Nem akarok tovább az anyja lenni

2012. január 19. 07:43 - csajokespasik

„Egyszer megkértem, hozzon valami gyümölcslevet a boltból, erre beállít egy üveg borral, mondván, hogy ez is gyümölcslé” – egyedül maradt egy anarchista férfi, ugyanis a párjánál betelt a pohár és lelépett. Nem szeretne tovább irányítani és nevelni egy felnőtt embert. Abban sem hisz, hogy ez az ő feladata lenne. Barátságot még csak ígérne a pasinak, de közös jövőt már nem.

 

A felelősségvállalásról a keddi posztban már szó volt, és ehhez valamelyest kapcsolódik az én történetem is. Bár múlt időben még nem beszélhetek róla, hiszen jelenleg is zajlik. A 2010-es Szigeten ismertem meg a barátomat – ugye, nem itt köttetnek a sírig tartó szerelmek – és 1 héttel ezelőttig tartott is. Most 27 éves vagyok, ő 30. Nagyon szeretem, de barátnői státuszból az idők során átmentem anyai minőségbe. Egy ideje úgy éreztem, hogy megtorpant valami, innen nem lesz fejlődés egyikünk számára sem. Megbeszéltük. Szétköltöztünk. Pontosabban, én mentem el az ő lakásából. Ha vele maradok, az egyikünknek sem lesz jó. Ennek később mindketten meginnánk a levét.

Ő amolyan anarchista fiú, ami kezdetben még tetszett is. De amint összejöttünk, és eltelt egy kis idő, egyre inkább úgy láttam, hogy ez nem egy felvett szerep nála, hanem… ő tényleg ilyen. Azért maradtam vele ilyen sokáig, mert bíztam benne, hogy elindul nála egy fejlődés, magyarán: felnő. Nem egy állásból rúgták már ki, mert nincs felelősségtudata és megbízhatatlan. Most egy futárcégnél van, egyelőre innen még nem jött panasz. Mint már írtam, ő anarchistának vallja magát és ezt gyakran hangoztatja is. Egyszer megkérdeztem tőle, hogyan akar érvényesülni a világban, ha nem fogadja el a társadalmi rendszabályokat (írottat és íratlant egyaránt) semmilyen szinten? Azt mondta, hogy nem neki kell alkalmazkodnia a világhoz, mert ebből fakad az önhibáztatás és meghunyászkodás egy hatalom előtt – egyenlőnek kell lenni munkáltatónak és munkavállalónak egyaránt. Hát… hát… Bárcsak így lenne, de ez elég nevetséges és gyerekes válasz. A szomszédokkal is sikerült összevesznie, mert hol a zenét bömböltette túl hangosan, hol a bringáját támasztotta az ajtajuknak. Szerinte beteg és egészségtelen társadalomban élünk, és ő a világ közepe, majd megnézetett velem egy Zeitgeist videót. Jó, értem én a szándékát, de a világ nem az ő által megálmodott irányba halad. Szerinte lázadni kell minden ellen… egyszer megkértem, hozzon valami gyümölcslevet a boltból, erre beállít egy üveg borral, mondván, hogy ez is gyümölcslé… a másik probléma, hogy elég rendesen iszik. Nem alkesz, de jó úton tart afelé. Mi az alkoholizmus? Ő megmagyarázta: amikor reggel az első gondolatod az ivás. Egy igazi alkoholista nem tud 2 deci bort meginni, szerinte egy alkoholista addig iszik, míg el nem ájul. És ő legalább nem ilyen. Az én meghatározásomban akkor vagy alkoholista, amikor már dugdosod az üveget a párod elől. Nem azért, mert megissza, hanem azért, nehogy megtalálja és szembesítsen a ténnyel. Ugyanis találtam házi pálinkát a könyvespolc mögött, de nem szóltam neki és el sem mozdítottam… inkább végignéztem, ahogy egyre apad a szint a palackban. Valaki rendesen rájárt… Szeretem őt, de nem vele képzelem el az életem, nem szeretnék ilyen apát egy lehetséges gyereknek (bele sem merek gondolni, amikor vinné el sétálni, és nem fogja a kezét, a gyerek meg nekiindul az úttest felé). Az anarchista és a punk korszakot érdemes elhagyni úgy 20-25 évesen. És ezt meg is mondtam neki. Az évek során teljesen átvállaltam az anyja szerepét. És ezt a párom megszokta. Alapvetően olyan, akinek meg kell mondani, mit csináljon. Nem ilyen lett – mindig is ilyen volt. A gyermek, aki zavartalanul hagyja, hogy körülnyalják és a házimunkából 1%-ot sem vesz ki. Ez az én hibám is, mert hagytam, hogy megszokja. Most is szeretem. Szép időket töltöttünk együtt, de ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Még hívogat és nekem nehéz elutasítanom őt, mert nem rossz ember… csak gyerekes. És sajnálom őt, segítek, amiben tudok – de gyökeresen változtatni nem tudok rajta, próbáltam, elhihetitek. Nem azt akarom, hogy hermetikusan elszigeteljem magam tőle. Ha ő is akarja, maradhatunk barátok és segítek neki, amiben tudok… de közös jövőnk nem lehet. Nem szeretném irányítani, nevelni, és nem is hiszem, hogy ez az én feladatom lenne. Sajnálom őt, de nem hiszem, hogy addig találna hosszútávra olyan lányt, akinek ez tetszene. A család, a gyerek, de még egy szimpla kapcsolat is, felelősség – ő pedig nem ismeri ezt a szót.

 
595 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr103588854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pretty kitty 2012.01.19. 08:20:30

Azannyaaaaaaaaaaaaat!!!!!!

cyd 2012.01.19. 08:21:19

Igazad van, nem vagy az anyja, de a gondozója. Ezen a szinten már nem a te felelősséged.
Szerintem egy darabig ne is keresd a kapcsoaltot vele, ha hív ne vedd fel. Tarts 1-2 hónap szünetet, ha még utána is lennél a barátja és igényli, hajrá.

cyd 2012.01.19. 08:22:20

...se a gondozója.
Hülye diszgráfia! Vagy diszklaviatura?

cyd 2012.01.19. 08:23:17

@( o_o ): meg a depresszió, meg a nukleáris agresszió

Szöszi 28 2012.01.19. 08:24:06

@cyd: Ne gondolj rám állandóan, úgy látszik elterelem a figyelmedet;)

2012.01.19. 08:24:49

Ehhez mégis mit szóljak? Sosem értettem az ilyen embereket, és sose kezdenék ilyen emberrel. Eszembe nem jutna a helyedben visszamenni hozzá se barátkozni vele. Hogy miért nem? Ha eltekintek attól, hogy olyan a stílusa ami nekem nem jön be, akkor is ott marad 2 dolog:
1. Valamiért vége lett, jobb nem lesz. De ha te hiszel az békülésben / újrakezdésben, esetleg még nem próbáltad, akkor hajrá. Mindenki a saját kárán tanul. Én már nem tenném.
2. Barákozni azért nem szerencsés, mert még szereted. Teljen el x idő, tedd túl magad rajta és utána haverkodhattok. Addig felesleges, mert így nem lépsz rajta túl. Ha már azt érzed nem kezdenéd vele újra, nah akkor barátkozzatok, addig ne.

ketroot 2012.01.19. 08:25:42

Aki Zeitgeist-videóból világosodik meg, sikeres ember nem lehet...

2012.01.19. 08:25:53

@cyd:
"Szerintem egy darabig ne is keresd a kapcsoaltot vele, ha hív ne vedd fel. Tarts 1-2 hónap szünetet, ha még utána is lennél a barátja és igényli, hajrá. "

Igen-igen-igen. :)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 08:27:17

hát csajszikám azt hiszem most átérzem min mész kresztül. Talán néha ott rontjuk el, hogy azt hisszük majd MI megszelidíthetjük a vadat. Aztán jön a koppanás.
A srác tényleg alkesz. S
oha nem értettem ezt a leszarom az egész világot én vagyok a világ közepe dolgot. De piszok szar érzés amikor az illető nem csak a világot de téged is leszar :).
Megoldás? Megszoksz vagy megszöksz. Ő továbbra is le fog szarni és továbbra is inni fog...

Tóthi 2012.01.19. 08:29:43

Jól látod, ennek semmi jövője. Viszont amíg barátkozol vele, addig te sem fogod tudni lezárni az ügyet, pedig a továbblépéshez arra lenne szükség. Most nem is arra gondolok elsősorban, hogy egy potenciális társjelölt se fogja jó szemmel nézni, hogy istápolod az infantilis exedet (bár ez is vastagon benne van a pakliban), hanem hogy érzelmileg nem fogsz tudni eltávolodni tőle, és új kapcsolatokat felépíteni.
Sok sikert a tavaszi nagytakarításhoz!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 08:29:48

"Ha ő is akarja, maradhatunk barátok és segítek neki, amiben tudok"

1. Nincs pasi és nő között barátság.
2. Ki fog használni, rengeteg időt és energiát vesz majd el tőled!

Hagyd a faszba!

Ja, és igen. Ő már alkoholista. Az alkoholizmusnak igen sok fajtája van. Nem csak a remegő kezű és reggel felessel indító ember az!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 08:30:07

A modoros komformista nő panaszkodása, akinek tetszett az anarchista biciklisfutár hejjespasee. De már belátta, hogy soha nem fogja betörni és nem lesz ebből öltönyös sokat kereső mánáger, akinek a keresetéből zsírsegget növesztve és a kanapét kiülve bámulhatja a tévét egész nap. Próbálta megváltoztatni, de nem sikerült. Ez van. Ilyenkor a tipikusan lesajnáló hangnemet veszi elő, mintha ő bármivel jobb lenne. A pasinak vannak elvei legalább. Igaz, ebből senki sem él meg. Főleg úgy nem, ahogy a posztoló elképzelte magának :)

cyd 2012.01.19. 08:30:53

@Kata1987: Szia! Te ki vagy? Sose láttalak még erre.

@"Zsu": Ha nagyon le kéne egyszerűsíteni, akkor a "rosszfiú-effektus" jut eszembe, de tartok tőle, hogy durva általánosítássá fajulna.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 08:31:51

uhhhhh nekem eddig ez a poszt tetszik a legjobban! Ez kerek kis történet a csaj meg normálisan áll hozzá a dolgokhoz.

Poszter még annyit, hogy szerintem te azért szeretnél a barátja maradni, mert nem tudod elengedni. Legalábbis én ilyen vagyok. Ha tényleg nem tudod tovább tűrni a hülyeségeit, akkor muszáj elengedned. Barátként még annyira se tudsz neki segíteni mint a kedveseként. az ilyen emberek csak akkor hajlandóak változni ha igazán szeretnek téged. Szerintem ez a srác nem szeret annyira, hogy érted változzon, felnőjön :(.

Tóthi 2012.01.19. 08:33:12

@( o_o ): Néha? Szerintem nagykorúsítás előtt párkapcsolati tréninget kéne tartani a nőknek, ahol arra épülne a fejtágító, hogy "Senkit nem lehet megváltoztatni!" ;-S

mütyür 2012.01.19. 08:34:39

sosem értettem, hogy lehet vkit úgy szeretni, hogy közben minden alapvető tulajdonságát ki akarjuk belőle irtani. akkor mit szeretsz benne? a barna szemét?

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 08:35:09

@Tóthi: azért van arra is példa, hogy egy srác egy lány mellett komolyodik meg :)

Kytia 2012.01.19. 08:35:53

"Az anarchista és a punk korszakot érdemes elhagyni úgy 20-25 évesen."

Szerintem meg olyan 17-18 évesen.

"Szerinte lázadni kell minden ellen … Alapvetően olyan, akinek meg kell mondani, mit csináljon."

Na most akkor ezt hogy is?

Amúgy a srác valamiben legalább tehetséges? Mert ezt a semmirekellő, minden ellen lázadó, kezelhetetlen embertípust akkor szokták megtűrni, ha mondjuk olyasmire képes zenében, színészetben, írásban, festésben, vagy bármi ilyesmiben, ami miatt óriási veszteségnek tartanák ledobni a Taigetoszról. Egy gyermeklelkű pizzafutárral kevesebb azért nem lenne nagy tragédia.
A Zeitgeist meg egy baromság. Óriásit szólt, amikor megjelent, aztán szépen kiderült, hogy csak pszichológiai kísérletről volt szó, amit eredetileg egyetemistákon akartak végezni, csak a dolog végül kikerült az internetre és behipnotizált egy rakás embert. De tény, hogy nagyon meggyőző munka, pont a megfelelő pontokon torzít és csúsztat ahhoz, hogy teljesen hihető legyen. Pár éve láttam, egy ideig a hatása alatt voltam, aztán továbbtanultam és elmúlt.:)

mütyür 2012.01.19. 08:36:33

@( o_o ): alapvető személyiséget nem változtatunk. max elnyomhatjuk, de az meg nem épp egészséges. viselkedésben lehet csak változni.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 08:37:06

@mütyür: meg a testét! :D
Amúgy szerintem a lány annak idején ebbe a vadságába szeretett bele, csak más a szigeten tombolni és más a hétköznapokban. Gondolom a lány azt szeretné, hogy a srác a hétköznapokban komoly legyen aztán amikor meg a tombolás ideje van, akkor tomboljon...

2012.01.19. 08:37:18

@( o_o ):
"Soha nem értettem ezt a leszarom az egész világot én vagyok a világ közepe dolgot."

Végülis ez is lehet egy hozzáállás, hisz a srácot is kb. leszarja a világ. Nem tűnik a leírtak alapján egy nagy koponyának / gazdagnak / olyan értékekkel bíró embernek, aki érdekli a világot. Max akkor fog rá figyelni a világ ha csinál valami nagy baromságot. Addig megmarad a suttyó kisembernek, aki csak egy kispályás anarchista. :)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 08:38:52

@mütyür: szerinted az alkoholizmus személyiség? Mert szerintem nem. Azon lehet változtatni.

mütyür 2012.01.19. 08:40:28

azt sem értem, az mitől lett volna jobb, ha az anarchista dolog csak "felvett szerep". szerepet játszani egy kapcsolatban mióta menő?

Tóthi 2012.01.19. 08:41:19

@( o_o ): Megkomolyodni lehet. Szokásokat, rossz beidegződéseket is el lehet hagyni. Alapvetően viszont nem lehet megváltozni, a jellem adott. Ideig-óráig el lehet fojtani a személyiséget, de egyrészt nem tart sokáig, másrészt annyit is ér.

mütyür 2012.01.19. 08:41:33

@( o_o ): egy szót sem szóltam az alkoholizmusról. a világról alkotott véleményéről pofáztam.

cyd 2012.01.19. 08:42:01

@mütyür: @Kytia: Pedig klasszik. Imponál a vad, szabályokkal szembemenő stílus. "Azta! Ilyen is tud lenni? De vagány pasim lesz!" Csak a rózsaszín ködben azt felejtik el, hogy nem ilyen IS tud lenni, hanem alapvetően ilyen. Szopó.

Íme:
"...ami kezdetben még tetszett is. De amint összejöttünk, és eltelt egy kis idő, egyre inkább úgy láttam, hogy ez nem egy felvett szerep nála, hanem… ő tényleg ilyen."

HankyMoody 2012.01.19. 08:42:26

Nem ott basztad el kedves poszterina, hogy hagytad, hogy megszokja...

Hanem ott, hogy összejöttél egy ilyen gyerekes, semmirekellő, megbízhatatlan alkoholista balfasszal.

:)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 08:43:43

@"Zsu": csak tudod Zsu addig ezt így leszarja az ember amíg nem botlik bele és nem válik az élete részévé. Akkor nehéz azt mondani, hogy á ez is megmarad suttyó senkiházinak. Nem is az a baj, hogy leszarja a világot, vagy hogy senkiházi, hanem az, hogy téged aki imádja szereti szar le és ha megkéred, hogy hozzon neked gyümölcslevet (bár ez jó poén volt :D) akkor telibe szarja, hogy mit szeretnél és hoz magának egy bort! De te meg nem tudod azt mondani, hogy ő csak egy senkiházi, mert a te számodra ő nem egy senki...

Tóthi 2012.01.19. 08:44:20

@mütyür: Meg azt, amit beleképzel. Aztán rámegy az egész kapcsolat, mikor a valóság rohadtul nem akar hasonlítani a képre.

Kytia 2012.01.19. 08:44:31

@( o_o ): De akkor az a lány tutira nem akarta, hogy megkomolyodjon a srác, illetve lehet, hogy ő még komolytalanabb, ezért a srác alkalmazkodott, hogy legalább ne haljanak éhen.:)
Ha akarod, hogy emgváltozzon valamiben, abban az egy dologban sosem fog.

Kytia 2012.01.19. 08:46:54

@cyd: Hát, igen, az elején, amíg alig ismeri, könnyű belelátni mindent. És szerintem létezik is olyan, aki tud komoly lenni, ha kell, de mondjak a Sziget egy hete alatt az ellazulás is megy. A csajnak pechje volt, de jobb későn felismerni a tévedést, mint soha.:)

mütyür 2012.01.19. 08:46:57

@cyd: persze, értem én, csak 27 éves felnőtt nőtől már kicsit mást várnék. (ezzel nem azt mondom, hogy a 30 éves pasi-viselkedés nem gáz, mielőtt egyesek itt széttépnének)

Tóthi 2012.01.19. 08:48:22

@( o_o ): Mert hülye vagy, és nem tudod megkülönböztetni a rózsaszín ábrándjaidat és a realitást. Mert nem az alkoholista suttyóba vagy szerelmes, hanem álmaid szőke hercigébe, és mindenáron ki akarod hozni a herciget a pasiból, nehogy be kelljen vallani magadnak és a világnak, hogy mellényúltál.

Még szerencse, hogy néhány nő azért előbb-utóbb felnő. ;-)

mütyür 2012.01.19. 08:48:28

@Tóthi: és ahelyett hogy dobbantana azonnal, inkább megpróbálja meggörbíteni a teret egy éven keresztül

2012.01.19. 08:49:15

@cyd:
Igen. Tipikus rosszfiúra gerjedő nőci. Fiatal korban még azt mondom oké, de hogy 27-évesen... Jók a rosszfiúk, de attól még a jófiú kell tartósra. De ezek ezt sose fogják megérteni.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 08:49:32

@mütyür: @Tóthi: Johnny Cash jó példa erre. Vad volt imádták is a csajok de nem tudtak rá építeni, vele gyereket vállalni öngyilkosság volt. Aztán találkozott azzal a keresztény családból származó kicsit lázadó de jó lelkű csajjal és azért hajlandó volt leszokni a hülyeségeiről, bár ott is ment a dráma egy darabig.
Nem a személyiségről beszélek, az adott, de vannak felvett szokások, viselkedések amiket felnőtt korában alakított ki és ha azok önpusztítóak akkor szerintem el kell őket dobni.

Father Justice (törölt) 2012.01.19. 08:49:42

"Azért maradtam vele ilyen sokáig, mert bíztam benne, hogy elindul nála egy fejlődés, magyarán: felnő."

Egy 30 éves, primitív, kelekótya léhűtő? Hova nőjön még? Szerintem egy percig sem gondoltad ezt komolyan, dehát valamilyen magyarázat mégiscsak kell, ahelyett, hogy karakánul elismernéd a saját felelősséged is.

A szikár igazság ugyanis ez: azért maradtál vele ilyen sokáig, mert hozta a szintet bugyilucskosító rosszfiúság + hejjespaseeság terén, plusz volt egy saját kecója. Az előbbi jelentőségét azonban idővel kezdte elhalványítani, hogy nemcsak gyártani szeretnél gyereket, hanem (családban) felnevelni is, az utóbbiét pedig az, hogy gyakorlatilag házicseléd voltál nála mindvégig. Mindez idővel már kicsit sok lett, pláne, amikor az apró, de fontos részletekből a rózsaszín köd ritkulásakor körvonalazódni kezdett, hol a helyed ebben a kapcsolatban valójában: "..egyszer megkértem, hozzon valami gyümölcslevet a boltból, erre beállít egy üveg borral, mondván, hogy ez is gyümölcslé… " = "Le vagy szarva, kisanyám, örülj, hogy nálam lakhatsz."

Persze mivel 27 vagy, bőven lenne még lehetőséged egy normális, ki- és beszámítható, apának is alkalmas fickó beújítására. Csakhogy ez a te esetedben nem lesz könnyű menet, mert az anarchista koma nyilvánvalóan felállította a Szintet, amit az "unalmas" jófiúk nem tudnak majd megütni. Végül mégis megállapodsz majd egy ilyen mellett, de boldogtalan házisárkánnyá válsz, és olyanokkal fogsz félrekúrni, mint a posztban szereplő fickó.

Számodra már nincs remény.

