A csaj két évig hiába rinyált a gyűrűért

2011. november 23. 07:43 - csajokespasik

„Hercegnőci 30 évesen addig rinyál, amíg gyűrűt nem kap. Utána meg addig, amíg gyereket nem vállalnak” - öt férfi, öt probléma. Az egyik nője karriert akar, a másik meg hercegnőciből kiváló anya lesz. Mai posztolónknak is hercegnőci jutott, aki hamar lelépett, mert látta, hogy itt hiába vár a gyűrűre. Csak akkor lesz család, ha a csaj kisírja? A halasztgatás valóban öngól? Levélírónk várja a véleményeteket! Papucs pasik vs. lasszózós lányok.

 

Sziasztok! Nem tudom, szokás-e ilyet, mert nem régóta olvasom a blogot, de én nem egy konkrét esetről, inkább egy jelenségről írnék. Többször előkerült a gyerek téma az elmúlt hetekben. A posztokban ugyanazt olvastam, amiket az életben is tapasztaltam, és kíváncsi vagyok, csak én látom összefüggésnek amit látok, vagy más is... Szóval, van egy viszonylag szűk baráti köröm, még a gimiből, velem együtt öt főből áll. Osztálytársak voltunk, és most mind 34 évesek vagyunk. Az elmúlt években ugyanazt a folyamatot látom lejátszódni mindegyiküknél, és nem értem az okát.

Itt kell megjegyeznem, hogy azért beszélek ilyen könnyen, mert bizonyos szempontból kívülálló vagyok. Nekem ugyanis kb. 2 éve nincs barátnőm, de ez egy másik szomorú történet. Adott tehát négy ivarérett pasi. Ebből háromnak klassz csaja van, a negyediknek egy hercegnőci jutott, a rinyálós házból. Az elmúlt három évet írom le.

Egyes pasi barátnője 30, házasodni akar, és gyereket vállalni. Nem, mert még korai. Eltelik egy év, és egyes pasi arról panaszkodik, hogy a barátnője karriert épít családalapítás helyett. Már nem akar gyereket, mert az visszavetné az előmenetelét. Majd később. Eltelik még egy év, és a csaj már egyáltalán hallani se akar gyerekről, házasságról, inkább a szakmai sikerek éltetik. Egyes pasi meg szomorúan bámulja a haverja csemetéit. Eltelik a harmadik év, és a csaj érvei gyűlnek: már nem csak karrierista, de "öreg" is. Egyes pasi nem tudja, mit tegyen, szereti a csajt, de családot akar.

Kettes pasi barátnője 29, házasodni akar és gyereket. Kettes pasi még nem. Eltelik egy év, a csaj házasodna, a pasi még húzza kicsit. Eltelik még egy év, összeházasodnak. Kettes pasi még mindig korainak tartja a gyerekvállalást. A rossz gazdasági helyzettel érvel (mert később biztosan javul, nem?). Eltelik a harmadik év, és a csaj gyereket akar, de kettes pasi még mindig vár valamire, úgyhogy a csaj lelép. Kettes pasi meg az agyához kap, kapar a csaj után, de hiába, az már nem bízik abban a szóban, hogy "majd". Hármas pasi nője 32, már házasok, a csaj gyereket akar. Hármas pasi is, de csak majd. A csaj türelemmel vár egy évig. Hármas pasi beadja a derekát, de húzza a száját. Elkezdenek próbálkozni. Eltelik egy év. Nincs gyerek, elmennek orvoshoz. Orvos szerint semmi gond, csak nincs szerencséjük, próbálkozzanak másképp. Hármas pasi nyugtalankodik, próbálkoznak. A csaj már nem olyan lelkes, tehernek érzi az egészet. Eltelik egy év: nincs gyerek. Elmennek egy másik orvoshoz. Orvos szerint nincs gond, csak nincs szerencséjük. A csaj fárad. Eltelik a harmadik év, és a csaj pontot tesz az ügy végére: nem akar gyereket. Ha eddig nem jött össze, már úgyse fog felkiáltással újra elkezdi szedni a fogamzásgátlót, és már nem érdekli, hogy hármas pasi majd' meghal egy saját gyerekért. És négyes pasi a hercegnőcivel? Hercegnőci 30 évesen addig rinyál, amíg gyűrűt nem kap. Utána meg addig, amíg gyereket nem vállalnak. Eltelik egy év. Egy gyerek van, hercegnőci alakulgat anyucivá. Négyes pasit szétfeszíti a büszkeség, ha a fiára néz. Eltelik egy év. Két gyerek van. Anyuci már nem rinyál semmiért, átvált családbarát üzemmódba. Négyes pasi imádja a pici lányát. Eltelik a harmadik év, még mindig két gyerek van. Négyes pasi odavan a családjáért, a feleségével egyre jobban kijön - nem csak ő, mindenki más is.

Nekem hercegnőcim volt, de hiába rinyált a gyűrűért két évig. Látta, hogy nem megy velem sokra, lelépett. Úgyhogy a magam részéről csak ezt a két utat ismerem. Az egyik az, hogy a csaj normális, a pasi átlagos. Ott nem lesz család, mert a pasi annyira nagyon hím, hogy neki jár még az a pár "szabad" év, amikor maga se tudja, miért is korai egy gyerek, de nagyon korai és kész.

A másik variációban a pasi papucs, a csaj meg rinyálós, lasszózós p*csa. Ott lesz család, mert a csaj kisírja. Nem hiszem, hogy mindenki olyan szerencsés, mint négyes pasi, hogy három év alatt hercegnőciből rendes anyukává változik a csaja, sőt! Gyanítom, a többség élete végéig szenved a rinyálástól. De könyörgöm, mi a baja a jó kapcsolatban élő, rendes lányt kifogott harmincas pasikkal, hogy mindnek a halasztgatás a mániája? Képesek tönkretenni a házasságukat, vagy elszalasztani a nőt, akit állítólag szeretnek, és mivel indokolják? Nincsenek készen az apaságra. Nem látják, mekkora öngól??? Várom a véleményeket. Mindenki balfék, vagy a csajok igényei irreálisak? Üdv! J.

 

 
536 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr73405095

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A gyerekhez miért kell összeházasodni? 2011.11.24. 09:26:20

Kedves Karolina Ön nőként jobban értheti barátnőmet, én legalábbis lassan feladom. Én egy szabadelvű, nyitott gondolkodású lánnyal jöttem össze, akit nem érdekelnek a formaságok. Öt éve élünk együtt, eddig jó volt neki házasság nélkül. Mostanában szóba...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JOKKA21 2011.11.23. 19:43:45

@Picicsibe: Úgy, hogy nyalnám a combod.:D

@"Zsu": Nincs mit.:)

Αphelion 2011.11.23. 19:48:38

@Kata1987: Hejesz, en isz az oan bolokac cejetem. :)

@Picicsibe: Ehhez vicont nem eltek, nekem mindig nedvesz cokott lenni. Ha @JOKKA21: plobalkozna akkol pelce calaz maladna, ezel isz mondom neki h naon alanyosz de nem mukodne.

