A lányom egy idősebb pasival jár

2012. január 06. 07:51 - csajokespasik

„Nem akarok utálatoskodni, nem mondhatom, hogy szakítson vele. Felnőtt nő” – kevés anya ábrándozik arról, hogy a lánya udvarlója majd egyidős lesz vele. Az anyuka fellélegezhetett, amikor 3 hétre szakítottak, de utána minden visszaállt az eredeti formációba. Egy anyának nem ez az ideális párkapcsolati modell.

 

Sziasztok! Nem tudom, vannak-e velem egykorú olvasók itt, akik át tudják érezni a problémát, de remélem, akad majd jó tanács. 45 éves vagyok, elvált. Egyedül nevelem a 19 éves lányomat. Még tavaly márciusban kezdődött a nagy titkolózás, hogy jár valakivel. Mondom, hozd fel, főzök valamit, meg szeretném ismerni. Nem akarta. Júniusban azt is megtudtam, miért. Ugyanis egyszer csöngetnek. Kinyitom. Először azt hittem, a lányom egyik tanára. Egy velem egy idős pasas kérdezte, hol a lány. Jött is, zavarban volt, nem számított rá, hogy becsönget az udvarló.

Másnap már mindent elmondott a lányom. A pasija 43 éves, ő is elvált, és egy szórakozóhelyen találkoztak, nagyon szeretik egymást. Nem tudtam mit mondani, mert ha most azzal jövök, hogy miért nem találtál fiatalabbat, az olyan egy szerelmes lánynak, mintha pofán vágtam volna. Pláne az anyjától nem akarja ezt hallani. Sosem volt az az otthonról éjszakáig elmászkálós valaki, de most olyan lett. Ennek sem örülök. Egyik alkalommal felkínáltam, hogy hozza fel vacsorára. Meg is történt, nem volt semmi, kicsit jobban megismertem: megtudtam, hogy a pasasnak van egy szellemi fogyatékos kisfia – hát ennek is nagyon örülök. Reggel a lányom megjegyezte, hogy többet nem hozza fel a pasit, mert bár udvarias voltam, de látszott az arcomon a viszolygás. Hát igen, ezt nem tudom tagadni.

Novemberben 3 hétre szétmentek, és a pasi nem tudta kiverni a fejéből, szerintem ilyenkor neki kéne több eszének lennie, nem egy 19 éves lánynak – engem is hívogatott, ajándékokat küldözgetett neki futárra, vagy postán (amiért, ha nem voltunk éppen otthon, mehettünk be a főpostára!) meg gyakran parkolt a ház előtt. Igazi rémálom volt, ezt semelyik anyának nem kívánom. Aztán 3 hét múlva kibékültek, és nem túlságosan örülök neki. Nem akarok utálatoskodni, nem mondhatom, hogy szakítson vele. Felnőtt nő. A pasas sem adott rá okot, hogy undok legyek, mert tényleg egy udvarias úriember… csak hát nem őt álmodtam meg a lányom pasijának!!

Egy anyának ez nem az ideális párkapcsolati modell. Szerintetek így marad? Egyszer magához tér a lányom? Ki tudja?

 

 
691 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr503523439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.07. 21:30:43

@Turboanyu: Abszolút jókat írsz. Én is ismerek ilyen szülőket (lány, fiú gyerek/felnőtt esetén). Ilyenek vesznek körbe.
De ebben a posztban én nem ezt látom. Lehet így van, de kevés az infó ahhoz, h egyértelmű legyen.

Leírta, h nem mondja a lányának, h nem tetszik ez neki. Az, h látszott a fején... Ha a te eseted az igaz, akkor akarta is, h latszódjon. Ha az én feltételezésem, valószínű feszengett, zavarban volt, nem volt közvetlen, stb.

Az meg hogy itt őszintén leírja mit érez, hogyan éli meg... Még mindig jobb, mintha a lányára zúdítaná rá. Akkor lenne az, amit te mondasz.

Nekem aggódás. Még mindig. :)
De elfogadom, h más másképp látja, nem te vagy egyedül, többen írták ezt. 

Amit meg a mostani lányokról írsz... Ijesztőbb, h a 12-14 éves lányok úgy néznek ki, mint a 16-18 (ruha, smink). És úgy is viselkednek. Ha valaki megdugná őket, nem feltétlen gondolnám pedofilnak! 