Caddy 2012.01.19. 08:51:49

Kedves posztíró, vagy mutasd meg neki ezt az irományt, vagy ugyanezt mondd el neki is, aztán pakolj!
Barátság? Hahahahahahaaaaaa Ugye ezt te sem gondolod komolyan?
Neked nem ő megfelelő, te többet akarsz, mást. Nincs kérdés. Menni kell!

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 08:54:06

@Tóthi: az is lehet :).

@Father Justice: Csakhogy ez a te esetedben nem lesz könnyű menet, mert az anarchista koma nyilvánvalóan felállította a Szintet, amit az "unalmas" jófiúk nem tudnak majd megütni. Végül mégis megállapodsz majd egy ilyen mellett, de boldogtalan házisárkánnyá válsz, és olyanokkal fogsz félrekúrni, mint a posztban . :))) Ez sanszos.

fumerin 2012.01.19. 08:55:26

"Ennek később mindketten meginnánk a levét."
Pedig általában női munka :D

Viccet félretéve, annyi hibát soroltál fel a barátodról, hogy nem is értem, min gondolkodsz még. Nem illetek össze.
Jahh, vagy félsz egyedül nekifutni és addig eltűröd amíg egy "fehérlovasizmosgazdag" alakzat fel nem bukkan az életedben?
Ez meg már geciség.
Barátság, ebből?
LOL

cyd 2012.01.19. 08:55:56

@Kytia: Ja, bár ez a későn is elég sokáig tartott, de a remény hal meg utoljára.

@mütyür: Hát tehet ő róla, hogy olyan reakcióidőkkel eszmél, mint a Magyar Operetthadsereg Gyorsreagálású Erői?

"és ahelyett hogy dobbantana azonnal, inkább megpróbálja meggörbíteni a teret egy éven keresztül"
Ez annyira szép kép reggelre. Köszi.

2012.01.19. 08:56:03

@( o_o ):
Az a gond, hogy a csajok beveszik azt, hogy ők mások lehetnek. Leszarja a világot, de engem nem fog, mert én a nője leszek/vagyok. Nagy francokat. Persze ameddig szeri van meg érdeke, hogy "másként" kezeljen, addig megteszi, de amint nyeregben érzi magát, vagy amint múlik a szeri ugyanúgy le lesz szarva a "társ" mint a világ.

Tóthi 2012.01.19. 08:59:09

@( o_o ): Azért a sztárokat óvatosan hoznám fel bizonyítéknak, az életmódjuk nem mérhető az átlagemberekéhez. Nagyobb stressz, több kísértés, szinte semmi magánélet - gyorsabban elhasználódnak. :-)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:00:02

Én ezt nem értem. Hogy szerethetünk valakit, akiben szinte semmi sem tetszik, és akit minden tekintetben át akarunk formálni?

Posztoló, te sosem szeretted, csak nedvesedtél rá.

mütyür 2012.01.19. 09:00:04

@cyd: bocsánat, fogalmazásból bevések magamnak egy nagy egyest:)

mütyür 2012.01.19. 09:00:45

@Dr. Jula Watson: na, egyszer végre egyetértünk:)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:00:55

@mütyür: na, látom egy véleményen vagyunk ma :D

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:01:12

Amúgy szerintem a csaj is rossz kislány volt csak megkomolyodott és a biológiai órája sürgeti, hogy találjon olyan férfit aki képes a gyerekét felnevelni. Ez mondjuk baromság. okés az nagyon nagy gond, hogy a srác alkesz, de az, hogy anarchista nem biztos, hogy rossz apává teszi. Van egy nagyon jó barátom,két gyereke van egy rocker vadállat és ő is anarchista, de a gyerekeit igen is jól el látja. Az már más kérdés, hogy a gyerekei is őrűltek :D. Egyszer a fia lepofozott valakit a hintáról,mert hintázni akart és nem volt szabad hinta. apja fia :D.

Kytia 2012.01.19. 09:03:40

@Father Justice: "Végül mégis megállapodsz majd egy ilyen mellett, de boldogtalan házisárkánnyá válsz, és olyanokkal fogsz félrekúrni, mint a posztban szereplő fickó."

Némi ellentmondást érzek itt. Miért lenne boldogtalan valaki, aki olyan szerencsés, hogy a kecskéje is jól lakik és a káposztája is megmarad? Tuti kombó.

@cyd: Hát, igen, mert azt remélte, változni fog. Azért illik arra időt hagyni, én pl pont azt kaptam meg sokszor, hogy nem adtam "esélyt". Bármit ki lehet találni, hogy miért az elégedetlen fél a hibás. Biztos nem kommunikálta a problémáit, ha mégis, akkor nem adott időt a másiknak a változásra, ha mégis, akkor meg miért baszta el annyi idejét egy ilyen idiótára, nem igaz, hogy nem látta már az elején, hogy mindig ilyen lesz.:DD

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:04:19

@mütyür: És megint ez jön elő. "beleszeret" egy tulajdonságába, de csak azért, mert azt hiszi róla csak egy szerep. Nemrég volt egy hasonló poszt. Én ezeket nem értem.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:05:26

Többször is megjegyeztem már: egy kapcsolatnak akkor van jövője hosszú távon, ha számos egyéb kritérium mellett érvényesül az a szempont is, hogy mindkét fél el tudja fogadni a másikat olyannak amilyen, tudja szeretni a hibáival együtt, és nem akarja megváltoztatni, valamint egyik félnek sem kell túl nagy, a másik félhez képest aránytalanul nagyobb kompromisszumot kötni. Tudom, hogy kompromisszum nélkül nem megy, olyan nincs, de ne legyenek nagyok a kompromisszumok egyik oldalról sem, és ne érezze egyik fél sem áldozatnak vagy mártírnak magát a kapcsolatban. Ezek a szempontok itt nem érvényesültek. A barátságnak/haverságnak nincs jövője. Nem azért, mert lehetetlen lenne (ebben nem értek egyet csibével), szerintem lehetséges férfi és nő között barátság, de ez szerintem nem az az eset amiből ilyen lesz. Ez persze, mint a komment összes többi része is, csak magánvélemény.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:08:13

@( o_o ): "Amúgy szerintem a csaj is rossz kislány volt csak megkomolyodott és a biológiai órája sürgeti, hogy találjon olyan férfit aki képes a gyerekét felnevelni. Ez mondjuk baromság" Ez önmagában még nem baromság. Ha a csaj nem érzi úgy, hogy a srác megfelel eme kritériumnak, az nem baromság, hanem bizalmi deficit, amivel nem tudsz mit tenni. Keressen olyat akiben megbízik.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:08:14

@"Zsu": hát igen, ezt írtam, hogy ebbe általában belecsúszunk rendesen. Ilyenkor kell egy két apai pofon ami felébreszt az álomból. :)
@Tóthi: azért jó sztárokat példaként használni, mert őket mindenki ismeri. Én írhatnám, hogy a szomszéd pista anarchista, de egy lány kedvéért lenyugodott, de az téged nem hat meg. Azt mondod hiszi a piszi.
Egyébként az tényleg baromság amikor csak elnyomja a dolgokat, hogy ne legyen otthon balhé. amikor valaki gyökeresen megváltozik az azért van, mert a másik valami olyat nyújtott neki amitől úgy érzi már nem kell a vad, mindenki az ellenségem imidzs. Ez belőle kell hogy induljon, nem külső nyüstölésre.
@Dr. Jula Watson:mi ez a múlt idő? még most is nedvesedik :)

Caddy 2012.01.19. 09:08:23

@mütyür: @Dr. Jula Watson: na hát veletek mi van. :D
Igen ez már az ezerszer lerágott csont. Megtetszik, aztán átformáljuk, aztán akkor mi is van? Ja hogy ez már nem ugyanaz! Vajon miért?

Szerintem ebben a posztban az alkoholizmus teljesen másodlagos probléma, nem azt mondom hogy lépjük át, de a gyökerek nem innen jönnek.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:08:56

@Dr. Jula Watson: Mert te meg olyan kis értetlen vagy!
:)

Father Justice (törölt) 2012.01.19. 09:09:10

@Kytia: Semmiféle ellentmondás nincs. Azért, mert az igazi, makulátlan öömbódottá az lenne, ha EGY személy felelne meg az elvárásainak minden téren. Akkor nem titokban kellene félrekúrogatni, időpontokat és helyszíneket egyeztetni a szeretővel / szeretőkkel, és elviselni a szinten alulinak tartott, ennek megfelelően lábtörlőként kezelt Ödönkét a mindennapokban. Ez a konstrukció legfeljebb csak a kissé göthös, sánta kecske, és a módjával, időközönként csipegethető káposzta esetét testesíti meg.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:10:08

@Dr. Jula Watson: Javaslom elolvasni a "Mérgező szülők" c. könyvet (ha még nem olvastad). Választ kapsz belőle arra pl. hogy egy alkesz szülő gyereke miért választ alkesz párt magának.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:11:27

@Caddy: Neked van igazad! A gyökerek nem innen jönnek. Azok a 6-os villamoson utaznak mindnyájan!
:)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:13:18

@Ibrahim a tevehajcsár: Egyetértésem. Barátság meg pont azért nem lehet ebből az egészből, mert a posztíró nem emberként szereti a pasit, ami a barátság alapfeltétele, hanem hormonálisan vonzza, ami meg ugye nem tartozik bele a barátság fogalmába.

Caddy 2012.01.19. 09:13:44

@Ibrahim a tevehajcsár: micsoda mázli, hogy én meg a 4-esen. :D
Mérgező szülök,nemcsak erre ad választ.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:13:57

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Persze: csak az ilyen típusú "érdekérvényesítés" pontosan addig működik, míg nem találkozik egy másik érdekérvényesítővel, akinek a jobbegyenese alkalmasabb az érdekérvényesítésre, és nem lesz semmi más a tarsolyában, amivel ezt ellensúlyozhatná.

mütyür 2012.01.19. 09:14:14

@Caddy: el vagyunk varázsolódva, úgy tűnik:)
@Dr. Jula Watson: ;) én sem. az én világom túl egyszerű már azt hiszem.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:14:59

@Ibrahim a tevehajcsár: rosszul fogalmaztam. Az a baromság, hogy úgy gondolja a srác képtelen lenne a gyereknevelésre, csak azért mert komolytalan.
De igen alapvetően ha a lányban nincs ott a bizalom a srác felé,akkor tök mindegy a srácnak milyen belső értékei vannak a lány úgy se fogja jó apuka szerepben látni.
De az hogy valakit azért nem tartunk jó apának mert "anarchista", egy komoly konzervatív üzletember se feltétlen jó apa. Nem a világnézet tesz valakit jó vagy rossz apává.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:16:04

@Caddy: Tudom, csak megpróbáltam az alkesz szempontot kiemelni. A csajnak valószínűleg fel kellene dolgozni a gyermekkorát ebből a szempontból. Talán kiderülne, miért az alkesz anarchista jött be neki, nem pedig egy olyan aki eléggé jó fej, hogy tudja szeretni, és eléggé megbízható, hogy el tudja képzelni vele hosszú távon a családalapítást.

Father Justice (törölt) 2012.01.19. 09:16:23

@( o_o ): És mire is példa a barátod? Arra, hogy nem rossz apa? Ha a te gyereked pofozná le a hintáról valaki más gyereke, valószínűleg újragondolnád ezt a sületlenséget. És nem is tűnne annyira tréfásnak a sztori.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:17:11

@Kata1987: Mi az drága, békülünk, békülünk? Csak nem a 6-os villamoson szoktál utazni?
:)

Kytia 2012.01.19. 09:17:38

@Father Justice: És természetesen az teljesen kizárt, hogy talál majd EGY olyan embert, akiben minden megvan, amit keres. Father Jövőbelátó Justice már csak tudja.:))

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:17:53

@Caddy: pedig a poszt fele az alkoholról szólt :).De egyet kell értenem veled :(, nem az a gyökere.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:18:11

@Ibrahim a tevehajcsár: az én hamvas fiatalságommal nem is lehetek más :)

cyd 2012.01.19. 09:19:50

@mütyür: Nenene! Mondom: szép. Tetszik. Jó volt, erre a szutyok reggelre meg különösen.
Ne legyél poszter! Azt lásd ami ott van, ne amit odaképzelsz.

@Kytia: Nem mondtam, hogy a csaj hibás. Kinek 10 nap, kinek 1,5 év a felismerés. Örülünk, hogy felismerte és nem valami szar kifogással próbálja mentegetni a rossz döntését.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:20:59

@Ibrahim a tevehajcsár: A könyvet nem olvastam, de úgy nagyjából sejtem, miről szól. Viszont én ezt úgy látom, hogy az ember vagy belecsúszik, és ugyanazt az utat járja végig, vagy annyira ellene van, hogy pont az ellenkező irányba indul.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:21:41

@( o_o ): Én a múltkor humorgátlót szedtem ,te meg ma fogalmazásgátlót. Az anarchizmus világnézet, de üzleteembernek lenni nem az. A konzervativizmus pedig foglalkozástól függetlenül szintén tekinthető világnézetnek. Szóval vagy a konzervativizmust állítsd szembe az anarchizmussal, vagy a biciklifutárt az üzletemberrel. bocsi a kekeckedésért. Ma egész nap ilyen leszek (na jó csak délig, mert utána húzok, mint a túzok).
:)

mütyür 2012.01.19. 09:21:48

@( o_o ): a poszt fele ugyan arról szólt, de konkrétumot nem írt, pl. napi mennyiség, kocsmázás, otthon ivás? annyit ír, a pasi szerint ő nem alkesz, mert ő meg tud állni 2dl bornál. ha ez tényleg így van, napi 2 dl bor vacsi mellé sztem nem alkoholizmus, de mittomén. HP dugdosás, zugivás mondjuk tényleg gáz, bár ezt sem tudni, mennyi idő alatt fogyott el. napi egy feles, napi félliter?

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:21:53

@mütyür: A világ sokszor nagyon egyszerű, csak szeretjük túlbonyolítani, mert szar ügy szembesülni a dolgokkal.

Father Justice (törölt) 2012.01.19. 09:23:16

@Kytia: "Ez kizárt dolog, mer' nem tudom." :)

Szerintem kizárt, szerinted nem.. de az eredeti kérdés úgy szólt, tökéletes öömbódottá-e, ha Ödönkézik és anarchistákkal kefél közben. Arra nem válasz a 'na jó, mi van ha mégis talál..'. :)

Caddy 2012.01.19. 09:24:14

@mütyür: kispéntek odavágott, mi? :)

@Ibrahim a tevehajcsár: nyilván az sem garancia, ha feldolgozza. Semmi garancia nincs arra,hogy ha érti is a folyamatot, akkor nem megy bele. Ja és sajnos ez nem csak erre a típusra vonatkozik. Mi nők általában végigjátszuk annak ellenére, hogy tudjuk mi lesz a végkimenetele. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:24:25

@Dr. Jula Watson: Hát ez így kissé leegyszerűsítve van megfogalmazva, de mondjuk a végeredmény szempontjából valami hasonló.
Azt a hamvas fiatalságot azért megvizsgálnám alaposabban is, kézzel foghatóan, ha nem ellenkezne az elveimmel (viszont tekintve, hogy amint már mondtam, nekem csak elveim vannak, egyéb javakkal nem rendelkezem, ezért ragaszkodom az elveimhez, tehát kénytelen vagyok így virtuálisan elhinne, vagy nem elhinni, nincs más választásom).

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:25:19

@Caddy: Tudod, ma éjjel végre aludtam picikét :)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:25:26

@Father Justice: de az volt, nekem most is vicces. Ott voltam amikor történt, elnézést kértünk a másik szülőtől aztán az is jó fej volt, mert mondta legalább a fia megtanulja megvédeni magát és nem lesz belőle cicafiú. Én azon az elven vagyok, hogy persze a gyerek biztonsága a lényeg meg igen is gondoskodni kell a szükségleteiről, de nem kéne burokban nevelni. Attól a gyereknek semmi baja nem lesz, hogy kap egy "hatalmas" pofont a másik gyerektől. Sőt abba se hal bele ha homokot eszik. lehet rossz anya lenne belőlem,de nem fogom magam felakasztani ha a gyerekemtől elveszik a lapátot a játszótéren.

Szöszi 28 2012.01.19. 09:26:13

@Ibrahim a tevehajcsár: Margit körúti lakosként elég sűrűn utazom vagy a 4-esen vagy akár 6-oson is:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:27:07

@Dr. Jula Watson: Egyébként ha elolvasod a könyvet, akkor rájössz, hogy gyakran az sem jó, ha pont ellenkező irányba indul (kvázi egykori matektanárom esete érvényes rá, aki egy írásbelire azt mondta, hogy "kolléga ez olyan rossz, hogy az ellenkezője sem igaz!")
:)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:27:28

@Ibrahim a tevehajcsár: jaj te! akkor tessék: anarchista pizzafutár vs konzervatív üzletember :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:27:53

@Kata1987: Részvétem. Ez már önmagában felér eegy büntetéssel.
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:29:01

@( o_o ): Na így már mindjárt más! Tudsz te, ha akarsz!
:)

Kytia 2012.01.19. 09:29:46

@Dr. Jula Watson: Van egy elméletem, ami szerint a jófej emberek (de lehet, hogy a rosszfejek is) többfélék is tudnak lenni. Pl a szigeten megy a porbanfetrengés, de azért a munkahelyre fel tudja venni a bizniszlájk gúnyát és még arra is képes, hogy felelősségteljesebben álljon a világhoz egy átlaghos kedd reggelen, mint szilveszter másnapján négy pezsgő után. Szerintem akár szerencséje is lehetett volna a csajnak, ha olyat talál, aki tényleg nem 0-24-ben hozza ugyanazt, hanem bizonyos helyzetekben különbözőképpen reagál.
Sokszor a pasik is beszopják ezt, mert tetszik nekik a gügyögős plázacica, de közben azt hiszik, otthon majd értelmesen is lehet vele beszélni, csak azért gügyög a buliban, mert tudja, hogy az cukiszekszi.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:31:47

@Kytia: Ebben lehet valami. Nekem volt egy (majdnem) szomszédom, aki a 17-18 éves lányait a hóna alá csapta, és azt mondta: na most megyünk a szigetre! Szerintem tök jó fej volt. Ja a csajok is azok lettek.

dr. gernika 2012.01.19. 09:31:50

Jó döntés volt a szakítás.
Az, hogy évekig próbáltad megváltoztatni, nem. Vedd le róla a kezed, akkor hamarabb felnő, elhiheted.

mütyür 2012.01.19. 09:32:13

@Caddy: tényleg, lehet ez a bajom:) meg sikerült aludnom este héttől félötig:)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:32:14

@Ibrahim a tevehajcsár: Viszont innen akkor csak felfelé vezethet az út!
Az elvek meg csak akkor jók, ha rugalmasak. Virtuális tapogatásra meg ott van az avatarom, az is tapogat :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 09:34:47

@Ibrahim a tevehajcsár:

Erősebb kutya baszik. Mindig is így volt, és így is lesz.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:35:33

@Dr. Jula Watson: Ööö nem szívesen részletezném, de nem vagyok biztos benne, hogy ez már a gödör feneke (még nem vagyok alkesz, drogos, hajléktalan). De most egyébként is szomorú vagyok, mert két tevémet elraboltak a pofátlan eritreaiak akik a két magyar geofizikust megölték valamelyik nap. Pedig milyen szép tevék voltak. Kár értük.
:(

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:35:36

@Ibrahim a tevehajcsár: Én csak a saját példámat tudodm, hogy gyerekkoromban állandóan telefüstölték a fejem, mert az orrom alá bagóztak, és ez olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy a dohányzás nagyon is kizáró ok. :) Mondjuk bennem a dac és a makacsság nagyon is túlteng.

Viszont rendes lányhoz illően szívesen veszem, ha a férfi rendelkezik apám kvalitásaival :D

Szöszi 28 2012.01.19. 09:35:40

@Ibrahim a tevehajcsár: Őszintén szólva nem tudom miért lenne bünti?:D Imádok ott lakni, és amíg gyerekem nem lesz, eszemben sincs elköltözni:D

Father Justice (törölt) 2012.01.19. 09:36:36

@( o_o ): Ki a tököm beszélt itt 'burokban nevelésről' az áldozat kapcsán? Én egy faszparaszt apa faszparaszt gyerekéről beszélek, tojok rá, hogy melyik mennyire jó barátod. A bántalmazott gyerek értelemszerűen tanulja meg magát megvédeni, amennyire csak lehetséges, de itt nem ez a kérdés. Amikor az ilyen agresszív kölykök pár év múlva már nemcsak lepofozzák a társaikat a hintáról, hanem késelnek is, akkor is azt mondod, az a probléma, hogy az áldozatot 'burokban nevelték' - akkor is, ha a tőle telhető módon megpróbálta megvédeni magát?