2011.11.23. 19:55:29

@Muha:
Ezért szerintem még lecsuknak. :P

Αphelion 2011.11.23. 19:59:29

@Muha: Nem looocc! Lihanna legjobb camat isz enekli: www.youtube.com/watch?v=UpI6y0UCGjQ

Naon bilom ahod tancolgat :)))

Muha 2011.11.23. 20:01:56

@"Zsu": nem csináltam semmit.

:D

2011.11.23. 20:04:04

@Muha:
Már azért is lecsuknak, hogy megnézted a videot. Azért meg hogy belinkelted levágják a dudodmidet. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.11.23. 20:06:44

@"Zsu":

CSP kommentelők közül csak egy, a többi nem számít :)

Muha 2011.11.23. 20:07:26

@"Zsu": szeretek veszélyesen élni.

:D

2011.11.23. 20:14:10

@A Jó Meglepően Izmos Hercege:
A játékszabályok még nem tiszták... halasszuk el ameddig Dövan nem nyilatkozik a szabályokról.

indapass90210 2011.11.23. 20:16:22

@"Zsu": nagy összegekben ne fogadj rá, hogy ez sokáig így marad!

2011.11.23. 20:16:33

@Muha:
Adjak tippeket? :D

indapass90210 2011.11.23. 20:17:22

@cyd: már három csajt megszúrtál innen? :D

Αphelion 2011.11.23. 20:17:45

@"Zsu": @Muha: Udan mal mel cuknak le Muhackat. Inkabb javaszlom h o leden A Nap Kommenteloje amielt eszt belinkelte! :D <3

2011.11.23. 20:18:49

@Dövan:
Az a gond drága Dövan, hogy ha nagy összegben fogadnék (akár veled is) ugye nem gondolod, hogy utána olyan balga lennék, hogy önszántamból elveszítem a fogadást. :)

2011.11.23. 20:20:35

@Aphelion:
Beszélj már rendesen!

indapass90210 2011.11.23. 20:21:05

@"Zsu": legfeljebb utána próbálnád eltitkolni :D

Lényeg, hogy ne azzal x-elj, akivel fogadtál :)

Muha 2011.11.23. 20:23:08

@"Zsu": őőő, nee. :D

@Aphelion: nem szeretnék celeb lenni. :D

fú ez nagyon minimal, de bírom ezt a csírkét.

mielőtt a rockercelebek baszterkálódnának, mondtam, hogy minimal.

magda- lena
www.youtube.com/watch?v=8OnM8gBwmUc&feature=rellist&playnext=1&list=PL32E07DF655C234B8

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.23. 20:24:16

@Aphelion: Nem kell hozzá érteni. Ezek csak száraz tények. :)

2011.11.23. 20:24:21

@Dövan:
:) Nem szokásm titkolózni v hazudni. :)
És mettől számít az 1x?
Csak ez a csp blog számít? Ugye nem? Csak hogy Nardnak ne legyen jó napja. :P

indapass90210 2011.11.23. 20:25:06

@gernika: most úgy hirtelen felvillant egy kép, hogy ki a másik x :)

Αphelion 2011.11.23. 20:26:12

@"Zsu": Hat kommentelhetek a valodi szemelyisegemmel is, de azt nem igerem h rendes leszek. ;) Kiveve ha nalad rendesnek szamit az h megjegyzem h Muhanak igaza van, ez a Megan Nicole egy nagyon tuti sunci! ;D

Hurri Kán 2011.11.23. 20:27:29

@Muha:
Tud ez rendesen főzni? :D

2011.11.23. 20:28:20

@Aphelion:
Látod-látod, tudsz te ha akarsz. :)
"nem igérem h rendes leszek" állok elébe. :)
Tuti, de fiatal. :)

Αphelion 2011.11.23. 20:32:21

@"Zsu": Hany evesnek saccolod kb.?

tőzegmalac 2011.11.23. 20:34:18

@"Zsu": nem a korára kíváncsi:)

Hurri Kán 2011.11.23. 20:35:59

@kabátnyúl:
Arra megvan a megbízható segédszemélyzet. Igaz, nem ilyen fiatal, de nem is elvárás. :D

Muha 2011.11.23. 20:37:04

@gyvy: tud.
olyan teát csinál beszarsz. :D

@"Zsu": amúgy annyi.

2011.11.23. 20:37:13

@kabátnyúl:
De ha csattan a bilincs a kezén majd lesz sírás-rívás. :)

Αphelion 2011.11.23. 20:37:25

@"Zsu": Hat ha 18 akkor Amerikaban sem csuknanak le senkit amiert sunazna. Ha meg 17 akkor csak 1 ev es 18 lesz :)

De ha te tenyleg kb. 25 vagy akkor nalad is csak par evvel fiatalabb. Szoval nem ertem mit rinyalsz ;) :P

2011.11.23. 20:37:58

@Muha:
Teát iszol? Mi van beteg vagy?

Hurri Kán 2011.11.23. 20:39:22

@Muha:
Akkor lehet, alkalmazom. :D

2011.11.23. 20:40:19

@Aphelion:
Nem rinyálok, csak közlöm a tényeket. Különben is: Neszoljálbe. :P

tőzegmalac 2011.11.23. 20:40:54

@"Zsu": nem az a sírós fajta:)

JOKKA21 2011.11.23. 20:47:25

@Aphelion: Logopédus látott már?:)

@Picicsibe: Tudok, eléd feküdni.:D

Muha 2011.11.23. 20:50:22

@"Zsu": nem. dehogy.de a tea nagyon szuper. :D

Αphelion 2011.11.23. 20:57:46

@JOKKA21: Bisztosz latott mal, de cak luhaba. Vicont lefogadom h cejetett volna mesztelenul isz latni. Hihihihiiiiiii :))))

@Muha: Mi van abban a tejackaban? Cak nem vmi fuvecke? ;))))

dr. gernika 2011.11.23. 20:58:34

@Dövan: Jaigen, ti találkoztatok. Kérhetek véleményt priviben? :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.23. 21:20:52

@JOKKA21: Hmm. Tehát végig nyalod a combom, azt annyi? Dobod is el magad?

