Csak rohadtul fájt a fejem

2012. február 03. 07:55 - csajokespasik

„Azt gondolhatta, hogy nem szimpatikus nekem (pedig bejött volna!) vagy hogy nem vagyok százas, esetleg, hogy ittam” – ma kissé elkanyarodunk a megszokástól, ugyanis segítenünk kell Princesa-Romy nevű olvasónknak újra megtalálni azt a pasit, akit a héten egyszer már elszalasztott.

 

Kedves Blog! Egy életem, egy halálom, de leírom! Rendkívüli dolog történt ma velem, de sajnos elszalasztottam a szerencsémet. Szeretnék magamnak/-unknak adni még egy sanszot, hátha... ;) Szóval, az történt, hogy én (nickem a fórumon: Princesa-Romy) ma (február 1.) délután 5 és 6 óra között álltam Budapest egyik kerületének egyik buszmegállójában, amikor odajött hozzám egy kedves, szimpatikus pasi és megszólított. Azzal indított, hogy szerinte jó a sapkám (szerintem borzasztó idétlen az az ellenzős "lovagló-sapka", de mindegy) és a szemüvegem. :))

Megköszöntem a bókot, de pechemre nem éreztem magam valami jól, talán a frontátvonulás miatt, iszonyatosan fájt a fejem, szédültem is és egyszerűen nem voltam képes "jópofizni". A napnál is világosabb volt, hogy az illető férfiember meg szeretett volna velem ismerkedni és ehhez egyszerű kérdéseket választott kommunikációs felületnek. Én kurtán válaszolgattam neki, mert nem voltam abban az állapotban, hogy leálljak beszélgetni, s aztán leszálljunk együtt valahol és beüljünk mondjuk egy kávézóba. Szerintem a mosolygás helyett olyan grimaszok ülhettek ki az arcomra, amitől ő azt gondolhatta, hogy nem szimpatikus nekem (pedig bejött volna!) vagy hogy nem vagyok százas, esetleg, hogy ittam. Pedig egyik sem, csak rohadtul fájt a fejem, kezdtem félni, hogy talán beteg is leszek. Csak a helyzet, a pillanat nem volt alkalmas!!! (Szerencsére már jól vagyok, elég volt egy fejfájás-csillapító.) Ha ez tegnap történt volna, akkor másképpen folytatódott volna, az biztos. Vagy mégsem? Megkérdezte, hogy "gyakran járok-e erre?" és én azt feleltem "igen", ami igaz is. Csak egy a különbség (amit neki már nem említettem): nem ebben az idősávban. Ma el kellett valamit intéznem, azért mentem korábban hazafelé. De általában sokáig dolgozom és jóval később szoktam utazni azon a vonalon. Előre is elnézést, hogy több konkrétumot nem írok, nem szeretném, ha IRL is beazonosítana bárki. De ha ő, akinek még a nevét sem tudom (ő sem az enyémet, mert 1 megállóval hamarabb - B. utca - leszállt), olvasná most ezt, akkor ennyiből is ráismerne a történtekre és jelentkezne. :) Azt remélem, hogy ha kirakjátok ezt a blogra, amelyet TALÁN szokott olvasni ő is (ki tudja?), akkor felveszi velem a kapcsolatot. Előre is köszi! "Princesa-Romy"

 
1456 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr384055427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(O_O) (törölt) 2012.02.05. 13:33:49

@Hipermeno Szupercsaj: igen, Jokka szerint mindenrol a nok tehetnek :D

(O_O) (törölt) 2012.02.05. 13:34:36

@tőzegmalac: 3 gyerek utan mar te se akarsz majd "kozosen fozni" :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 13:35:17

@tőzegmalac: Szerintem meg annyi más jó dolog van, amit lehet közösen. És nem csak a szexre gondolok. A főzés uncsi, meg, sok idő, meg még egy pasim se szeretett főzni... De ugye én se, szóval jobb is így! :)

tőzegmalac 2012.02.05. 13:35:34

@(Ő_Ő): Nem. :S
@Hipermeno Szupercsaj: Kezded érteni... mindenről te tehetsz, jobb ha hagyod;)

pretty kitty 2012.02.05. 13:35:45

@Picicsibe a szexistennő: Hat ha jigaz amit Jokka jilt akkol en sze vadok no, meg Cupelcaj sze ... pedig mi dilekt annak lettunk telvezve!! ;)))