Boris the Bullet dodger 2012.01.19. 09:38:31

Így ismerted meg, így szerettél bele(?). Mit vártál, majd a csókodtól megváltozik, királyfi lesz?

A barátságot meg végképp nem értem. Tök más az értékrendetek, és a leírásod alapján szinte nincs olyan tulajdonsága, amit értékelnél benne. Ez nem egy csodálatos barátság kezdete. Szánalomból meg nem kéne barátkozni.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:38:55

@Dr. Jula Watson: igaz!!!! Én pl szöges ellentéte vagyok anyámnak csodálkozik is mert ő nem így "nevelt" :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:39:37

@Father Justice: Igen nekem is ez a bajom az "erősebb kutya baszik" elvvel. Ahogyan egyik kedvenc filmemben mondták, az erőszakoskodó tinédzserek abból, hogy valaki jól elverte őket nem azt tanulják meg, hogy az erősebb kutya baszik, hanem azt, hogy minden kutyánál van erősebb kutya, azaz minden erővel szembe lehet szegezni egy még nagyobb erőt, és akkor hol a határ? A vérbosszúnál? Szóval nem ez a megoldás.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 09:39:45

@mütyür: Ez jó kérdés! Biztos helyes arca van. Pff! :DDD

A barna szem, na igen. Az tud gyönyörű lenni! ;)

dr. gernika 2012.01.19. 09:40:17

@( o_o ): Az egy indirekt folyamat szokott lenni.
A direkt megváltoztatási szándékokba általában minden női bicska beletörik.

mütyür 2012.01.19. 09:40:55

@( o_o ): hány éves a gyerek? arra is meg lehet ugyanis tanítani, hogy ha kell vmi, nem rögtön testi bántalmazást alkalmazunk.

mütyür 2012.01.19. 09:41:43

@Picicsibe a szexistennő: épp azon nevetgéltem, nem véletlen írtam a barnaszemet:)))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 09:41:56

@Caddy: "Barátság? Hahahahahahaaaaaa Ugye ezt te sem gondolod komolyan?
Neked nem ő megfelelő, te többet akarsz, mást. Nincs kérdés. Menni kell!"

Lájk! :))

Kytia 2012.01.19. 09:43:11

@Father Justice: Nem tudom, hogy tökéletes-e, elég sokan választják ezt a megoldást, mellesleg többségükben férfiak. Azt sem tudom, hogy mennyiben múlik rajtad, hogy tökéletesen alakul-e az életed és mennyiben külső körülményeken. Például erre a szintezési problémára tőled még sosem hallottam megoldást. Mert ha jól értem a dolgot, akkor a nők csak azután vágynak jóképű pasira, hogy már dugtak eggyel (mondjuk ezt nem tudom, honnan vetted, de haladjunk tovább:))). Tegyük fel, hogy így van. De utána akkor mi a megoldás? Ha utána az átlagos nem vonzó, mégis vele jövök össze, akkor az sok minden, de nem öhömbódottá, ugye. Megtehetném, hogy direkt csak rondákkal dugok egész életemben, hogy ne emelkedjen a SZINT, de szerinted megőrültem, vagy sem?:DDDD Szóval marad az, hogy megvan a szint, de nem akad ahhoz méltó pasi komolyra. Mit tegyünk? Labda ott.
(Nem győzőm hangsúlyozni, hogy továbbra is csak elmélei síkon vagyok, szintezést nőknél még sosem láttam, az alábbi mondat is kizárólag férfi szájából hangzott el egyszer életemben: "nagyon jófej volt és volt, ami tetszett benne, de azért csak szeretőnek akartam, mert abban az időben többször egymás után volt már jobb csajom")

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 09:43:50

@Father Justice:

Én is vertem el más gyerekeket, én is lepofoztam jó sokat. Nem késelek. Persze engem is vertek meg, de ilyen az élet. Aki nem tanulja meg ezt, az szar marad. Emos, meg rosszabb esetben homár. Minden nőnél van jobb nő és minden bajnok legyőzhető, ugyebár.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:44:35

@Kytia: Természetesen. Én is tudok szélsőségesen viselkedni. Na de azt már emberi butaságnak tartom, ha valaki egy szigetes élményből indul ki, és abból következtet arra, hogy valaki milyen ember. Hiszen az ottani körülmények még csak köszönő viszonyban sincsenek az átlagos hétköznapokkal, az egy magából teljesen kifordult világ. Maximum annyit lehet nyugtázni, hogy igen, ilyen IS tud lenni.

@Ibrahim a tevehajcsár: Az arab világban is csak kétfajta ember tehet eleget az előírásoknak, és tarthat 4 feleséget: a sejk, akinek számolatlan a vagyona, és a vándor beduin akinek semmije sincs. Szóval, ha tevéd nem is, de 4 feleséged már lehet :D

dr. gernika 2012.01.19. 09:45:05

@( o_o ): Akkor lett volna poén, ha bort is hoz meg gyümilevet is, de először csak a bort villantja ezzel a szöveggel.
Ja és nyilván nem a csaj pénzéből.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:45:34

@Father Justice: van különbség! én vagyok az aki általánosít meg mindennek levonja a következményét, de most ez itt baromság. Az a gyerek aki késel és egy kőbunkó felnőtt lesz belőle, nem azért lett azzá, mert gyerekkorában lepofozott valakit a hintáról.
Ez a kis kölök is utána nagyon elszégyelte magát, úgy, hogy nem is kapott ki meg leszidást se kapott.
Igaz nevettünk ,de nem előtte és az anarchista apja aki szerinted nem jó apa, elmagyarázta neki szépen nyugodtan, hogy hogyan is kellett volna megoldania a hinta ügyet.

Father Justice (törölt) 2012.01.19. 09:45:43

@Kytia: Nincs megoldás. Soha nem is mondtam, hogy van.

2012.01.19. 09:46:15

Egyszer a HÉVen mögöttem ült egy srác a kisgyerekével. Hallgattam, ahogy szeretettel, türelemmel beszélt a kisgyerekkel, igazi emberi társként beszélt és nem felülről lekezelően, mint általában az emberek. AMikor leszálltak megláttam a srácot. Egy atlétatrikóban volt és a bőre ki sem látszott a sok tetoválás alól, az arcában mindenhol piercingek és a fülében olyan bazinagy karika amit körülnőtt a fülcimpája... vazzz...
ennyit az előítéletekről.

posztolónak azonban igazat adok a döntésében.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 09:47:07

@Ibrahim a tevehajcsár: A Mérgező szülők könyvet minden embernek el kéne olvasnia. Rájönni, mit ne adjunk tovább...

Boris the Bullet dodger 2012.01.19. 09:47:08

@mütyür:
Na de ahhoz kell egy normális szülő, aki megtanítja neki.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:47:18

@gernika: igen, én is így gondolom, csak ma (sem) fogalmazok jól :)

pretty kitty 2012.01.19. 09:48:10

@Picicsibe a szexistennő: Nem lehetett leggel komizni, nekem isz cak szokaccolla szikelult, de mindeneszetle glatulalok, eelszoletteeeeeel! :DDDD

Caddy 2012.01.19. 09:49:21

@Dr. Jula Watson: lehet jót tesz az alvás? :D

@Kytia: na erre van egy jós sztorim. Sziget, nagyszínpad, délután,valami punk koncert. (már nem emlékszem pontosan) srác, öltöny nyakkendő, majd elkezdett vetkőzni,és tokától bokáig ki volt varrva, csak a hosszú ujjú ingben semmi nem látszott, láthatóan nagyon jól érezte magát, tombolt táncolt, nekem meg állam leesett a metamorfózis láttán. :D

@mütyür: na mondom én, hogy az alvás lesz a ludas. :D

mütyür 2012.01.19. 09:52:02

@Caddy: soha többet nem teszek ilyet, ígérem:D

Father Justice (törölt) 2012.01.19. 09:52:22

@( o_o ): Na és hogyan kellett volna megoldania? Nem lepofozza a másik gyereket a hintáról, hanem lerúgja? Mert gondolom nem az volt a megoldási javaslat, hogy "legközelebb várd ki szépen a sorodat, kisfiam". A másik pedig, hogy a lepofozott gyerek apja sem feltétlenül örült az esetnek. Lehet, hogy csak macskajancsi volt, és félt, hogy őt is lepofozzák. Ennyit a cicafiús véleményéről.

pretty kitty 2012.01.19. 09:52:33

@Picicsibe a szexistennő: "1. Nincs pasi és nő között barátság."

Tutttttam h be fogod ide nyomni ja logecmedet ;))))

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:52:46

@mütyür: akkor 4 volt. Igen meg lehet neki tanítani és meg is kell, de nem úgy, hogy leüvöltöd a fejét és mindenki szeme látára elvered. az meg végképp nem megoldás, hogy az anyuka visít, hogy jaj én nem akarok ilyen gyereket, ez nem is az én vérem jaj jaj jaj! Hanem lehet ezt nyugodtan is, le kell ülni a gyerekkel és el kell magyarázni. persze majd ha lesz gyerekem akkor úgy is kapom az élettől a visszajelzéseket, hogy melyik módszer müxik :D. Meg azt mondják a nagyokosok, hogy minden gyereknél más válik be.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 09:53:19

@Dr. Jula Watson:

Pontosan. Anyám azt mondta még nekem, amikor kicsi voltam, nem feltétlenül kell megverni azt, aki bántott, a lelki terror sokkal jobban fáj mint egy bevert orr. :) És igaza volt. Igazi kis vérgeci voltam. Meggondolták ezerszer, hogy baszogatnak, mert tudták, hogy mire számíthatnak. Egy erődemonstráció elég volt hozzá :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 09:54:08

@Picicsibe a szexistennő: Az embernek sok mindent el kéne olvasni (ha csak nem született zseni, akinek a génjeiben van a tudás a buktatókról amiket érdemes kikerülni). De ne legyünk telhetetlenek, örüljünk, hogy ha leül a tévé elé délután és megnézi az Eva Lunát, és ezzel is művelődik.
:)

2012.01.19. 09:54:25

@Father Justice: igen, ez is egy forgatókönyv és sok példa van rá a való életből. És van emellett millió más forgatókönyv is.
Mi itt szeretünk tetszelegni a magmondóember szerepében.

Amúgy jó is az ! :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.01.19. 09:54:36

Ismerős a szitu, az alkoholizmust és a szélsőséges anarchiát kivéve (nálunk kicsit lájtosabban ment). Az ilyen pasi (ennyi idősem meg főleg) nem nagyon változik. Jól tetted, hogy léptél, majd jön egy olyan, akivel jobban passzoltok és lehet rá számítani.

@( o_o ): Ma veled értek egyet! :D Ugyanazt tudnám mondani, amiket már leírtál.

2012.01.19. 09:57:01

@Kiszlanyocka: erre van valami generátorod, hogy így írsz vagy séróból nyomod? :)
megvallom érdekes szellemi feladat dekódolni a logecmed szót rögeszmének

pretty kitty 2012.01.19. 09:57:26

@Caddy: Mi lenne ha jeccel ud ilnad be h elszo h tenyleg az isz vad? :P ;))

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:57:44

@Father Justice: Most én leszek a rosszfiú, DE, alapvetően kit érdekel, hogy a másik szülő minek örül vagy minek nem? Mindenki azt akarja megtanítani a gyermekének, a tőle telhető legjobb módon, hogy hogyan tud érvényesülni a világban, hogyan érheti el azt amit szeretne, hogyan lehetne boldog. Az önérvényesítésnek meg nem mindig van egy vesztese, elvégre csak 1 hinta van, amire több gyerek vár. Tehát így-vagy úgy, de sikeres volt a nevelés, hiszen a gyerek sikerrel járt. Mindez független attól, hogy az én értékrendem szerint pofonnal megszerezni az előnyt helyes-e vagy sem.

dr. gernika 2012.01.19. 09:58:08

@Father Justice: "Persze mivel 27 vagy, bőven lenne még lehetőséged egy normális, ki- és beszámítható, apának is alkalmas fickó beújítására."
Te ezt így gondolod, de sok pasi már akár egy év múlva pedzegetni fogja, hogy miért is nem kelt még el.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 09:59:04

@Ibrahim a tevehajcsár: "leül a tévé elé délután és megnézi az Eva Lunát"

Ömm, lehet leégek, de nemtom ki ez a nő. (Pszichológus, vagy szappanopera hősnő?)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 09:59:09

@Father Justice: neked nagyon negatív az életről alkotott véleményed nem csak ebben a témában. Nem, nem ezt mondta, azt mondta hogy legközelebb kérdezze meg. Erre a kis srác azt mondta megkérdezte de a másik kölök bunkó volt. Erre mondta az apa, hogy akkor se az a megoldás, hogy verekszik, hanem ilyenkor lehet neki is szólni vagy addig menjen mászókázzon azt a másik kölök úgy is megunja majd.
Nem nem örült. Kétszer nagyobb volt az anarchistánál. Viszont volt olyan jófej, hogy meghallgassa a bocsánatkérést és utána csak legyintsen az egészre.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 09:59:32

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: ezért is vagyok én gonosz, és nem mondom el AZT! :D

Caddy 2012.01.19. 10:00:06

@mütyür: bolond! Semmiképp ne ígérj felelőtlenül. :D
Máskülönben meg a hét közbeni alvásokat nagyon is meg kell becsülni, olyan kevesen vannak. :D

@Kulics: nálam is vannak napok, amikor nem értem a Kislányt, ennek hangot is adtam, de másoknál ez nem okoz gondot, szóval megbeszéltük, hogy mindketten leszarjuk. :D

pretty kitty 2012.01.19. 10:00:57

@Kulics: "erre van valami generátorod, hogy így írsz vagy séróból nyomod? :)"

Az adackamba van a genelatol ... coval az utobbi ;)))

"megvallom érdekes szellemi feladat dekódolni a logecmed szót rögeszmének"

Olulok neki, ude jaz a jo munkahely ahol eldekec cellemi pheladatok megoldaszaval toltheted a munkajidot!! ;DDDD

Caddy 2012.01.19. 10:01:31

@Kiszlanyocka: az első kommentem volt, jó? :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 10:02:34

@Kiszlanyocka: Ja, gondoltam, h valami van. :)
Az első gondolatom az volt, h kipusztult az emberiség, csak mi négyen maradtunk... De rájöttem, h Panni is él, me' van poszt... :D

dr. gernika 2012.01.19. 10:03:08

@Ibrahim a tevehajcsár: Akkor megint tanul valamit. Lifelong learning.

pretty kitty 2012.01.19. 10:03:10

@Caddy: Hat ud konnyu jelszozniiiiiii ;))) :DD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 10:03:52

@Kiszlanyocka: Rögeszme... Pff! :))

Perszehogy! Ki nem hagynám! ;)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 10:04:41

@Dr. Jula Watson:

Nem csak hogy gonosz, de undi is vagy! Már majdnem elfeledkeztem ARRÓL, erre megemlíted AZT. :(

pretty kitty 2012.01.19. 10:05:48

@Picicsibe a szexistennő: Amud en asz nem eltem h mijel akalna balatkozni vele. Nolmalisz embel esz analchiszta kozott tenyleg nem lehet balaccag!! ;)))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 10:06:01

@Kulics: Á, bele lehet jönni!
(persze lehet csak mert nekem írta, és sejtettem mit akar;))

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 10:08:45

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Azt nem engedhetem, hogy megfeledkezz! :D

Nem tudom mi van ma, de olyan nagy egyetértésben vagyok ma az emberekkel. Hogy fogok így kötekedni? :D

2012.01.19. 10:12:38

@Kiszlanyocka: igen, jó munkahelyem van, most írtam alá egy hárommilliárdos folyósítást és közben beugrok ide is sudokuzni :)P

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 10:13:56

@Dr. Jula Watson: vigyázzál, mert ha ilyen nyámnyila leszel,hogy mindenkivel egyetértesz, le fogunk pofozni a hintádról :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 10:13:59

@Dr. Jula Watson: "Az önérvényesítésnek meg nem mindig van egy vesztese, elvégre csak 1 hinta van, amire több gyerek vár." Ez így kicsit messzire vezet, mert nem feltétlenül lehet "ráönteni" a kisgyerekre, hogy meg kell különböztetnie a zéró összegű (nullszaldós) játékot, ahol az egyik csak akkor és annyit nyer amikor és amennyit a másik veszít, a koordinációs játéktól, amely nem versenyhelyzet, és minden résztvevő akkor nyer együttesen legtöbbet, ha betartja a koordinációs szabályt. Tipikus probléma: ha a te gyereked koordinációs játékot játszik, a másik pedig nullszaldóst, akkor előre borítékolható a vesztes. Ez a fogoly dilemma, aminek a megoldása már kidolgozott tétel, csak nem 4 éveseknek.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 10:14:04

@Kiszlanyocka: Ha az anarchiába beletartozik az is, h leszarja a másikat (a barátot), és csak elvesz, akkor tényleg nem. Ha figyel a másikra, akkor azért lehet.

Olyasmi lehet, mint egy jobbos és egy liberális barátság. Nekem muszáj toleránsnak lennem pl ilyen szituba, mert a családba még szélső jobbos is van. :D
De azért szeretem, csak kerülünk néhány témát. :)))
Haverok között is van konzervatív. Velük nehezebb, mert nem bírnak kussolni. Volt egy, sokat jött Istennel. Egyszer elküldtem picit... Hmm. Mintha azóta nem is beszéltünk volna... :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 10:15:40

@Dr. Jula Watson:

Kár hogy nem tudlak úgy büntetni, mint ahogy asszem Luit büntettem meg, hogy a pszichoboy-al otthagytam az asztalnál, hogy dumcsizzanak. :)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 10:16:21

@Kiszlanyocka: " jo munkahely"
na kiestél a ritmusból :)

cyd 2012.01.19. 10:17:37

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: "Igazi kis vérgeci voltam."
Azt ne mondd, hogy kinőtted.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 10:18:30

@Kulics: Ja, hogy te egy bankár vagy? Hát akkor te vagy az én barátom, gyere menjünk egy kicsit kocsmázni meghívlak egy pofa sörre (természetesen te fizeted), és közben megbeszélhetünk egy újabb 3 milliárdos folyósítást, amit már nekem folyósítasz!
:)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 10:18:38

@cyd: "kis"
most már nem kicsi :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 10:19:38

@( o_o ): A bóktól összezavarodott!
Vagy titokban logopédushoz jár, és néha eltalálja a megfelelő hangokat. :))

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 10:20:33

@Ibrahim a tevehajcsár: látom van olyan pénzösszeg amiért hajlandó vagy lemondani az elveidről ;-)

Caddy 2012.01.19. 10:21:12

@Dr. Jula Watson: hát én azért nem féltelek ettől. :D

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: ja mert mostanában le sem mész olyan helyre ahol számodra nem megfelelő a társaság. :)

pretty kitty 2012.01.19. 10:22:29

@Picicsibe a szexistennő: Nekem isz van edd eleg vallaszosz balinom, de kolconosz cimpatija van, a vallaszlol meg mindketten elfogadduk h maszhod gondolkodunk, udhod nem vecekcunk, jol kiovunk edmasszal. :)) Nem amijatt gondoltam h maszok a nezetek, hanem mel ha oan az az analchiszta mint amiket en lattam eddig hippik, h nem hajlando tisztalkodni sze, budosz a honalja, budosz a caja, akkol az eleve nem az a fajta jembel akit a kozelembe cejetnek ... Pelce ha ja caj kibilta mellette jakkol ez lehet nem annyila gaz alak...

pretty kitty 2012.01.19. 10:23:30

@( o_o ): Malmint mien litmuzbol esztem kii? :))

Kytia 2012.01.19. 10:27:01

@Dr. Jula Watson: Na, de akkor érthető, hogy a csaj miért nézte be. A Szigeten ismerkedtek meg, ő is természetesnek vette, hogy csak a szélsőséges körülmények miatt szélsőséges a csávó ott. Lehet, hogy pont azt az 1000-ből 1-et fogta ki, aki otthon is ilyen.:))

@Caddy: Na igen, ezt már a Prodigy is bemutatta az egyik klipjében, de nem jut eszembe a szám címe, pedig elő akartam keresni.:)

@Father Justice: Ahham. Szóval van egy jelenség, ami általános. Tenni ellene nem lehet. El sem igazán ítélhetjük, az élet ezt hozza. Megoldás nincs rá. Akkor miért is kerül elő minden posztnál olyan benyomást keltve, mintha vádolni kéne az érintetteket vele? Ez olyan, mintha mindenkinek a fejéhez vágnánk, hogy "azért fingasz, mert olyat ettél, ami gázokat képez". El lehet ezzel játszadozni még egy ideig, de inkább azt mondanám, Hakuna Matata.:DD

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 10:27:18

@( o_o ): Akkor ma verekszünk? :D

@Ibrahim a tevehajcsár: Most látom, az általad idézett mondatomban egyel több a nem a kelleténél.
Minden helyzet más, és okos ember mérlegel, hogy melyik módszer a legjobb az érdekérvényesítésre, és hogy egyáltalán van-e értelme belemenni a "vitába", vagy az egész nem ér annyit, annyira nem is akar "hintázni".
De egy gyereket sem nevelhetsz arra, hogy bizony neki mindig alá kell rendelnie magát, és mindent odaadni, csak azért, hogy ne legyen veszekedés. Mert a veszekedéseket tulajdonképpen csak a felnőttek nem bírják elviselni.