Antisystemet én se tartom pedofilnak. Amit írtam poén volt, amit ő úgy látom értett is. :)

Bohumil Stejskal 2012.01.07. 21:36:14

@Picicsibe a szexistennő: Szóval két puncinyalás között te is beálltál a blog vénasszonyai, és torzanyú vénemberei közé, az erkölcsi piedesztálra. ez kurva ciki :D

tőzegmalac 2012.01.07. 21:45:17

jó reggelt!;)
azt álmodtam, hogy valaki felfalta a csokikészletemet:( a cseresznyés-csiliset is... tragédia:(((

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.07. 21:46:36

@Bohumil Stejskal: Életke fogd már fel, h csak a te irinyó-pirinyó agyacskádban nyalok pinát! :D

Tudom. A poszt érzékenyen érint! ;))

"Ó, ó, ó, nagymami, drága nagymami
Jajj, de jó, hogy köztünk élsz!
De nálad nem lehet senki kedvesebb,
Mindig adsz csak és nem kérsz.
Mint egy elhagyott, szürke tündér
Művelsz mesebeli száz csodát.
Mert te vagy, nagymami, drága nagymami,
Aki csak jót és szépet ád."

Mesélj, mi jó bennük? Ha akarod nem fogaz... És még? :DDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.07. 21:49:34

@tőzegmalac: Ha csak álom, nem tragédia! Mennyé' egyé' oszt jobb lesz! ;))

Bohumil Stejskal 2012.01.07. 22:06:43

@Picicsibe a szexistennő: Engem sehogysem érint, max téged, de ez a te bajod, és még eszed sincs, de ez sem új :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.07. 22:11:34

@Bohumil Stejskal: Jaj nemá', tucc te ennél jobbat is írni... ;))

Чапаев 2012.01.07. 22:54:18

@Picicsibe a szexistennő: Azt láttam, hogy kóstolgatod, de azt nem gondoltam, hogy meg is eszed! ;)

JOKKA21 2012.01.07. 22:55:19

@kacaj hangosan: Szerintem borotváld a punid.
Afélia jelentkezz!Vagy már megint nyaralsz?:)

JOKKA21 2012.01.07. 22:55:50

@Turboanyu: Hány évesek a lányaid?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.07. 23:03:34

@JOKKA21: "Szerintem borotváld a punid."

Kész! Szakadok a röhögéstől! :D

Чапаев 2012.01.07. 23:03:55

@JOKKA21: 19 évesek, ikrek, és a te poszteredet tűzték ki az ágyuk fölé! :D

Hurri Kán 2012.01.07. 23:04:56

@Чапаев:
És borotválják a punijukat? :D

Turboanyu 2012.01.07. 23:06:55

@Picicsibe a szexistennő: Azért sokat elmond az is, hogy a leányzó sokáig titkolta az anyja előtt a barátját, tehát tudta, hogy ebből balhé lesz.

Na meg mi az, hogy nem olyan udvarlót képzelt a lányának? Miért kellene bárkit is elképzelnie anyucinak? Az a baj, hogy a szülők elképzelik a gyerekük házastársát, a sportot amiben persze világbajnok lesz a szupertehetséges csemete, és hogy milyen munkát végez. Aztán a szülő meg csalódott, ha a gyerekéből asztalos lesz, nem pedig agysebész.

Ami még sokat mond: a 3 hetes szünetről nem mondja hogy zaklatás vagy fenyegetés is lett volna, a pasiról rosszat nem is mond, a lányáról sem írta, hogy zavarta volna a sok felbukkanás - akkor ebben mi volt a rémálom amit egy anyának (nem a lányának!!!) sem kíván? El kellett menni a postára az ajándékért.
Én még mindig arra tippelek, hogy anyuka begubózott, eddig jól elvolt a lánykájával, aki elkezdett ismerkedni, kinyílni, mamika meg be van tojva, hogy magára marad.

