A férj tahó, de a felesége kedves velem

2012. március 08. 07:29 - csajokespasik

„A pasas finoman szólva is egy bunkó. A kolléganőm szereti őt. Látom. A pasas meg nem értékeli, de tényleg nem” – Levélírónknak nagyon tetszik a kollegina, aki bár házas, mindig kedves és figyelmes vele, sőt, még munkán kívüli telefonokat is lezavarnak olykor. A férje egy mezei bunkó, aki egyszerű tartozéknak tekinti nejét. De ha véletlenül elválnának, Posztolónk tudná a dolgát.

 

Sziasztok! Gondban vagyok. Tudom, hogy nem a legjobb helyre teregetem ki a szennyest, de olvastam már Tőletek frappáns megoldásokat, jó tanácsokat, hátha most is így lesz. Az én gondom egy 32 éves, gyönyörű és kedves nő, aki egészen véletlenül házas, és még nagyobb véletlen folytán a kollégám. Nem tudom eldönteni, hogy érez-e irántam valamit. Nem szép dolog, de én bizony lecsapnék rá, ha holnap úgy jönne be, hogy válnak. Ha nem, akkor is. Vonz. Már alig tudom visszafogni magam, ha arról van szó, hogy hozzáérhetek "véletlenül".

Egy éve kerültem a céghez. Kevés ember, családias hangulat. Az első napon teljesen elvesztem a papírmunkában. Azt se tudtam, hogy hol a fejem. És akkor valaki megkopogtatta a vállam: "Gyere, kincsem, úgy látom, rád fér egy tea." És ott állt mögöttem ő, és mosolygott rám. Szó szerint a fuldoklástól mentett meg. Beszélgettünk. Olyan kedves és közvetlen volt, hogy azt hittem, rám hajtott. Elég gyorsan kiderült, hogy férjnél van, és három évvel idősebb tőlem. Akkor arra gondoltam, hogy csak kedves. És talán igazam is volt, de.... Azóta is kincsemnek szólít. A születésnapomra pedig egy olyan könyvet szerzett be, amit évek óta keresek. Apró figyelmességek, kedveskedések, munkán kívüli telefonok... De ott a másik oldal: a férje. Nos, a pasas finoman szólva is egy bunkó. A kolléganőm szereti őt. Látom. A pasas meg nem értékeli, de tényleg nem. A szülinapjára mit vett neki? Egy sálat. Személytelen. Ja, és mivel nem hétvégére esett, két nappal később vett csak egy tortát neki. Normális? Ehhez tudni kell, hogy a kolléganőm mindig majd' összetöri magát, hogy valami személyre szóló és kedves ajándékot adjon neki. Nem kevés utánajárással és sokszor saját kezűleg készíti el. Csak azért tudom, mert a munkahelyünkön csinálja. A férj tavaly pl. egy kis könyvecskét kapott, amiben vagy ezer közös emlékük lapult leírva, beragasztva, lerajzolva. Majdnem három héten át készült. És ő meg vesz egy sálat, ezzel el van intézve. Ne értsétek félre, a kolléganőm nem panaszkodik, csak látom, mi folyik abban a házasságban. A férj legutóbbi húzása éppen Valentin napra esett. A kolléganőm egész nap szíves MMS-eket meg szerelmes üzeneteket küldözgetett neki, előbb elszabadult a melóhelyről, kidekorálta a lakást, vacsorát főzött (fogadok, hogy szexi fehérneműbe bújt), úgy várta haza azt a tahót. Másnap megkérdeztem, hogy no, mi volt. Szégyenlősen hebegett. Azt mondta, eddig sem ünnepelték febr. 14-ét, ez most csak az ő kis hülyesége volt, hogy így rákészült. A férje egy szál virágot se vett neki. A dekoráció se tetszett, az üzenetekre meg azt mondta, feleslegesek. Annyira megsajnáltam szegény kis nőt. Nem tudtam uralkodni magamon, megöleltem. Egy pillanatig engedte, még hozzám is bújt, de aztán eltaszított, ezekkel a szavakkal: "Ugyan, nem nagy ügy. Majd akkor vigasztalj, kincsem, ha az évfordulónkat felejti el!". Olyan érzésem van, hogy fogom is. Milyen bunkó már az, aki legalább másnap nem visz neki virágot meg csokit? Ha elsőre nem esett le, bepótolhatták volna. Ha a csajom készül erre a gagyi ünnepre, hát istenem, megtisztelem azzal, hogy legalább valami jelképes ajándékkal meglepem. Vagy valami... Minden mindegy alapon vittem neki másnap egy csokor tulipánt. Teljesen odavolt. Egy hétig állt az asztalán, vázában az a három szál virág. Már hullottak a szirmai, amikor végül megvált tőlük. Kettőnk között semmi nem változott. Talán csak annyi, hogy szaporodtak az érintések. Ha megáll mellettem, amikor épp dolgozok valamit, amíg beszélgetünk, a vállamra teszi a kezét. Amikor megköszön valamit, előfordul, hogy végigsimít a hátamon, vagy az arcomon. Én kevesebbet engedek meg magamnak, de jóval többet szeretnék. Nem tudom, meddig mehetek el. Mindjárt nőnap. Tőlem biztosan kap virágot. Lehet fogadni, hogy a tahó férjétől mire számíthat. Kérdés: akar tőlem valamit? Én akarhatok tőle bármit is? Van jogom bekavarni ebbe a már amúgy is elszúrt házasságba? Ennél mindenképpen jobbat érdemel ez a nő. Nem biztos, hogy engem, de jobbat, az tuti. N.

 
628 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr64296806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HetedikEnVagyok 2012.03.08. 07:35:08

Ezt a @--()-- -t küldöm minden (.)(.) nemű kommentelőnek és csppanninak.

mütyür 2012.03.08. 07:37:55

még egy kollégás sztorit betoltok én felkötöm magam.

poszter: ne legyél hülye légyszi. a csaj nem fog elválni és nem fog hozzád tartozni sosem. az, hogy kincsemezik és megérint csak azt jelenti, hogy közvetlen. persze álmodozhatsz meg maradhatsz a szárazbarátja, de ezzel csak magadat fogod tönkretenni. de ha tényleg akarod őt, akkor támadd le, tedd egyértelművé a helyzetet és akkor kiderül, lesz-e vmi vagy sem.
hja és ne ítélkezz a férj felett. az az ő kettejük dolga, nem a tied.

pretty kitty 2012.03.08. 07:40:11

@HetedikEnVagyok: Glat az elszoszegheeeeeeeez!!!!! :DDD

Esz mindenkinek joleggeeeeeeeeelt ;)))))

pretty kitty 2012.03.08. 07:41:11

@mütyür: "még egy kollégás sztorit betoltok én felkötöm magam."

Mijagond a kollegakkaaal?? Azok isz embelek....

JOKKA21 2012.03.08. 07:41:43

Ribi napra ezt küldöm minden kedves sunának pctrs.network.hu/clubblogpicture/1/5/2/_/152676_170230710_big.jpg és ezt m.blog.hu/cs/csombor/image/IMAGES_Ortica.jpg

És két dalt is küldök.
www.youtube.com/watch?v=D2Zq_RWJ-iE
www.youtube.com/watch?v=vjQWBknRtxg

Sunák kényeztettelek titeket ma ribi nap alkalmából.Ugye?:)
Kaptatok tőlem szép virágokat(parlagfű és csalán) és kedves dalokat.:D Boldog ribanc napot kívánok!

Posztos feleség is egy ribanc, mint a többi.

mütyür 2012.03.08. 07:42:54

@JOKKA21: én épp csalánteát iszok:)

JOKKA21 2012.03.08. 07:43:38

@mütyür: Abból, amit nőnapra küldtem nektek?:)

SciNu 2012.03.08. 07:43:53

*Jokka mód off*
Boldog nőnapot minden nőnek vagy magát nőnek gondolónak!
*Jokka mód on*
Ribancok vagytok mind! :)
(most pedig elolvasom a postot)

pretty kitty 2012.03.08. 07:45:55

"Én kevesebbet engedek meg magamnak, de jóval többet szeretnék. Nem tudom, meddig mehetek el."

Fidi posztel itt van edd otleteckeeeee!!!! Delisz ki meddig mehecc el. Akkol tudnifogoooooood ;)))))

pretty kitty 2012.03.08. 07:46:52

@JOKKA21: "Boldog ribanc napot kívánok!"

Koconjuk Jokka :DDD

mütyür 2012.03.08. 07:47:33

@JOKKA21: nem, mert azt előtte tuti lepisilted:P

pretty kitty 2012.03.08. 07:49:57

@JOKKA21: Ez az egec blog ed nad occejeszkuvesz, minden nick az enyem kiveve teged meg Fatelt meg Joet meg meg pal haszonlot :PPPP

dr. gernika 2012.03.08. 07:50:31

Kedves N!
Válasz: Nem. Nem. Nincs. Lehet, de ő választotta.

Szerintem rák a nő, azok ilyen tyúkanyó típusú közvetlenkedők, meg ajándékkal demonstráló gondoskodók akkor is, ha nem kapnak viszonzást. Ennyi mindenre nem is kaphatna, csak akkor, ha egy másik rák nővel élne. Lehet, a férjének is teher már ez, de attól éppen szeretheti, te nem látsz bele a kapcsolatukba. Amiket felhozol példának, azok nem olyan durvák, csak a te érzékeny pici szíved nagyítja fel bizonyítéknak.
Ha már az első nap kincsemnek szólított, akkor ez nála szófordulat, végképp ne tulajdoníts neki jelentőséget, ahogy annak se, hogy mennyire örült a virágnak, amit a férjétől nem kapott meg. (mivel egy helyen dolgoztok, demonstratíve is kitette, de ez is lehet csak egy gesztus a részéről)

Itt szeretném leszögezni, hogy maga a poszt stílusa tetszik, jól van megírva, kábé ilyesmit várok el, mikor normálisat emlegetek. Még ha a posztolót nyominak is tartom a gondolataiért.

fumerin 2012.03.08. 07:52:21

@JOKKA21: Köszönöm, én a szándékot értékelem amúgy is, nem a növényt :D

fumerin 2012.03.08. 07:55:08

Poszthoz: Hajjj :( Már megen egy hím, aki kúszik egy házinyusszra.
Poszter! Utálatos vagy! Mert a férjek mindig bunkók és pöcsök, de mégisnaaaa, a nő hozzájuk tartozik. A nő ezt választotta. Nem kéne ítélkezned.
És ráadásul kúsznod sem. Keress szinglit! Annyi van, mint tengerben víz. Vagy kényelmesebb, ha más gondoskodik a nőről és te meg csak szigonyozod?

alien47 2012.03.08. 07:56:44

SOHA, DE SOHA NE KEZDJ KOLLÉGÁVAL!!!!!