Egyszer egy homokózóban egy apuka épp azt mondta, hogy ő nem is igazán érzi, hogy hol tudná meghúzni a határt a gyerekénél, hogy mikor adja oda a lapátot a másiknak, és mikor ne, mert naki gyerekkorában milyen nagy trauma volt, hogy MINDIG le kellett mondania a játékáról mások javára. És itt ugye vissza is utalhatunk az általad említett könyvre.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 10:28:22

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Hehe, azt hiszem, én pszichoboyt is ki tudnám készíteni :D

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 10:28:38

@Ibrahim a tevehajcsár:
"egy kapcsolatnak akkor van jövője hosszú távon, ha számos egyéb kritérium mellett érvényesül az a szempont is, hogy mindkét fél el tudja fogadni a másikat olyannak amilyen, tudja szeretni a hibáival együtt, és nem akarja megváltoztatni"

Ez egy meglehetosen naiv elkepzeles, ami nem a realitasbol indul ki. Feltetelezi, hogy rohangal a vilagban egy masik ember, aki mindenben oke, csak ot kell megtalalni, es akkor minden tutiokés lesz. A valosagban meg olyan nincs, hogy nem kell valtozni. Az eletben szukseges valtozni. Ezen alapul az allitolag az evolucio. Alkalmazkodni kell a kornyezethez. En se vagyok tokeletes, el tudom fogadni, ha ez vagy az a masiknak nem tetszik. Az embernek legyen onkritikaja.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 10:28:41

@Kiszlanyocka: Én is elfogadom, ha valaki vallásos. Azt nem fogadom el, ha nem tartja tiszteletben, h én meg ne vagyok, és újra, és újra szóba hozza a dolgot. Az konkrétan felbassza az agyamat! :D

Bevallom az anarchia szó jelentését ismerem csupán. Azt, h ez milyen személyiséget takar, nemtom. Büdös? Nem is akarom tudni! ;))

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 10:31:24

@Kytia: Na de 1 év kellett ahhoz, hogy észrevegye, véget ért a Sziget? Normális esetben, megismerkedsz ott valakivel, ott olyan amilyen, jól érzed magad, elkezdődik a normális élet, nyitott szemmel vagy rá, és ott is megnézed magadnak, milyen, és úgy döntöd el, kell-e neked vagy sem. Ha mindehhez 1 év együttlakás kell, akkor elég rossz emberismerő :) Már ha meg akarta egyáltalán ismerni.

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 10:32:41

@Kytia:
"szintezést nőknél még sosem láttam, az alábbi mondat is kizárólag férfi szájából hangzott el egyszer életemben"

Azer' a noknel is van ilyen, amikor a kis nyomi odamegy egy jobb csajhoz, es annak mar a tekintete is arulkodo. De teny, hogy ez a pasik maniaja. Lattak mar 5 not, es rogton tudjak, hogy milyen mind. A helyespasinak mindent elneznek, minden banyaremnek az kell. Holott kulso teren a ferfiaknak kisebb az onkritikaja.

Father Justice (törölt) 2012.01.19. 10:32:47

@Kytia: Azért vádolhatjuk őket, mert folyamatosan próbálkoznak és görcsölnek, ahelyett, hogy józanul végiggondolnák az egészet, és belátnák, hogy ez a probléma megoldhatatlan. Csak tréfálok.

:)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 10:34:26

@Dr. Jula Watson: nem lesz abból verekedés, mert akkora sallert kapsz, hogy mire földet érsz a hintából már rég elfutottam :D.

"hogy MINDIG le kellett mondania a játékáról mások javára" ilyet én is láttam, sőt ...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 10:34:32

@cyd:

Már nem vagyok kicsi :)

@Caddy:

Valóban nem járok olyan helyre, ahol a társaság nem megfelelő. De miért járnék olyan helyre, ahol a szarok vannak? Régen se jártam le, amikor még a köztörvényes alkesz vénemberrel lógtál. Meg a topo-gabica féle iszonyatokkal. :) Csodálkozol?

@Köldökszösz (csodalampa):

Az alap. Kolbászzsírfoltos atléta is!

mütyür 2012.01.19. 10:34:50

@cyd: azt hittem, cinikuskodsz csak megint:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 10:36:17

@Dr. Jula Watson: Igen tudom, hogy eggyel több a nem, mint kéne, észrevettem, azért nem tettem szóvá, mert értelemszerű, hogy az véletlen volt.
Egyáltalán nem akarok senkit arra biztatni, hogy eleve alárendelődővé neveljee a gyermekét, ezt úgy vélem egyéne válogatja (minden gyerek más), hogy mit kell hangsúlyozni a nevelése során. Van olyan gyerek, aki ha lemegy a homokozóba és egy feleakkora prücsök megfogja a kezében lévő játékot, akkor elengedi, hogy vigyétek a pi..ba sz..rok rá, nyilván itt másnak kell a hangsúlyt kapni, mint a Szemcsi példájában szereplő kis pofozkodó esetében.

@Frigyesur: Na akkor ennek fussunk neki újra, mert kiragadtál valamit, pedig utána még volt egy-két dolog, ami lényeges. Tehát megismétlem: tisztában vagyok vele, hogy kompromisszumokra minden kapcsolatban szükség van, anélkül nem megy, de a jó kapcsolatban nincsenek nagy kompromisszumok egyik részről sem, és nem aránytalanul nagyobbak a kompromisszumok az egyik fél esetében, mint a másikban.

Kytia 2012.01.19. 10:38:09

@Frigyesur: Az még nem biztos, hogy azért van, mert korábban dugott egy jobb pasival. Lehet, hogy szimplán csak tisztában van vele, hogy bármikor talál tíz jobbat. A szintezés lényege, ha jól értettem, akkor az, hogy korábban nem voltak olyan magasan az igények, de valami miatt feljebb kúsztak.

@Father Justice: Apácák toborzásáért jutalékot kapsz, valld be.:DDD

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 10:39:09

@Frigyesur: ezzel én nagyon egyetértek :)).

@Dr. Jula Watson: szerintem nem erről van szó, szerintem a csaj egy év alatt megkomolyodott és ő már gyereket akar meg nyugalmat a srác meg már nem illik bele a képbe, meg valljuk be a rózsaszín köd se egy hét alatt múlik el, sziget után még kell pár hónap, hogy a köd el kezdjen fel fel szakadozni...

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 10:39:10

"nem neki kell alkalmazkodnia a világhoz, mert ebből fakad az önhibáztatás és meghunyászkodás egy hatalom előtt" vs. "értem én a szándékát, de a világ nem az ő által megálmodott irányba halad"

Konformista vs. non-komformista. Nem mukodo paros. Teged jobban fog toleralni a tarsadalom, de vszeg te egesz eletedben ahhoz is fogsz alkalmazkodni.

Caddy 2012.01.19. 10:39:29

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: rajtad? Viccelsz? Rajtad már nem.
Tulajdonképpen azt nem értem, hogy ha van öt ember akiket viszont kedvelsz,akkor csak azért nem mész el, mert egy meg nem szimpi? Ha valaki akkor te tudod a legjobban kerülni az embereket, ki nem szarja le, hogy a kocsmaasztal másik végében meg ott van valaki akit két éve nem láttál,de akkor utáltad?
Nem szeretnék kötekedni,csak most hogy ez a téma feljött gondoltam megkérdezem, de persze továbbra sem történik semmi, ha ezt nem értem meg.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 10:39:57

@Frigyesur: Ja, és tegyünk különbséget a változás és az alkalmazkodás között. Ha változom az feltételezi, hogy más lesz az egyéniségem, olyan tulajdonságokat fejlesztek ki, amelyek eddig nem voltak az egyéniségem részei. Az alkalmazkodás során nem (feltétlenül) leszek más egyéniség, csak alkalmazkodom bizonyos helyzetekhez (elmosogatok, leviszem a szemetet stb.). De felnőtt ember egyénisége alapvetően már nem változik. Szerintem. Persze ez (is) csak magánvélemény nem kötelező vele egyetérteni.

indapass90210 2012.01.19. 10:41:05

Azt, hogy pina, írta már valaki?

Az kiderült már, hogy volt-e BÚCSÚSZEX?

pretty kitty 2012.01.19. 10:41:52

@Picicsibe a szexistennő: "Bevallom az anarchia szó jelentését ismerem csupán. Azt, h ez milyen személyiséget takar, nemtom."

Hat pl. ic cinalnak lendet maguk utan:

images.sodahead.com/profiles/0/0/1/2/0/9/3/3/2/Trashy-Protesters-58296569593.jpeg

Чапаев 2012.01.19. 10:43:19

Még nem, de épp készültem rá! :D

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 10:43:52

@( o_o ): hacsak ki nem gáncsollak közben :)

@Ibrahim a tevehajcsár: Nagyvonalú a szóvá nem tétel. Én meg javítom a hibám, ha észreveszem. :)
És igen, éppen ezért nem lehet általános érvényű szabályokat lefektetni a gyereknevelésben. Minden gyerek más, és minden szülő, család is más, ahová a kicsinek elsősorban be kell illeszkednie.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 10:43:55

Ez kész! Fájdalom a videót nem tudom megnyitni... :D

"Ha valakinek nem lenne elsőre világos, miért bűn, ha a nemzet egyik ultranacionalista ifja a farkát veri a neten, elmondjuk, hogy bizony ez erkölcstelen és liberális életmód"

m.velvet.hu/szex/2012/01/18/farokvero_videoja_miatt_tamadjak_a_nemzet_bloggeret/

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 10:44:15

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Én úgy gondolom te jó fej vagy és valamennyire haverok is (bár lehet ez csak az én részemről van így, nem tudom...), sokat nevetek is a poénjaidon még akkor is ha én vagyok a poén tárgya, DE:
Szerintem nem fair ha a közösben írnak emberek IRL dolgokat sárdobálás céljából...

(bár ezért most tuti megharagszol rám :((()

Чапаев 2012.01.19. 10:46:42

@Dövan: Ehh, továris, nem olvastad elég figyelmesen a posztot! A Szigeten jöttek össze, nem pedig egy búcsúban, ergo szigetszex az valószínűsíthető! ;)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 10:48:02

@Ibrahim a tevehajcsár: A kompromisszum nem egyenlo valtozas. Van hogy ennel sokkal alapvetobb valtozasnak kell tortennie. Pl. az illeto szetszort. Nem kompromisszumot kell kotni, hanem az illetonek odafigyelni, hogy teszem azt ne hagyja ott a gyereket az ovodaban.

@( o_o ): :)

@Kytia: Akkor lehet en nem ertem a szintezest.
Szintezok! Az a szintezes, amit az utalt kolleganonk ir?

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 10:48:42

@( o_o ): De ha _én_ változtam meg, akkor nem kezdem el a másik hibáztatását, egyszerűen csak belátom, hogy más irányba halad az életünk, és nekem már ő nem fér bele a képbe. Ronda szóval túlléptem rajta. De sokkal egyszerűbb a másikra mutogatni. Már ha az a helyzet, amit te vázoltál, de szerintem nem.

Szöszi 28 2012.01.19. 10:49:17

@( o_o ): Nem tudom, hogy vagy vele, de én úgy láttam, hogy Caddy írt egy célzást Nardnak, amire ő a megszokott stílusában reagált valamit. Ennyi történt.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 10:49:27

@Dr. Jula Watson: mondom, mire te a saját lábadon állnál nekem már hült helyem, ezért a gáncs nem jöhet szóba. Ha nálad van a bölcsek köve, azzal fejbe vághatsz és elterülök, de a sallerom szerintem összezavarna annyira, hgy ne tudd hova tetted :D.

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 10:50:07

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Lui emlekeim szerint ugy nyilatkozott, hogy mpvel valo osszezaras meg szornyubb lenne :D

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 10:52:09

@( o_o ): A gáncsolást fekve is végre lehet ám hajtani, te lány! Látszik, nem vagy gyakorlott :D
De tudod mit, inkább azt a kövéret vágom hozzád, attól tuti elterülsz :D

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 10:53:53

@Ibrahim a tevehajcsár: Alapvetoen talan nem valtozik, de vannak fejlodeskepes emberek. Az ember nem ugyanolyan 20 es 40 evesen (idealis esetben). Most csak sajat peldak ugranak be, szal mindegy is.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 10:54:26

@Kata1987: az előzményeket nem olvastam, bevallom. Biztos, hogy Nardnak volt oka ezt írni, ezt is elismerem, de joga nem volt. de mivel én csak ezt láttam erről nyilatkoztam. Neveket direkt nem írtam, mert ha caddy is ezt csinálja akkor neki is szól. viszont tényleg nem fair olyan adatokkal dobálozni ami senkire nem tartozik csak a szűk körre. Én továbbra is csípem a Nardot, de én ilyen megmondós emberke vagyok, sajnálom...

cyd 2012.01.19. 10:54:28

@mütyür: Aljas rágalom, sosenem szoktam olyat. Talán ünnepnapokon néha.

2012.01.19. 10:55:15

@Ibrahim a tevehajcsár: rajtam ne múljon ! ha a másik három aláíró is odafirkantja a nevét akkor simán.
azért majd a börtönbe hozz nekem kis bablevest, vazelint ilyesmit :)DD

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 10:56:37

@Dr. Jula Watson: igen nekem a lábtechnikám nem annyira jó, ezért használom a kezemet :D. De ha már dobálózni akarsz, akkor a szexit vágd hozzám :D attól tuti elterülök :D és majd ő leharcol helyetted is :D

Αphelion 2012.01.19. 10:57:15

@Kytia: ""Szerinte lázadni kell minden ellen … Alapvetően olyan, akinek meg kell mondani, mit csináljon."

Na most akkor ezt hogy is?"

Elvarja h a szajaba adjak a kajat meg meghozzak helyette a donteseket, aztan meg lazadozik h milyen szar kajaval szurjak ki folyton a szemet meg milyen nehez dolgokat csinaltatnak vele. Tipikus magatehetetlen hisztigep szemelyiseg...

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 10:57:32

@mütyür: Latod ezt en sem ertem. Az tundi-bundi lesz, aki bunkonak adja elo magat? :S Bar a forditott eset rosszabb.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 10:58:33

@Kulics: Ha a másik aláíró is odafirkantja, akkor nem kell börtönbe menned! Akkor kell, ha te firkantod oda az ő nevüket is. De ne aggódj, majd nem mondom meg hova tettem a pénzt, aztán felezünk, ha kijössz.
:)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:00:07

@( o_o ): ő az enyém, nem adom! :) Ezügyben működik az érdekérvényesítésem :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:00:33

@Frigyesur: Ez mondjuk igaz. Állítólag Deák Ferenc is mondott valami olyasmit annak idején, hogy az ember 20 évesen legyen forradalmár, 40 évesen gazdag, 60 évesen pedig bölcs...

indapass90210 2012.01.19. 11:00:53

@Чапаев: a szigetszex az nem olyan, hogy mindig mással kell csinálni és lehetőleg úgy, hogy nem kérdezzük meg előtte a nevét?

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:01:35

@Dövan: Ja, csak azt kell megkérdezni, hogy vett-e gumit!
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 11:01:58

@Caddy:

Egy csipet szar is el tudja baszni a legjobb ételt, illessze az allegóriát a szituációhoz. Igen, én kerülöm azokat, akiket nem kedvelek. Problem?

@Frigyesur:

Jó, neki lehet az szörnyű lenne, meg sokmindenki másnak is, de tudod jól, hogy én nagyon jól kijöttem vele. Intelligens ember, csak épp bunkó is tud lenni azokkal akiket nem kedvel, ebből a szempontból nézve, sokban hasonlítok hozzá.

@( o_o ):

Nem haragudtam meg, csak eltévesztetted a címzést. Nem nekem kellett volna szegezned ezt a kérdést :) Én csak reflektáltam Caddyre. :)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 11:03:03

@Dr. Jula Watson: te mindig felcseréled a szerepeket. Te ülsz a hintában ergo téged kell lepofozni! Én érvényesítem az érdekeimet, nekem nem kell a hintád, csak a szexi. Titkon végig a szexire mentem csak ilyen gaz stratégiával veszem el tőled. Másképp nem menne, szóval vágd hozzám különben kapsz még egy pofont :D, vagy rád uszítom a bölcseket akik lyukat beszélnek a hasadba :D

dr. gernika 2012.01.19. 11:04:07

@Father Justice: A gyerekek szoktak verekedni. Én is megtettem (ma már nem, minden híresztelés ellenére), főleg fiúkkal.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:04:20

@Чапаев: Látszik rajtad, hogy rutinos partizán vagy tovariscs! Megtanultál a sorok közt olvasni!
:)

Чапаев 2012.01.19. 11:04:40

"Nem azt akarom, hogy hermetikusan elszigeteljem magam tőle."

Nagy kár, pedig ahhoz kellene gumi, sok-sok gumi, tömítésnek, és így legalább a gumikérdést tisztáztuk volna.

"Ha ő is akarja, maradhatunk barátok és segítek neki, amiben tudok… de közös jövőnk nem lehet. Nem szeretném irányítani, nevelni, és nem is hiszem, hogy ez az én feladatom lenne. Sajnálom őt, de nem hiszem, hogy addig találna hosszútávra olyan lányt, akinek ez tetszene."

Továris poszternyica, exekkel merő sajnálatból barátkozni duplán megalázó! Ha tényleg ennyire gáz az ember, hát tegyél hét golyót abba a kikúrt Nagantba, pörgesd meg a dobod, oszt nyomd a kezébe, hogy most legyen orosz rulett, és ő kezd! Egy igazi anarchista értékelni fogja a gesztust! ;)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:05:36

@Ibrahim a tevehajcsár: nézne is a kérdezőre nagy kerek szemekkel, hogy az meg mi.

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:06:07

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nem is mondtam, hogy neked szornyu lenne. Teged az altalad emlitett szemelyek egyikevel kene osszezarni, hehehehehe ;)

Amugy meg eloadod itt magad, otthon meg el vagy nyomva. Leri rolad a kompenzacio.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 11:07:19

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: akkor örülök :), de azért ez nekem is fájt pedig nem nekem címezted és nem is tudom mennyi az igazság alapja :)

mütyür 2012.01.19. 11:07:34

@gernika: én beleköptem a kajájukba meg haraptam:D

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:07:40

@gernika: Aha, nyilvanvalo. Nem is tudom ki kerult olyan verekedesbe, amibol korhazi eset lett! Az orsre is bevittek?

cyd 2012.01.19. 11:07:55

@mütyür: Mosmé' vagy ilyen? Tehetek én róla, hogy minden nap ünnepnap? Ma például a Sárák ünnepelhetnek.

dr. gernika 2012.01.19. 11:08:20

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: ...ezért is Tatjána a gonoszság mértékegysége, és nem Nard. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:08:23

@Чапаев: hééé lassabban goszpogyin! Nem kell mingyá lövöldözéssel kezdeni, még akkor sem, ha partizán családból származol! A többiben viszont igazad van. A kártya szerint levetett exekkel barátkozni nem jó ómen. Ha nincs barátja, akkor keressen magának, vagy gondolkodjon el, hogy miért nincs, ha van akkor minek neki egy olyan, aki már egyébként sem jött be igazán.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:08:29

@( o_o ): azt mondod fordítva ülök a hintán? ööö akarom mondani a lovon? :) Sajnálom, ez puszta provokáció, annak nem dőlök be, így a szexit nem kapod meg :) A lukat meg... nem a hasamba, és nem a kövér (hanem a nálam maradt szexi) elintézi :D

Чапаев 2012.01.19. 11:08:45

@Ibrahim a tevehajcsár: Nem kenyerem a dicsekvés, így hozta az élet. Rutinos kurtizánokkal csakis rutinos partizánok képesek eredményesen felvenni a harcot, c' est la zsizny! ;)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 11:09:17

@Frigyesur:

Az tényleg borzasztó lenne, de mivel állati jól tudom kerülni azokat akiket rühellek, ezért ennek a valószínűsége igencsak csekély. :) Amúgy igen, nagyon el vagyok nyomva. Mint Kitty! :) Ezért wowozunk mindketten! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:09:35

@gernika: Ne már! Az egyik kedvenc női nevem a Tánya! Volt is egy ilyen évfolyamtársnőm (igaz német volt).
:)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:09:39

@gernika: @mütyür: Erthetetlen hogy miert en voltam megis az ovodaban allandoan buntetesben. :S

dr. gernika 2012.01.19. 11:10:50

@mütyür: Juj, ilyen genyaságra viszont nem lettem volna képes, valahogy mindig nyíltan rendeztem a konfliktusokat. Nem véletlenül én voltam az iskola feketebáránya. :)
@Frigyesur: Mint a büdösszart. :) Nézd, ha 14 éves vagy, és órákon át képtelen vagy emberi nyelven lezárni egy konfliktust, mert mikor felállsz, akkor akkora pofont kapsz, hogy padlót fogsz, mennek utánad, és az anyádat szidják, egy ponton túl szerintem te is VISSZAütsz. Hogy én voltam az erősebb? Hát bocs. :)

Чапаев 2012.01.19. 11:11:14

@Ibrahim a tevehajcsár: Igazad van, a golyó drága, na de ha előtte kifizeti, akkor nem éri kár népi vagyont! xD

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 11:12:57

@Dr. Jula Watson: a szexin ülsz fordítva, de emiatt nem aggódom. Majd ő is nekem öööö akarom mondani a szomszéd ajtajának támasztja a bringáját és akkor egy üveg vodka mellett megvitatom vele a világnézeteit.Remélem tettlegességig fajulnak majd a dolgok :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:13:10

@Чапаев: Да, конечно я знаю, что в жизни всякое бывает, ну всё таки. Не надо утрировать!