JOKKA21 2012.01.07. 23:08:11

@Picicsibe a szexistennő: Akkor nem kell beszámoljon a szőrzetéről.:D

@Чапаев: Akkor lájkolom őket.:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.07. 23:10:15

@JOKKA21: Értem, értem... Meg tán szebb is úgy... (márakinek)
:D

JOKKA21 2012.01.07. 23:11:21

@Picicsibe a szexistennő: Brazíl-csíkosra is nyírhatja.:)

Turboanyu 2012.01.07. 23:12:01

@JOKKA21: Még csak általános iskolások, de már vannak szerelmek, meg ugyebár a barátok. Próbálom nem elkövetni a szüleim hibáját, és nem szólok bele, és nem is jelzem ha valaki nem tetszik, és nem noszogatom hogy inkább barátkozzanak olyannal, aki nekem szimpatikus, de látom hogy ők nem kedvelik az illetőt.

Azt szoktam csak megmondani, amikor valakit nagyon kedvelek, vagy megemlítem hogy X-nek milyen szép a haja, Y milyen jól táncolt.

JOKKA21 2012.01.07. 23:15:27

@Turboanyu: Akkor még nem leszel nagymama.:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.07. 23:16:04

@Turboanyu: Benne lehet a pakliban. De az h nem ilyen udvarlót képzelt... Nem biztos, h volt/van konkrét elképzelés...

Korábban írtam, h van ismerősöm, akinek a lánya uígy (talán olvastad). Az a nő se örült. Váratlanul érte, mert azért ez nem megszokott. De elfogadta, csak kellett egy kis idő.

Ebben az esetben is még megtörténhet ez. Vagy nem. Nem tudjuk. Minden amit írunk csak feltételezés.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.07. 23:25:01

@JOKKA21: Nyírni? Atya ég! Mi lehet a lába között! :D

Чапаев 2012.01.07. 23:26:34

@Picicsibe a szexistennő: Bármi, attól függően, milyen gyakran öntözik! ;)

tőzegmalac 2012.01.07. 23:46:13

@Picicsibe a szexistennő: Az álmok nem jók, úgyis szertefoszlanak... ;) a csokit meg tartom, beérem most salátával:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.08. 00:08:22

@tőzegmalac: Egészséges "nasi"? :)

Ezért kell olyasmiről álmodni és álmodozni, ami úgyse történhet meg. Akkor nincs az a borzalmas felismerés! :)

Asszondják okosok, arról álmodsz, ami az elalvás előtt kb 1 órával a fejedben van. Majd próbáld ki. Énnemtom. Sose tudom mikor van időm aludni... :D

tőzegmalac 2012.01.08. 00:29:18

@Picicsibe a szexistennő: Mi mást? El kell érnem a versenysúlyom... ha már hirtelen fogytam sokat, akkor minek érném be a középszerűvel?:)
Mi értelme álmodozniha nem válhat valóra?:D Majd jól kigondolom és legyen csak úgy:) Mi is járjon most a fejemben, hogy jó legyen az álmom?

www.youtube.com/watch?v=tBrUjvONIrA

tőzegmalac 2012.01.08. 00:37:43

@Picicsibe a szexistennő: van valami a levegőben... :D te kaptad tőlem az eddigi leghosszabb kommentem:) csak cyd meg ne lássa, hogy több lett mint egy sor:D már szinte ömlengős;)

Turboanyu 2012.01.08. 01:29:01

@Picicsibe a szexistennő: "De az h nem ilyen udvarlót képzelt... Nem biztos, h volt/van konkrét elképzelés... "

Ja, persze. :-) Á, nincs konkrét elképzelésem, de ne ilyen legyen mint ez. Jön a második. Ó, csak ne ilyen, igaz hogy korodbeli, de ez még olyan gyerek. Harmadik: Nincs rendes szakmája, hogy fog ez eltartani, ha GYES-en leszel? stb..

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.08. 02:12:18

@tőzegmalac: Imádom ezt a számot! :D

OK. Gondold ki jól, és legyen úgy! De szex és csoki legyen benne! ;))

Mostanában ezt szeretem még:

www.youtube.com/watch?v=9niT5haLqLI&feature=youtube_gdata_player

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.08. 02:16:18

@tőzegmalac: Megtisztelsz! :D

(jaj, ő ne is! még azt hiszi barátok vagyunk, és majd felhasználja ellenem legközelebb!) :DDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.08. 02:22:47

@Turboanyu: Most nem anyukádról van szó!
Olvasd el a Mérgező szülők c. könyvet, küld el anyádat a faszba, és szard le!

www.libri.hu/konyv/mergezo-szulok.html

tőzegmalac 2012.01.08. 03:21:25

@Picicsibe a szexistennő: Ráéreztél valamire ezzel a számmal;)
Szex és csoki... :)))

pretty kitty 2012.01.08. 03:54:00

@Picicsibe a szexistennő: "Ijesztőbb, h a 12-14 éves lányok úgy néznek ki, mint a 16-18 (ruha, smink)."