Ennél nagyobb baromságot nem tud ember elkövetni!

Keress mást, aki máshol dolgozik.

Mit csinálsz te szerencsétlen, ha összejöttök, nem működik a dolog? Kerülgetitek egymás, amig valakit ki nem rúgnak vagy el nem megy a cégtől?

Gondolkodj már kicsit az ég szerelmére!

SciNu 2012.03.08. 07:56:50

"Az én gondom egy 32 éves, gyönyörű és kedves nő, aki egészen véletlenül házas, és még nagyobb véletlen folytán a kollégám. Nem tudom eldönteni, hogy érez-e irántam valamit."
Dugd meg a nőt azzal majd lecsillapodik a nagy "szerelmed".

"a férje. Nos, a pasas finoman szólva is egy bunkó"
Az exei meg rondák meg dagadtak meg alkeszok.

"Van jogom bekavarni ebbe a már amúgy is elszúrt házasságba?"
Nincs

"Ennél mindenképpen jobbat érdemel ez a nő."
Miért is? Fegyverrel kényszerítették ebbe bele? Nem. Ha szeret szenvedni az az ő baja. És lehet te amúgy is csak a negatívumokat látod ebből az egészből. Mi van, ha a férj egy gazdag, kigyúrt, nagyfarkú, kúrógép hejjespasee és a nőnek ez elég.

JOKKA21 2012.03.08. 07:56:58

@SciNuBob -Jokka próféta követője: "vagy magát nőnek gondolónak!"
Ez jó volt.:D

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Mindenki Te vagy, aki nem fikázza a nőket?:)

@Анна ( fumerin): Szívesen.:D Ritka az olyan nő, aki értékeli a szándékot, rózsa kéne a muffoknak.:D

@mütyür: Nem pisiltem le, de lemosod és ennyi.:D

pretty kitty 2012.03.08. 07:57:27

@Анна ( fumerin): "Már megen egy hím, aki kúszik egy házinyusszra. "

Mal bocika de ... nem eppen folditva van??

JOKKA21 2012.03.08. 07:58:59

Amúgy a rendes nőnap nem ma van, hanem április elsején.

fumerin 2012.03.08. 08:00:37

@JOKKA21: Óhhjeeaahhh! Nőnek neveztél és nem ribinek :D
*cupppp a homlokodra*

alien47 2012.03.08. 08:02:12

"előfordul, hogy végigsimít a hátamon, vagy az arcomon." Vannak olyan nők, akik az ilyen dolgoknak nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Te is hátba veregeted a haverjaidat, de nem azért mert be akarod verni nekik a lompost(remélem) Ezzel ő is így van. Látom, te annyit sem tudsz a nőkről, mint Bud Bundy. Keres magadnak egy pincérnőt, vagy fodrászt.

eMJe 2012.03.08. 08:03:07

ekkora balfaszt, és ez 30 körüli?

JOKKA21 2012.03.08. 08:03:26

www.youtube.com/watch?v=iCWAYipchQQ és még ezt a muzsikát küldöm nektek sunák.:D

@Анна ( fumerin): Nyelvbotlás.:D

dr. gernika 2012.03.08. 08:03:56

@JOKKA21: Hmm, a csalán nagyon egészséges.
Köszi, kapsz cserébe szőke sunát, tudom, az az eseted.
cdn.big.bien.hu/files/news/3/6/111459_0_big.jpg

mütyür 2012.03.08. 08:04:32

egyébként jó kis munkahely lehet ez, hogy 3 hétig benn tudja fabrikálni az ajándékot:)

Papírsárkány 2012.03.08. 08:04:50

"Ennél mindenképpen jobbat érdemel ez a nő. Nem biztos, hogy engem, de jobbat, az tuti. N. "
Ezen jót szórakoztam. Bár posztoló valószínűleg más "hangsúllyal" írta, mint én tenném :-)

SciNu 2012.03.08. 08:05:03

@JOKKA21: Én toleráns vagyok a langyik meg a travik is kaphatnak tőlem felköszöntést, de amúgy ők is ribancok!

@Анна ( fumerin): Nem azt mondta a mester, hogy te egy nő vagy. Csak hogy ritka az olyan nő. Te attól még ribi vagy! :D

fumerin 2012.03.08. 08:06:09

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Nem. A férfi már hegyezi aaaa..., és az alkalomra vár, mikor rajzolhat vele.

fumerin 2012.03.08. 08:07:11

@SciNuBob -Jokka próféta követője: Egye fene, vállalom! És köszi a köszöntést Neked is ;)

JOKKA21 2012.03.08. 08:09:16

@SciNuBob -Jokka próféta követője: Azt hittem Kislányocskára gondoltál a magát nőnek gondoló alatt.:D

fumerin 2012.03.08. 08:11:08

@JOKKA21: De mennyira érdekes, ha a férfi gondolkodik egy nőnek magát gondoló alatt :D

dr. gernika 2012.03.08. 08:11:15

@JOKKA21: Ez nem száraz, helyből ilyen. :) Szép, köszi!

Füstleee 2012.03.08. 08:12:33

Kedves Poszter!

Te vagy a bunkó, h házasságtörésre vetemednél, foggalmad sincs, h mi megy a kapcsolatukban, h mi a bunkó férjnek a másik oldala. Spec én sem tartom számon a valentín napot, kereskedői fogásnak tartom. Abba még nem gondoltál bele, h szerencsétlen férj azért csúszik el ezekkel az ünnepekkel mert annyit gályázik valamilyen formában mint egy igás ló?
Meg ma már ha valakivel normálisak a nők a munkahelyen akkor az azt hiszi, hogy dugni akarnak?
Mellesleg a sál nem személytelen, mivel valószínűleg a fószer rászánta magát h kiválassza a sálat. És egy sál h lehet személytelen? Ennyi erővel a nerc bunda is az, pedig azért a cuccért némely nő elég sokra lenne képes.
Amúgy én is rühellek ajándékot venni, viszont ha bármi másról van szó akkor odateszem magam 125%osan. Fogadd el h vannak ilyen emberek.

(más téma: Ghost rider 2, letölteni sem érdemes, megnézni sem. Én megnéztem a filmeket, 2012 legrosszabb filmes alakítása, filmes összeállítása meg egyebek nyertese már megvan. Inkább a twilight összes része mint még 1x azt.)

pretty kitty 2012.03.08. 08:14:54

@mütyür: @Анна ( fumerin): A caj az elejetol fogva nyomuuuuul!!!!! Esz cak a vak nem latja. Meg a posztelke jisz latja akalmien kisz nyomi cegenyke, hihihi :)))))

JOKKA21 2012.03.08. 08:15:09

@gernika: Én is köszönöm a csajt, álmaim nője.:) Nincs mit!

@Анна ( fumerin): Én csak azokat a bulákat köszöntöttem, akik gyárilag nők.:)

Memories (törölt) 2012.03.08. 08:15:29

A történet megfogalmazása jó.
Vannak ilyen típusú nők. Az, hogy kincsemnek szólít nem jelent semmit, maximum, hogy ő ilyen típus. Az, hogy hozzád ér nem jelent semmit, maximum, hogy ő ilyen típus.
Ha nem ünnepelnek Valentin napot, akkor miért kellett volna a férjnek újongania mikor meglátta, hogy a nő túlgondolta kicsit ezt az ünnepet? Lehet nem bunkóságból reagált úgy, hanem pusztán kellemetlen volt számára a helyzet. Én is kellemetlenül érezném magam, ha ott állnék, mivel nem szólnak nekem, hogy idén ünnepelünk.
Sál! Nem az a lényeg, hogy mit kapsz, hanem az, hogy kapsz. Persze a személyre szabott ajándék a legjobb, de nincs mindig az embernek ötlete. Én is kaptam már rossz és jó ajándékot, és adtam már jó és rossz ajándékot. Bár nem a rossz a megfelelő szó rá.
A virágnak a nők mindig örülnek! Ez nem jelent semmit.
Viszont van rá esély, hogy majd egyszer elválnak. Bár hidd el nekem az ilyen típusú nők igen kitartóak. Mindent meg fog tenni, hogy a férjével maradhasson, aki lehet, ha megérzi a vég fuvallatát elkezd kaparni egy kicsit és a nőnek már ez is elég lesz. Hiába lesz utána minden ugyanolyan, mint azelőtt. De ha neked vannak felesleges éveid, évtizedeid, akkor vágj bele.
Más nőjére nyomulni ősi román szokás.
Ülj le vele, és mond meg neki, hogy ezek az érintések és ezek a becézések belőled mit váltanak, váltottak ki. Lehet, magyarázatot kapsz, talán olyat, amilyet nem szeretnél. Ha van esze, magától abbahagyja, de mindenesetre tudni fogja, hogy te mit érzel. Ha akar, akkor kezdeményez, de ha nem teszi meg pár hónapon belül, akkor ülj le vele és mond meg neki, hogy eddig és nem tovább és fejezze be a nyúlkálást és a becézgetést.

mütyür 2012.03.08. 08:17:29

@Memories: "újongania" aaaaaaaaaaa

Denesh István 2012.03.08. 08:18:05

@gernika: ez olyan száraz poszt,mint egy kétszersült,és uncsi is. A tegnapiban volt élet. Amúgy meg poszter a Mamidat is megkérdezhetnéd, miután rád erőltette a kötött pulcsit. Valószínű,h.nem költöztél még el otthonról. :-P

fumerin 2012.03.08. 08:18:10

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Nem értek veled egyet. Ha egy feleség nyomul, akkor már rég terítve az áldozat. :D Nem tökölne ennyit.

háromfejűdisznyólábú 2012.03.08. 08:20:17

Ez kb. ugyanaz, mint a tegnapi. Ezt a Kiszlányockát meg valaki üsse már meg lapáttal.

Caddy 2012.03.08. 08:22:01

Az első bekezdés alapján azt mondanám, hogy a nőt ne gondnak és megoldandó feladatnak tekintsd.

dr. gernika 2012.03.08. 08:26:33

@Füstleee: Ha cím alapján szelektálnál, megspórolhattad volna a szenvedést. :D
@Denesh István: Nyál ≠ élet. Tedd már túl magad azon, hogy szar posztot írtál. :)
@Memories: Ne adj neki tanácsot, mert kolléganő megtudja, eljátszik a gondolattal, aztán ha nagyon megbántja a férje és kezelgetésre vágyik, posztert veszi elő. Neki ez ennyi lesz, poszter meg még mélyebbre süllyed a kis mocsarában.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.08. 08:27:55

lol! A férj tök szimpi. Mondjuk tuti bak. A felesége meg épp ezt is szereti benne, hogy panaszkodhat róla, de amúgy tetszik neki ez a hozzáállás. Te posztíró, lelki szemetes vagy, esetleg lehet belőled vigaszfasz, ha netán mégis valami csoda folytán válásra kerülne sor.