JOKKA21 2012.02.05. 13:37:06

@(Ő_Ő): Nem mindenről, csak a rossz dolgokról.:)

Ma hazafelé sok kis hülyét láttam szánkózni az apjukkal és arra gondoltam, hogy de jó, hogy ilyen hidegben itthon dögölhetek meccseket nézve és jó, hogy nem kell szánkón húznom kis hülyéket.:)

tőzegmalac 2012.02.05. 13:37:53

@(Ő_Ő): a műfogsorod vedd ki:P
le ne nyeld nagyanyó:DP

(O_O) (törölt) 2012.02.05. 13:38:01

@JOKKA21: en is kis hulye vagyok mert ha tehetnem en most szankoznek ezerrel :(((

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 13:40:05

@(Ő_Ő):
1. Mindent ésszel kell gyermekem! :)
2. Ha van időd mindenre napközben, amit szeretnél, nyilván nem sajnálsz aludni. Nekem kb. este 10kor kezdődik a felnőtt életem. Hajnali 2ig tuti nem fekszem le! :D Tegnap pl 4kor feküdtem. Csak az a baj, h 7kor meg keltenek a kölkök. :)

tőzegmalac 2012.02.05. 13:41:02

@Hipermeno Szupercsaj: Nofene csak én nem... képet ide de rögtön:D
@(Ő_Ő): Vajon mit?:D

(O_O) (törölt) 2012.02.05. 13:41:15

@tőzegmalac: :D.

Na megyek is, most mar itt az ido hogy kezdjek valamit a napommal :S

PA vasarnapi blog kozosseg :)

JOKKA21 2012.02.05. 13:41:53

@(Ő_Ő): Ilyen hidegben?Inkább örülnél, hogy nem kell kimenned a hidegre.

tőzegmalac 2012.02.05. 13:45:03

@(Ő_Ő): Most még akarok, arról meg ráérek majd három gyerek után gondolkodni:)
@Picicsibe a szexistennő: :))))))))))))))))))))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 13:46:03

@JOKKA21: Már van. Helyesnek helyes. Gazdagnak mi számít? A fasza pont a pinámba és a számba való. Nem nagy, nem kicsi, pont tökéletes! ;)

Füredy Fruzsina 2012.02.05. 13:46:56

@JOKKA21: "Nincs izlésficamom, csak az ilyen plázapicsákat sokba kerül megtartani.:D"

Aha, akkor nalad jo csaj = olcso XD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 13:48:26

@tőzegmalac: Örülsz, ha lesz időd dugni! Ki nem szarja le a kaját?! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 13:49:22

@(Ő_Ő): A férjem lába között van az én faszom! :P

mütyür 2012.02.05. 13:49:26

na egész jó idő van kinn. még esik a hó, de már a nap is süt:) párszor mondjuk majdnem hátast dobtam, de így legalább nem volt unalmas:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 13:50:30

@Kiszlanyocka: Á, csak mert elhitettük vele... Össze van már zavarodva! :D

JOKKA21 2012.02.05. 13:52:33

@Picicsibe a szexistennő: Az én faszom meg a ribancokba való.:)

@Hipermeno Szupercsaj: Igen, legyen olcsó.:) Ne érezze magát elit ribancnak, érje be a balatonnal ne követeljen sárm el sejket.

Szánkós témára, miért nem az anyák húzzák a kis hülyéket?
Ha lenne ribim és gyerekem én az asszonyt küldeném le a gyerekkel én meg söröznék é meccset néznék és figyelnék a kajára.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 13:54:21

@JOKKA21: Akkor minden a helyén. Így kerek a világ! :D

JOKKA21 2012.02.05. 14:00:12

@Picicsibe a szexistennő: Ja.:)

www.stylemagazin.hu/legjobb-kepek/ sok ribanc és a rosszfiú hejjespaseeja.:D
Van amelyik négerrel smárol..Undorító kurvák lettek a nők.

Elemózsia 2012.02.05. 14:04:46

@JOKKA21: ÓÓÓ, mindig is ilyen családról álmodtam! Tudod mit? Ugorjuk át ezt a hülye szeretősdit, és azonnal alapitsunk családot!
Téged vártalak egész életemben!!!

Elemózsia 2012.02.05. 14:06:11

@"Zsu": Nem értek egyet. A dió pálinka nem is igazi pálinka, hanem likőrféle.
A legjobb pálinka a gurulós málna.

mütyür 2012.02.05. 14:06:55

a legjobb pálesz a házipálesz:)

Elemózsia 2012.02.05. 14:08:50

@Picicsibe a szexistennő: A lemezlovasos végén volt, ha meg akarod keresni.