Engem inkabb fijatalabbnak coktak gondolni ja kolomnal, pedig idekcek minel phelnotteszebben kinezni :)))

Αphelion 2012.01.08. 04:03:40

@JOKKA21: Mi van mar hianyolsz? ;) Legalabb leirni megtanulhatnad a nevem ha mar kiejteni nem tudod! :P

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.08. 08:26:04

@Kiszlanyocka: Érdekes. Pedig már az sem szokatlan, ha egy felnőtt nőnek nincsenek mellei, és olyan a teste, mint egy gyereké! ;))

Lehet azért, ahogy beszélsz... :P

Turboanyu 2012.01.08. 10:33:45

@Picicsibe a szexistennő: Ismerem a könyvet, de én már évekkel korábban a költözéssel megoldottam a helyzetet. Kell még egy nagy adag határozottság, és most már jó a kapcsolat.
Én 20 évvel előbb járok a posztban szereplő leányzónál.

pretty kitty 2012.01.08. 11:57:44

Paciszviiiiiiicc :DDDD

www.demotivalo.net/view/69155/vannak-viccek

Kinek mennyi jido alatt eszik lee? ;))

Muha 2012.01.08. 12:26:16

@Kiszlanyocka:
szvsz

on low

szabad értelmezéssel

:D

Muha 2012.01.08. 13:04:42

Paul van Dyk & Peter Heppner - Wir Sind Wir
www.youtube.com/watch?v=V66cr41DNnM

Paul van Dyk - We Are Alive
www.youtube.com/watch?v=6I64KxnINy8

pretty kitty 2012.01.08. 13:26:37

@Muha: Ez isz Nemec camocka, iszmeleeed?

Akcel Fiszel - Tlaum fon Amszteldam
youtu.be/ERz8ObH_OyA

Pal eve jez kuuulvanacclagel volt odakinn!!!

fumerin 2012.01.08. 13:46:27

Próbáltalak elolvasni Titeket, de józanul nem fog sikerülni :D

Így mehetek sört venni....

pretty kitty 2012.01.08. 17:01:18

www.demotivalo.net/view/69625/kislanyok

Kiszlanyok ... a zokni ja labatokla valo, nem a melltaltotokbaaaaaa!!! ;))))

Iszmelosz a ploblema, de ctem foloszlegesz nadobbnak laccani mint amien vad, a vegen udisz kidelul a tuplisszag!!

JOKKA21 2012.01.08. 17:30:24

@Picicsibe a szexistennő: Mert nem tudtam.:)

@Aphelion: Igen, hiányoltalak Te material girl.:D Nem én írtam.

JOKKA21 2012.01.08. 17:34:25

@Kiszlanyocka: Ne rakj a melledhez zoknit, kis csöccsel is lehet szexi egy suna, bár a nőknek nem jó kis kuki, de sírnak, hogy a férfiaknak a nagy csöcs tetszik.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.08. 20:20:59

@tőzegmalac: Már hogy ráérzek e a dolgokra? Ez kérdés?

(sértődötten elvonul) :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.08. 20:22:22

@JOKKA21: Ejj-ejj! Pedig egy kisfiúnak ilyenkor már rég ágyban a helye! :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.08. 20:25:43

@JOKKA21: Ha már nem akarod leírni, h "fasz", könyörgöm írd azt hogy pénisz. Még az is jobb!

Kuki... Pff! :D

Чапаев 2012.01.08. 20:42:00

@Picicsibe a szexistennő: A "pénisz" inkább Kiszlányocka szájába illik ... öööö ... mármint úgy értem, ő artikulál ilyen selypítősen! xD

JOKKA21 2012.01.08. 20:42:41

@Picicsibe a szexistennő: Mi a baj a kukival?:) Igen, kislány mellett van a helyem az ágyban, vagy Afélion mellett.:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.08. 20:53:07

@JOKKA21: Egy kukival nincs mit kezdeni...