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:13:17

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Sajnalom, hogy nem tudok emelni ennek valoszinusegen. Ma sarokba szoritott a tehén, az univerzumnak helyre kell billenie valahogy.

Meg azert, mert nyomik vagytok. :D

Αphelion 2012.01.19. 11:13:18

@HankyMoody: "Nem ott basztad el kedves poszterina, hogy hagytad, hogy megszokja...

Hanem ott, hogy összejöttél egy ilyen gyerekes, semmirekellő, megbízhatatlan alkoholista balfasszal."

Hehe, pontosan. +1! :D

Чапаев 2012.01.19. 11:15:03

@Dövan: Jobb esetben az, rosszabb esetben Robinson Pénteken! xD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 11:15:12

@Frigyesur:

Én nem voltam büntiben oviban, mert nagyon cuki voltam. Ráadásul az óvónénik kedvence :)

@gernika:

Engem nem vittek be soha ilyenért vagy egyáltalán nem is derült ki az ilyesmi, az elszenvedő alany tudta, hogy ha beköp, még szarabbul jár. :) Nem feltétlenül verés miatt. :)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:15:23

@gernika: Nem az a lenyeg, hogy en mit tennek, hanem hogy szerintem te vagy itt az egyetlen, aki ilyen ugybe keveredett, aztan megis tiltakozol, amikor Nardon sajnalkozunk. Hipokrita vagy!

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:16:42

@( o_o ): Nem aggódom, annyira leharcolom, hogy utána a világNÉZETE maximum a szemhélyára belülről rajzolt képek. ;)

mütyür 2012.01.19. 11:17:05

@cyd: nem mondtam, hogy van ezzel bármi problémám:)

@Frigyesur: anyámat megkérték, hogy szoktasson le a harapdálásról:)

@gernika: mivel én voltam a legminibb, elveréssel nem mentem volna sokra:) nem sunyiban köptem bele a kajájukba, ott ültek a tányérnál:) és inkább elintéztem így, mint mentem volna árulkodni:)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:17:27

@gernika: Na megis ugy mit ertesz rajta, hm? :P

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nalunk az ovonenik genyak voltak. Lenyultak a nyuszim is. Ez nem cukisag kerdese, en sokkal cukibb voltam es vagyok. :P

dr. gernika 2012.01.19. 11:18:23

@Frigyesur: Téged meg kiraboltak. Biztos te tehetsz róla, én bezzeg sosem keveredem rablásba. :)

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Természetesen nem azért nem vittek be, mert nem csináltál ennél sokkal durvábbakat. :)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:18:41

@mütyür: én meg mint a törpediktátor: a leghangosabb és a legverekedősebb. Na meg a leggyorsabb is :D

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:19:32

@mütyür: Ram semmilyen balhet nem tudtak volna raverni, ezert sunyin inteztek. Ennyit az ovodai igazsagszolgaltatasrol.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 11:19:57

@Ibrahim a tevehajcsár: "Igen, tudom, hogy az életben bármi megtörténhet, jó, mindegy. Nem kell eltúlozni!"

Csak h mindenki értse! ;)

dr. gernika 2012.01.19. 11:20:25

@mütyür: :DDD Nahát árulkodni azt én se, soha. Akkor se, ha már engem terrorizáltak a halálba.
@Frigyesur: Egy übercuki gyereket nem büntiznek ok nélkül, és nem nyúlják le a nyuszikáját, hogy láthassák, milyen cukin tud sírni. Logikai bukfencbe keveredtél.

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:20:56

@gernika: Te is tudod, hogy a ketto nem ugyanaz. Az en esetemben te a rablo lennel.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:21:05

@Picicsibe a szexistennő: Bakker én Csapajev elvtársnak írtam ő meg érti (a többieknek ott a gugli).
:)

Kytia 2012.01.19. 11:22:28

@Frigyesur: Az a szintezés, amikor F kategóriás nőként véletlenül kifogsz egy B kategóriás pasit és onnantól nem vagy hajlandó annál rosszabbal beérni, mert ha egy jött, jöhet több is. Mindehhez szükséges, hogy ne legyél tisztában a valós paramétereiddel, ne legyen otthon tükröd, valamint, hogy a külső kivételével semmi más ne számítson a párválasztásnál se neked, se a fiúknak.:))) Szerintem hülyeség, de nem én találtam ki.:)

Amúgy azt tudtátok, hogy az ember állítólag ötször szebbnek látja magát, mint amilyen valójában? Most hallottam.

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:22:38

@gernika: Sajnalom, hogy nekem kell veled kozolnom, de a vilag nem igazsagos gernika! Pikkeltek ram es ennyi.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:23:03

@Picicsibe a szexistennő: Ja, és a "ну всё таки" nem azt jelenti, hogy jó mindegy, hanem azt, hogy "de mégiscsak". Ne (csak) a guglit használd, hanem a kis szöszi fejedet is (vagyis azt ami benne van).
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 11:23:37

@Ibrahim a tevehajcsár: :DDD
Magamból indulok ki! Kíváncsi lettem rögtön, me' nem értettem. Gondoltam más is, és ha már kikerestem, bemásoltam! Hihihi.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 11:24:28

@Frigyesur:

Biztos mert annyira cuki voltál, hogy az már irritálta őket. Hogy nekik soha nem lesz ilyen cuki gyerekük, meg ők sem lehettek ennyire cukik! Irigyek az emberek! :D

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:24:31

@Kytia: Ja, ize, ertettem elsore, csak idaig rosszul tudtam ezek szerint. Akkor meg plane hulyeseg.

Es kitol hallottad? Mert ha neked volt finom celzas, akkor nem szamit! :))

mütyür 2012.01.19. 11:24:46

@Dr. Jula Watson: :D
@Frigyesur: ajj... de emelt fővel és dacosan viselted az igazságtalanságokat, ugye?:)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:24:47

@Kytia: Én meg azt olvastam, hogy azért nem tetszünk magunknak a fotókon, mert az nem a tükörben megszokott képet adja vissza, hanem ugye értelemszerűen minden a másik oldalon van.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:25:09

@Picicsibe a szexistennő: Meg is kérdezhettél volna, és akkor leferdítem, hogy mit is akartam írni. Tudod én olyan helyen jártam a beduiniskolába, ahol ezt a nyelvet is tanították (nem volt kötelező).
:)

dr. gernika 2012.01.19. 11:25:26

@Frigyesur: Nincs metaforaérzéked, én nyilvánvalóan az a sértett lennék, aki aránytalan mértékben védte meg magát a rablótámadás közben.

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:25:57

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: :DDDD Koszonom, most megvilagosodtam, ez egy teljesen hiheto es abszolut logikus magyarazat. Nem is tudom, hogy nem jutott eszembe idaig. :DD

dr. gernika 2012.01.19. 11:27:08

@Frigyesur: Rám is, csak nem oviban, hanem ált.suliban.

cyd 2012.01.19. 11:27:20

@Kytia: Ennyire ronda lennék? Asztakurva!

Caddy 2012.01.19. 11:27:41

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Dehogy van probléma! Minden a legnagyobb rendben. Helyretettük.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:28:02

@Ibrahim a tevehajcsár: A tanították, a tanultad, és a tudod-ból nem mindenki érte el mindhárom fokozatot már anno sem :D

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 11:28:18

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: "Ráadásul az óvónénik kedvence :) "
Na ezért pártolom, hogy legyenek óvóbácsik is, azokat nem hatná meg a zöld szemed amit a lila pulcsi kiemel. :)))

dr. gernika 2012.01.19. 11:29:22

@Kytia: 5x szebbnek látom magam, mint ahogy a képek sikerülnek rólam, ez száraz tény. Tegnap egy kazal kép készült rólam, de egyik sem az én gépemmel és nem tudtam cenzúrázni, megölt az ideg.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:29:32

@Dr. Jula Watson: Hát tudod most Csapajev elvtárs megmondhatná, hogy a régi orosz közmondás szerint: "ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!"
Vájtfülűeknek: "НА ЗЕРКАЛО НЕЧА ПЕНЯТЬ,
КОЛИ РОЖА КРИВА"
Ю(

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:29:46

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ugy futott elolem, hogy ez teljesen hiheto :)))

@mütyür: Hat sosem sikerult megtorni, hogy beismerjem nemletezo bunossegem! :D

mütyür 2012.01.19. 11:29:56

@Kytia: 5x szebbnek??? LOL, holnaptól csak zacsival a fejemen lépek ki utcára:S

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:30:20

@Dr. Jula Watson: A beduiniskolában nem csak tanították, hanem meg is tanították.
:)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:32:10

@cyd: @mütyür: Ne feledjetek, nincs ronda no, csak keves pia! :)

Kytia 2012.01.19. 11:32:51

@Frigyesur: Baráti társaságban mondta valaki, de nem tudom már, mi volt a téma, amihez kapcsolódott.:)

@Dr. Jula Watson: Igen, ilyet én is hallottam, meg olyat is, hogy azért jövünk zavarba, ha filmen látjuk magunkat, mert egy csomó olyan oldalról látjuk az arcunkat, ahonnan amúgy csak mások látnák.:)

@cyd: Jaja, én is besokkolódtam, amikor hallottam.:DD

@gernika: Hát igen, ez is ismerős.:))

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 11:32:59

@gernika: :D. ismerős :D. ilyenkor kell kölcsönkérni a gépet, hogy "hadd nézzem meg őket és upsz ez nem a továbblapozós gomb, jaj bocsi most is mellényúltam". :D
@mütyür: ne csak a fejedre :P

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 11:33:37

@Ibrahim a tevehajcsár: Á, könnyű volt. Nem is gugliztam. Az ájfónra le van töltve egy fordító program. Kb minden nyelv van rajta. Kimásoltam, betettem, lefordította, kimásoltam, betettem. Ennyi. :))

Sokszor teszek fel kérdést itt emberkéknek, és sokszor nem kapok választ. Ha van eszközöm, inkább nem kérdezek. ;))

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:33:38

@Ibrahim a tevehajcsár: hát ha ezek a beduinok ilyen aljasságra képesek szegény tanulókkal, bele sem merek gondolni, mi mindent tettek még :)

Kytia 2012.01.19. 11:34:28

@mütyür: Jaja, én is azt hittem, a saját verzióm már nem osztható. Pláne nem 5-tel!!!:))

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:35:02

@gernika: Én fordítva szoktam járni: ha meglátom magam képen vagy meghallom a hangom egy felvételen, mindig kiakadok, hogy bazmeg kinek van ilyen elb..tt hangja?
:)

Kham 2012.01.19. 11:35:45

hehehe, a gyümölcslé-bor kapcsolás igen ötletes, viszont ezen a könyvespolc mögé rejtett házipálinkán besírtam, annyira LudasMatyis sablon:)

Szerintem csak olyan nőfelszedős szobaanarchista a srác, egy igazi anarchista egész másképp él. Ma reggel például nem fésülködtem meg, mert megvetem a társadalmi konvekcióka, no meg valahogy kifelejtette a robotpilóta a programból. Azután direkt a zebra csíkjai mellett jöttem, mert nem engedem hogy közlekedési szabályok kötözzék a mindennapjaimat, meg sokan jöttek a szembeirányban is. Az aluljáróban elosztogattam a cigerattavagyonomat a hajléktalanoknak, mert megvetem a magántulajdonba vetett hitet, illetve egynek adtam egyet. A portás azt mondta "Jó reggelt!", de tudom hogy a napszakokban csak sablonok közé szorítják a szabad életet, ezért azt válaszoltam "Jó napot!". A káosz még nem ért véget: kifogyott a cola az automatából, de egy anarchista nem függ semmitől, tétovázás nélkül rácsaptam a Sprite feliratú gombra, pedig nem is szeretem, de érzem, hogy ezzel is csapást vittem be egy világirányításra törekvő multinak. Lehet, hogy ebédre megvadulok és lekvárt kenek a kabátoshúsra vagy ErősPistát keverek a tejbegrízhez. Ez még egyáltalán nem minden, az anarchia sosem alszik, lehet estére kiutazok Biatorbágyra felrobbantani a vasúti hidat az expressz alatt és a túlélőkkel megnézetem a Zeitgeist-et:)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:36:20

@Ibrahim a tevehajcsár: tükröm-tükröm, mondd meg nékem...

@Kytia: a filmbe még az is belejátszik, hogy a saját hangunkat is másképp halljuk belülről, na meg hát mozgás közben látjuk magunkat viszont, amit tükörben szintén ritkán :) Én még egy diktafonra sem tudok rábeszélni, mert rögtön összeakad a nyelvem. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:37:17

@Picicsibe a szexistennő: Ja, hát úgy könnyű, ha te is az ájfónos nemzedék vagy!
:)
@Dr. Jula Watson: Igazából elmondhatnám, de én tudok disztingválni, ezért most kivételesen megkíméllek téged ezektől a részletektől (nevezetesen attól, hogy még mire képesek a beduinok).
:)

Szöszi 28 2012.01.19. 11:37:20

@Kytia: Jessszus! Bűnronda vagyok ezek szerint, kösz, hogy tönkre tetted a napomat ezzel a hírrel!
:D

Hurri Kán 2012.01.19. 11:37:55

Nem értem a posztert... hát a bor valóban gyümölcslé, nem? Feltéve, hogy nem kanás. Lehet, ez volt a baj. :D

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:39:36

@gernika: Jo, de esetedben ertheto. Csomo okot tudnek ra :)))

@Kytia: Akkor ugy sejtem valosag alapja erosen megkerdojelezheto, minden rendben sracok, lehet 7x olyan randak vagyunk :D

mütyür 2012.01.19. 11:40:33

@Kytia: ez engem most komolyan elkeserített:S

@Dr. Jula Watson: na egyszer hallottam vissza, milyen cincogi hangom van, azóta már nem csak kép-, hangfelvétel sem készülhet rólam:)

cyd 2012.01.19. 11:40:51

@Frigyesur: Felcsaptál csp madamnak?
Egyébként cseppet fals kritika attól, aki fekete siskaban bóklászik.

@Kytia: btw nem kérdezted, hogy a szépséget, vagy énképet hogyan kell osztani akár öttel, akár bármennyivel?

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:41:10

@Kham: Na ne, te bementél dolgozni?? Szobaanarchista!! :D

@Ibrahim a tevehajcsár: Jaj, hát így, információk hiányában hogyan készüljek fel egy esetleges beduininvázióra? Elvégre 2012-ben bármi megtörténhet. :) És te nem segítesz nekem. :(

@gyvy: kanás? :)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 11:41:12

@Kham: de ha nyugovóra térsz akkor se az ágyba és ne a barátnődet szorongasd közben :)

Hurri Kán 2012.01.19. 11:42:23

@Dr. Jula Watson:
:P +n.
Korán van még, na. :D

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:42:37

Most hirtelen mindenki milyen rossz véleménnyel lett magáról :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:43:13

@Dr. Jula Watson: A beduininvázió elmarad, ezt már megbeszéltük, mert lejár a maja naptár és 2012-ben vége lesz a világnak. Ha pedig mégsem, akkor én leszek a legelső tevés beduin, aki megjelenik nálad és elrabol a férjedtől, felültet a tevére maga mellé és elvágtat veled a sivatagba.
:)

Hurri Kán 2012.01.19. 11:44:21

@Dr. Jula Watson:
Én nem. :D Ha már másokról nem lehet, legalább magamról csupa jót mondok. :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:45:31

@Dr. Jula Watson: Nálam ez nem újdonság. Rólam már régen is azt mondta egy srác a baráti körben, hogy akartok bármiről/bárkiről rosszat hallani? Kérdezzétek meg Ibrahimot: neki mindenről és mindenkiről rossz véleménye van! (ez egyébként tényleg megtörtént).
:)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:46:16

@Ibrahim a tevehajcsár: És te egymagadban nem érsz fel egy invázióval?
csak szólj időben, mikor indulsz, hogy ne felejtsek el addig férjhez menni :D

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:46:32

@Kham:
"könyvespolc mögé rejtett házipálinkán besírtam"

Lehet a csaj volt alkesz, aztan elole kellett eldugni, hogy maradjon a vendegeknek is.

Levonhatjuk a konkluziot, hogy tkp. egy csovesre hajazol perpillanat nem eppen tokeletes hajkoronaval, es hogy lejmolnod kell cigarettat, ha akarsz, megalkuvo modon bunos Spritet iszol, es annyira elvetemult vagy, hogy neked hajnali 9kor mar elkezdodott a nap. A szabalytalan kozlekedesrol mar nem is beszelek. :x

Na, ujabb alak, akinek inkabb kellett volna buntetesben lennie az ovodaban, mint nekem. Hanyan vagytok meg??

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 11:47:12

@Dr. Jula Watson: én nem. szerintem még így is elég szép maradtam :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:47:28

@Dr. Jula Watson: Jó, ez tényleg fontos, mert ha nem kell senkitől elrabolnom, akkor nem olyan izgi a dolog!
:)

ST83 2012.01.19. 11:48:43

Korrekt a poszt!

Harcoltal a kapcsolatert, de belattad, hogy nem megy ez igy, leleptel. Maradj eros, es ne engedd vissza!

Kham 2012.01.19. 11:49:25

@Dr. Jula Watson: Igen bejöttem dolgozni, mert annyira anarchista vagyok, hogy még a munkakerülő anarchisták ellen is lázadok.
@( o_o ): Nem gondoltad komolyan hogy ágyban alszom, ugye? Láncokkal hozzáfeszítem magam a falhoz, a párnám egy klasszik falrafestett anarchia A betű és egy SexPistols poszter a takaróm.

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:49:45

@cyd: Igy akarjon az ember teged vigasztalni. Termeszetesen felelesleges beszolni, jomagamat se tartom szepnek. Nem vagyok egy Nard :D

@( o_o ): Sose szorongatja. Non-komformista modon nem alvomacija van, hanem egy dinoszauruszt szorongat. Egy igazi 21. szazadi rebellis!

Kytia 2012.01.19. 11:50:07

@Dr. Jula Watson: Na ja, az meg a másik. Amikor rájön az ember egy videó után, hogy idióta.:)) Én egyszer énekeltem kazettára, hogy meghallgassam, milyen. Ne tegyétek.:DDD

@Kata1987: Végül kiderül, hogy mindenki bűnronda.:DD

@Frigyesur: :DDD

@mütyür: Ezért nem az számít, te mit gondolsz magadról, hanem, hogy mások mit gondolnak rólad.:DDD

@cyd: Nemtóm. De bárhogy nézzük, elkeserítő, ha tényleg úgy van.:)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 11:50:28

@mütyür: meg nem is a saját munkahelyére :D

mütyür 2012.01.19. 11:51:58

@Kytia: najó, de ha olyat kérdezek, aki szeret, az megint fals, aki meg utál, attól nem merem megkérdezni:)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 11:52:59

@Kham:
"Igen bejöttem dolgozni, mert annyira anarchista vagyok, hogy még a munkakerülő anarchisták ellen is lázadok."

Forditas: otthon kikapcsoltak a futest, mert lazado modon nem fizeted a szamlakat.

"Nem gondoltad komolyan hogy ágyban alszom, ugye? Láncokkal hozzáfeszítem magam a falhoz, a párnám egy klasszik falrafestett anarchia A betű és egy SexPistols poszter a takaróm."

Forditas: cuki kis bokalancok fityegnek rajtad, es cuki kis csillamponis takarod van.