Caddy 2012.03.08. 08:28:15

Idegesít a posztíró. Kívülállóként belepofázni valamibe, mert te úgy látod,hogy szar. Okoskodó, belemagyarázó. Ááááááá nem bírom.
Kedves posztíró honnan tudod, hogy neki nem jó, mert úgy látszik????? Lehet,hogy a pasi nem romantikus,lehet, hogy tényleg szar,de ez nem egy feladat, hogy mentsük meg a kolléganőt.
Véleményem szerint egyáltalán nem kell neked ez a nő,csak a hős fehér lovon bevágtató megmentő szerepében akarsz tetszelegni. Talán válts munkahelyet.

cyd 2012.03.08. 08:28:40

Nem az a baj, hogy a poszter régen dugott, hanem hogy ez az agyára ment.

@mütyür: Teljesen egyetértek.

dr. gernika 2012.03.08. 08:28:42

@gernika: jav: Ne adj neki ILYEN tanácsot

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 08:29:15

"Ne értsétek félre, a kolléganőm nem panaszkodik, csak látom, mi folyik abban a házasságban."

Nem! Nem látod! Már most felbasztad az agyam állófaszú poszter!

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 08:29:54

__________ Nőna____N_Nőnap
____________ Nőn__Nőn_____Nő
___________ Nőna_Nő__Nő_____Nő
__________ Nőna_____Nőn___NőnapNő
_________ NőnapN______Nőn_Nő______Nőn
________ NőnapN_______Nőn______Nő_Nőn
________ NőnapN_______Nő_______Nő
________ NőnapNő_____Nő_______Nő
_________ NőnapNő____Nő______Nő
__________ NőnapNőna_______Nő
Nőna________Nőn______Nőnap
NőnapNő_________NőnapNő
_NőnapNőn_________Nő
__NőnapNő_________Nő_Nő
___Nőna___Nő_______NőnapNőn
___________Nő_____Nő__Nő
_______Nőnap_Nő___Nő
_____NőnapNő__Nő_Nőn
____NőnapNőn___Nőn
____NőnapN______Nő
____Nőna________Nő
____Nőn_________Nő
____Nő__________Nő

Memories (törölt) 2012.03.08. 08:30:30

@gernika: Az már az ő baja, ha belesüllyed a mocsárba. :-)

cyd 2012.03.08. 08:32:58

@SciNuBob -Jokka próféta követője: ""a férje. Nos, a pasas finoman szólva is egy bunkó"
Az exei meg rondák meg dagadtak meg alkeszok."
10 pont

A régi SciNu visszatért! Velkámbekk!

dr. gernika 2012.03.08. 08:34:13

@cyd: Adj neki gyakorlati tippeket is. :)

Caddy 2012.03.08. 08:34:15

@mütyür: ezen én is elgondolkodtam. Vajon mikor dolgoznak? Teáznak flörtölnek, ajándékot készítenek. :)

@JOKKA21: nem, nem, akkor mást kell ünnepelni. :)

Caddy 2012.03.08. 08:35:40

@Picicsibe a szexistennő: végre valaki, akit szintén felbaszott az okoskodó kisállat. :D IGEN!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 08:36:28

"Milyen bunkó már az, aki legalább másnap nem visz neki virágot meg csokit? Ha elsőre nem esett le, bepótolhatták volna."

Mi a fasznak? Nekem úgy már nem kellene. Am a csaj se normi. Ha nem tartották, minek csinált ilyesmit? A férj lehet zavarba jött. A felesége kellemetlen helyzetbe hozta.

El tudom képzelni. Mucika nem szakad meg a munkába, hisz minden féle meglepire, ajándék készítésre van ideje. A férje meg gondolom reggeltől nyomja kora estig. Van az úgy a mai világban...

leonito77 2012.03.08. 08:37:34

Poszter!

Minek ítéled el a pasast, hiszen nem is ismered. Ja igen, ő a férj és hát ugye neki megvan ez a szép kolléganőd, neked meg nincsen, pedig jó lenne, de még így sem mersz lépni, mert fogalmad sincsen.

Szerintem hagyjad a dolgot és kész, mert nem szép dolog más életébe beletúrni. Amúgy meg az érintésektől szerintem nem kell hasra esned, de a nehezen beszerezhető könyv az jelenthet valamit.

Mellesleg a nők általában a határozott pasikat szeretik. A posztból talán nem ez derül ki. Lépj tovább, mosolyogj szépeket rá és szállj le a magánéletéről.

Ha mégsem, akkor meg dugd meg, aztán meglátod mi lesz, az sem kizárt, hogy írsz ide még egy posztot.

De a kettő között itt vacilálni nem érdemes. Ha nem tudsz dönteni, dobj f3el egy pénzt és persze írd meg milyen volt az ágyban :O /meg azt is amikor a férje rátok nyitott és neked nem volt elég szűk a feneked :D /

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 08:38:20

Na ami a posztot illeti: tudod poszter vannak férfiak, akikből hiányzik a romantika, de ettől még nem tahók. És vannak nők, akiknek örömet okoz, ha saját kezűleg készített, személyreszóló ajándékokat adhatnak. Ezek általában nem csak a férjüknek/kedvesüknek, de a családjuk többi tagjának is ugyanezt csinálják.Ebből ne vonj le messzemenő következtetést. Életem első munkahelyén, legelső napon, mikor lementem a büfébe reggelit venni, megkérdezte a büfésnő, hogy "mit kérsz tündikém?" Na ettől kezdve hónapokon keresztül Tündikének szólítottak a kollégáim, pedig nem igazán nézek/néztem ki lánynak. Szóval a kolléganőd miatt ne aggódj: ha a szemét szurkálná a férje, azt biztos nem állná. Ha majd valami baja lesz a házasságával, akkor biztosan meg fogja oldani. Nem a te feladatod, nem vagy te párterapeuta (mellesleg az sem úgy dolgozik, hogy a problémás házasságban élő nőket megdugja). Te pedig keress magadnak egy szingli csajt, és lehetőleg ne a kollégáid közül.

Ja, és minden csajnak boldog nőnapot!
Neked is CSP Panni!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 08:39:04

"Egy hétig állt az asztalán, vázában az a három szál virág. Már hullottak a szirmai, amikor végül megvált tőlük"

Aham. Én is mindig elfelejtem kidobni... Ne tulajdoníts minden ilyesminek jelentőséget.

helio 2012.03.08. 08:39:40

Úgy látszik poszter, hogy nem igazán tudsz sokat a kollegádról. Az, h valaki megérint és becézget az első naptól kezdve, nem azt jelenti, hogy bizsereg neki :)
Nem a blogot kellene kérdezni, h mit csinálj, hanem neked kellene eldöntened, h mit szeretnél, és mit vagy hajlandó vállalni. Ha összejössz a kolleganőddel, nem te rúgod szét a házasságát, hanem akkor az már csak a végét járja.
Valentinnapos megjegyzéssel kapcsolatban viszont megvédeném a poszolót, mert a kolleganője egész nap szíves MMS-eket küldözgetett a férjének ERGO a férje tudhatta volna, hogy neki ez fontos. (én sem tartom a valentínnapot, de ha a páromnak fontos lenne, akkor készülnék rá, mert ő fontos nekem)

fumerin 2012.03.08. 08:40:24

@Picicsibe a szexistennő: Ez elég ciki lenne, ha az apró kedvességeimmel zavarba tudnám hozni a férfim. Lehet önzetlenül is adni és cserébe nem elvárni semmit. Ha nekem örömöt szerez, hogy adhattam, akkor azt miért kérdőjelezné meg bárki is? Ha ettől kellemetlenül érzi magát a férfi, akkor az már halott ügy...

mütyür 2012.03.08. 08:41:58

@Picicsibe a szexistennő: mondjuk nem tudom, mégis mikor kellett volna kidobnia? amikor még szép friss?:)

helio 2012.03.08. 08:42:07

@Picicsibe a szexistennő: hírek szerint egész nap szívecskés MMS-ekkel bombázta a férjecskét. tudhatta a férj, h akár egy szál virág elkélne :) (DE csak ebben védeném meg a posztolót :D )

JOKKA21 2012.03.08. 08:45:14

@Caddy: Én akkor is ünnepelem a nőket.:D

Denesh István 2012.03.08. 08:46:14

@gernika: Nálam akkor is tegnapi nyert! :-) de mind a két kollégás sztori fárasztó. Meg ez a szúrogassam vagy se töketlenkedés,dobj fel egy pénzt poszter. Ha fej akkor...

cyd 2012.03.08. 08:46:55

@gernika: Úgymint? Ha ő ezt nem tudja kezelni és minden felé irányuló kedves gesztus gazdájába hősszerelems lesz, az olyan probléma, amit vagy szépen végiggondol és kiröhögi magát, vagy odaáll a szerelmi vallomással a nő elé és a verbálispofon kijózanítja. Talán.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 08:48:53

"Van jogom bekavarni ebbe a már amúgy is elszúrt házasságba?"

Nem tudhatod milyen a házasságuk. Nem látsz bele, csak a felszínt tapogatod. Alkottál egy véleményt róluk, ami felmenti az érzéseidet és a tetteidet. Hiszen szegény nő... És te jobban tudnád őt értékelni.
Közben semmit nem tudsz kettőjük kapcsolatáról.

Lehet hogy a faszi nem elég figyelmes. De a nő mégis hozzáment.

Lehet hullámvölgyben vannak. Ha igen, és most hajtasz a nőre, el is tudod csábítani. De észbe fog kapni! Meg fogja bánni...

Ja, simán lehet, h 1x összejöttök, és a szeretője leszel. Lehet a házasságnak is vége lesz...
De ált. a szeretők mindig csak az ugródeszkák. Sokra ne számíts!

dr. gernika 2012.03.08. 08:50:35

@Denesh István: Én is a sajátomra szavaznék. :PPPP
@cyd: :D Tudod te, hogy értettem. De ezek jól lesznek, amit írtál, köszi a nevében is. :)

SciNu 2012.03.08. 08:51:42

@Анна ( fumerin): Nem attól jön zavarba, hogy a másik adott hanem hogy ő nem. :) Lehet következő évben meg majd a pasi készül jól rá a valentin napra.