Biszex vagy? Na, ez új infó! :))

sziamizu 2012.01.08. 21:46:39

haha volt nőm is "beleszaladt" egy negyvenesbe, miután szakítottam vele. mondjuk neki egyértelműen apakomplexusa van. legalábbis ez az egyetlen magyarázat kering a fejemben. ha nem, akkor meg gondolom sokat dob a lantba, hogy bácsinak van valami kocsmája vagy bárja van asszem. dehát na, ha neki ez kell, akkor ez kell.

mondjuk az milyen tré, amikor a barátaid ( barátnőid ) magázzák a pasidat ? :D legalábbis annyi volt: tudtam, hogy van valakije, de azt nem, hogy miféle. namost egy közös buliban voltunk, és mindenki emlegetett egy bizonyos személyt: ferenc talán, hogy jön-e már, meg stb, de egyértelműen magázós hangnemben. persze aztán leesett a tantusz, hogy úúú baszki itt azért elég komoly a helyzet :D

de amúgy igen, vele biztos tök komoly dolgokat csinálhatnak, mert velem csak bepiálni/bedrogozni lehetett, bulizni , és utánna baszni mint a nyulak

Чапаев 2012.01.08. 22:10:10

@Picicsibe a szexistennő: Aham, "Nappal a húgom, éjjel meg dugom!", mint ahogy ezt a városi költészet eme gyöngyszeme mondja! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.08. 22:17:36

@Чапаев: Én lenni nő. Nem dugni senkit. Engem hagyni dugni.

Almandin 2012.01.09. 02:14:16

@Tóthi: Egy 19 éves már nem kamasz. Pl. egy statisztika szerint a hetvenes években a nők kb. 15 százaléka férjhez ment 18 éves koráig. 80% pedig 25 éves korig. Ma a fiatalok többsége a "haverok, buli, Fanta" "szentháromságban" éli az életét, ezért a többségük valóban tovább marad éretlen, mint 30-40 éve. Egy 43 éves férfi még nem vénember. Sok nőt igazán csak az érett férfiak érdekelnek már fiatalon is. Én pl. nagyon boldog lettem volna, ha 19 évesen találok egy rendes, független 43 éves férfit. Valószínűleg ma is a felesége lennék (34 éves vagyok). Eddigi párkapcsolataimban is több évtizeddel idősebb partnereim voltak, ez nem okozott gondot. Ha lenne gyerekem, és felnőne, nem csinálnék ügyet egy hasonló kapcsolatból. 20-25 év korkülönbség nem a világ vége. Mondjuk már azon én is kiakadnék, ha pl. akkora korkülönbség lenne, mint Faludy és az utolsó neje közt, de akkor sem akadályoznám meg a dolgot. Sok szülő azt hiszi, a felnőtt gyereke helyett is élnie kell annak életét, mert még az kis hülye, és egyedül úgyis elrontja. De ez hatalmas tévedés, és legtöbbször a szülő-gyerek kapcsolat megromlása a vége.

Almandin 2012.01.09. 02:18:43

@gyvy: Lehet, hogy tényleg irigység van a dologban. Vagy lehet, hogy csupán begyepesedett, merev gondolkodású a mama, aki szerint mindenki csak "korban hozzá illővel" kezdhet kapcsolatot.

Almandin 2012.01.09. 02:36:25

@kutya vacsorája: Én 34 éves vagyok, de nem vágyom 19 éves fiúkára. Nem az eseteim. Nem zárom ki, hogy lehet még néhány évvel fiatalabb pasim, de 25 év alatt nem állnék szóba eggyel sem.

JOKKA21 2012.01.09. 06:49:44

@Picicsibe a szexistennő: Nem vagyok biszex.:D Afélion nem nő?

@Almandin: Majd 50 évesen örülni fogsz, ha egy 20 éves szexi milfnek tart.