Caddy 2012.01.19. 11:53:43

@Dr. Jula Watson: nekem semmi bajom jelenleg. :D

@Kytia: nekem régi ötletem karaoki cd-t adni a barátaimnak karácsonyra, szerintem poén. :D Szerinted ne tegyem? :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:54:34

@Kham: A végén még bebizonyítod szegény poszternek, hogy nem is anarchista, csak infantilis a volt pasija!
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 11:54:36

@( o_o ):

Az óvóbácsik is csíptek volna, mert csomó érdekességről tudtam volna velük beszélni. Pl az óvónénikkel nem lehetett dumálni a Gigantopithecusról mert fingjuk sem volt róla hogy mi az. :) Egy óvóbácsi biztos értékelte volna. Az óvónéninek bőven elég volt, hogy naon cuki voltam. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 11:55:10

@mütyür: Neked jó lesz. A többiek meg vesznek Samsung Galaxyt.
:)

cyd 2012.01.19. 11:56:07

@Frigyesur: "Na, ujabb alak, akinek inkabb kellett volna buntetesben lennie az ovodaban, mint nekem. Hanyan vagytok meg??"
Fogd már fel, hogy ezzel a mások helyetti bűntetéssel akartak felkészíteni a II. Jézus szerepre, de még idejében rájöttek, hogy alkalmatlan vagy rá. Mivel azért igényed volt, hogy benne legyél egy epikus apa-fiú sztoriban ezért a második leghíresebbet választottad.
A pszichoanalízis ma ingyenes.

Чапаев 2012.01.19. 11:56:15

@Ibrahim a tevehajcsár: Tényleg nem, mert akkor nincs, aki fizetne azért, hogy vissza ne vidd már, az Ist... izé, Allahért sem! ;)

mütyür 2012.01.19. 11:56:22

@Ibrahim a tevehajcsár: komolyan kérdem, nemár te is itt elkezdj nekem cinikuskodni:P

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:56:33

@Ibrahim a tevehajcsár: :DD
Hogy kötekedjek: ha mindenkiről rossz a vélemény, és így magadról is, a magadról alkotott mégsem olyan rossz, hiszen minden viszonylagos. Lehet, hogy a saját kép az ami a legkevésbé rossz. :)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 11:56:48

@Kham: remélem ha már így akkor fejjel lefelé, mert azért valahogy a fizikának is mutass be 1et légyszíves :)
@Frigyesur: :D.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 11:57:29

@Frigyesur:

De ilyen kis pihepuha bolyhos! :) Ó bár nekem lenne ilyenem! :)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:58:35

@( o_o ): Oly széép az ééélet, én még szebb vagyok, szebb vagyok...sálálálá

@Kham: Az a cikis világ, amikor az számít "anarchistának" vagy extrémnek, aki nem lázad :DD

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 11:59:58

@Ibrahim a tevehajcsár: Az izgalom meg kell, anélkül semmit sem ér az egész :)

@Чапаев: :DD

ST83 2012.01.19. 12:00:42

@Dr. Jula Watson: En masokat is masnak latok eloben, mint kepen.

Kytia 2012.01.19. 12:00:48

@mütyür: Akkor inkább ne gondolkozz azon, hogy nézel ki, tetszel, akinek tetszel, oszt jónapot.:)

@Caddy: Én most karira azt kaptam 2 mikrofonnal. Szerinted szilveszterkor 8 órán át vernyogtunk vele?:DDD Kurvajó, mindenképp vegyél, max nem veszitek magnóra.:D

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 12:01:08

@Kytia: Gyerekkoromban mi sokat játszottunk a magnóval, mindenfélét rámondtunk. Mindnek az a vége: "Apu kapcsold ki, hallgassuk meg, mit mondtam!" :D

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 12:01:30

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Felirjuk. Kovetkezo szuletesnapodra megkapod. Ragyogo arcocskad latvanya minden penzt meger! :)

cyd 2012.01.19. 12:02:24

@Kytia: "Én egyszer énekeltem kazettára, hogy meghallgassam, milyen. Ne tegyétek."
Szerencsére a kazetta nálad van így nem fogjuk meghallgatni.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 12:02:35

-Ti mind egyéniségek vagytok!
-Én nem!

ez most így eszembe jutott.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 12:04:27

@Kytia:

A kazetta még mindig jobb mint amit én tettem :( Derékba tört a karrierem a showbusinessben :(

Чапаев 2012.01.19. 12:05:35

@Dr. Jula Watson: Attól függ, mert ha például a beduin törzsi hierarchiát esténkénti vérgőzös sakkjátszmákban kalibrálják újra, jobb ha jut vér az agyába is! ;)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 12:05:35

@ST83: Nem csak ps-elt fotókat kell nézni :D

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 12:06:44

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Arrol igazabol a kazettanal is jobb lenne egy videofelvetel. Azt is beleveve, amikor kifutyultek es megdobaltak.

www.youtube.com/watch?v=2nXGPZaTKik&ob=av3e

Csapasd ra! :))))

Чапаев 2012.01.19. 12:07:32

@Kytia: Két mikrofonba, egyszerre, hmmm... Igazi őstehetség, na... ;)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 12:07:50

@cyd: Hat jobb is ha ingyenes, ekkora dilettantizmus eseten :x

_Ω_ 2012.01.19. 12:08:57

Kedves Posztoló!

Gratulálok a poszthoz, jól összerakott, tanulságos!
Igazából a reggeli kommentekben minden elhangzott már ami fontos, te is jól látod a helyzetet. A barátságos részt rossz ötletnek tartom, nem lesz nagy élmény nézni az önpusztítását. Ha eddig nem változott meg, már nem fog, te is tudod.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 12:09:29

@Чапаев: Az ilyen sakkjátszmáknál viszont megemelkedhet a tesztoszteron szint, és az jót tehet az izgalomnak is ;) Szóval beosztjuk ezt

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 12:12:30

@Frigyesur:

Ideje megbüntetni a kollégákat, valóban.

mütyür 2012.01.19. 12:12:44

@Picicsibe a szexistennő: hát én néha azért kicsapdosnám az ablakon:)

Чапаев 2012.01.19. 12:13:54

@Dr. Jula Watson: Na, pont ennek kompenzálására szoktak a sakkpartik után a beduinok levezetésképp felolvasni a tábortűz mellett Heidegger és Nietzsche műveiből! xD

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 12:17:10

@Dr. Jula Watson: Na jó akkor elárulom, hogy a rólad alkotott kép sem olyan rossz, mintha mégegyszer olyan rossz lenne, mert akinek ekkora karimájú kalapja van, annak már esernyő sem kell, tehát mindenképpen praktikus egyéniség.
:)

mütyür 2012.01.19. 12:20:09

@Frigyesur: láttad amúgy, hogy körbe van plakátolva veled a város?

ST83 2012.01.19. 12:20:41

@Dr. Jula Watson: Komolyan. Ha belenzek a tukorbe akkor sirok, ha kepen latom magam zokogok. Mindig nyugtat a tudat, hogy csak sirnom szabad, mert a tobbiek is jobban neznek ki eloben, mint kepen. Ne vedd el tolem a remenyt, kerlek!
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 12:23:35

@Frigyesur:

Kérhetsz persze :) Csak nem kapsz! :) Amúgy Cannibal Corpse dalokat szoktunk előadni duettben. A Hammer smashed face a legjobb. Meg az I will kill you. :)

dr. gernika 2012.01.19. 12:24:53

@( o_o ): Azt a gépet nem adták volna a kezembe. :D
@Ibrahim a tevehajcsár: A fényképen is? :)
@Frigyesur: Én is a te esetedre. :D

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 12:25:35

@Чапаев: Kedves Elvtárs, örülök, hogy ilyen hasznos besúgó lett Önből, ha már mástól nem legalább ilyen forrásból megtudhatok némi információt a beduinok életéről, szokásairól :)

Caddy 2012.01.19. 12:27:30

@Kytia: szerinted a táncszőnyeg mellett pont elfér? :D
Nyomjál linket, milyet érdemes. :D

Чапаев 2012.01.19. 12:28:58

@Dr. Jula Watson: Ó, semmiféle spionkodás nincs a dologban, haladni kell a korral! A beduin folklór hamarosan le fogja váltani a dakota bölcsességeket a közbeszédben, meglásd! ;)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 12:29:33

@Ibrahim a tevehajcsár: :DD És ha tudnád, mi mindenre jó még egy ilyen kalap! :)
Na de azt az ominózus képet egy profi alkotta :D

@ST83: és miben akarsz reménykedni? :)

Hurri Kán 2012.01.19. 12:33:33

@Чапаев:
Csodálatos jövőkép. A fontosabb sajtótájékoztatók ezután homokkal felszórt teremben, földön ülve, tevét sütögetve fognak lezajlani? :D

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 12:34:00

@Чапаев: Jó, hogy szólsz, mert valamire való anarchistaként ellenkeznem kell azzal, ami közkézen, akarom mondani közszájon forog :)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 12:35:08

@Чапаев: @gyvy: Na de nemrég mondták nekem, nem lesz beduin invázió. Össze akartok zavarni! :DD

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.01.19. 12:37:59

Már megint egy liba, aki olyasmiért fikázza az exét, amit az elejétől is pontosan látni lehetett.

Az,hogy eddig vele voltál a személyisége ellenére, az elsősorban nem őt, hanem Téged minősít.
Az meg,hogy még ezért kritizálod is és kioktatod széles plénum előtt, ettől meg még gerinctelen gyökér is vagy.

Ha nem tetszik, mi a fenéért voltál vele?
Ha tetszik, akkor most miért ekézed?
Ha akkor tetszett, most meg már nem (mert változtál/változott/változtatok), miért nem tudsz normálisan, tartással kilépni a kapcsolatból, és új életet kezdeni sárdobálás nélkül, konzekvenciák levonásával?

Nem engem (Vagy itt bárki mást) kell meggyőznöd arról,hogy egy öntörvényű hülyegyerekre nincs értelme időt pazarolni.
Itt Te vagy az, aki ezt bekarmázta, tök felesleges előadnod a mártír exet, aki hát tűrt, de a szemét pasi csak azt adta, amit már az elejétől tudni lehetett.

dr. gernika 2012.01.19. 12:38:40

@cyd: "Egyébként cseppet fals kritika attól, aki fekete siskaban bóklászik."
:DD

mütyür 2012.01.19. 12:38:52

@Frigyesur: nem tudom, azt írják "Frici fest" :)

Чапаев 2012.01.19. 12:38:59

@gyvy: Hát, nézd, legalább a haza bölcsei így ne fognak tudni két szék közt a földre! xD
Mondjuk az ülés végén felkászálódva el lehet majd polemizálni azon, ki lett homokosabb a másiknál! ;)

kiraaaaa 2012.01.19. 12:40:14

@Caddy: igen, én szeretném, ha lenne a szőnyeg mellett:)

Hurri Kán 2012.01.19. 12:40:15

@Dr. Jula Watson:
Az, hogy bizonyos szokásokat átveszünk, nem jelent inváziót. :D

mütyür 2012.01.19. 12:40:15

@Alfonzina: ejj de kemény vagy, hisz szegény posztert becsapták, azt hitte végig, a pasija csak "szerepet játszik" :D

Чапаев 2012.01.19. 12:40:45

@Dr. Jula Watson: De-de, lesz, csak a majákat már képtelenség volt időben értesíteni róla, túl gyorsan haltak ki! ;)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 12:41:02

@gernika: Majd erre a nevetesre gondolok, amikor holnap reggel fejbeverlek :)))

@mütyür: www.fricifest.hu/
Es telleg. :OOO Banyek.
:DDD

Hurri Kán 2012.01.19. 12:41:59

@Чапаев:
Hát most már a homokosság mint olyan kezd PC lenni, tehát ezért sem érheti szó a homok elejét. :D

mütyür 2012.01.19. 12:43:01

@Frigyesur: nagyon kis tehetséges vagy, mit ne mondjak:D

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 12:45:06

@Чапаев: mert nem hallgattak a beduinokra :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 12:54:10

@mütyür: Az apple egy szar. Illetve nem szar, de én nem szeretem. Az iPhonet viszont igen. Bármit rá kell telepíteni, vagy laptopra át kell másolni... Azt a férjem csinálja. Uncsi és bosszantó dolgokkal nem foglalkozom! ;))

mütyür 2012.01.19. 13:00:19

@Picicsibe a szexistennő: na erről beszélek, pont azok miatt vágnám ki a fenébe néha:) de a Mac perfekt, na azt még sosem akartam kidobni:))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 13:06:40

@mütyür: Azt nemtom, olyanom nincs. Ha lenne gondolom nem is lenne olyan bosszantó a le-feltöltés/telepítés/frissítés.

Vagy azzal is babrás?
(már ha arról beszélsz, amire gondolok, mert am kicsit se értek ezekhez! :D)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 13:07:47

@gernika: féltek hogy összetöröd vagy féltek hogy letörlöd a rólad készült képeket? ;-)

ST83 2012.01.19. 13:10:53

@Dr. Jula Watson: Gyozkodom magam, hogy szep vagyok:)

mütyür 2012.01.19. 13:11:09

@Picicsibe a szexistennő: ugyanolyan macerás tud azzal is lenni:D

Caddy 2012.01.19. 13:12:03

@kiraaaaa: majd felírom a szülinapi listámra. :D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.01.19. 13:12:33

@mütyür: Ja, az más.

Szerintem én összejövök egy jetivel. Hátha Brad Pitt, csak jelmezt visel..:)

mütyür 2012.01.19. 13:13:44

@Alfonzina: nalátod! pofáraesés után várjuk a nyivákoló posztodat:)

Kham 2012.01.19. 13:15:40

@Frigyesur: Hát ha óvodai Krisztusként mások büntetését is magamra vettem volna, az alanyi jogon kiérdemelt sarokbaállításaim mellé, akkor talán most járnám ki a felsőcsoportot.

Értem ám, a kitéphetetlen birodalmi rendbe vetett hit megpróbálja interpretálni a felfoghatatlanul zabolátlan szabad életvitelt:) De a valóság egészen másképp fest: a frizura már tökéletes, mert a káoszhívő hajtincseket lenyomta az egyedi anarchista fülvédős sapka (amiről csakis az ellenségeim terjesztik, hogy nyomi manósapka). Cigarettát sosem lejmolok, elveszem, ami jár, ezzel is odazúzva a hamis marketingmonopolista gazdaságnak. Hajnali 9? Hah, annyira elvetemült vagyok, hogy ez az időpont már zuhanyfülkés párafreskó alkotás közben ért, mert köztudott: carpe diem, ragasszd meg a Napot! Nincs is cuki bokaláncom, csak ha lecsúszik a szegecses csuklóvédőm, csillámpónis takaró sincs, a Camden town-i piacon beszereztem egy MyLittlePunkPony-sat. Viszont eskü' a falon alszom, ez még Batman koromból maradt szokás, a fűtésért nem fizetek, mert egy barlangban lakom denevérek között és ökoanarchista módon guánóval fűtünk szerves bomlás segítségével (szintén Batman korból fenmaradt életvitel).

Hurri Kán 2012.01.19. 13:19:18

@Alfonzina:
És mi lesz, ha kiderül, Brad is zugivó, ő is a könyvek mögött dugdossa a kisüstit? :D

Αphelion 2012.01.19. 13:20:04

@Dr. Jula Watson: "a posztíró nem emberként szereti a pasit, ami a barátság alapfeltétele, hanem hormonálisan vonzza"

Nem tudom, nalam a hormonalis vonzalomnak is alapfeltetele h emberkent szimpatikus legyen. (Most nyilvan nem arrol beszelek h meglatok egy kepet egy jo alaku norol es izgatonak talalom, hanem arrol h a "sunaznad-e" kerdesre pozitiv valaszt adok. Aki nem szimpi azt nem sunazom, en mar csak ilyen genya vagyok...) :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.01.19. 13:23:28

@gyvy: nálunk nem maradna meg, mert meginnám én.:) aztán lenne nagy meglepődés.:)

penelope garcia 2012.01.19. 13:24:26

Ezt jól látod, kedves posztoló.
A filkó lapát. Reménytelen eset, hagyni kell kihullani az evolúcióból.

mütyür 2012.01.19. 13:25:57

@gyvy: és még csak a könyveket sem olvasta soha:)

Hurri Kán 2012.01.19. 13:26:29

@Alfonzina:
Asse nem jó. MEr mi van, ha ezek után ő mondja, nem hajlandó együtt élni egy ilyen iszákos fehérnéppel? :D

Hurri Kán 2012.01.19. 13:28:01

@mütyür:
Részegen én is utálok olvasni. Másnap mindig fáj az orrom. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 13:31:41

@penelope garcia:

Mert a csajt nem kéne mi? Minél több modoros komformista mártírkanéni kell a világnak.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 13:32:56

@Aphelion: akkor téged a kecskék nem vonzanak hormonálisan? :D

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 13:42:28

@Aphelion: és a tyúkok? Libák? Muszáj,hogy ember legyen? :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 13:47:00

"De amint összejöttünk, és eltelt egy kis idő, egyre inkább úgy láttam, hogy ez nem egy felvett szerep nála, hanem… ő tényleg ilyen."

Először hallom, hogy ez a probléma...
Műmájerek, műlázadók előnyben! Hajrá!

@penelope garcia: A filkó? A csaj a reménytelen.

Hurri Kán 2012.01.19. 13:47:23

@Alfonzina:
Egy jeti is lehet válogatós. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 13:47:40

@gyvy: Nekem bejön. Sokkal változatosabb, mint józanul.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 13:48:39

@gyvy: Ja! "Mit eszünk ma asszony? Van jak, meg jak..."

soproni1 2012.01.19. 13:51:36

"egyenlőnek kell lenni munkáltatónak és munkavállalónak egyaránt".

Csak a nyereségben ?

Hurri Kán 2012.01.19. 13:52:07

@Nathan D'Xantine:
Az igaz. Viszont cseppet sem hatékony . :)

Hurri Kán 2012.01.19. 13:52:48

@Nathan D'Xantine:
Meg madármaradék. Meg kakaós csiga. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 13:55:05

@gyvy: Utóbbi csak a Cayenne-i francia jetik esetében...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.01.19. 13:58:02

No az van, ismerek nőket, akik igénylik az ilyen pasasokat (jelenlévők közül aki illik ide, görgessen tovább MOST!) Be lehet rakni a pasast a sarokba, elvan ott egész nap. Csajnak mindig igaza van, mindig az lesz, amit ő akar, max. addig hisztizik, míg tényleg. Éljenek az agresszív hisztikirálylányok. Ez mindkét félnek kényelmes, kivéve olyan helyzeteket, amikor igenis szükség lenne a pasas férfiúi kvalitásaira -megrendszabályozni a kötekedő beduint a szomszédban pl.- mert ott dől az egyenlet. Elkényelmesedett faszikánk ugyanis hozzászokva, hogy anyuci sárkányként mindenkit leüvöltött eddig, most is ezt várja, maga pedig szépen elhéderezik a szoknyája megett. Aztán csak pislog, hogy anyucit 30 mp alatt hatástalanította a beduin, örök időkre. De, mivel ezen esetek ritkák, párocskánk boldogan éli mindennapjait.

Aztán van, akinek nem illik ehhez az alkata. Frászt gyereket szülni egy olyan embernek, akiről detto gyerek módjára kell gondoskodni. Nomeg a fentebb is vázolt probléma miatt. Elvetemült világot élünk, ez van.
Viszont borzasztó sok ilyen kitolt kamaszkorú hímegyed leledzik a világban (ismerek 4. Xen túlit is-ahhoz külön gratula) szal nincs más, mint antennákat kihegyezni és szépen rostálni a népet, ha az ember lánya alkatra nem egy AKAROM-AKAROM hisztipiszti.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 13:58:57

"Az anarchista és a punk korszakot érdemes elhagyni úgy 20-25 évesen."

Hát peeeersze!
Megéri, mert így tudsz majd miért szemrehányást tenni magadnak 40 évesen...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 14:01:20

@neccharisnyás útonálló: Fúúúú!

(Csak én nem értem hogy ez hogy jön ide?)

Αphelion 2012.01.19. 14:06:10

@( o_o ): Tyukok nem annyira, libak se feltetlenul, tehenek abszolut felejtosek ... csibek meg cicak lehetnek erdekesek ;)

cyd 2012.01.19. 14:06:26

@Nathan D'Xantine:
1. Olvasd el a címet (ahogy ő is tette)
2. Ne olvasd el a posztot (ahogy ő is tette)
3. Írjál hosszú, okos reflektálást a címre (ahogy ő is tette)
nem olyan bonyolult és ha kicsit hamarabb jön még elsőzhetett is volna

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:07:38

@Dr. Jula Watson: "mert a posztíró nem emberként szereti a pasit" Naná, hogy nem! Hanem állatként!
:)

Αphelion 2012.01.19. 14:07:58

@( o_o ): Ja es a nyuszik! Talan azok leginkabb ;D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 14:09:09

@cyd: Így már értem. Köszi!
Megmentettél! Jövök neked egy itallal!