@JOKKA21: Pontosíts: A ribiket. Hiába szinoníma a 2 szó sokan félreértik. :)

SciNu 2012.03.08. 08:53:50

Férj nőnap alkalmával a feleségéhez:
- Ma ünnep van, pihenj! Nem kell semmit csinálnod. Még mosogatni sem kell! Majd elmosogatsz holnap.

s jazz 2012.03.08. 08:53:58

"Van jogom bekavarni ebbe a már amúgy is elszúrt házasságba?"
NINCS!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 08:55:51

@Caddy: :D

@Анна ( fumerin): Én nem így látom. Itt most nem a kedveskedés, mint csábítás a lényeg... Volt egy ünnep, aminek soha nem tulajdonítottak jelentőséget... A ffi le is szarta, otthon meg minden féle várja, ő meg ott van üres kézzel.

Szerintem kellemetlen lehet.

@helio: Vagy egész nap nem figyelte a telefont, mert dolgozott...
Vagy azt hitte a nő poénkodik, mivel ők nem is tartják. Bármi lehet.
Igen, az is, h a faszi egy fasz! :))
De ennyiből én még nem vonom le ezt a következtetést.

fumerin 2012.03.08. 08:57:23

@SciNuBob -Jokka próféta követője: Szerintem egy "köszönöm" és egy ölelés is pont elég ajándék tud lenni. :) És ugye, az mindig kéznél van. A többi csak kifogás. :)

mütyür 2012.03.08. 08:59:07

@Picicsibe a szexistennő: főleg, hogy eddig NEM tartották, gondolhatta azt is, hogy a csaj csak elküldött pár mms-t és ennyi. nem tudom, mit kompenzálhat vajon a nő, hogy most hirtelen rájött a dili és képes volt az egész lakást kidekorálni:S

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 08:59:34

@mütyür: Van egy pont, amikor már ki lehet, de még nem hullott le minden szirom... Na én pl van, h ennél sokkal később dobom ki.

Am a tulipán hamar lepotyogtatja... Szóval nagggggyon nem jelent ez semmit! :D

fumerin 2012.03.08. 09:02:28

@Picicsibe a szexistennő: @mütyür: Nektek még nem volt olyan pillanatotok, teljesen érdek és bűntudat nélkül, hogy meglepit akartatok a férfinek? Mert ugye ez is emberfüggő, de én is szeretek *csakúgy* ilyeneket csinálni. És most nem a Valentin nap miatt, de a poszter ezzel tompította a saját kúszó ösztöneinek súlyát. Ezért emelte ki a giccses ünnepet, mert tudja, sokan utálják.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:02:55

@mütyür: Biztos olvasta egy női magazinba, h mennyire bejön a pasiknak, ha szexi ruciba várja haza a férjecskéjét. Ami igaz is. Csak nem ilyen formában. :)

SciNu 2012.03.08. 09:04:21

@Анна ( fumerin): Embere válogatja. Én magamból indultam ki. Kínosan érezném magam, ha nem tudnám viszonozni az én mércém szerint illően. A köszönöm és az ölelés meg egy amolyan alap szint.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:05:11

@Анна ( fumerin): Dehogynem.

De itt nem ez a lényeg. Leírtam szerintem mi. Nem ismétlem magam. :)

mütyür 2012.03.08. 09:05:33

@Picicsibe a szexistennő: persze hogy nem jelent. hihetetlen miket képesek az emberek a legegyszerűbb dolgokba is belemagyarázni.

Papírsárkány 2012.03.08. 09:06:01

@Picicsibe a szexistennő: hja, nem kell hozzá "elfelejtettem valamit"-bűntudatkeltős lakásdekorálás, csak hopp a nyakba ajtócsukás után, aztán irány az ágy (asztal, kád, amit akarsz...)

fumerin 2012.03.08. 09:06:56

@SciNuBob -Jokka próféta követője: Bocsánat, én is magamból indultam ki. Lehet, hogy alap szint, de az egyik legőszintébb és számomra legjobb dolog. Az ajándék, vacsora, virág...azokat vonalkódokkal mérik, bárki-bármikor adhatja. Nem túl intim :)

SciNu 2012.03.08. 09:07:19

@Ibrahim a tevehajcsár: A kata kissebb mint 3. :D

Dagi macskával minden festmény jobb :D :
fatcatart.ru/gallery-2/?lang=en

cyd 2012.03.08. 09:07:24

@gernika: Tudom, csak leszarom. Volt már itt olyan megjegyzés is ezzel kapcsolatban, hogy ha férfiembernek 365 napon túl nem volt szex, akkor az már tuti beteg.

mütyür 2012.03.08. 09:07:27

@Анна ( fumerin): dehogynem. DE akkor nem kezdek el rinyálni, hogy jajjaajj a pasi meg nem viszonozta.

@tértivevény: ugye? legalábbis nekem nagyon fura.

@Picicsibe a szexistennő: hehehe:DD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:07:40

@SciNuBob -Jokka próféta követője: "Nem attól jön zavarba, hogy a másik adott hanem hogy ő nem. :) Lehet következő évben meg majd a pasi készül jól rá a valentin napra."

Egyetértek.

"Embere válogatja. Én magamból indultam ki. Kínosan érezném magam, ha nem tudnám viszonozni az én mércém szerint illően. A köszönöm és az ölelés meg egy amolyan alap szint."

Egyetértek! :))

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 09:07:55

@Caddy: Totál egyetértek, pont ezt akartam írni, mikor láttam, hogy te már leírtad.

"Kedves posztíró honnan tudod, hogy neki nem jó, mert úgy látszik????? Lehet,hogy a pasi nem romantikus,lehet, hogy tényleg szar,de ez nem egy feladat, hogy mentsük meg a kolléganőt."

Honnan tudja, hogy a nőnek így nem jó? Meg amúgy is mi köze hozzá, minek mászik bele?

@Memories: "Ülj le vele, és mond meg neki, hogy ezek az érintések és ezek a becézések belőled mit váltanak, váltottak ki."

Szerintem ez a legrosszabb amit, tehet! Én keveredtem már hasonló szituba, mert ált. én is kedves vagyok mindenkivel, ezt néha félreértik. Túl sokat képzel bele a posztoló az egészbe, mert valószínűleg beleszeretett a nőbe. 99%, hogy a nő barátságnál többet nem érez, viszont írtó kínos lesz utána együtt dolgozni.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:08:45

@SciNuBob -Jokka próféta követője: Ah So! (So ist das Leben: So li bolhát fogott ingében)

helio 2012.03.08. 09:09:28

@Picicsibe a szexistennő: ha a párom egész nap bombázna mmsekkel valentínnapon(v akármilyen napon), akkor munkából hazafelé beugranék a boltba egy üveg borért és csokiért :)
ja és ha a pasi rühelli a valentinnapot, akkor kerekedjen felül ezen, ha a párjának fontos.
/ezzel értettem egyedül egyet a posztolóval/
(de a posztoló nem tud semmit a csajról, legalábbis a posztjából az derül ki, szóval :) mielőtt szerelmes lenne/lesz ismerje meg :D az illetőt :))

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:11:44

@Bundabandi: Ezze lértek egyet. A nő azt fogja utána gondolni, hogy b+ már rendes sem lehetek a kollégáimmal, mert félreértik. Pedig az ember normál esetben a kollégáival próbál lehetőleg konfliktusmentesen kijönni. Én például rendszeresen felajánlom egy kolléganőmnek, hogy elveszem feleségül, de ha komolyan venné, akkor nagyon zavarba jönnék.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:12:29

@mütyür: @Анна ( fumerin): @tértivevény: @SciNuBob -Jokka próféta követője:

Egyébként a poszter leírása alapján a csaj nagyon is várt volna valamit viszonzásnak. Min egy virágot. Nekem így jött le. De nem voltam jelen, így csak tippelek. ;))

fumerin 2012.03.08. 09:12:35

@mütyür: Nekem itt azért van más gondolatom, miután férfi írta a posztot, aki már eleve előttem egy nulla, és persze, hogy mentségeket keres arra, hogy le akar bökni egy férjes asszonyt. Lehet, a nő nem is panaszkodott, csak beszélgettek.
Én is elég közvetlen vagyok az emberekkel, de attól még nem dugni szeretnék mindegyikkel :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:13:03

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Agá! Szkázálá váróná!
(Ага! Сказала варона). És kiesett a szájából a sajt!
:)

jadu 2012.03.08. 09:13:03

@Ibrahim a tevehajcsár: ヾ( ^ω^)ノ

reszkessetek ma itt fogok garázdálkodni egész nap :DDD (nem megyek sulibaaaa)

mütyür 2012.03.08. 09:13:27

@helio: de eddig a feleségnek sem volt fontos a valentinnap. most hirtelen miért? azért, hogy utána panaszkodhasson, ő bezzeg hogy teper? és ki tudja, mennyit mond el a poszternek? arról mondjuk esetleg nem szól, hogy de férjeura jól összeizzadta vele az ágyat... tipikus mártírpina

Papírsárkány 2012.03.08. 09:14:15

@SciNuBob -Jokka próféta követője: egyébként határozottan csodálkozom, hogy a sixtus-i kápolna fő képét nem csinálták meg ilyenben :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 09:14:58

Köszi mindenkinek a nőnapi jókívánságokat! :D

Memories (törölt) 2012.03.08. 09:15:08

@Bundabandi: Igen, valószínű, hogy a nő csak kedves, de vannak emberek, akiknek a nagy pofon kell. Egy idő után ehet jót röhögnének rajta.

jadu 2012.03.08. 09:15:35

@Memories: ez tetszik :D

lol "Más nőjére nyomulni ősi román szokás. "
10/10 :DD

Papírsárkány 2012.03.08. 09:15:48

@mütyür: nah most már csak a férjről kell kitalálnunk, hogy látens homokos, és épp a kék osztriga bárból tért haza a teleszivecskézett lakásra, és akkor a posztban szereplő összes embert leírtuk végre :)

cyd 2012.03.08. 09:15:55

@jadu: Poor us!
btw jóreggelt

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:16:08

@jadu: Én meg dolgozni nem megyek, mert "dögrováson vagyok". Szóval én is itt rontom a levegőt (na nem egész nap, mert lehet, hogy közben felmegy a lázam, és lefekszem, bár már elegem van a fekvésből is).
:)

Memories (törölt) 2012.03.08. 09:16:18

Boldog nőnapot!
Zoltánoknak boldog névnapot!

jadu 2012.03.08. 09:17:12

@mütyür: ebben is van valami... szerti sajnáltatni magát a nő... azt kiemelni, hogy ő mennyit dolgozik és micsoda energiát feccol bele a házasságába, bezzeg a férje (aki esetleg csak kurva jó az ágyban :D és ennyivel járul hozzá a dologhoz... ami mellesleg nagy összetartó erő tud lenni :DD )

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:17:27

@helio: De eddig a csajnak sem volt fontos! Legalábbis én úgy vettem ki, h ez most kipattant a hölgyemény fejéből, és a "hagyományokat" nem figyelembe véve úgy döntött, ma megtartják.

