Sziasztok! Amikor szétmentünk a barátnőmmel, pár hónap szünet következett, majd nagy nehezen belevetettem magam a társkeresésbe. Nekem ez elég nehezen megy, nehezen ismerkedem, ráadásul (ahogy az ilyenkor lenni szokott) a múlt is rendesen élt még bennem. Keresgélésem során túlnyomó többségben voltak a rossz tapasztalatok. Hamarosan önbizalomhiány alakult ki nálam. De nem akartam 24 évesen (akkor ennyi voltam) egyedül lenni. Viszont elég tapasztaltnak sem éreztem magam, hogy minden buktatót ismerjek.

Sok ismerősömmel ellentétben, én csak akkor keresek társat, ha nincs. Ugyanis van pár ismerősöm, akik az állandó kapcsolatuk mellett is ismerkednek. Amikor ezzel kapcsolatban beszélgettem velük, azt mondták, hogy csak levelezni akarnak velük és ez nem megcsalás… Szerintem meg csak további megerősítést akarnak, hogy milyen fasza gyerekek is ők. És nem hiszem, hogy nincsenek terveik velük és sosem fognak találkozni. Ez undorító. Ja, és hazugság a részükről. Tehát randizgattam: az egyik hölgy kijelentette, hogy legalább 3 hónapig ne számítsak semmire. Így, az elején. Kérte, hogy vegyem figyelembe, hogy ő mennyire elfoglalt, majd szabályos órarendet diktált le, mikor vihetném valahova… egy idő után azt kérdezte, miért nem hívom, máskor meg azt, miért hívom ilyen sűrűn? Összesen ha 4 alkalommal találkoztunk, majd feladtam őt. Nekem ő nagyon összetett személyiség volt, és ennyire nem tudnék rugalmas lenni. Egy másik lány nagyon sokat beszélt és nem tudtam figyelni mindig, sűrűn elkalandoztam. Észrevette. Aztán találkoztam egy 38 éves nővel is, aki rendben volt, de én vonultam vissza – ha el is kezdjük a kapcsolatot, egy idő után előjönnek a korkülönbségből adódó problémák. Biztos benne lett volna az egyéjszakásba is, de ez nem az én műfajom. Átverni sem akartam. Amikor már azt hittem, nincs normális (nekem való) nő, és kész, ezt fogadjam el – akkor jött egy hívás. Egy ismerősöm szülinapi bulijára. Itt ismertem meg Őt. Spontán és macera nélkül. Ő vállalta a mosogatást, én pedig segítettem neki (persze, ha nem ő mosogat, nem tettem volna). Beszélgettünk, majd együtt távoztunk, hogy elérjük az utolsó metrót. Hát, nem értük el… az éjszakai buszok között rohangálva és fél órákat várva… volt alkalmunk beszélgetni! Telefonszámcsere. Megbeszéltük, hogy 2 nap múlva találkozunk. Akkor este alig bírtam aludni, végig ő járt a fejembe és a találkozónk. Hova vigyem, mit csináljunk, hogyan ne baltázzam el? Végül mozi lett és utána egy bár. Mivel itt üvöltött a zene és nem hallottam, mit mond, átmentünk egy csöndesebb helyre. Nagyon sokáig beszélgettünk. Összejöttünk. És 2 éve együtt vagyunk és minden rendben. Tehát nem igaz, hogy a normális férfiak magányra vannak ítélve. De az sem jó, ha kapálózik az ember, hogy legyen valakije, mert ha görcsöl, akkor nem jön, aminek jönnie kell. Üdv: S.