Bohumil Stejskal 2012.02.05. 14:10:06

@Elemózsia: Na téged is férjhez adtalak végre:)

Elemózsia 2012.02.05. 14:11:23

@JOKKA21: Ha ilyeneket nézel a neten, megbutulsz.

Elemózsia 2012.02.05. 14:31:21

@Bohumil Stejskal: Irónia volt. Nem megyek hozzá.

Elemózsia 2012.02.05. 14:49:46

Na, én most mentem sétálni. További kellemes vasárnapot mindenkinek!

mütyür 2012.02.05. 14:57:07

@Elemózsia: ezek szerint jó hosszú séta lesz:)

Luzercica 2012.02.05. 15:46:11

@Kiszlanyocka: De milyen bölcs. Én mennyire szeretnék már egy gyűrött, jó reggelt magamnak......és másnak is.

Luzercica 2012.02.05. 15:56:14

@tőzegmalac: Ha neked férfias ujjaid vannak, nyerő vagy nálam.
Meg még sok más csajnál is......

tőzegmalac 2012.02.05. 16:20:15

@Luzercica: Mindenem olyan amilyennek lennie kell.

Luzercica 2012.02.05. 16:27:07

@tőzegmalac: Ennek örülök. Én is elhiszem, sőt..el is képzelem.
Azért van, ami túlteng benned. A kíváncsiságod. Nem gondolod?

2012.02.05. 16:27:59

@Elemózsia:
Csitt, még a végén meghallja, hogy azt mondtad nem pálinka. :( De attól még 50%-os. :P

2012.02.05. 16:29:13

@mütyür:
Barátnőmnek olyan kerítésszaggató házi pálinkája van, hogy szerintem még a betont is oldja. Fuuu, borzalmas. Én már a szagától berugok.

tőzegmalac 2012.02.05. 16:34:23

@"Zsu": Be:P mert gondolom te főzöd neki... :D

@Luzercica: Nem gondolom:) Szerintem pont egészséges mértékben vagyok kíváncsi. Szeretem tudni, hogy kivel állok szóba.

JOKKA21 2012.02.05. 17:37:10

@Elemózsia: Nem kell család, csak dugjunk néha.:)

pretty kitty 2012.02.05. 17:53:31

@(Ő_Ő): Hihihiiiiiiiiiiii!!!!!!!! :))))))))

fumerin 2012.02.05. 18:23:07

Ti is élvezitek a havat?
Vagy csak én vagyok kifeküdve és izomlázasan :D

pretty kitty 2012.02.05. 18:39:47

@fumerin: Vidazz hogolyoooooooooooooooooooo!!!!!!!!! :DDD

fumerin 2012.02.05. 18:45:47

@Kiszlanyocka: Vigyázz, hólapááááááááááát! :D :D :D

Hurri Kán 2012.02.05. 18:48:01

@fumerin:
Le nem takarított járdán több alkalommal majdnem hanyatt esve annyira nem élveztem. :)

fumerin 2012.02.05. 18:49:12

@gyvy: Egy előnye van ennek: szánkóval lehet közlekedni.

pretty kitty 2012.02.05. 18:49:48

@fumerin: Huuuuh, tejasztan nem valogacc az eszkozokbeeen!!!! Meg celence h jok a leflekcejim :)))) Ujabbhogolyooooooooooooooooo!!!!!!!!!!!!!!!

fumerin 2012.02.05. 18:52:05

@Kiszlanyocka: Héééé, kidobtad a fél szemem! Most jöhet a forraltbur!
Azzal dobájjj! :D

Hurri Kán 2012.02.05. 18:53:09

@fumerin:
NEm volt szívem senki szánkóját lenyúlni. :)

pretty kitty 2012.02.05. 18:53:14

@fumerin: Boglesztul?? ;))) A fogajidtol isz meg akalc cabadulni? ;)))))

fumerin 2012.02.05. 18:56:26

@Kiszlanyocka: Néha csak zavar :D
De jöhet bögréstül. :)
Akár termoszostul is :D

fumerin 2012.02.05. 19:24:47

@Picicsibe a szexistennő: Húúúú Csibe! Ha tudnád, hogy érzem magam...de ezt kiválthattam volna más körülmények közt is :D Viszont hó ritkán van;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 19:42:59