Az én férjem tuti vette volna a lapot, mert szívecskék mellé elég egyértelmű utalásokat is küldtem volna... ;))

De nem minden pasi egyforma. Ennek nem esett le, otthon már igen... Ezért jött zavarba és érezte magát kellemetlenül.

Nem értem mit nem értetek ezen. :)

Papírsárkány 2012.03.08. 09:17:59

@jadu: na húzzál marhagyorsan leckét írni!!!
:-)

cyd 2012.03.08. 09:19:42

@mütyür: Istenem. Hát nő. Hirtelen ellágyult, megrohanták a romcsy, szivcsy érzések és kijött belőle. Lehet azért motyogott másnap zavarban az ölelésben mert rájött, hogy ő pörögte túl, vagy csak azért mert kellemetlenül éríntette, hogy nyomja N. álló farka.

Papírsárkány 2012.03.08. 09:20:11

@Picicsibe a szexistennő: sőt, poszter sem volt jelen, lehet, hogy ő is csak tippel

cyd 2012.03.08. 09:21:09

@jadu: Azt nem tudjuk a nő milyen, csak hogy munkahelyi Don Juan/Quijote milyennek festi le.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:21:16

@tértivevény: Ne kergesd már el a csajokat! Elvégre ma nőnap van!
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:22:26

Köszi a nőnapi köszöntést!

Küldök szívecskét: <3 <3

Sokat!

<3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3

De nem szeretnék dugni itt senkivel. Csak úgy küldtem. :D

fumerin 2012.03.08. 09:23:10

"A kolléganőm szereti őt. Látom"

Innentől kérdésem sincs, mert ami ezzel szemben van leírva, már csak szar kifogása egy gyíknak!

jadu 2012.03.08. 09:23:45

@Ibrahim a tevehajcsár: úúúú jobbulást...

@Memories: kislány? Én.. khmmm már 20on felül vagyok :D nagy vagyok... nagyon nagy :P

@cyd: aaaahhh a kés a szívemben landolt...
neked is :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:24:13

@tértivevény: Ugyan. A poszter párkapcsolati szakértő. Neki ott se kell lennie. Tudja és kész! :D

Caddy 2012.03.08. 09:24:16

@mütyür: szerintem nem panasz, csak a posztíró rákérdezett,hogy mi volt, mert látta a nagy előkészületeket, és kíváncsi volt, meg nyilván fogást akart találni a pasi tahóságán. :D

Memories (törölt) 2012.03.08. 09:25:36

@jadu: Ohhh! Elnézést nagylány. ;-)

jadu 2012.03.08. 09:26:25

@tértivevény: lol majdnem eltaláltad... holnap zh-t írok, ma tanulok rá :D

@cyd: na ja... a rózsaszínködös kép még nem teljesen valóságos :DDD

@Picicsibe a szexistennő: lol... pasik... ha már kincsemnek szólítom valamelyiket, rögtön azt hiszi, hogy a bugyimba invitálom :D szóval jó, hogy tisztáztad, csak mert szívecskéket küldözgetsz, nincs hátsó szándékod :D

Caddy 2012.03.08. 09:26:58

@jadu: szerintem nem szereti sajnáltatni magát csak posztíró így forgatta a szót. :)

@Анна ( fumerin): na igen ez az egyik, a másik meg a gondom egy kolléganő, hát ha gond, akkor viszlát szevasz.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:27:32

@cyd: "csak azért mert kellemetlenül éríntette, hogy nyomja N. álló farka."

:DDD

mütyür 2012.03.08. 09:27:47

btw nem sokáig élne az a kollégám, aki simogatni merészelne...pfúúúújjjj:/

nemkellex 2012.03.08. 09:27:51

Jaj, megint egy kollégás.

1. Kollégával nem kezdünk.

2. A nő csak anyáskodik feletted, vedd már észre! Gyerekpótlék vagy. A férj valószínűleg az a bamba kaszt, aki "még" nem akar gyereket.

3. Soha nincs jogod bekavarni, akármilyen is egy házasság.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:28:24

Egyébként nekem az az érzésem, hogy akik, mint a posztoló, nem élnek párkapcsolatban, sokkal inkább hajlanak arra, hogy "jelzésértékűnek" tekintsenek bizonyos gesztusokat, amelyek valójában semmit nem jelentenek. Ha az "emberi játszmák"-ból indulok ki, akkor azt mondom, hogy a poszter kolléganője arra állt be, hogy a poszternek (is) kijár tőle naponta az a "símogatás", hogy kincsemnek nevezi. Ezért, tekintve, hogy ezt mindig is így tette, és ebben semmi változás nem történt, tehát felesleges bármilyen érzelmi többletet belelátni.

m.gray 2012.03.08. 09:28:30

Poszter, asszem amit itt fogsz kapni, azt nem teszed zsebre!
- tovább olvas -

jadu 2012.03.08. 09:28:59

@helio: ez jó meglátás, a férjet nem érte váratlanul, h az feleség aznapra készült (hisz mms és sms hadjáratot indított a szerencsétlen pasi ellen :D)

@Memories: na így már mindjárt más...

@cyd: romcsy, szivcsy érzések... vííí és elképzeltem, ahogy ezeket a szavakat kimondod :DDD

nemkellex 2012.03.08. 09:31:14

@JOKKA21: Éééééédesem!!! :)

@Ibrahim a tevehajcsár: Ez nagyon ötletes! :)

@Picicsibe a szexistennő: Én se értehetem félre? Lécci-lécci!! Ma még csak az egyik kollégám kívánt nekem boldog nőnapot... hm... várjunk csak... rám akar mozdulni? Lehet, hogy megsimogattam a hátát a tegnapi mítingen???? Kipróbálom, mi lesz, ha kincsemnek szólítom! Úristenafőnökmegnetudja!!!! :D :D

SciNu 2012.03.08. 09:31:15

@jadu: Az ott középen a nyelved? :D

@tértivevény: Biztos Miki nem szerette a cicákat :)

helio 2012.03.08. 09:31:38

@Picicsibe a szexistennő: értem, h van ilyen pasi, de a figyelmesebbje nem ilyen ---}--@ (:

VOGAben 2012.03.08. 09:32:00

A férj nem Bálint véletlenül? És csak frusztrálja, hogy elqrták a névnapját. A Kincsem meg lónév, mint a Manci vagy a Csillag. Na meg a Sanyi!

jadu 2012.03.08. 09:32:21

@Ibrahim a tevehajcsár: sőt, ez is elképzelhető, hogy a nő szeretné érezni, hogy ő még mindig nő s nem csupán feleség (és anya, ha az)... azért mert kedveskedik, és ha esetleg pár éjszakára elcsábulna, nem jelenti azt, hogy új férjet keres magának... (amúgy az ilyen nőnek, aki félrelép, h érezze még h ő kívánatos, van nevük is :DDD)

nemkellex 2012.03.08. 09:32:57

@Ibrahim a tevehajcsár: Aha, pontosan! A "kapcsolat" fejlődne, ha a nő beleszeretett volna a pasiba. De ennek semmi jele. Kezdettől kincsem, és az első érintés az volt, hogy megfogta a vállát, mikor teázni hívta...

Memories (törölt) 2012.03.08. 09:34:34

@jadu: Vigyázz nagylány, ugye tudod hogy jönnek egymás után?
Kislány
Nagylány
Vénlány
;-) Szerezz be egy pasit, nehogy vénlány legyél. :)

helio 2012.03.08. 09:35:33

@jadu: szegény pasi a hadjárat miatt :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:36:56

@Memories: Hehe! Ezzel elkéstél! Már rég beszerzett!
:)

Szöszi 28 2012.03.08. 09:37:29

@Ibrahim a tevehajcsár: Hogy micsoda? :D *úgy látom ma nem fogjuk megérteni egymást:D*

jadu 2012.03.08. 09:38:12

@tértivevény: :PPP minggyá kapsz egy yakuzát :D

@Picicsibe a szexistennő: ííí A Gaga és Japán... epic :D Lady Gagáról csak szuperlatívuszokban... ügyesen "megcsinálták" a karaktert :))
(pók... pfff)

@SciNuBob -Jokka próféta követője: ;))) (az egy cicaaaa kaomoji... irtó kawaii)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:38:17

@helio: A szöveget értem, a jeleket nem.

Én nem védem a faszit, de azt azért hozzátenném még, h nem ismerjük a nap (napok) körülményeit.
Ha nagy épp a melóhelyen a nyomás, és pisálni sincs idő (jó tudom akik itt cspznek ezt nem nagyon ismerik :P), akkor lehet, h az ember kevésbé fogékony az ilyesmi jelekre.

Lényeg. A csajnak kipattant a fejéből. Faszi nem vette a lapot. Ettől még nem gondolnám, h egy tapló, aki nem figyel és nem szereti a feleségét.

Persze lehet így van...

helio 2012.03.08. 09:40:13

@mütyür: én nem védtem a kolleginát és a posztolót sem, csak annyit mondtam, h egy pasinak elég jelzésnek kell lennie annak, h egész nap bombázod smsekkel mmsekkel valentinnapon :D ennyi
és azt is mondtam korábban,h ismételjem magam, h a poszter nem ismeri a csajt eléggé, szóval nem biztos, h a férj olyan bunkó ( kivéve a valentinnapot a csaj elmondása alapján)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:40:32

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Idézet egy meséből (oroszul). Tudod, mikor a róka kiénekli a holló szájából a sajtot. Ez az a pillanat, mikor a varjú azt mondja, hogy ahá! És kiesik a szájából a sajt.
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:40:39

@nemkellex: Ok! Neked lehet!

<3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3

Papírsárkány 2012.03.08. 09:40:52

@Memories: @Ibrahim a tevehajcsár: Pedig pont akartam írni, hogy arra a hátralévő 5 évre minek... :-)

jadu 2012.03.08. 09:41:32

@nemkellex: kollégával nem kezdünk... a ranglétrán veled egyenlővel legalábbis nem, meg nagyon alattad se... akkor tudod mi marad.. ;)))

@helio: ugye... és szerencsétlen elvérzett, mert még egy gazt sem tudod az asszonynak dobni :D

@Memories: T_T véééén.... (lol, még azért van egy kis időm :P)

JOKKA21 2012.03.08. 09:41:34

Ma nőnapon bunkóság lenne beírnom, hogy MNK?:)

helio 2012.03.08. 09:41:44

@Picicsibe a szexistennő: csak egy virág akart lenni :D elég kezdetleges, de én ezt tudom :D
---}--@ csak lefejeződöttt :D (szép magyarosan)

Köldökszösz (csodalampa) 2012.03.08. 09:42:47

Éljenek a csajok!