Gondold át ezt mé1x! :D

tőzegmalac 2011.11.23. 21:21:05

valami csajbuli lehet a szomszédban, mert olyan vihorászás van, hogy mindjárt át megyek:D

Αphelion 2011.11.23. 21:27:13

@kabátnyúl: Menjel, csak a kameradat otthon ne felejtsd! ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.23. 21:27:36

@kabátnyúl: Csak nehigy bridgező 70esek legyenek. Akko' nem szabadulsz! :D

indapass90210 2011.11.23. 21:33:23

@kabátnyúl: ne menj, mert még a végén levetkőztetnek és mindenféle disznó dolgokat tesznek veled!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.23. 22:04:50

@kabátnyúl: Á, Dövan csak irigykedik! ;))

Mennyé'...
Ha 70esek, legalább nem fogaznak. Gumi se kell, mert nem lesz terhes. Papírzacskót vigyél a fejükre.

Vagy inkább nagy krumplis zsákot, oszt csinálj rá lukat (lukakat).

Hajj, de jó estéd lesz! :D

cyd 2011.11.23. 22:44:16

@Dövan: Ha engem kérdezel 0, ha a többi kommentelőt, meg a "kommentrománcokat" nézed, akkor meglesz a 3.

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Őőőő... M.A.G.U.S.? H-val? És paplovag voltál vagy pap? :)

dr. gernika 2011.11.23. 23:17:23

@cyd: Aszongya pap volt, de nem abba trafáltál bele.

cyd 2011.11.23. 23:26:45

@gernika: Akkó' mocskosul nem értem. Fáradt vagyok és rohadtul cigifüsttől bűzlik mindenem. Legalább arra a kommentemre írta, amivel beletrafáltam? Egy tippem volt még elsőre, hogy Hooshee=Kitty, de ezt rögtön elvetettem, mert az előbbi nem változtatna nevet és a kora sem passzol, ja meg a nője neve/kinézete sem.
Tőlem akár priv is leírhatja, de képtelen vagyok tovább találgatni.

[c] 2011.11.24. 00:09:22

@Zsebtelep: Ebben ott a tévedés, hogy a családbarát nem azonos a papuccsal.

dr. gernika 2011.11.24. 00:14:21

@cyd: Nem azért mondta, hogy tudd, ezt az infót titokban tervezi tartani. De a közös ismerősötök szerintem meg tudja mondani. :)

cyd 2011.11.24. 00:44:18

@gernika: Nem azért mondom, hogy "akkor álljon fel neki, amikor én akarom" mert utálom, ha sejtetnek valamit aztán titokra hivatkozva bekussolnak. A közös ismerőssel meg kb. 3 éve váltottam e-mailt utoljára, fórumkommentet csak 2,5 éve.

Joe69 2011.11.24. 00:57:14

Ennyi kommentet végigolvasni nem tudtam, de tán tudok még eredetit írni:

- Manapság a 30-34 körüli férfiak többsége tényleg alkalmatlan a családalapításra. Belgiumban egyébként az először nősülő férfiak átlagéletkora 37 év. Mellesleg egy pasi soha nem a gyereksírástól fél, hanem pl. attól, hogy a 12 éves srác megkérdezi, neki miért nincs Iphone-ja, mint a többieknek, nem is beszélve az asszony igényeiről...lakás, kocsi, stb, ami a szomszédnak megvan..ettől rettegünk főleg..

- A nők dugás, ill. dugás+gyerek témában nem tűrik a visszautasítást, annak a férfinak vége, aki egyszer nemet mond ezekre. Az már csak duma, hogy később már azért nem akar, mert már őneki sem kell. Attól a férfitől nem kell többé, aki visszautasította. Pláne, ha amúgy is egy csak jobb híján elfogadott bétahím volt a számára. Én is jártam így, de hozzá is tettem, hogy ha gondolod , menj el. El is ment. Igaz, olyan is volt, aki maradt, mert azért megérte engem mással lehúzni egy ideig még. A posztoló is leírt ilyen esetet.

- A 30 körüli nők viszont biológiai okokból már tényleg nem várhatnak sokat, ha komolyan gondolják, a türelmetlenségük érthető. Ezért aztán jogosan robbantanak korukbéli párjukkal, ha az tovább tökörészik. Viszont a saját koruktól való fosásuk egyik következménye, hogy 30, 30+ körül már mindenkit öregnek tartanak, aki idősebb náluk. Van egy csomó 38-45 közti, netán még idősebb pasi, aki akkor érik meg, válik lelkileg , egzisztenciálisan alkalmassá, hogy családapa legyen, de ezek a "vénemberek" nem kellenek a 33+ évesen újrafelfedezett tiniségüket élő "hüdejónővagyok" nagyarcot növesztett szuperpicsáknak. Ha elvált az idősebb pasi, azért gáz, ha nőtlen volt addig, azért. (Ha nős, akkor izgalmas, akkor nem számít a kora, páran elkezdenek nőspasizni) De a többség a szakítása után dühödten elkezd jóval fiatalabb huszonéves pasikkal kúrogatni, iszonyúan igénytelen kapcsolatokban, amiből aztán végképp semmi sem lesz, csak keferágás, és pasigyalázás ezerrel. Gondolom, a posztoló lelépett csaja is legalább egy tizessel fiatalabb farokkal vigasztalódott.

Ez van, én ezt látom a környezetemben. Valahol mindenki megérdemli a sorsát.

párnalárva 2011.11.24. 05:29:05

"Hercegnőci"

Buzi-e vagy?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.11.24. 06:43:22

Jézusom, még ekkora egy seggfaszt...

dr. gernika 2011.11.24. 06:53:29

@cyd: Jólvanna morcika,akkor majd egy legközelebbi összeröff alkalmával elmondja, de neten inkább mégse.

ThufirHawat 2011.11.24. 07:53:29

Baszod, ez ritka szar írás volt.

Vision 2011.11.24. 08:20:33

@Bundabandi: Te 10 évig voltál együtt egy olyan emberrel, akivel a kapcsolatotok egy lépést sem tett előre ez idő alatt? Bizony, neked is jár a faszkorbács, így 30-on túl. :)

A faszi csak annyiban hibás, hogy hitegetett ("majd, majd"), bár te meg sügér voltál, mert elhitted.