Kytia 2012.01.19. 14:11:54

@Dr. Jula Watson: Jaja, ez nálunk is ment. Meg apám gyártott mesekazettákat. Ő volt az összes férfiszereplő, az akkor kb 7 éves nővérem meg az összes női. Mi meg a tesómmal a fogyasztók.:D

@cyd: Dehogy van. Rég kidobtam a francba.:D

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Amikor énekeltél és felvették?

@Чапаев: Dehogy. Pontazért kettő, mert az előrelátó szüleim tudták, hogy egyedül senki nem fog merni énekelni.:D

@Caddy: naná, hogy elfér.:D Én többfélét is kaptam, mert nem beszéltek össze a felek. Van egy sima, amit tévéhez kötsz (meg a mikrofonhoz), berakod a DVD-t és a tv-n nyomja a szöveget. Ez kb 20 000 Ft + a DVD-k ára (egy alap dvd van a csomagban, de ha többfélét akarsz, érdemes kiegészíteni) és a Saturnban kapni. Aztán vannak azok, amiket a Wii-hez kell csatlakoztatni, ezek iszonyú jók. 2 mikrofon + egy DVD a programmal. Olyan a program, hogy énekgyakorlási leckék is vannak, a daloknál meg nemcsak a szöveg fut, hanem a hangmagasságokat is mutatja és ha nem találod el a hangot, akkor más színnel jelzi, és a végén megmutatja, hány %-át a hangoknak találtad el, hány ment félre és hányat hagytál ki. Nekem egy Robbie Williams összes van rajta, mint zene, de már rendelem internetről az ugyanilyeneket mindenféle válogatászenékkel. NAGYON JÓK VANNAK!
És a hab a tortán, ami szintén Wii-hez van a Wii BoogieStars, ahol énekelni ÉS táncolni is kell, komplett produkcióval feléépni és úgy van megcsinálva, mint az ilyen megasztárok, hogy három virtuális karakter zsűrizi a produkciódat.:DDD Mindhármat ajánlom, az első a legolcsóbb megoldás, a második meg a leghasznosabb szerintem, a harmadik meg a legviccesebb.:D Csak utóbbi kettőnél ha alapból nincs Wii, akkor buzidrága.
Na, mikor csapunk karaooke-bulit??? Érzem, hogy hamarosan be kell vetnem a fegyverarzenált.:DDD

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:12:20

@Aphelion: szóval nagyvadra nem mész? :)

@Ibrahim a tevehajcsár: ennyire állatias lenne a komformista író?:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:13:30

@Dr. Jula Watson: Aszt nem tom, de mongyuk én is jobban szeretem a tevéimet, mint a pasikat!
:)

Αphelion 2012.01.19. 14:14:05

@Dr. Jula Watson: Hat a vizilovak meg az elefantok inkabb kimeljenek ;)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.01.19. 14:15:21

@cyd: Jó, lehet kiutálni. :PPPP
Jelentem, elolvastam. De n+3000.nek már ugyan nem fogom leírni, hogy "blöe, poszter, hülye vagy, szakíts meg vele minden kapcsolatot, ez egy idióta, stb."
Egy idő után unalmas az ismétlés.
Hát írtam valami félig ONt.
Azé meg ne básztássatokmá, hogy mikor érek ide, hogy ideböföghessem az okoskodásom. Ha máskor van időm, mint a többségnek, hát máskor. Ha csevegésbe belezavar a dolog, tessék adminnal töröltetni. Nem halok bele.
Egyébként nem haraggal írom, szal ne úgy olvassátok.
Napuszika! :)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 14:15:25

@Ibrahim a tevehajcsár: csak a kérdés, hogy háziállatként vagy vadállatként... :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:16:37

@Nathan D'Xantine: Édát ne báncsuk! Az egy női név (nekem van ewgy ilyen keresztnevű nő ismerősöm).
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:18:43

@( o_o ): Hát azt nem tudhatom, de amikor Karácsony előtt a Wanda Plaza főbejáratánál egy kétpúpú tevét mutogatott a gazdája, legszívesebben megvettem volna tőle.
:)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 14:21:46

@Ibrahim a tevehajcsár: gondoltam, hogy te a két púpra buksz :)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:22:42

@Aphelion: és egy párductestű? vagy gazellatermetű?:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 14:22:43

@Ibrahim a tevehajcsár: Hol itt a bántás?
(Neked nem jön be a plüssanarcho életérzés?)

@neccharisnyás útonálló: Zsír.
Csak én azt hittem a poszthoz írod, ezért nem értettem. Főleg a beduinos részt, de ezt Ibra még megvilágíthatja...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 14:24:48

@Kytia:

Ilyen ocsmányság csak egyszer történt, azóta sem láttam a felvételt. De az eredeti az egy karaoke színpadon volt. Megdobáltak, a részegek és a befüvezettek is :(

Αphelion 2012.01.19. 14:25:39

@Dr. Jula Watson: Hmm, a parduc lehet szexi :) A gazella aranyos ... de vsz nem mukodne. ;)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:25:52

@Dr. Jula Watson: Nem a tevéket kell sajnálni, hanem engem, mert nem csak ők szegények, hanem én is! Egyébként is az csak egydarab teve volt, az is roppantul unta a felhajtást maga körül, ezért kérődzés közben időnként megvetően köpött egyet a körülötte tolongó ostoba bámészkodók irányába. Szóval tök jó fej volt.
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:26:56

@Nathan D'Xantine: Nem, a plüssanarcho életérzés nem, de viszont egy plüssteve van az ágyamban azzal alszom el esténként.
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:29:03

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Egy kiállításon egy alkalommal az egyik standon egy karaoke szet volt a "látogatócsalogató", és egy arra bámészkodó japán srác olyan jól elénekelte a felkelő nap házát, hogy ha nem lett volna ciki, legszívesebben megtapsoltam volna.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:29:15

@Aphelion: és az oroszlánsörény? :D

@Ibrahim a tevehajcsár: Ahha. Akkor sajnálom, hogy szegénységed okán nem tehettél szert eme rendkívül vonzó pédányra. Főleg, ha még a púpjai sem lefittyedtek voltak, (mert az azt jelenti, nemrég evett-ivott, így még arra sem lett volna gondod egy ideig. :))

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:30:27

@Ibrahim a tevehajcsár: a japánok nagyon prfik :D
Egy beduin mióta foglalkozik azzal, mit gondolnak róla mások?

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:30:42

@Dr. Jula Watson: Hát így jártam. Megmondta már Csapajev elvtárs is, hogy szelazsizny!
:)

Kytia 2012.01.19. 14:31:49

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ó, hát biztos falsch-ul szóltál.:D Vagy nem jött át a produkciód, esetleg intonációs bizonytalanságok merültek fel.:D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:32:37

@Dr. Jula Watson: Ó hát a beduinok nagyon is ügyelnek a látszatra. Ezért csomagolják például csadorba az asszonyaikat, hogy véletlenül se sikerüljön a kívülállóknak semmit gondolni róluk (az asszonyokról) azon kívül, hogy csak a csador látszik belőlük semmi több.
:)

Caddy 2012.01.19. 14:32:40

@Kytia: egyelőre úgy látom a felszerelést neked kell hozni, de csinálhatunk ilyen bulit, én benne vagyok. :D

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:34:31

@Ibrahim a tevehajcsár: :P én ezt a nyelvet még mindig nem beszélni :)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:36:10

@Ibrahim a tevehajcsár: @Aphelion: válogatós :)Még a végén kapnák az ekézést, hogy milyen asszonyt sikerült rabolni :)

@Caddy: én maradok a táncnál :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 14:36:40

@Kytia:

Seggrészeg voltam. Szerintem nagyon jó volt. Nem értik meg a művészetet....

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 14:37:03

@Ibrahim a tevehajcsár: Hát nem is tudom. Nekem a tevék eléggé anarchistáknak tűnnek...

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:37:23

@Dr. Jula Watson: Akkor C'est la zsizny (merhogy Csapajev elvtárs így írta volt).
:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.01.19. 14:38:35

@Nathan D'Xantine: Az PC miatt. Illyen liberális hülyeség, tudod. Nekem meg az apám farkát, hogy itt vagyok lenn vidéken, a sűrűjében, így aztán akad kaland.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:39:01

@Ibrahim a tevehajcsár: Na, így már a felét értem, a többit meg odaképzelem. Jó ám a fantáziám :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 14:39:25

@Dr. Jula Watson: Az egyik nem zárja ki a másikat...

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Végülis ez a művészet lényege nem?
Amit megértenek az kommersz... :) Fogyasztás és kereskedelem.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 14:40:43

@Ibrahim a tevehajcsár: pedig ilyenkor a legjobb olyan dolgokra gondolni, hiszen a csador alá már olyan képet képzel amit csak akar és a valóságnál izgalmasabb is lehet esetenként :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:41:08

@Dr. Jula Watson: A főnököm kb. 3-4 éve megkérdezte, hogy tanítanám-e a feleségét angolul, mire én megjegyeztem, hogy nincsen sem pedagógiai vénám, sem tematikám ahhoz, hogy nyelvet tanítsak. Az asszonyka, aki szintén ott volt, vihogva megkérdezte, hogy "na és franciát?". Mire én: sajnos azt a nyelvet nem beszélem. Ő: nem érted a viccet Ibrahim! Pedig értem, csak nem szeretem (főleg ha a főnök 39-40 körüli felesége viccelődik velem ilyetén módon).
:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 14:41:40

@neccharisnyás útonálló: Ööööö...
Deja vu....
Egyszer már néztem ma ilyen értetlenül kommentre.
Khm... Az is a tied volt...

Hiba van a mátrixban.

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:42:15

@Nathan D'Xantine: tudod, ahogy mondani szokták: inkább táncolj, a port jobban bírom :D

Van egy kedves rokonunk, aki nagy szeretettel énekelget és bulizik, de egyszer a cigányprímás rászólt: "Kedvezs assonyom, legalább addig maradjon csendben, amíg elkezsdem, mert félrehúzsom a vonót!" :) Ennyit a családi muzikalitásról

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:42:29

@( o_o ): Arról már nem is beszélve, hogy a csador és a "halát" alatt esetleg a legújabb Triumph fehérnemű "leledzik"! Mert hogy ez nem ritkaság!
:)

cyd 2012.01.19. 14:42:40

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Két seggrészeg alternatív orosz művész ül egy párizsi étteremben...

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:43:42

@Dr. Jula Watson: Akkor a te füledet is le akarták verni gyerekkorodban szőlőkarónak a szüleid?
:)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:44:07

@Ibrahim a tevehajcsár: Azt kellett volna felelni, hogy arra már nincs szüksége a kedves asszonykának, ha ilyen remek férje van, mint a főnök :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 14:44:18

@Dr. Jula Watson: Áááá... Butaság. Csak jól kell dalt választani.
(Lásd: Ringo Starr esete az énekléssel.)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 14:44:59

@Dr. Jula Watson: Hm. Nem a főnöknek kellett volna nyalni...

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:45:05

@Nathan D'Xantine: Öööö... nem érted te a dialektikát! A főnök azóta elvált a feleségétől én pedig a cég vezérigazgatója vagyok! Szóval az én stratégiám jobb volt.
:)

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 14:45:27

@Caddy: minek ehhez felszerelés? részegen telitorokból hamisan énekelni mikrofon nélkül is lehet, olvasni a monitort meg már úgy se tudja senki :D

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:47:24

@Ibrahim a tevehajcsár: hát, családi sztori szintén: születésnap, torta, megy a tüzijáték, mindenki énekli a szokásost... erre a családban lévő 4 éves befogja a fülés és kiabál, hogy hagyjuk már abba :)

@Nathan D'Xantine: Amiben csak szövegelni kell, az talán megy :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:48:03

@( o_o ): Ja! Fő, hogy olyan hangosan kell énekelni, hogy ne hallatsszon más a saját énekünkön kívül, és akkor nem tűnik fel, hogy a boci boci tarka dallamát énekeljük a domboldalon áll egy öreg nyárfa szövegéhez.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 14:48:47

@Ibrahim a tevehajcsár: Pedig lehet a főnök azért kérdezte, mert remélte megdugod az asszonyt.

Lehet a faszinak nem lehet gyereke...
Láttam 1x egy filmet, abba volt így. Mert h nagyon akartak gyereket, oszt köllött valaki spermája! :D

(csak miattad írtam, h sperma...;))

cyd 2012.01.19. 14:49:12

@Ibrahim a tevehajcsár: Túl öreg? Túl fiatal? Túl házas? De finnyás, de finnyás!

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:50:39

@Picicsibe a szexistennő: Nem nyert. Van nekik több is. Egyébként állítólag már volt olyan a cégnél aki megdugta (még korábban, akkor én még nem voltam itt), és nem volt teljesen jó üzlet, mert az asszonyka egy családi veszekedés során a férjecskéje orra alá dörgölte az esetet.
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:51:33

@cyd: Nem. Ez is elvi kérdés: kolleginákkal nem kezdünk, akkor sem, ha a főnök a férjük (nekem csupa ilyen elveim vannak).

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:52:30

@Ibrahim a tevehajcsár: Mondjuk az olyannal, aki a férje elött viccelődik ilyesmivel, vigyázni kell, mert lehet, hogy érti a férj a viccet, de ahogy mondtad egy veszekedés során átválthat ez durvába is.

cyd 2012.01.19. 14:53:30

@Nathan D'Xantine: Azt ne mondd, hogy nem ismered a folytatást...
Meg lennék lepve.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 14:54:28

@Ibrahim a tevehajcsár: :D. miért baj az, hogy a szöveg nem passzol a zenéhez? Anarchizmus van nem? :D Ha a szöveg a megfelelő dallamhoz tartozna a falshság miatt akkor se lenne felismerhető :D. Én ezért éneklek mindig csak egy dalt karaoké partikon. Kispált nem szégyen hamisan énekelni :)

Hurri Kán 2012.01.19. 14:54:41

@Nathan D'Xantine:
Akurvaéletbe... már ott is vannak jetik? :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:55:00

@Dr. Jula Watson: Viszont volt állítólag olyan kolléga is, aki megmondta 4 szemközt az asszonynak, hogy tetszik neki és szívesen megdugná, sőt olyan is, aki viszont reménytelenül és plátói módon szerelmes volt bele (ezt nekem az asszonyka mesélte egy alkalommal a tengerparton, mikor nem mentem el a többiekkel motorcsónakos kirándulásra, mert le voltam égve).

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 14:55:58

@( o_o ): Nem baj, csak nem olyan feltűnő, ha senki sem tudja, hogy milyen szövegről és milyen dallamról is lenne szó.
:)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 14:58:09

@Ibrahim a tevehajcsár: tengerparton kettesben asszonykával, és ő meg ilyeneket mesélget? gyanús, nagyon gyanús :)

Caddy 2012.01.19. 14:59:48

@Dr. Jula Watson: rendben van. :D
Mondjuk neked mozognod kell. :D

@( o_o ): igen erre már én is gondoltam,csak ...hát így is imádnak a szomszédok, vagy mi. :D

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 15:00:05

@Ibrahim a tevehajcsár: szerencsétlen főnök, ilyen feleséget :S

cyd 2012.01.19. 15:00:30

@Ibrahim a tevehajcsár: Értem én, hogy a sivatagban spórolni kell a folyadékkal és ezért csöpögtetsz, de az információval ne tedd. Eddig nem volt róla szó, hogy Mrs. Boss kolléga is volt.
De ha jól értem az elvet, akkor nem kolléga főnök feleséggel kezdhetsz?

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 15:00:48

@Dr. Jula Watson: Nem közvetlenül a parton, benn az apartmanban, ahol ő az ebédet készítette a majd délre hazatérő bagázsnak, én pedig a leégett hátamat ápolgattam. Semmi gyanús nincs benne, az apartmanok a főnök tulajdonát képezik, és minden évben elmegy a csapat oda "csapatépítő tréningre".

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 15:00:58

@cyd:

-Te Borisz, én asszem beleszarok a zongorába...
-Á, hagyjad, úgysem értenék...

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 15:01:07

@Ibrahim a tevehajcsár: "Van nekik több is."

Persze. Mert volt olyan kollega, aki tanított németet, angolt, oroszt.
Csak te tiltakoztál. :)

"családi veszekedés során a férjecskéje orra alá dörgölte az esetet."

Perszehogy! A kis Ricsi miatt veszekedtek, mert vörös volt, és kitűnt a többiek közűl...
- Nem mondtad, h Szabó vörös! Ha tudom nem vele kefélek!
- Én se tudtam, barnára van festeve a haja!

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 15:01:08

@Caddy: wááá, ne is mondd :D Tegnap már az orvos felkeresése is feladat lett, különben.. :D

Caddy 2012.01.19. 15:01:48

@Ibrahim a tevehajcsár: te...gyanús, hogy mégiscsak megtanultátok azt a franciát. :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 15:02:13

@cyd: Nem, kollégáknak/főnököknek a családtagjaival sem. Mrs. Boss volt a cég gazdigja (gazd. ig.)
:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 15:04:15

@Ibrahim a tevehajcsár: Izé.... Ez dialektika volna?

Egyébként jól értem? A főnök szopta meg, hogy nem nyaltál?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.01.19. 15:07:14

@Nathan D'Xantine:
Mi nagyon nem egy hullámhosszon rezgünk. :DDD
Transzilván emberekkel szemben ezt a Székely átok-nak hívom. (bár az pindukát megint más)

Mindegy is, lényeg, hogy hisztérikáról rengetegen tudják, hogy csak műbalhézik -még ha a környezetében nem is- és hogy mennyire gyenge és sérülékeny, csak épp ez nem tudatosult benne. Van aki le se sz.rja, mert szabálykövető, és vannak az időleges vagy állandó szabálykerülők. Akiknek valami hasznuk származik abból, ha illető némbert kigolyózzák. Így aztán valós agresszióval, nem színlelttel, ügyesen félre tudják állítani a nőcét. Na az ilyen érzelmi intelligenciából hiperfejlett, vadállatot magukban kontrollálni képtelen alakokat lehet behelyettesíteni a beduin halmazba. Mi a másik szó.... szociopata?

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 15:07:53

@Picicsibe a szexistennő: hát, a három közül egy baromira nem hasonlít a másik kettőre az egyszer tuti!
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 15:07:59

@Picicsibe a szexistennő:

Vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó! :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 15:08:40

@Ibrahim a tevehajcsár: Eddig legalább 3 pornóklisét ellőttél... :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 15:09:22

@Ibrahim a tevehajcsár: De a luvnya minek megy? Ő mit építget a csapaton?

Mi mindenre képes egy pasi, h a nővel kettecskén legye... Pedig de fáj a leégett bőr... :D

Caddy 2012.01.19. 15:09:52

@Dr. Jula Watson: az van, hogy tisztán előttem van a sztori, meg a saját arcom is, amiként lereagálom, hogy MIIIIIIII????? :D:D:D:D:D
El vagy nyomva azt kell mondjam. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 15:14:06

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nekem nincs bajom a vörös álattal, emberrel.

Ez egy csúnya-csúnya mondóka... :)

cyd 2012.01.19. 15:14:30

@Picicsibe a szexistennő: Írta. Kolléga volt ő is. Egyébként így egy csomó pozíciót ki kellett hagyjanak a leégés miatt. Lehet, hogy az elveken túl csak ez mentette meg Ibrahimot, hogy befektetssen a felső vezetésbe.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 15:14:41

@Nathan D'Xantine: Pedig igyekszem visszafogni magam és nem is mesélek szaftos részleteket!
:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 15:15:09

@neccharisnyás útonálló: Hogy milyen emberek? Szilvántúliak?
És hány szilván?

Mellesleg azok a heterogén közegből származó egyedek, akik hiperintroverziós traumán estek át a pszichogenezisük során, látensen manifeszt agoratikus fóbiákban élhetik meg a neurózisuk gyökerét jelentő anima-animus konfliktust.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 15:18:01

@Caddy: én se szeretem a szomszédokat mert minden reggel arra kelek, hogy szeleteli a kenyeret, (legalább is remélem az kenyérszeletelés nem pedig más :D ) :).
A te szomszédaid szerintem nálam toleránsabbak :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 15:18:13

@gyvy: Természetesen.
Konjunktív oppozícióval élve azt is mondhatnám:
Há' hogy a faszba ne!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 15:18:15

@cyd: Ja a csaj kollegina? Oh, ez kimaradt. Köszi. :)

Gondolom sok idő úgy se volt... Feltűzi a falra oszt kész! :D

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 15:20:26

@cyd: szerintem a legfontosabb test részei nem voltak leégve :) nem mindig a nőnek kell felül lenni :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 15:24:18

@( o_o ): Vagy... Le voltak égve, és így kente...