Boldog Nőnapot Minden hüvelyesnek! :*

Papírsárkány 2012.03.08. 09:43:11

@jadu: Csak egyet?! akkor még dolgoznom kell az ügyön...

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:43:51

@Picicsibe a szexistennő: Mondjuk úgy, hogy nem állapítható meg közvetlen összefüggés az esemény (nevezetesen, hogy a férj nem vette a lapot) és a bunkóság, vagy kihűlőfélben lévő házasság között. Egyébként sajnálom, de azt kell, hogy mondjam, hogy maximálisan elítélem azokat, akik megpróbálna kbelekotorni egy aktív és működő párkapcsolatba, csak azért mert azt gondolják, hogy ők mennyivel jobban meg tudnák dugni a nőt, mint a jelenlegi párja.

jadu 2012.03.08. 09:44:46

Mondjátok már meg, hogy hol tudok rendes körömlakkot venni, ami nem kezd el 2 nap után lekopni!!!

és kell egy nude rúzs... jaj... csak a gondok csak a gondok!

Papírsárkány 2012.03.08. 09:45:05

@helio: @Picicsibe a szexistennő:
Jaja, a figyelmesebbje odalép, megborzolja a csaj haját, és megkérdezi, hogy "már megint nyomi voltál, aranyom?" :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:46:00

@tértivevény: Úgy érted, hogy Jadunak össz. -vissz. 5 éve van hátra az életéből?
Wow! Ez hogy jött ki?

Papírsárkány 2012.03.08. 09:46:30

@jadu: @tértivevény:
Jaja, egy kicsi ;-)
Kérdezd csak Katát, ő már tudja, hogy 25 felett nincs élet :)

nemkellex 2012.03.08. 09:46:48

@Picicsibe a szexistennő: :D *nagyokat sóhajt, mosolyog*
:*

@jadu: Tudom. De tapasztalatból beszélek: kolléga, beosztott, főnök, egykutya. Ha nem jön össze végül, akkor azért gáz, ha meg igen, akkor azért... sokszor írtam már, hogy melóhelyet akarok váltani, pedig szeretem. Amúgy ne higgyé nekik, hol van még a vénülés??? :)

@JOKKA21: Tőled nem. :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:47:18

@jadu: Árkád, földszint, középen az étkezdék felett.
Szívesen.
:)

jadu 2012.03.08. 09:47:42

@jadu: tudod=tudott... kezdődik... az írásképtelenség :D

@Ibrahim a tevehajcsár: nagyon egyetértek... kívülről látja a kapcsolatot a poszter, és már előítéletei vannak a férjjel szemben, mert ugye "beleszeretett" (lehet, h csak vááágy) a kolleginába...

@tértivevény: hajrá :D

Szöszi 28 2012.03.08. 09:47:46

@tértivevény: Honnan tudnám? Még van 4 napom a 25-ig :D Csak sejtem, hogy nincs, biztosan még nem tudom :)

Papírsárkány 2012.03.08. 09:47:47

@Ibrahim a tevehajcsár: @tértivevény:
(mintha azt mondta volna, hogy már 20 is megvan :-) de lehet, hogy csak halucináltam)

helio 2012.03.08. 09:47:55

@Picicsibe a szexistennő: de ez nem célzás volt :) van párom :D és még nőnemű is vagyok :DDDD - mihez tartás végett :D, mondjuk nem vagyok itt senki kollegája :D, h félre értsen, de.. :DDD -

nemkellex 2012.03.08. 09:48:02

@jadu: Minek a lakk meg a rúzs? Pasi van a láthatáron?

Köldökszösz (csodalampa) 2012.03.08. 09:49:03

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: :*

@cyd: Hiszen úgy vagyunk a nőkkel, mint a borsó, meg a héjja!

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:50:16

@jadu: Hülyeség! Dehogy szeretett bele! Egyszerűen csak meg szeretné dugni. A szerelem ennél kissé összetettebb dolog (legalábbis az én tapasz nyalataim szerint).
:)

mütyür 2012.03.08. 09:51:12

@jadu: én még soha nem vettem rúzst:D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:52:13

@mütyür: Hát mit csinálsz? Lopod? Vagy ajándékba kapod?
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:52:30

@Ibrahim a tevehajcsár: Egy házasság nem egy ilyen alkalmon fog elbukni.

Sok ilyen alkalom esetén már más a helyzet...

Jaja. Nem szép dolog feleségre hajtani. De a feleségen fog múlni a dolog, szóval...

helio 2012.03.08. 09:52:38

@jadu: ha találsz olyan körömlakkot, ami nem kopik le két nap alatt, akkor szólj nekem is :D

mütyür 2012.03.08. 09:52:50

@Ibrahim a tevehajcsár: nem, szimplán rúzs-szűz vagyok:)

jadu 2012.03.08. 09:53:14

@nemkellex: ismét csak családi ismerőssel tudok pedálozni: a munkahelyén kikezdett egy csajjal, aztán 2 év után szétrebbentek, de nagyon nem tudták jól kezelni... nagyon durván elkezdte utálni a csaj a pasit és iszonyúakat vitáztak. (amit kb megértek... a pasi nős... a kis krvapecér)

@JOKKA21: neeem, szép tud az lenni!

@Ibrahim a tevehajcsár: ííí ma meglesem :D köszönöm. (kezdem azt hinni, hogy nem tudok olyat kérdezni Tőled, amire ne tudnál válaszolni... félelmetes :D)

fumerin 2012.03.08. 09:53:17

@Köldökszösz (csodalampa): Köszi-szöszi! :)

*cupppp a homlokodra*

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:53:48

@jadu: Ráadásul a poszter egyetlen "kontextusban" látja a kolleginát: mint munkatársnőt. Ez űberhaupt semmit nem mond arra vonatkozóan, hogy milyen, mint feleség.

m.gray 2012.03.08. 09:54:49

Hát, Poszter, asszem újat én sem tudok mondani.
Próbál onnan közelíteni a kérdést, hogy Te így értékelnéd, hogyha valaki teljesen kívülálló megítélne? Tökmindegy milyen szempontból, csak úgy általában. Mindenféle konkrét infó nélkül. Ugye nem. Merthogy te most csak találgatsz. Mellette pedig ábrándozol arról, hogy a kolléganő milyen pasit érdemelne.

Tudod a házasság az olyan, hogy 2 ember úgy döntött, hogy ők összekötik az életüket. Ebbe 3. félnek nincs joga beleszólni.

Ha tényleg beleestél a csajba, akkor talán tényleg mondd el neki, hogy mit érzel, és zárjátok rövidre. De számíts rá, hogy nemet fog mondani és onnantól majd kínosan kerülgethetitek egymást.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 09:55:18

@jadu: Nekem eddig a Margaret Astor lakkok váltak be a legjobban. Mondjuk én csak pasztell színeket használok, nem tudom, hogy egy sötétebbnek a széle mikor kezd el kopni. Viszont a pasztell az egy hétig fent van és szép.

SciNu 2012.03.08. 09:55:45

@jadu: És hol a macskabajusz???

@JOKKA21: Nem. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:55:57

@jadu: Azért majd írd le a tapasztalataidat, mert én még sosem vásároltam ott semmit, de vagy két iszonyat nagy parfüméria van egymás hegyén -hátán.
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 09:56:16

@helio: Már a virág? :)
Nem értettem félre! ;))
Írhatom úgy is, h nem vettem a lapot! :D

@tértivevény: (örül-örül)

jadu 2012.03.08. 09:56:26

@nemkellex: neeem, csak annyira rándá vagyok, h kell a vakolat... (meg holnap este buliii és emberi arcot kell csinálnom valahogy magamnak)

@helio: de nekem csúnyán/durván lekopott... azt remélni sem merem, h van olyan klakk, ami 4-7 napot is kibírna... de 2 nap után ne jöjjön le nekem a fele! :P

@Ibrahim a tevehajcsár: ezért is írtam, h vááágy... sokan összekeverik a vágyat a szerelemmel (főleg a pasik)

@mütyür: eddig én se.. ez lesz az első... jááj tökre izgulok... első rúzsomat fogom venni... (eddig elvoltam a szőlőzsírokkal :D)

nemkellex 2012.03.08. 09:57:36

@JOKKA21: Ez tetszik. Komolyan mondom, szép. :) Köszönöm, Jokka. :*

@jadu: No ugye? Mi meg hazahurcoljuk állandóan a munkát. Nem tesz jót. Kell egy kis külön lét, meg az is, hogy "Figyi, főnök, segíts már, Mucika genyó volt velem, hogy oldjam meg?" És ne az legyen a válasz, hogy "Kirúgom", hanem hallgassa meg, és mint kívülálló segítsen. Ha egy helyen dolgozunk, ez nem megy.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:58:26

@jadu: " (meg holnap este buliii és emberi arcot kell csinálnom valahogy magamnak)"
Ezt hogy csinálod? Álarcot teszel?
:))

cyd 2012.03.08. 09:59:00

@Ibrahim a tevehajcsár: Perszepersze. Tudjuk ám, hogy ott demózol a tevék előtt a cuky mályva-zöld-re lakkozott körmeiddel és járod nekik a hétfátyol táncot mikor úgy hiszed senki se lát.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 09:59:42

@jadu: Ok, mint vágy ok, csak az meg ugye időnként köszönőviszonyban sem nem van a valósággal.

jadu 2012.03.08. 10:00:08

@Bundabandi: ಥ⌣ಥ joy :D

@Ibrahim a tevehajcsár: mindenképp :D báár omg, még nem igazán vettem sminkes dolgokat... tök nyomi vagyok a témában :D annyit tudok, hogy az egyik bnőm sminkes/kozmetikus és ő azt mondta, h sose vegyek dm/rossmann stb helyen olyan dolgot, amit az arcomra szeretnék kenni :DDD

nemkellex 2012.03.08. 10:01:29

@jadu: Aha, értem. Csak segíteni nem tudok, mert én nem vakolok... :P Na, ez a vénség kezdete: már nem rejtegetem a nevetőráncokat, és nincs pattanás, amit lekenjek. :D

@Ibrahim a tevehajcsár: Dugulj el!

jadu 2012.03.08. 10:02:05

@nemkellex: :DDD ííí ez is tízpontos :D "Figyi, főnök, segíts már, Mucika genyó volt velem, hogy oldjam meg?" És ne az legyen a válasz, hogy "Kirúgom"

nagy arc a főnök :DDD

@Ibrahim a tevehajcsár: te is késelsz? :D

pretty kitty 2012.03.08. 10:02:21

@JOKKA21: "Amúgy a rendes nőnap nem ma van, hanem április elsején."