R. · http://macskanyelv.freeblog.hu 2011.11.24. 08:48:10

a kérdés persze az, hogy a posztíró tanult-e az egészből és ha megint szembejön egy rendes lány vagy akár hercegnőci is, aki tőle szeretne gyereket, akkor elveszi-e vaaaagy....most meg az elment hajó miatt fog rinyálni és azért basz el mindent?

nahát-nahát 2011.11.24. 09:16:14

ha a közgondolkodást nem ostoba celebek, médaizék alakítanák, akkor talán egy kicsit értelmesebb életet élne a társadalom.

superedi 2011.11.24. 09:47:38

Saját tapasztalatok :)
Párommal több mint 3 éve jöttünk össze, ő már 30+, nekem még van pár évem :) Májusban megkérte a kezem.
Eddig persze azt mondogattam, hogy ha megkéri a kezem biztosan igent mondok, de nem ragaszkodom az esküvőhöz...legalább is x évig nem...most a gyűrűvel változott a dolog, de nem a házasság része érdekel, inkább a hm...lagzi...a szervezés, a buli az esküvőm napján :)

Egyébként ha a csaj rinyál egy gyűrűért, inkább vedd meg, kérd meg a kezét..ha nem jön össze buktad a gyűrű árát (vagy nem)..ha összejön, az esküvőt is lehet még húzni egy darabig...:)

A baráti körön belül még két párnak kezdődött a kapcsolata akkor, amikor a miénk. 1. pár nem akarnak összeházasodni, a gyerkőc most 7 hónapos.
2. pár tavaly házasodott össze, a csaj gyakorlatilag bármelyik percben szülhet :)
Szóval ehhez képest mi le vagyunk maradva..jah és hozzá kell tennem, a lányok közül én vagyok a legfiatalabb, ők 30 vagy a fölött vannak pár évvel...viszont a párom a pasikkal egy idős szóval, inkább ő 'éretlen' még...:)
Viszont idegesítő, hogy a többiek tudtak előre lépni, mi viszont nem...

Gyerek kérdés: A fenti dolgok miatt (bár még nem vagyok 30) úgy érzem el vagyunk késve a dolgokkal..
1. jövőre tuti nem lesz még esküvő, esetleg utána, az már 2 év, utána jöhet a baba, egyáltalán nem biztos, hogy szerencsénk van és szinte azonnal összejön...szóval addigra már én is jóval 30 fölött leszek...elgondolkodnék azon, hogy akarok e egyáltalán még gyereket..
2. Most összehozunk egy gyereket...gyors polgári esküvő (csak szűk család), aztán majd pár év múlva csinálunk egyházi esküvőt + lagzit :) Most ez a változat van érvényben :) Viszont a páromon még mindig nem látom, hogy igazán akarná azt a gyereket...

És én miért ragaszkodom hozzá? A lányok, a társaságban, 30 körül kezdték tervezni a babát, összejött, szülnek/szültek 30-32 év között.
Attól, hogy ez a dolog kitolódott, még nem ideális..A biológiailag ideális kor a nőknek még mindig max. 28 éves korig van..ezt tapasztaltam, a társaságunkban a következő dolgok történtek:
az egyik lány elveszítette az első gyermekét, mikor az 5. hónapnál járt, fejlődési rendellenesség miatt...bár öröm, hogy úton van a második baba és minden rendben van vele...
a másik lánynak koraszülött lett a babája, mert baj volt a szívével, szülés után a látásával és a hallásával is baj lett a picinek, de szerencsére minden rendben van jelenleg, a harmadik lány elkapott valami fertőzést a 7. hónapnál, beindult a szülés...az orvosok leállították, de még nem tudni károsodott e a baba fizikailag vagy bárhogy...persze az UHstb. nem mutatott semmi ilyesmit, de láttunk már karón varjút...
Egyébként mindannyian egészségesek voltak, semmilyen öröklődő vagy egyéb betegségük nem volt...

Szóval ezért nem akarok tovább várni...ha szerencsém van összejön a baba most már! és még 30 alatt szülhetek...

A csajok nem véletlenül rinyálnak...:) Keress magadnak pár évvel fiatalabb csajt, ha még nem akarsz családot! Vagy szedd össze magad és legyél felnőtt legalább egy kicsit...

Mellesleg egyik barátomat 5 év után hagyta ott a csaja, pont akkor mikor meg akarta kérni a csaj kezét..a lány azt mondta, most már késő és elköltözött. MOndjuk az is benne volt, hogy volt másik pasi...szóval egyből hozzá költözött...a srác 10hónap után megkérte a kezét, most ősszel összeházasodtak..pont egy évvel később..
A barátomnak azóta sincs 'normális' kapcsolata..

Tomycat 2011.11.24. 09:58:11

A valasz a cimben van "A csaj két évig hiába rinyált a gyűrűért" -> akinek rinyalni kell a gyuruert, az a pasi total zsakutca. A csaj eleg lassan de felfogta. Akkor le is lepett.
Magaslorol, tarsadat lenezve akarsz engedelmes felesegi igaba not behajtani...haaat szoval tarsat nem fogsz talalni, legfeljebb engedelmes joszagot. Az is csak a penzedert tur, vagy mert mas nem jut, elfogad omega himnek.
Nem erted miert jo a 4-es nek? Mert tisztelik egymast, tarsak. Csak ennyi. Szoval, ha nem valtozol, sorsod a magany! Mert ha lesz is melletted valaki, akkor is egesz eleteden keresztul csurog majd a nyalad 4-es egymast tisztelo eleteert.

KovA 2011.11.24. 10:19:29

Nem érdemes az összes pasiesettel 1-5 -ig egyesével foglalkozni, szerintem a helyes megoldást te is sejted.
Konkrétan a te eseteben meg érthető a faképnél hagyás.

Hogy mi a helyes/egészséges viselkedés - ahhoz nédzd a természet szempontját...
Valaminek az életképessége a mennyiségi és minőségi reprodukciót is magába foglalja. Az élet pedig fogyócikk és szakaszai vannak...
Vagyis ennek (és nem a saját kényelmed vágyaid stb.) figyelembevételével - te hogy programoznád a lányok viselkedését - mit mikor tegyenek, mit miképp ítéljenek ?
Mit lépjenek ?

Másrészt hogy értékeled szintén az élet (evolúció) szempontjából a vizsgált kis közösséget - 5 pasi 5 csaj és az átaluk megtestesített (kultúrát) értékrendet. Életképes ? Önfenntartó ?
Vagy zsákutca, melynek végén sokan kír(at)tatnak az életnek könyvéből ?

Mert ez a mérce. Persze lehet más is :-) Az élet liberális az értékítéletszabadságoddal szemben - ám az erdeményhirdetés nála van. Az embernek megfelelő értékrend esetén is lehet pechje, de egy egész közösségnek ritkán.
Ha a közösség bukik az több mint pech... szerintem már ott sejthető hogy valami baj van, hogy ezek a történetek 30-as évek tájékán játszódnak. Ott már semmi sem korai, sőt már késésben van.
A biológia nincs tekintettel az ember hülyeségeire, meg elméleteire - a közösségnek kell a biológiai (mosógép)programtárcsa szerint szerveznie magát, mert fordítva nem fog igazodni... minek is ?
Lesznek nagy kihalások és elegendő túlélő is betölteni az életteret...
Csak fájdalmas lesz és veszteséges - a szeméttel együtt kihull sok kincs is a jövő generációk számára...
A hülyeségnek (bűnöknek) ára van.

phaszfej 2011.11.24. 10:24:08

Kamu, unalmas, kaka. Szar. Egyétek, de előtte jól rágjátok meg!

