyisége lett, amit a teste faragott. Amint megszokta a szemem, már lassan szépnek is láttam. Az ura szintén hatalmas volt, de ő már nem teltkarcsú, hanem az a zónapörköltesen kövér ember, nem is értettem, Á. miért ment hozzá. Jah, az anyagiak. A pasi elég jól el volt eresztve, annyi kiderült hogy a számítástechnikában dolgozik, gépeket szerel, programoz, tart karban, köt be stb. Nagyon jól esett egy kicsit nosztalgiázni Á.-val és nagylányként látni olyasvalakit, akit kislányként ismertem meg és úgy is élt eddig az emlékezetemben. Ezután elkezdtünk levelezni: írta, hogy egész helyes pasi lett belőlem. Visszabókoltam, hogy ő meg helyes lány lett. "Hát, hiába, felnőttünk, megértünk, milyen kár, hogy elmúlt a gondtalan gyerekkor stb.". Már akkor motoszkált bennem a gondolat, hogy miért levelezünk napi 4-5 alkalommal? És végül a lány egyszer azt írja, hogy ha nem lenne foglalt, szívesen járna velem. Ezt elengedtem a fülem mellett, valószínűleg csak bókolt vagy viccelt, vagy rosszul írt valamit. Másnap megerősítette az előbbi gondolatát, ugyanis egyenesen azt írta, hogy szívesen megcsalná velem a férjét. Na, most erre mit írjak? Egyrészt nem ezért kerestük egymást, másrészt én szívesen beszélgetnék még vele, mert csodás élmény egy gyerekkori baráttal lenni, olyan, mint egy időutazás. De ugyanakkor izgalmas gondolat egy régi ismerőssel csinálni. És ha megtesszük, akkor mi lesz? Hogyan tovább? Vagy csak egy-két menet titokban, amíg a medve elhúz a chiplaborba, aztán vissza a családhoz? Hogy gondolja ezt? Én nem bátoríthatom, nem is fogom, azt hiszem az lenne a legjobb megoldás, ha visszaredukálnánk mindent a korábbi szintre, de ehhez még erőt gyűjtök.