Acittem lendesz nok nincenek iiiiisz :PPP

Dr. Jula Watson 2012.03.08. 10:03:40

Jaj, de gyerekes ez a posztroló.

És miért tulajdonít jelentősséget annak, hogy kincsemnek szólítja a nő, amikor rögtön az első hozzászólása ez volt? Valószínüleg ő is ilyen mindenkit ölelgetős, taperolós, becézgetős ember. Ennyi és nem több.

helio 2012.03.08. 10:03:46

@Picicsibe a szexistennő: :D
@jadu: kb nálam is ez a helyzet :S ezért nem is festem :S mert semeddig nem tart. egy lakk sem kompatibilis velem. mindenbe beleütöm a kezem :D egy mosogatásnál simán felázik... persze van egy rész, ami lemosóval is alig jön le :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:04:16

@Ibrahim a tevehajcsár: Egyébként én is mindig arra vágytam, hogy egyszer jártomban-keltemben összeakadok egy gyönyörű, okos, intelligens, jó humorú, kedves, kőgazdag csajjal, aki azt mondja, hogy: "kedves Ibrahim! Világ életemben erre a pillanatra vártam, hogy épp egy ilyen szegény, csóró, iskolázatlan tevehajcsárral megismerkedjek, aki még a nevét sem tudja arabul leírni, és azért csak tíz tevéje van, mert tíznél tovább nem tud elszámolni." Szóval ez a vágy. A valóság pedig az, hogy ez ugye nem szokott előfordulni az emberrel.

jadu 2012.03.08. 10:04:44

@Ibrahim a tevehajcsár: ó dehogynem.. egy igen merev valósággal :DDD

@nemkellex: láki jú... én sem vakolok... anyukám azt mondta, hogy csak tönkre tenném a bőröm, ha vakolok... ezért pattanásos tini éveimet kegyetlen valósággal vészeltem át... mellesleg nem örököltem babapopsira hajazó bőrt T_T kegyetlen gének... de holnap szeretnék egy nude rúzst és szemhéjt festeni :D

Dr. Jula Watson 2012.03.08. 10:05:04

@mütyür: :) Az utolsó mondat különösen :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 10:05:25

@jadu: nude rúzst meg az Oriflameből rendeltem legutóbb, ennek van eddig a legjobb színe.

hu.oriflame.com/products/product-detail.jhtml?prodCode=18333

Nagyon jó! És most ákciós is ahogy látom! :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:05:31

@jadu: Ez sem nem DS sem nem Rossman. Szóval ne add fel a csüggedést!
:)

mütyür 2012.03.08. 10:07:06

@Bundabandi: mennyiiii?? ótejóég, akkor most már tudom, hogy rúzsszüzen fogok meghalni:)

SciNu 2012.03.08. 10:07:37

@jadu: Az attól függ milyen mértékű a lakkozás és a van-e és milyen műköröm.

@Ibrahim a tevehajcsár: Lehet még főzni sem tud! Úgy meg nem éri meg.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:07:47

@jadu: Oóóó! Úgy látom valakinek holnap nagyon "be akarsz jönni"!
:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 10:09:25

@mütyür: a nude 899! Az szerintem nem sok. Válaszd ki a színt! Több mint 2000-ret nem adnék érte én sem.

jadu 2012.03.08. 10:09:39

@helio: dettó.. kb én is mindenbe beleütöm a kezem, vagy ha nem ütöm, akkor kb mindenen sikerül felkarcolnom a körömlakkot... vááá kezdem azt hinni, hogy vmi koordinációs zavarom van :D

@Bundabandi: ez tetszik :) hmmm ma el kell vesztenem a rúzsszűzességemet :D

@Ibrahim a tevehajcsár: (b)ds(m) :DDD hogy miért asszociálok minidig erre??? o.O

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:10:08

@SciNuBob -Jokka próféta követője: Vagy lehet, hogy széthagyja a ruháit, hogy rendetlenség van a lakásában, hogy otthon hisztis, mert ott vezeti le a feszkót, amit a munkahelyén az állandó kedvesség miatt a kollégákon nem tud és nem is akar, stb. stb. Százezer dolog lehet, amiről a poszternek lövése sincsen.

jadu 2012.03.08. 10:12:36

@Ibrahim a tevehajcsár: de neeem... :DD csak fekete lesz a körmöm és a szemem... és mennyire jól nézne ki már egy nude rúzzsal? (a vörös az túl dög)

@SciNuBob -Jokka próféta követője: nem szeretem a nagyon csili-vili dolgokat... keep it simple a mottóm

@mütyür: neee úgy neee... még annyi mindent ki kell próbálnod.. mindenesetre írd fel a bakancslistádra a rúzst :DDD

jadu 2012.03.08. 10:13:47

@tértivevény: kettőnél tartasz eddig :P

@Memories: mendegél a mandarin... ;)

jadu 2012.03.08. 10:14:51

@Köldökszösz (csodalampa): ííí ez ááá :D dehüjjje :DDD

☜(⌒▽⌒)☞

Hurri Kán 2012.03.08. 10:15:16

Kolleganőt teakonyhába becsalogatni, egyből kibújik a szög a zsákból. :D

jadu 2012.03.08. 10:15:47

@Анна ( fumerin): de az egyik bnőm, azt mondta, h utálja, mert mindig beleragad a haja a szájfényes ajkaiba...

Papírsárkány 2012.03.08. 10:15:48

@jadu: jah, de csak mert Ibrahim elhappolta az egyiket (azt, hogy hogyan akarsz magadból embert faragni), mert afkoltam épp, hüpp hüpp
:-)

mütyür 2012.03.08. 10:16:05

@Анна ( fumerin): ezek jók, csak félperc után már mindenhol van, csak a számon nem:/

jadu 2012.03.08. 10:16:41

@jadu: lol.. még szájfényt se használtam... mi vagyok én??? ááá :DDD

Papírsárkány 2012.03.08. 10:16:52

@Memories:
- Mit is mondott bíró úr? 5 év?
- Mondom KÖTÉL!
(amúgy meg olvass vissza :-)

Papírsárkány 2012.03.08. 10:17:28

@gyvy: vagy lehet, hogy bebújik a zsákba :-)

jadu 2012.03.08. 10:17:56

@jadu: újabb labda.. na kicsapja le egy yakuzáért? :PPP

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:18:10

@jadu: Na ne szórakozz! Azt már a 13-14 éves lányok is használnak!
:)

fumerin 2012.03.08. 10:19:03

@jadu: Nekem beváltak és elég tartósak is(már amelyik). És diszkrétek. Hosszú a hajam, de szél esetén senem ragadt még bele.

@mütyür: Nem mindegyik fajta jó, ki kell tapasztalni. Nyúltam bele olyanba, ami gyorsan eltűnt az ajkakról. Meg persze ha csókolózik az ember, bármennyire tartósnak írják, csak lejön :D

SciNu 2012.03.08. 10:19:17

@Ibrahim a tevehajcsár: Lehet az volt a valentin napi meglepi otthon, hogy kitakarított :D

@jadu: Nem kell hajat enni akkor nem ragad bele :D Vagy legyen rövid frizurája. Az úgyis csinosabb. :)

Papírsárkány 2012.03.08. 10:19:41

@jadu: annyiért a kisujjamat se mozdítom!
kettő-háromért már esetleg...

jadu 2012.03.08. 10:20:14

@Ibrahim a tevehajcsár: de én neeem... mondom h szőlőzsírral jól elvoltam... annak is van több árnyalata... meg néha olyan finomak... néha azon veszem észre magam.. ha nyalogatom az ajkaimat, mert a szőlőzsír finom... na nem mindegyik az (a l...lo pl nem finom :P)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 10:21:23

@Анна ( fumerin): a szájfény az ragad! Azt nem szeretem. Rúzst is ritkán használok, inkább színezett ajakápolót. Ez a nude rúzs viszont nekem bevált, diszkrét, de mégis szép színt ad. Bár az én szám állandóan piros, nem igazán kell rá semmi.:D

_Ω_ 2012.03.08. 10:21:28

Boldog Nőnapot minden kedves kommentelő hölgynek! :)

@@@
@@()@@
@@@
|
\|
|/
|
|

_Ω_ 2012.03.08. 10:22:27

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Whoopsz, a virágon átment egy teherautó, sorry. :P

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:22:57

@jadu: Akkor egyszerűbb, ha szőlőzsíros kenyeret eszel reggelire, mintha a szádról nyalogatod!
:)

jadu 2012.03.08. 10:23:22

@SciNuBob -Jokka próféta követője: de ha belefújja a szél az arcába a haját, mert nem fogja össze mert utálja?

@Анна ( fumerin): hmm akkor adok esélyt a szájfénynek is... csak olyan határozottan mondták, h abba beleragad a haj... és nekem már olyan hosszú a hajam, hogy beletudna...
van egy bevált márkád? Mit ajánlasz? egy bizonyos 3 betűs dm/rossman márkájú klakkot használtam eddig, annyira szar, h nem akarok több olyan márkájú terméket kipróbálni...

fumerin 2012.03.08. 10:23:32

@Bundabandi: Nem mindegyik nahh, és assenem mindig biztos, hogy a szájfényre kell fogni ;) :D

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Köszönöm!
*cuppp a homlokodra*

jadu 2012.03.08. 10:25:15

@tértivevény: pedig csak egyet kapsz érte :P így is kettőnél tartasz már :P

@Ibrahim a tevehajcsár: lol, hogy ez még nem jutott eszembe... van egy vaníliás ízesítésűm... az egész fincsi... meg van süti ízű is :)

fumerin 2012.03.08. 10:25:23

@jadu: Amit linkoltam, most azt használom, csak nem ebben az árnyalatban. Én a gyöngyház színeket szeretem. És ez tuti nem ragad! Tesztelve van ;)

dr. gernika 2012.03.08. 10:25:37

@SciNuBob -Jokka próféta követője: Ez kurvajó!!! :)))
@cyd: LOL ezt ki számolta ki? :D

Poszter! A nőnapra kapott virágokat vázába tettem és itt díszelegnek az asztalomon, amíg el nem hervadnak. Egyik kollégára sem vagyok rákattanva. Csak szólok.
:)

Köldökszösz (csodalampa) 2012.03.08. 10:26:26

@mütyür: Csak azért nem csapom le, mert nőnap van. :)

jadu 2012.03.08. 10:27:39

@Köldökszösz (csodalampa): íííí azt hiszem, tudom, h mire gondoltál :DDD

JOKKA21 2012.03.08. 10:28:17

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Én is lávollak.:)

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Nincsenek, jól tudod.:)

@nemkellex: Szívesen, örülök, hogy tetszik.:)

@SciNuBob -Jokka próféta követője: Többet nem írom el.:)

@jadu: Már akinek.Nekem nem jön be, főleg a fekete köröm.