Phátyol Ferenc 2011.11.24. 10:24:21

annyi a lényeg, h egy 30 körüli nőstény már igencsak benne jár a korban, egy 30 körüli férfi számára meg igazából akkor kezdődik az élet, azaz ami a csajnak sürgős az embernek bőven ráér 10-15 év múlva is.

b0c1k4 2011.11.24. 10:24:57

Nalunk en(32) rinyalok mar evek ota gyerekert, de accony(30) nemakar meg, szal... (Mondjuk inkabb fel, mivel egyikunk szuleire vagy csaladjara sem szamithatunk). De turelmesvagyok :D Ha kibirtam tobb mint 10 evet akkor kibirok meg 1-2-t :D

Amiel 2011.11.24. 10:32:54

Sok-sok ilyen pasi kellene még, mint a posztoló...legalább ő rájött a hibákra.

Az én(24) helyzetem azt hiszem ideális.
Igen, kisírtam az esküvőt a Páromtól (33), viszont gyereket egyáltalán nem akarok még (és Ő sem). Így mire pár év múlva majd ketyegni kezd az óra, remélhetőleg Ő is akar majd.
A tanulság: kezdjetek fiatalabb lányokkal :)
Megéri.

AutosVilli 2011.11.24. 10:41:00

1-2-3 pali 5 évmúlva megtalálja az igazit, 4es pali irigykedve nézi fiatal jó alakú barátnőket 1-2-3 as palinál,direkt nem pasit irtam az olyan homokos duma.

dez01 2011.11.24. 10:53:19

Hát nálunk is volt.... Esküvő után 3 évig mind2en dolgoztunk, azután a nejem mondta hogy kellene 1 gyerek..... Lett. Most van 4...... úgyhogy nem mondhatja, hogy nem teljesült a vágya....

randomburvi 2011.11.24. 11:02:33

"kisírtam az esküvőt"...hejj, de szánalmas..
Én már anyámnak se rinyáltam semmiért.

KovA 2011.11.24. 11:03:49

@AutosVilli: Ja... viszont 4-es palinak akkor már jó pár éve megvan a nője akit szeret míg 1-2-3 pali lassacskán nem sokáig tud mit tud kezdeni a fiatal jóalakú tyúkokkal.
Legalábbis nem addig ameddig a fiatal tyúkocskák igényelnék, úgyhogy ott lesznek hagyva kókadtkák vénségukre magukra.
Aztán irigykednek a 4-eske unokáira még ki nem halnak.
Ami nem baj - sőt így van rendjén :-)
Persze minden csak szempont kérdése... van olyan szempont miszerint akinél ott a lényeg, hogy fiatal meg jóalakű sőt "barátnő" - hát azé' nem nagy kár :-)

KovA 2011.11.24. 11:18:44

@Phátyol Ferenc:
30+15 = 45. Eddig ráért (szerinted)
45+3=48. Ekkora van meg a két baba.
48+22=70 - ekkora áll saját lábán.
Addigra 5 éve (17éves kora óta)nyugdíjból próbálja támogatni az életre indulását de már előtte 5 éve (12éves kora óta) valószínűleg nem épp az élete legproduktívabb szakaszában munkaerőpiaci számkivetettségtől űzve nevelgeti e minden társadalmi rendszerek legcsodálatosabbikában ...

Majd 20 éves korától a te recepted szerint ráér a gyerök 25 évet és majd úgy 92 éves korában lát valamit az unokájából a szürkehályogján át... 95 éves korában még hallhatja, hogy nagypapának szólítják, ha elég nagyot kiált az unoka...

Szóval ez így egy nagyon kívánatos bölcs önmegvalósító életmenetrend :-)

"Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
Ej, ráérünk arra még!"
(Petőfi)

2011.11.24. 11:45:13

@KovA:
Ezen a hozzászólásodon behaltam! XDXDXD

Phátyol Ferenc 2011.11.24. 12:08:37

@KovA: ez nagyon szépen le van vezetve eltekintve néhány lényegtelen dologtól, pl:
-ki akar két gyereket?
-nem kötelező 45 éves korig várni, lehet 10 évvel hamarabb is
-nem kötelező éhbérből tengődni
-magyarországon sem muszáj élni
-továbbá a kölök segge alá ssem kötelező mindent odarakni

de az egésznek a lényege az, hogy lehet számodra van egy menetrend, hogy hány éves korodban mit csinálsz, az élet azonban nem így működik. és akárhgy is forgatod ezt ki a lényeg az marad, h az a jó, ha a nő 10-15 évvel fiatalabb.

Burgermeister 2011.11.24. 12:13:55

TajgetoszPOZITIV mind!!!!

lüke 2011.11.24. 12:29:00

hüha
amig tv nem változik, minden a gyereké, igy is marad, ez a biztosíték

KovA 2011.11.24. 13:17:33

@Phátyol Ferenc:
"a lényeg az marad, h az a jó, ha a nő 10-15 évvel fiatalabb"

Ez marhaság van ilyen, lehet ilyen is de az attól még nem jó.
Csak a legkézenfekvőbbet említva: 55 felé járó pasika és 40 felé járó hölgy csak előre nem valószínűsíthető szerencsés esetben van összhangban a szexben és az sem biztos, hogy elég sokáig.
Sokkal nagyobb eséllyel maradnak tovább összhangban lényegesen kisebb korkülönbséggel.
Egy ilyen korkülönség már nagyon feszíti, karcolja a toleranciahatárokat ahhoz, hogy jónak lehessen általánosítani.
Nem kizárt persze - de hogy jó lenne ?!

"ki akar két gyereket?"
Az aki arányaiban nem kifogyatkozni akar az életből.
Persze nem szükségszerű. Ahogy nem szükségszerű akárcsak egyetz is akarni - akár apácaként/szerzetesként is hozzájárulhat az ember egy közösség élet és minőségi reprodukciós hatékonyságához - mint értékrendhordozó/tanár stb... de annak feltétele, hogy más többlete potolja a hiányt minőségben és mennyiségben.
Ez viszont már az élet mércéje az adott közösséggel és kultúrával szemben...
Ezért az alapértelmezés a(z átlag) 2 apuka és anyuka után 1-1. Beleférhet még egy bizonyos határig elviselhető fogyás vagy növekedés - ám ha túl gyors - az is közösségi (és gazdasági) összeomlásához vezet a közösségnek.
Tehát alapértelmezés szerint kettő a magától értetődő - az eltérés az, amit külön megalapozni illik.
Nem ám az ember kénye(lme-)kedve a mérce - mint azt az utóbbi évek agymosása sulykolta... a szórakozás/élvezet/kényelemalapú értékrend meglehet trendi ám az élet értékrendje más.
De hát nem muszáj élni. :-)
De mégsem a kihal(ni akar)ás a magától értetődő...