Hurri Kán 2012.01.19. 15:27:46

A jeti nyelv eredetével, kifejezéseivel foglalkozó tudomány az a jetimológia?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 15:29:46

@( o_o ): Képzeld mikor megkarmolja a leégett hátát...

Jájj! :D

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 15:30:03

@Nathan D'Xantine: :) Oda kell figyelni erre az Ibrahimra, mert úgy tesz mintha egy kis angyal lenne, mintha neki lennének elvei. Aztán egy tengerpart egy kis leégés, egy 3 milliárdos utalás és oda mindene :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.01.19. 15:33:22

@( o_o ): Pénzért bármit. Ez is egy elv.

De ha szeretnéd figyelni, ahogy a leégést kúrál a tengerparton, az a te dolgod... :)

cyd 2012.01.19. 15:34:33

@Picicsibe a szexistennő: Falra? Az nem jó, reflexből átkarolná a csaj és oda a libidó.

@( o_o ): Nem mondtam, hogy lehetetlen, de azért behatárolt.

Az is lehet, hogy Ibrahim próbálta sajnálkozva és egy cseppet obszcénül elvenni a nő közeledésének élét:
- Sajnálom Mrs. Boss le van égve a hátam, így nem lehetek az Öné. Szopás.
A sajnálkozó végszót, meg a hölgy esetleg felszólításnak vette és így a háta sem sérült (jobban). Feltéve, hogy még dél előtt végeztek és főnök úr nem hasított szíjat belőle.

2012.01.19. 15:37:44

ez a zeitgeist meg olyan, mint a 2 girls 1 cup, hogy ennyire hatással van az emberekre? bár az a csaj aki a szigetre az igénytelen okádék narkós hippik, és a fenn vázolt emberek közé megy szórakozni, mi több ismerkedni az magára vessen.

michaela77 2012.01.19. 15:39:08

Sziasztok!
Csak egy szolgálati közlemény erejéig néztem be.
Ha valaki tud óócsóér szerezni külföldi koncertre jegyet, vagy tudja hol érdemes ilyesmit venni, az legyen olyan kedves jelezze már felém. Elbűvölő mosollyal jutalmazom, és buzgón imádkozom érte életem végéig.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 15:39:52

@cyd: Hmm. Az is lehet Ibrahim szereti ha fáj.

Akkor ha már konyha, legyen az asztal, csaj két kezével támaszkodik...
vagy konyhapult, csaj a falnak dől, és a saját lábait fogja...

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 15:41:24

@Kytia: Gondold el mennyire szornyu lehetett mar az, amit a reszegek is kifutyultek!!! :DDD Kar, hogy nincs rola felvetel, csomo helyre el lehetne kuldeni :)))

2012.01.19. 15:42:43

kár, hogy a kommentek 90%-a offtopic, adminok nem akarnak aktivizálódni?

Hurri Kán 2012.01.19. 15:44:07

@bojlergyulabá:
Itt az adminok offolnak a legtöbbet, az van. Ez egy ilyen homokozó.

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 15:45:59

@Picicsibe a szexistennő: á ilyenkor a kezecskéit le kell szorítani, hogy ne tudjon karmolászni :).

@Nathan D'Xantine: á nem vagyok én olyan, a sportot se nézni szeretem hanem csinálni :D
@cyd: és amikor a főnök rákérdezett, hogy na és milyen volt a napod?
-Á kint maradtam a parton Ibrahimmal.
-Micsoda? Miért?
- hát szegénynek leégett a háta és valakinek maradnia kellett kúrálni...

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 15:46:50

@michaela77: Amennyiben a "Musztafa Hard Rock" együttes külföldinek tekinthető, annak legközelebb a Mahrbuk oázisban lesz koncertje, arra esetleg tudok neked jegyet szerezni amennyiben megfelel.
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 15:47:43

@( o_o ): Hát falratűzés esetén azért nehéz lenne... De biztos nem lehetetlen. ;)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 15:48:11

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nem lehet amugy, hogy az is hozzajarult, hogy egy nemi identitasaban eroteljesen megkerdojelezheto enekes dalat adtatok elo egy sraccal osszeolelkezve? Mar ha erted mire celzok.

Termeszetesen ezzel nem akarom kizarni a produkciot leirthatlanul, horrorisztikus mivoltat, felreertes ne essek. Biztos nagyonnagyonnagyon rossz. Pessimus maximus (hogyvanadal) *biztaton kacsint*

michaela77 2012.01.19. 15:49:55

@Ibrahim a tevehajcsár: ugyan kérlek, arra természetesen már fél éve megvettem a legdrágább jegyet...:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 15:52:30

@michaela77: Na jó, akkor dekódolom az előbbit: rég jártál erre, örülök, hogy látlak! Remélem azért jössz ilyen ritkán, mert annak rendje-módja szerint bepasiztál és jobb dolgod van ennél.
:)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 15:52:59

@Ibrahim a tevehajcsár: Es mennyit nyertel a szexualis zaklatas pereden?

Caddy 2012.01.19. 15:53:09

@( o_o ): nekem nincs bajom a szomszédokkal, nekik van velem. :D:D:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.01.19. 15:54:26

@Frigyesur:

Nem ölelkeztünk. Gusztáv feküdt a padlón. Én még álltam. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 15:54:26

@Frigyesur: ó hát ez szigorúan bizalmas üzleti titok!
:)

michaela77 2012.01.19. 15:54:27

@Ibrahim a tevehajcsár: rég jártam erre, én is örülök, hogy látlak:)
Azért jövök ilyen ritkán, mer nincs kedvem, és van jobb dolgom is:) Pasi a régi, bár mintha kicserélték volna:D
Veled minden rendben?

(O_O) (törölt) 2012.01.19. 15:56:25

@Nathan D'Xantine: csak hát nem látom értelmét a kukkolásnak (persze attól még lehet izgi :)).), jobb ha már az ilyen eseményeknek én vagyok a résztvevője és persze nem Ibrahimmal hanem az én esetleges párommal :-)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.01.19. 15:56:31

@michaela77: Ó igen! Bár ideiglenesen visszahívtak a sivatagból, és most itt tespedek a tevekarámban, de két hért múlva mehetek ismét vissza a sivatagba Allahnak legyen hála!
:)

michaela77 2012.01.19. 15:57:41

@Ibrahim a tevehajcsár: a tevelányok már biztosan epekedve várnak;)

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 15:59:37

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nem szamit mit csinaltatok. A sztori mar igy fog terjedni.

@Ibrahim a tevehajcsár: Gyanitom akkor semmit.

cyd 2012.01.19. 16:00:15

@( o_o ): Aztán rákérdezett, hogy miért nincs ebéd, mire a válasz: - Elbasztam az időt.

@Frigyesur: Valahol említette, hogy a főnök elvált és most ő a vezérig szóval annyira szarul nem jött ki belőle.

Frigyesur (törölt) 2012.01.19. 16:05:55

@cyd: Akkor a sztorija megsem hiheto. Szereposzto divany. :x

cyd 2012.01.19. 16:08:59

@Frigyesur: Csak ravaszkodik, ilyenek ezek a turbánosok.

A polcfúró 2012.01.19. 16:26:44

Szijasztok!

Nem olvastam végig a hsz-okat, csak a posztról eszembe jutott egy, két kérdés.

Ez a nő most mit akar?
Leírja, hogy szar volt a pasival, pasi ilyen-olyan-amolyan, ő meg nem és döntött, szakított. Most akkor itt mi a kérdés? Minek ez a poszt, mihez vár megerősítést?

No csak ennyi...

pretty kitty 2012.01.19. 16:40:01

@Ibrahim a tevehajcsár: "Ez is elvi kérdés: kolleginákkal nem kezdünk"

Fulca jelvejid vannak ;)) Nekem ecembe sze jutna felallitani jelvkent h iszkolatalszakkal nem kezdek!! :)))

Nigga Boy 2012.01.19. 16:50:05

Anarchy eez no longa cool baby

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 16:52:41

@Caddy: Szorosan fogják a gyeplőt. :D De hát igaza van, ez a feladata :D

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 16:56:14

@Ibrahim a tevehajcsár: A dologból csak egyetlen egy tényezőt hagysz ki. Mi nők nagy mesterei vagyunk a kombinálásnak, és az elméletek gyártásának. Így simán tűnhet az otthon maradásod vele kettesben szándékosnak, és hátsó gondolatoktól hemzsegőnek. :)
Ráadásul a nők 2 esetben kezdik el kielemezni a többi versenyzőt, ha nagyon le akarnak rázni valakit, aki nyomul, vagy épp a figyelmét akarják felkelteni, hogy hát milyen kapós is ez a portéka :)
Főnök asszony nem ajánlotta fel, hogy kenegeti a hátad? :)

Dr. Jula Watson 2012.01.19. 16:59:40

@Picicsibe a szexistennő: Biztos ő is úgy van vele, azzal a pasival nagyon könnyű együtt dolgozni, akivel már túl van az ember a szexen. utána nagyon jól kezelhetővé válnak :)

pretty kitty 2012.01.19. 17:13:39

FB-lol:

"Minden lány egy olyan rossz fiúra vágyik, aki csak hozzá jó, és minden fiú olyan jó kislányra vágyik, aki csak vele rosszalkodik!!"

Kicit kiavitanam: minden phiju oan *jo cajla* vadik aki cak vele loccalkodik. Nemmindeeeeeeeed ;)))))))

v79benno 2012.01.19. 17:53:29

Mondjuk aki csak onnét veszi észre, hogy a párja rájár a házipáleszre, ha lejjebb száll az üvegben a szint, az nem élhetett igazán intim közelségben vele. ;) A hápé szagát semmi a világon nem tudja elfedni, pláne, ha még figyelsz is, nem kell hozzá Sherlock Holmes-i nyomozás és az italszint mérése, méterekről tudni lehet, hogy a kedves rájárt a tartalékra....

v79benno 2012.01.19. 17:56:29

Arról nem beszélve, hogy az anarchizmus kicsit arrébb van a biciklis futárkodástól, a zene bömböltetésétől és a szolíd otthoni iszogatástól. ;)

Twoshed 2012.01.19. 18:04:39

Érdekes, hogy az összes 25 év feletti önmagát "anarchistának" mondó ismerősöm apu-anyu-párja pénzén élősködő, minden melóhelyről 2 hónap alatt kirúgott, "majd egyszer elmegyek Afrikába/Dél-Amerikába/Ausztráliába és kommunát alapítok/remete leszek"-álmokat dédelgető, egyébként az ügy (vagy bármely más dolog) érdekében semmit sem tevő tróger/trógerina. Nagyon sokan közölük szakmával sem rendelkeznek, 8-10 év bulizás után otthagyták az egyetemet papír nélkül, és igen, általában alkeszok, abból is döntően az a fajta, akinek még 30 évesen is az az igazi "pardéj", ha öntudatlanra isszák magukat koncerten, és saját ölükbe okádnak.
A posztoló jól tette, hogy kivágta ezt a semmirekellőt.

fumerin 2012.01.19. 18:07:12

Poszter döntött már?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.19. 18:14:27

@Twoshed: "öntudatlanra isszák magukat koncerten, és saját ölükbe okádnak."

Jájj! :)

blackbarika 2012.01.19. 18:50:04

@Twoshed: Ugyan ez az észrevételem, a baráti körömben van egy hasonló pasi, 28 éves, egy munkahelyen kb 2 hetet húz le, aztán fél évig elvan a semmiből, piál bulizik folyamat, valahogy erre mindig szerez pénzt hogy honnan? A barátnője nemrég rúgta ki ezek miatt a dolgok miatt, na azóta még rosszabb lett. Ráadásul ő is abban gondolkodik hogy elmegy valami kommunába ahol kb semmit nem kell csinálni egész nap, majd gyárt ékszereket aztán azokat eladja, meg megtermeli a kajáját és csak iszik meg drogozik egész nap. Jeee. Megértem a posztert hogy kirúgta a srácot, és persze azt is hogy eddig húzta vele, a szerelem nagy úr. De legalább nem 6-7 évet pazarolt rá az életéből. Tapasztalatnak jó volt.

fumerin 2012.01.19. 18:58:51

"Hát láss olyannak, amilyen valóban
vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed
csak a részt látta bennem, és a jóban,
mely részem, ismerni vélt engemet. "

kiraaaaa 2012.01.19. 21:11:53

@fumerin: hogy iszik vagy vezet?
vagy az anyjával szexel?:)))

pretty kitty 2012.01.19. 22:03:00

Nem cak BMWvel lehet caozniiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!

fun7.hu/fun/789

Hihihihi :)))))))))))))))

Elemózsia 2012.01.19. 22:26:33

Sziasztok!

Már megint lemaradtam a poszt kitárgzalásáról.
Na de legalább jó volt az angol óra. :-)

Elemózsia 2012.01.19. 22:30:10

@Twoshed: Aztaaa... Nekem szerencsére nem ilyen az ismerősi-baráti köröm. De esettanulmányoknak biztosan jók (ha másra nem is).
De eben az a lexebb, hogy ők komolyan is gondolják, hogy igen, ez az ÉLET és ők maguk pedig az életművészek.

_Ω_ 2012.01.19. 22:43:27

@Elemózsia: Szia! Bizony lemaradtál, mindig elég későn jössz. Ugyan nem ismerjük egymást, de megkérdezném: látva, hogy páran ismerősként üdvözöltek korábban, a szakítós blogról jöttél át?

Elemózsia 2012.01.19. 22:53:50

@_Ω_: Okos fijú (vagy lány?)

_Ω_ 2012.01.19. 23:03:07

@Elemózsia: Hmm... Legutóbb még fiú... De ettől az "Okos fijú"-tól kirázott a hideg.

Elemózsia 2012.01.19. 23:04:42

@_Ω_: Jaj, bocs. Csak vicc volt. Nem eszem embert.

_Ω_ 2012.01.19. 23:06:21

@Elemózsia: Ennek örülök, nem szeretnék magam is elemózsiává válni (elnézést a viszonzásul küldött rossz poénért :P )!

Чапаев 2012.01.19. 23:11:59

@Elemózsia: Csak óvatosan az ilyen kijelentésekkel! Mit tudod te, mi van a teszkógazdaságos párizsiban, példának okáért! xD

Elemózsia 2012.01.19. 23:24:02

@_Ω_: Semmi baj :-)
@Чапаев: Páriysit nem eszem, ma este például füstölt makréla volt a vacsi, abban tuti biztos makréla volt (saját bőrébe volt csomagolva) és hozzá 3,9%-os tej.
Morzsi nem eszik csak r

Чапаев 2012.01.19. 23:32:46

@Elemózsia: Makréla: rendben. Jó zsíros tej: rendben. A kettő együtt: tuti hasmenés! xD

Чапаев 2012.01.19. 23:34:20

A kurvaanyáááád, kunbééééla, most megdöglessz! >o(

Elemózsia 2012.01.19. 23:39:28

Na, elmentem aludni, jó éjszakát nektek!
(Morzsi elvonul éjszakai elemózsiás kosarába)

Joe69 2012.01.19. 23:51:38

Na , ez is a n+1-edik "jajistenem hülye , éretlen, bunkó, stb. a pasim, micsinyájak, emberek, és már m éve együtt vagyunk" c. poszt. Bakker, nem kellett volna felszedni, hiszen akkor is már pontosan ilyen volt az a balfasz. Dehát mindig a deviáns rosszfiú kell.

Joe69 2012.01.19. 23:57:06

@Twoshed:
Tökéletesen így van, de azért az ilyenek mindig sokkal érdekesebbek a nőknek, mint az ún. unalmas normális pasik, és ez vajon kit minősít ?

JOKKA21 2012.01.20. 01:33:53

Akkor jó lenne az anarchista, ha övé lenne a futárcég és bmw-je lenne.Azért léptél le, mert nincs pénze.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.20. 01:38:46

@Joe69: "Dehát mindig a deviáns rosszfiú kell"
"ilyenek mindig sokkal érdekesebbek a nőknek"

Tudod milyen vagy? Mint egy nő! Mi nők szoktunk mindent eltúlozni.

MINDIG! :D
"mindig ezt csinálod"
"mindig megbántasz"
"mindig későn jössz"
"mindig elfelejted"

A másik ilyen a SOHA.
Igazán szerkeszthetnél olyan mondatokat is, amibe ezt bele teszed! ;)))

Tudod néha igazat is adnék abba, amit írsz. Mert van benne igazság. De az állandó általánosítás miatt az egész értelmét veszti!

JOKKA21 2012.01.20. 01:45:37

Amúgy az a nő nem született még meg, akiért egy normális férfi változna, aki megváltozik értetek az papucs és csak a puncitokért változik meg.Vagy elfogadjátok a bakot úgy, ahogy van, vagy nem.

JOKKA21 2012.01.20. 01:51:03

@Joe69: A nőket.Engem nem zavarna, hogy a rosszfiúk kellenek nekik, csak ne sírjanak, ha rábasznak velük.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.20. 01:56:59

@JOKKA21: Szerintem mindenki változik egy kapcsolatban az hónapok/évek során. A nő és a ffi is. Ezt hívják összecsiszolódásnak. De ezek apró dolgok. Nem teljes személyiség változások. :)

Az hogy odafigyelsz a másikra, akit szeretsz, nem jelenti azt, h papucs vagy. ;)

JOKKA21 2012.01.20. 02:58:28

@Picicsibe a szexistennő: Figyeljen oda a nőkre a hejjespaseejaik, kigyúrt kanjaik, gazdag menő faszijaik és a rosszfiú bakjaik.:)

Easyke (törölt) 2012.01.20. 08:56:46

@JOKKA21: ahamm, szóval te se helyes, se gazdag, se "rosszfiú" nem vagy. Akkor már tudom, hogy mi a bajod a nőkkel :)

Amúgy a posztoló (nőként mondom) egy nagy hülye. "De amint összejöttünk, és eltelt egy kis idő, egyre inkább úgy láttam, hogy ez nem egy felvett szerep nála, hanem… ő tényleg ilyen. Azért maradtam vele ilyen sokáig, mert bíztam benne, hogy elindul nála egy fejlődés, magyarán: felnő."
Tééényleg? Hány éves vagy, királylány? Azért hibáztatod, mert kiderült, hogy nem játszotta meg magát, hanem önmagát adta? Azért, mert TE azt hitted, hogy NEKI meg kell változnia és meg is fog, nem ő a hibás. Ne próbálj meg megváltoztatni senkit, amíg magad nem vagy hajlandó változni. De a bőrödből te sem fogsz tudni kibújni, tőle miért várod?

JOKKA21 2012.01.20. 09:00:46

@Easyke: Az a bajom velük, hogy gecik, ribik és pénzéhesek.

Easyke (törölt) 2012.01.21. 16:17:24

@JOKKA21: talán csak olyanokat fogtál ki. De ebbe ne menjünk bele, mert tudom, hogy téged úgysem lehet az ellenkezőjéről meggyőzni :)

Bandibacsi34 2012.01.21. 18:42:28

@JOKKA21: Jo nagybatyjanm mondogatra mindig: Minden nonek fontos a penz, amelyiknek nem az meg hulye!!!!
Mondjuk nem altalanositanek nok vs ferfiak. Inkabb vannak minosegi vs. nem minoaegi emberek.
Az egy nagy tevhit, hogy mindent el lehet adni mindenkinek, minden not le tudnal fektetni stb. Szerintem meg a Brad Pittnek vagy a David Beckhamnek vagy az amerikai elnokbek se sikerulne. A penz olyan, mint a benzin: nem az auto lenyege, de nelkule nem megy!!!!

Elemózsia 2012.01.21. 19:24:33

@JOKKA21: Jaj, de jó, hogy én egyik sem vagyok. Bár... néha úgy érzem, a "balfék"-vonalat képviselem. De még mindig jobb, mint az általad felsorolt.
@Bandibacsi34: Fontos a pénz, de nem a legfontosabb. Láttam a családon belül, hogyan vesztett el valaki emberi kapcsolatokat, de a pénze megmaradt. Hát... biztosan jól járt.

Bandibacsi34 2012.01.21. 21:30:21

@Elemózsia: Mondjuk ugy, hogy van legalabb 8-10 fontos dolog az ELET-ben. Mindig szoktam mondani, hogy a penz es az ido nem fontos, csak annyiban, amennyiben hizzasegitenek a celjaid eleresehez.
Az embereket rengeteg minden elvalasztja: lakohely, nem, kor, szabadsagfok, eletstilus, igenyek, elvarasok stb stb. Ezert problemas, ha valaki pl. olyan helyre akar tartozni, ami meghaladja a kepessegeit.
A penz az egy stabilabb valami, mint az emberi kapcsolatok es a biztonsagra torekvok szamara letkerdes. Masreszt ha kilepsz az utcara fizetsz funek-fanak, mert szemelytelen emberi kapcsolatok vannak. De ezt nem lehet par mondatban elintezni...
süti beállítások módosítása