Joe69 2012.01.09. 08:52:41

@Almandin:
De 26 éves már kellene, mi ? Én általában a 27-28 éves pasi 34-36 éves nő kombót látom és azok sem működnek tartósan a lelkes korai dugási fázis után.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.09. 09:28:15

@JOKKA21: Szivecske már többen mondták neked. :)
Persze bizonyítékom nincs, nem láttam még a pisilőcskét. (miattad fogalmaztam meg így a faszt :D)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.09. 09:29:37

@JOKKA21: "Majd 50 évesen örülni fogsz, ha egy 20 éves szexi milfnek tart."

Lájk! :D

pretty kitty 2012.01.09. 10:53:59

@Picicsibe a szexistennő: LOOOOOOOL!!! *Piszilocke* ... ez naonnad!!!!! :DDDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.09. 12:15:52

@Kiszlanyocka: Nem baj húgi! Én mindenhogy szeresselek. Tudod! <3

pretty kitty 2012.01.09. 12:25:12

@Picicsibe a szexistennő: Olulok neki, dejakkol lecci ne teljecc itt oaszmiket amiklol ninc bizonyitekoc cak szejted mint macka jaz eszot. Okeeeeeesz?? :))))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.09. 12:28:20

@Kiszlanyocka: Már bocsi, de te magad írtad ezt le 1x. Szóval... ;))

pretty kitty 2012.01.09. 12:38:00

@Picicsibe a szexistennő: Jah akkol olvasztad :)) De Jokka nem olvaszta, esz jol isz volt az ud, coval alla kelnelek h ne naon vilagoszitgaz fel ot ha leheeet!!!! Neki mindedd h meik cemeiszegem a valodi mel eddikkel sze fog ILL talalkozni...

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.09. 12:46:33

@Kiszlanyocka: Egyébként azért írtam a biszexet, mert én azt hittem ezt tudja rég. Kb 10en világosították már fel ez ügyben. De sose hitte el. Ha most nem írsz ide, szerintem uúgy elengedte volna a füle mellett... Lehet így is!
Na talán már nem jön vissza olvasni...

Semmi rosszindulat nem vezérelt. Remélem tudod!

pretty kitty 2012.01.09. 12:52:50

@Picicsibe a szexistennő: Tudoooom :)))) Lattam h szokan madalasztak neki, kesz coda h eddig isz mukodott a dolog ... En asz cejetnem ha minel tovabb mukodne meg, ezel lenne jo ha minel keveszebben madalaznatok neki ;))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.09. 12:55:29

@Kiszlanyocka: (csak az ember néha már úgy sajnálja)

OK. Lakat a számon. Bár lehet elkéstem vele... :((
Bocsánat! Ország-világ előtt!

Almandin 2012.01.09. 16:40:13

@JOKKA21: Egy nőnek mindig jól esik, ha valaki szexinek tartja. Attól még nem kell feltétlenül lefeküdnie vele. Különösen, ha van párja. Az, hogy mi lesz 15 év múlva, nem tudom. Remélem, hogy lesz tartós párkapcsolatom, sőt, házasságom. De az is lehet, hogy meg se fogom érni. Nincs jövőbe látó képességem.

Almandin 2012.01.09. 16:49:08

@Joe69: Nem pont 26 éves kellene. Csupán arra utaltam, hogy a túl fiatal, éretlen fiúkorosztály nem vonz (és 20 évesen se vonzott). Legvonzóbbnak mindig is a 40-50 éves férfiakat tartottam. Akik itt apakomplexust írtak, azok szerintem ebben tévednek. Most pl. egy 40-es férfi a nálam 5-15 évvel idősebb korosztály. Különösen 5-10 év korkülönbség még nem generációnyi. Én fiatalabb koromban is a negyvenes korosztályt tartottam a legvonzóbbnak, most meg hozzájuk öregszem.
Amúgy én több olyan párt ismerek, akiknél a nő 5-15 évvel idősebb a párjánál, és már hosszú évek óta tart a kapcsolat, gyerek is van belőle. Tehát nem kell minden ilyen kapcsolatot rövid életűnek tartani. Természetesen sok kapcsolat csak erotikus vonzáson alapul, az általad megfigyelt esetek ilyenek lehettek-de ott eleve nem a komoly kapcsolat kialakítása lehetett a cél. Jól érezték párszor magukat, aztán továbbléptek. Váljon egészségükre.
süti beállítások módosítása