"nem kötelező éhbérből tengődni"
Ja. mennyé' oszt' prédikáld el azoknak akiknek nem jut munka se, nemhogy bér... oszt' éld túl. Oszt éld túl a prédikációdat...
Persze élni se kötelező... :-)

"magyarországon sem muszáj élni"
Nehogymán' elküldözgesd aki ide született :-)
Előbb van joga itt forradalmat csinálni,
semmint elvárhatnád tőle, hogy odébbálljon a kedvedért.
Egyrészt. Másrészt kiegyensúlyozott értékrendje annak a közösségnek vagyon, amelyik belefér a saját bőrébe/határai közé - a környezetével pedig szimbiózisban él - és nem odébbáll vagy kiszipolyoz vagy kiszipolyozni hagyja magát.

"továbbá a kölök segge alá ssem kötelező mindent odarakni"
Nem, persze. Könnyen mondja akinek odarakták.
Amúgy bizony az a dolog természete, hogy annyit oda kellene rakni, amiből (szerényen, de) nem profitlesők felé eladósrabszolgásodva a biologiailag természetes időszakban meg tudja alapozni a saját minőségi és mennyiségi reprodukcióját.

A most 80-as generáció még nagyjából megtette ezt.
A mostani 40-esnek ezt a képességét már kiszipolyozta a rendszer megteremtve azt a hiányt és keresletet, ami újabb kiszipolyozás alapja: a felhalmozott indulótőke helyébe az áruba bocsájtott indulótőke lép azok számára, akik
a) nem kihalni akarnak
b) nem akarnak forradalmat kivárni...
Lehet, hogy egyeseknek lehetőség külföldre menni.
Egyeseknek lehetőség szerencsés munkát találni.
Ám orczátlanság a közösség túlnyomó része elé ezt mércéül állítani... ez nem életképes értékrend, ha a lehetőség (nem az esély - az tök más) nem a túlnyomó többség számára az - az tömegkihalás.
Olyan mintha maratoni futóverseny végén csak az kapna enni, aki dobogóra kerül... arra esélye mindenkinek de lehetősége csak háromnak van ... azon a címen éhen halatni a tömeget, hogy miért nem te vagy a dobogón - cinizmus.
A rendszer a rossz ahol túl kicsi a dobogó...
Nem az én mércémmel - hanem az életével...
Ennek az előszelét érezzük most - és okát látom a magadfajták értékrendjében.

dez01 2011.11.24. 13:26:49

@KovA: Jó hozzászólás:) Ha van kedved, nézd meg a nepesedes.hu oldalt.

Phátyol Ferenc 2011.11.24. 14:28:32

"Csak a legkézenfekvőbbet említva: 55 felé járó pasika és 40 felé járó hölgy csak előre nem valószínűsíthető szerencsés esetben van összhangban a szexben és az sem biztos, hogy elég sokáig. " - ez honnan veszed?:)a nők t este gyorsabban öregszik, mint a férfiaké, elhiheted h egy 50es férfi ezerszer jobb állapotban van, mint egy 40es nő.

"Az aki arányaiban nem kifogyatkozni akar az életből." - már megbocsáss, de ki az az idióta aki holmi ködös társadalmi elvárások, és népesedési adatok miatt dönt a purdéi számáról?

"Ja. mennyé' oszt' prédikáld el azoknak akiknek nem jut munka se, nemhogy bér... oszt' éld túl. Oszt éld túl a prédikációdat..." - sajnálom hogy számodra újdonságként hat, de hidd el a panaszkodás, és a körülmények okolása helyett meg is lehet oldani a felmerülő problémákat. ez a jobb életminőség kulcsa, nem a kesergés.

"Nehogymán' elküldözgesd aki ide született :-)" - nézd külföldön minden jobb és könnyebb. természetesen mindenki ott él ahol akar. de ha valaki a nehezebb utat választja az ne keseregjen. saját döntés volt, nemigaz?

"Nem, persze. Könnyen mondja akinek odarakták... Amúgy bizony az a dolog természete, hogy annyit oda kellene rakni.." - nekem nem rakták oda:) amiről pedig beszélni próbálsz, az nem a "dolgok természete", hanem az úgynevezett szülői gondoskodás, ami az adott család forrásain belül működik. pl itt élsz keveset keresel, a purdénak is kevés jut. ha valaki tényleg a kölök érdekeit tartja szem előtt szerinted mit csinál?:) mer az bizony lófasz, ha valaki azt mondja "ezt kéne, vagy azt kéne". nem igazán kézzel fogható dolgok ezek a szavak, ha érted mire gondolok.

az utolsó bekezdéseddel pedig nekem adsz igazat, és az különösen vicces, h mintegy fricskaként pöckölöd vissza nekem, amiről beszéltem:D

KovA 2011.11.24. 15:37:47

@Phátyol Ferenc:
"a nők t este gyorsabban öregszik, mint a férfiaké"
:-)))) A pasik szerint (meglehet ők mégis előbb halnak...)
Könnyebb aszondani, hogy vén az asszony mint helytállni :-)
Érdekes módon testük "öregebb" volta egykorú nők és férfiak munkabírásának összevetése alapján - ippeg a fordítottja látszik... nincs öreg nő barátom, csak puha kuki :-)

"de ki az az idióta aki holmi ködös társadalmi elvárások, és népesedési adatok miatt dönt a purdéi számáról?"

Ez nem társadalmi elvárások meg népesedési adatok alapján döntés kérdése, hanem matematika...
Amíg nem volt fogamzásgátlás, meg más volt az értékrend - addig mindegy volt, mert a természetes ösztön gondoskodott az egyensúlyról.

Most a természetes ösztön akadályoztatva van a technikai lehetőségek és az értékrend által, ideje hát egy kissé odafigyelni az összefüggésre és gondoskodni olyan körülményekről, hogy helyreálljon az egyensúly.

Helyre helyreáll, csak az a kérdés, hogy számunkra-e vagy nélkülünk, az nekünk nem mindegy.
Mi magunk rajtunk kívül másnak mindegy vagyunk :-)

Az ösztön már kevés - azért itt a nagy lehetőség a gőgös nagy eszünknek megmutatni mit tud olyan viszonyokat teremteni az ösztönöknek, hogy elég legyen - föl se kelljen merülnie a purdék számának tudományos egyéni kiszámítására.

De közösségileg bizony számolni kell keményen...
és abból egy osztással kijön az egyénre jutó irányadó átlag... mindegy ki valósítja meg - ám annál az átlagnál kevesebbet általánosan követendőnek/tervezendőnek beállítani ugyancsak nem egészséges főleg nem 45 éves korig ráérés céljából.
És a 2 alatti az mindenképp szelekciós fogyás... :-) nem volna gond, ha nem közösséget (és életképességét) általánosan érintő értékrendbetegség okozná.
Itt 5 ember példája már egy kis statisztikailag reprezentatív
minta a közösségből... nem pusztán 5 egyén.