@fumerin: Így van! A havat IS ki kell használni! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 19:47:17

@Elemózsia: Egen! Má' emlékszem! És most megint eszembe jutott, h én is kíváncsi vagyok már, mit írt neked... Hmm. Nem lehet, h megtudjam én is? :D

Elemózsia 2012.02.05. 19:55:43

@Luzercica: Na, ez kellene nekem is. :-)
@fumerin: Én élvezem a hólapátolást. Néha a többiek hülyének is néznek miatta, de ez nem zavar. :-)

fumerin 2012.02.05. 19:57:32

@Elemózsia: Az is nagyon jó! Bár tegnap fiam hólapáttal szórta rám a havat. Én csak elszenvedtem :D

Elemózsia 2012.02.05. 19:59:29

@Picicsibe a szexistennő: Egy picit magáról. Ezeket te már biztosan tudod. De ha akarod, én irhatok neked.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 20:02:31

@Elemózsia: Kedves vagy, köszönöm. Írjál csak, szívesen olvasom. :)

Elemózsia 2012.02.05. 20:02:34

@fumerin: Lányok, csak úgy szólok, a hólapátolás jó alakot csinál. :-)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 20:04:27

@Elemózsia: Nincs se hó, se kert... Meg attól nem fájdul meg az ember dereka, tenyere? :)

fumerin 2012.02.05. 20:05:21

@Elemózsia: Hólapát nélkül is jó alak lett, a hóember nem hiú :D

Luzercica 2012.02.05. 20:10:39

@Elemózsia: Nekem tud szárnyalni a fantáziám. Már azt se bánnám, ha nőies ujjai lennének. Csak a többi legyen kicsit helyes pasis.

Ettől a szókapcsolattó estem bele Jokkába.

Elemózsia 2012.02.05. 20:14:10

@JOKKA21: Néha, cöcö... Nekem egy igazi férfi kell, nem egy nyimnyám hurkalé fiúcska... néha...

Elemózsia 2012.02.05. 20:45:48

@Picicsibe a szexistennő: Nem, ha jól csinálod. Egyszerre nem szabad túl sokat tenni a lapátra, és a derekad is egyenes kell legyen (alapból :-DDD)

Luzercica 2012.02.05. 20:46:08

@Elemózsia: Én fordítva szeretem.
Ha engem visznek.
Igaz, akkor tudom kapkodni a lábaimat...

JOKKA21 2012.02.05. 20:47:02

@Elemózsia: Igazi férfi?Az milyen?Csak néha ver meg?Téged vigyen Bohumil.:D Felőlem lehetsz világszépe is, nem viselnélek el.

Elemózsia 2012.02.05. 20:57:18

Na, Kedves Emberek, ezennel bejelentem, hogy Jokkával szakitottunk. Ezzel a történelem legrövidebb párkapcsolata lett a miénk (kérem feljegyezni a giniszbukba) mivel még el sem kezdődött.
:-DDDDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.02.05. 21:10:28

@Elemózsia: Amikor volt "szerencsém" lapátolni, mindig siettem. Ergó: rosszul csináltam! :D

2012.02.05. 21:12:05

@gyvy:
Pedig belőled simán kinézem, hogy ellopod egy kisgyerek szánkóját. :)

Hurri Kán 2012.02.05. 21:18:01

@"Zsu":
Nem baj, majd kinövöd. Vagy nem.

fumerin 2012.02.05. 22:25:01

@tőzegmalac: Na neeee, fogorvos nem vagyok :D

Elemózsia 2012.02.05. 22:45:19

@fumerin: Fogorvosnál igy szokás: ÁÁÁÁ! :-D

Elemózsia 2012.02.05. 22:47:40

Na, jóéjt népek, én eltettem magam holnapra.
Majd még leszek.

JOKKA21 2012.02.05. 23:33:47

@Elemózsia: Még jó, keserítsd más(ok) életét.:)

JOKKA21 2012.02.06. 00:12:57

www.borsonline.hu/news.php?szulni-akar-a-hiv-pozitiv-andrea&op&hid=52867
Ekkora szarházi ribancot, nem elég, hogy négerrel dugott, de nem mondja el a faszijának, hogy aids-es, aljas dög, fejbe vágnám ásóval, ha én lennék a kanja és kiderülne, hogy aids-es és nem mondta el.Ilyen ribik miatt utálom a nőket!
süti beállítások módosítása