"körülmények okolása helyett meg is lehet oldani a felmerülő problémákat"
Hogyne, barátom - az egész ország vándoroljon ki... hogy ne legyen kötelező éhbérből tengődnie... ez a megoldás - legalábbis annak alapján amit írtál. Okos.
Az egész mezőny álljon fel a dobogóra amire nem fér. Bölcs.
És cinikus.
Nemnemnem - ami megoldás egy-egy egyénnek - nem megoldás a közösségnek.
Épp csak az orvosok készülnek itthagyni a disznólat és már az is katasztrófa...
Induljon mindenki és az uccsó kapcsolja le a vellanytot.

"És a sírt, hol nemzet süllyed el népek veszik körül" (V.M.)

Jobb megoldást nem tucc ? Nekem ez valahogy nem teccik.

Bizony a közösségnek a nehezebb út marad - többek közt kigyógyulni abból amit képviselsz.

"itt élsz keveset keresel, a purdénak is kevés jut"
Ja. És ez így van jól ? Annyiban kell hagyni - és odébb kell állni ha nem teccik. Hát ez igen vérszegény felelet.
Egyes. Leülhecc.

Meg főleg a magad színvonalára leegyszerűsített felismerés. :-)
Én arról gondolkodnék inkább a helyedben, hogy itt élünk, többet kellene termelnünk, hogy purdékra is jusson elég...
Ez kissé emberesebb dolgozat - mégpedig az egész osztálynak.
És egy kicsit meg kellene kapargatni, hogy miért is nincs így - és ott van valahol a megoldás kulcsa.
No ettől a kapargatástól idegenkednek/félnek sokan...
Egyszerűbb megállapítani hogy itt ez van.
És a néhány szerencsésebbnek odadörgölni a szerencsétlenebbek orra alá.
Szenvedj kutya és szolgálj - vagy állj odébb (úgyse tudsz, szégyelld inkább csendben magad).

Sokadmagaddal még viszonylagos jólét/államkölcsön inkubátorban élsz e kényelmes állott de még langymeleg trágyaléalmot konzerváló álláspontodnak - ám az inkubátor-istálló készül a
a fejünkre szakadni azért lassan vége a struccpolitikának...
Készülsz-e már - tanácsod szerint - szedni a cókmókod ?

breki60 2011.11.24. 16:30:33

@Phátyol Ferenc: "egy 50es férfi ezerszer jobb állapotban van, mint egy 40es nő"

Ez azért nem feltétlenül van így. Egy 50-es férfi ha napi kellő mennyiségű pálinkát tol be, nézhet ki hetvennek. Egy 40-es nő meg lehet megszólalásig jó nő. Sőt azon túl is (azaz jó nő marad akkor is ha megszólal).Persze a 40-es nőket nem 20-30 éves férfiszemmel kell nézni és a 20 évesekhez hasonlítani.

Ismerek 40-es szingli srácot, aki pont olyan csapdában van, amit te javasolsz itt. Baromira nem jönnek be neki a 25 éves lányok. Nem csak az a baj, hogy olyan helyekre kell elvinni őket, ahonnan egy 40-est már kinéznek. Ezen túltenné magát. De jönnek a lány hasonló korú barátai és a cimborák, a bulik, amiből bizony már kiöregedett. Próbált elvált nőkkel kísérletezni, de azoknak meg gyereke van. És ott meg az az első, nem fog úgy ugrálni, ahogy a srác fütyül.

Aki 40 éves férfiként akar majd családot alapítani keservesen fog csalódni. 60 évesként a tini gyerekek lázadását kezelni? Az még 40-esnek is fárasztó. :-)

Aki 40 évesen a 20 évesek gondtalan, 50 évesen a 30-asok hajtós életét akarja élni, az borítékolhatóan bukni fog. Aki 60 éves korára nem lett nagypapa, valamit nagyon eltolt.

Itt már valaki (okosan) említette az evolúciót. Valóban csak az erősek maradnak meg. És itt nem az az erős, aki reggeltől estig gyúr, hanem aki sikeres utódot tud felnevelni. Minél többet, annál erősebb. A gyengék, az okoskodók, a kifogást keresők kihalnak. Ez nem baj.

Ha csak egy gyerek van, azzal csak késleltetik a kihalást, de el nem kerülhetik. Nem kell hozzá matematikusnak lenni, hogy ha minden párnak csak 1 gyereke születik, akkor mikorra a gyerekek elérik a "derékhad" kort, akkor nem csak a saját gyerekeikről kell gondoskodniuk, de 4 felmenőről is. Ez igaz társadalmi szinten is, de egyéni szinten is. Szóval szó sincs "ködös társadalmi elvárásokról". Egyrészt mert nem ködösek, hanem világosak, másrészt mert az egyén jól felfogott érdekéből alakultak ki. Nem valami felülről erőltetett rendelet.

@Tomycat:
Nagyon jól megfogalmaztad, minden szavaddal egyet értek.

Phátyol Ferenc 2011.11.24. 16:41:26

@KovA:

"Könnyebb aszondani, hogy vén az asszony mint helytállni" - nem, lecserélni könnyebb egy fiatalabbra, azt hagynia a vénasszonyt aszalódni magában. a városkép is szebb lenne, galambokat etető őszhajú hölgyek pl.

"Ez nem társadalmi elvárások meg népesedési adatok alapján döntés kérdése, hanem matematika" - ok. akkor átfogalmazom a kérdése: ki az az idióta, aki matematika alapján vállal purdét?
a további részekhez: amit a közösségről írtál. hát közösség ugye egyénekből áll, és azért jön létre, mert az egyén számára valami miatt hasznos. ha nem így van, akkor a közösség felbomlik. és ha azt hiszed, hogy azt ami itt van azt az embere k hozzáállása meg tudja változtatni akkor nagyon buta vagy, vagy nagyon naiv. pl:

"Bizony a közösségnek a nehezebb út marad - többek közt kigyógyulni abból amit képviselsz." - mit képviselek?:) azt,h kijelentem, h az erővel szarrá formázott vár düledezik és annak aki benne marad az lesz a sorsa, h elborítja a fekália?

""itt élsz keveset keresel, a purdénak is kevés jut"
Ja. És ez így van jól ? Annyiban kell hagyni - és odébb kell állni ha nem teccik. Hát ez igen vérszegény felelet.
Egyes. Leülhecc." - te tanár bácsi/néni vagy? csak mer én már rég kinőttem az oskolás korból. na mindegy. lehet neked vérszegény, ellenben ésszerű és reális felelet. ha valami nem működik akkor azt nem kell erőltetni, mert hiábavaló idő és energiapocsékolás csupán. ez ilyen egyszerű. és mint említettem lehet hangoztatni a fellengzős érveket de a különbség mondjuk a te és az én purdém közt annyi lesz, h az enyémnek meglesz mindene, a tiédnek meg alig jut valami. de biztos meg fogja érteni, hogy az elv a lényeg..

"
Sokadmagaddal még viszonylagos jólét/államkölcsön inkubátorban élsz e kényelmes állott de még langymeleg trágyaléalmot konzerváló álláspontodnak - ám az inkubátor-istálló készül a
a fejünkre szakadni azért lassan vége a struccpolitikának...
Készülsz-e már - tanácsod szerint - szedni a cókmókod ?" - itt sajnos megint bukfenceztél néhányat logikaliag, hiszen épp te hangoztatod, hogy ez az "inkubátor-istálló", amit én szarból épített várnak tituláltam készül a fejünkre omlani. leírtam a következményeit, és azt is, hogy miért felesleges ezzel foglalkozni. szóval a struccpolitika sajnos a te álláspontod, mert hiszel abban, hogy lehet jobb. és ebben hatalmasat tévedsz. és ez nem a "magamfajták" miatt van, hanem azért, mert -mint említettem- szarból nem lehet várat építeni. ezt egy intelligens, értelmes és felelősségteljesen gondolkodó ember belátja, éppen ezért nem is fecsérli rá az idejét.

Phátyol Ferenc 2011.11.24. 16:42:19

@breki60: brekikém a gond a csókával van. milyen férfi az aki 40 évesen nem tud bánni a nőkkel? (semmilyen).

breki60 2011.11.24. 16:55:35

@Phátyol Ferenc:
"brekikém a gond a csókával van. milyen férfi az aki 40 évesen nem tud bánni a nőkkel? (semmilyen)."

Tanítsál kérlek! :-)

"a különbség mondjuk a te és az én purdém közt annyi lesz, h az enyémnek meglesz mindene, a tiédnek meg alig jut valami."
Na erre ne fogadj! Nekem 3 van, és megvan mindenük. És ezt te nem tudod utánam csinálni. Oh yeeeh...

KovA 2011.11.25. 09:54:29

@Phátyol Ferenc:
Ja, csak vedd észre, hogy a szarvár amit emlegetsz - belőlünk és általunk épül.
Ebből messzemenő következtetéseket vonhatsz le kellő rálátással. :-)

A jelentőségét sem becsülheted le a közösségnek, mert a közösség kb. az az egyénnek mint vadnak az erdő : élettere.
Anélkül mindenki magának kapálhatja a krumpliját, sőt lehet alighanem bottal szántana - és annál sokkal többre nem is maradna ideje.

No és az a közösség/társadalomélettér minősíti az(oka)t is akikből és által épül.
Az utóbbi 20 év rendszere lényegében efféle nézetek szerint működött: az egyéni szabadság a matematika fölött... (merthogy ugye kérded ki az az idióta aki a matematika szerint vállal purdét).
Csakhogy a szabadság nem fog változtatni a matematikán.

A matematikának vagy tudatosan vagy ösztönösen meg kell felelni - különben meg hulljon a férgese - és az furcsamód épp az ilyen ej ráérünk 45 éves korig, kinek kell két gyerek fajta lesz. Megy a földbe talajjavítani - egyre kevesebb marad vissza belőle a föld felett.
Csak szempont kérdése, hogy baj-e ez és kinek...
Lehet ezt csinálni, lehet tetszetős ideológiát találni hozzá, de a valóság nem így működik és nem igy ítél.
A (létező) liberalizmus legnagyobb hazugsága, hogy azt a látszatot keltette, hogy az egyén finghatja a passzátszelet, hogy az igazság relatív és mindenki szabadon magának csinálja...
Osztán lehet méltatlankodni, hogy a rajta kívül/felette álló igazság nem liberális - nem tartja tiszteletben az ő vélemény, meg lelkiismeret(lenség)i szabadságát vagy amit ő annak vél.

Az a bizonyos nagy fekete golyó ami gurul a nagyokos kuglibabák felé - kik neves filozófusokként mutatkoznak be - majd a golyó közelérve nekik Newton-ként...

Az igazságot nem csinálni, hanem alázattal tanulmányozni kell akarni - mert csak úgy lehet.
Jobban jár az ember ha igazítja magát a matematikához, mintha a matematikát akarja igazitani magához - na az az igazi idióta - jobb ha az érzelmeit és értékrendjét is ahhoz idomítja, ha egyébnek híjával van - ellene hőzöngés helyett.
Mert a felette és kívüle álló törvényszerűségek működni fognak: vele vagy nélküle.
Lehet lavórban vizet zavarni - de a lavór nem az óceán ... az kiborítja a lavórt is, de még a fedélzeti élményfürdőt is, ha nem annak törvényei szerint hajózunk.

Bandibacsi34 2011.11.26. 23:35:10

Ajjajjj emberek... Ez a ki mikor sinal gyereket mindenkinek a maganugye. Valaki mar 15 evesen osszebaszik gyereket, valaki otvenevesen szul. Van, akinek jobb, hogy nincs gyereke(hivnank is a gyermekvedelmiseket), can, akinek nem lehet, van, aki nem tud rola. Amugy meg az a lenyeg, hogy mindenki tegye azt, amit akar. Ha te akarsz gyereket es a masik fel nem, akkor kukazd, es keress olyat, aki akar.

Bandibacsi34 2011.11.26. 23:38:22

Van ismerosom, aki negy nonek csinalt ot gyereket. Most az otodik nojevel el, es neki nincs gyereke.

KovA 2011.11.28. 08:47:22

@Bandibacsi34:
"a ki mikor sinal gyereket mindenkinek a maganugye"
Persze. A magánügyek összesége viszont így vagy úgy közügy lesz :-) más kérdés, hogy attól még kinek kinek a saját része belőle magánügy marad.
Viszont a magánügyre is hatással van a (közösségi)környezete - hogy közösségi-kulturális értékrendjéből kiindulva milyen feltételeket teremt, mennyire józanul áll a dolog biológiai természetéhez - egyáltalán az élet(továbbplántálás)ösztöne mennyire egészséges.
Furcsamód olybá tűnik, hogy minél jobban megy egy-egy kultúrának a dolga, annál inkább megfogyatkozóban az életkedve...
A sok "tudás" (tudni-vélés) elnyomja az igen magabiztosságát a végső kérdésre "lenni - miért is?) ...
Tudunk egy csomó nyavalyát gyógyítani, van sok vívmánya a tudománynak stb. - csak azt tudjuk egyre kevésbbé minek is élünk... és nézünk más kultúrákat, ahol életösztön-erőben hiány nincs - csak minden másban - napról napra harcolják szenvedik meg a túlélést betegségekkel szemben nélkülözések közepett.
Furcsa ellentmondás...
süti beállítások módosítása