_Ω_ 2012.03.08. 10:29:09

Kedves Posztoló!

A nő valószínűleg tudta, mennyire romantikus a férje (vagyis mennyire nem az) amikor hozzáment és ezt elfogadta, bár próbálja megváltoztatni. Tőle a sál a maximum, ez van. Neked viszont nincs semmiféle jogalapod nincs ítélkezni felette, tahónak sem kéne nevezni.
Ha válnak, támogasd a nőt, de ne ártsd bele magad a dologba addig, amíg tart a házasság. Komolyan szét tudnál túrni valamit ami még működik, noha vannak benne kisebb hibák? A kolléganőd szereti a férjét, különben nem készülne ennyire, legyen az születésnap vagy Valentin-nap. Ha másért nem, akkor őmiatta tartsd tiszteletben a házasságát.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 10:29:13

@Анна ( fumerin): én eddig bármilyet vettem ragadt és le is jött hamar. :(

Köldökszösz (csodalampa) 2012.03.08. 10:30:28

@jadu: Én mindig arra gondolok, úgyhogy nagyon nem nehéz kitalálni! :DDD

@mütyür: De, kíméllek. Elmosogatni is ráérsz holnap! :)

Szöszi 28 2012.03.08. 10:30:35

@gernika: Ja, én se férek már az asztalomon a sok virágtól meg csokitól, és még haza is fogom vinni, beengedem a virágokat a lakásomba, az intim szférámba, mégse dugnék egyikkel se. Néha megölelgetem bizonyos kollégáimat, mert kedvelem őket, nem azért, mert akarok tőlük valamit. Ezentúl jobb, ha figyelek, hogy mit teszek :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 10:31:56

@JOKKA21: egy szépen, diszkréten kifesett köröm, szerintem kifejezetten szép. Én a műkörömtől kapok hidegrázást, főleg a hegyesektől. Na meg a kockára reszelt és fél cm vastag példányoktól. bööööááá!

jadu 2012.03.08. 10:32:06

Amúgy én szeretem a sálakat... mindig van rajtam sál (főleg az az arab sál)... kivéve Japánban nyáron... azt a páratartalmat és meleget pár nap alatt lehet csak megszokni... és oda nem kell sál... jaj, vissza akarok oda menni T_T

szóval ha sálat kapok ajcsiba, azt szeretem :)

fumerin 2012.03.08. 10:32:16

Virágot csak azoktól kapok, akik nem szeretnek igazán. Aki tényleg szeret, az tutibisssztosan sörrel lep meg! :D

Father Justice (törölt) 2012.03.08. 10:32:42

A posztíró sunázni szeretné a szexi kolleginát, de zavarja, hogy az férjnél van. ("Van jogom bekavarni..?") Mivel szabad státuszú nőknél zökkenőmentesebb lyukra mozdulni, felhatalmazást akar gyártani magának arra, hogy a férjet előbb kiüsse a ringből. Mi kell ehhez? Értelemszerűen meg kell keresni azt a paramétert, amiben jobb annál a "tahónál". Ha nem hejjesebbpasee, nem kigyúrtabb és főleg nem pénzesebb a vetélytársánál, nyilván csak az emberi faktorral rúghatna labdába. Viszont a figyelmesség, a másik gesztusainak értékelése és viszonzása az utóbbinak is csak részhalmaza, így összességében elég karcsú az önigazolás. (Pláne úgy, hogy nem él együtt velük, azaz a másik fickót baromira nem ismerheti. Egy speciális aspektusra korlátozva, speciális szemüvegen keresztül nézve próbálja elemezni.)

Ha tényként kezelhetnénk, hogy a posztíró zseton / külső / emberi faktor viszonylatban rendre 3 / 3 / 7 szintet hoz, a nő férje pedig 7 / 7 / 3-at, akkor sem lenne miről beszélgetni, így meg pláne nem. Nem véletlen, hogy a nő a fickó viselkedése ellenére sem vált el: talán nem tulajdonít akkora jelentőséget a leírtaknak, mint a posztíró. Az lehet, hogy ezzel együtt tényleg jobbat érdemelne a férjénél, de ha a férfiakkal kapcsolatos szempontrendszerében a személyre szabott kölcsönös ajándékozások valahol a huszadik helyen szerepelnek a listán, esetleg egy 7 / 7 / 9 -es versenyző próbálkozhatna érdemi elhappolással, egy 10 / x / x -es pedig kötetlen munkahelyi sunázással. A többieknek nem osztottak lapot.

Cucli 2012.03.08. 10:33:06

ilyen viselkedést mondjuk egy jóval idősebb nőtől várnék... kincsem? nem lehet, hogy csak gyerekpótló vagy neki? egyáltalán van gyerekük?
ha elmondod mit érzel, azzal nem lehet baj, legfeljebb nem futod tovább a felesleges köröket... ha meg ő is hasonlót érez, akkor nyílt lapokkal meg lehet beszélni, hogy ki mit gondol, hogyan tovább...
ahh, ma annyira bölcsnek érzem magam :)))

Boldog Nőci napot mindenkinek!:)

Esztétikus Kritikus 2012.03.08. 10:34:09

Hát ha a nyálassági szintet nézzük, a poszter és az ő nagy gondja remekül összeillenek. De ritka az olyan, hogy két merőben hasonló gondolkodású ember jön össze. Nők mindig tapiznak és becéznek, van, aki kicsit jobban, van, aki kevésbé. Ez nem jelent semmit. Valentin napot túllihegni szánalmas. Én az égegyadta világon nem vettem semmit a pasimnak Valentin-napon, és halálra rémültem, amikor ő mégis adott egy csokit. Kénytelen voltam a popcornt petrezselyemlevéllel díszítve feltálalni neki a söre mellé, hogy egyenlítsek.

A sál pedig személyes ajándék, ezerszer inkább az, mint egy szaros emlékkönyv, ami porfogónak jó.

Ha a nő elválna a tahó pasijától, akkor a poszter vállán zokogná ki magát, kb. ennyire megy a nagy figyelmességgel.

De szerintem ez a sztori úgy ahogy van fake, ilyen pasi márpedig nincs, ezt a posztot egy nő írta.

Köldökszösz (csodalampa) 2012.03.08. 10:35:21

@mütyür: Várjál, akkor átértékelem az elkövetkező 50 évemet! :D

jadu 2012.03.08. 10:35:36

Mellesleg boldog Zoltán napot minden Zoltánnak :)

@Анна ( fumerin): :DDD és ha lehet, vmi sörkülönlegességgel, nem? Mert ha csak odavág egy Stellát az sem szeret igazán :P

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 10:35:49

@jadu: Én a páromtól kaptam egy pirosat! Valamire mondtam neki, hogy ezért minimum jár egy piros sál! (vettem egy piros kesztyűt és jó lett volna hozzá egy sál) Erre pár nap múlva hozott nekem egyet. Úgy örültem! :D

Szöszi 28 2012.03.08. 10:36:49

@Köldökszösz (csodalampa): Mármint engem? :D Soha nem is kupakolt:D Legalábbis engem nem:D

jadu 2012.03.08. 10:37:11

@Köldökszösz (csodalampa): :DDD de úúú... annyira meglepődtem, h tisztán láttam a gondolatodat :DDD

dr. gernika 2012.03.08. 10:37:32

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Én kettőt meg is pusziltam! Szerinted szerelmesek lettek belém? :)))

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:37:37

@jadu: Te hol voltál (Japánban)? Én Osakában, Kyotóban, Kobéban és Fukuokában (ez az utóbbi Kyushu szigetén van: a legdélebbi sziget).

jadu 2012.03.08. 10:38:22

@Bundabandi: ugye? sál az praktikus.. és remek kiegészítő tud lenni (oké, van a sál és van a kendő... de én a kendőt is sálnak nevezem :P)

fumerin 2012.03.08. 10:38:27

@jadu: ;) Elég különlegeset kaptam ma is :)

Papírsárkány 2012.03.08. 10:38:31

@mütyür: gondolom arra kívánt célozni, hogy mi mindent csinálhatsz a száddal, és milyen hevesen :)
(és, hogy ez milyen "erkölcstelen, fertő!" :) )

mütyür 2012.03.08. 10:38:33

@Esztétikus Kritikus: "Nők mindig tapiznak és becéznek, van, aki kicsit jobban, van, aki kevésbé."
he? mindigis sejtettem, hogy nem vagyok nő *sóhaj

jadu 2012.03.08. 10:40:39

@Ibrahim a tevehajcsár: Tokió, Nikkó, Oszaka, Kiotó, Nara...
Fukuokát is kinéztük úti célnak, de nem volt már rá időnk és pízünk se T_T

minidenképp vissza fogok menni jövőre. ja asszem 2 évente beiktatok egy Japán nyarat :) (íí ehez áruba kell bocsátanom a rúzsszűzességemet)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:40:50

@gernika: Tuti! Eddig is azok voltak, de mostmár meg vannak győződve, hogy viszonoztad a szerelmüket!
:)

jadu 2012.03.08. 10:42:22

@Esztétikus Kritikus: ehh...
"Nők mindig tapiznak és becéznek, van, aki kicsit jobban, van, aki kevésbé. "
ezt jó tudni...

mindig is utáltam, h engem ölelgettek, vagy ha arcon pusziltak... és én sem ölelgetek és puszilok senkit arcon (na jó, jelenleg van egy kivétel :D)

@jadu: ehez=ehhez... nem ez lesz ez így jó...

Köldökszösz (csodalampa) 2012.03.08. 10:42:50

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Akkor "csak" kolléga volt? Már nem teljesen rémlik, de emlékszem, hogy valami kínosság volt benne. Vagy csak valami nempasi volt.

Dr. Jula Watson 2012.03.08. 10:43:41

@jadu: Ha most mész árkádba, tölts le kupont, a drogériákba, és sok üzletben akár 20% kedvezményt is kaphatsz.

jadu 2012.03.08. 10:43:53

@mütyür: akkor én sem vagyok az.. egy női testbe került nuzi férfi vagyok :DDD

@Анна ( fumerin): irigyellek... és kóstoltál már szilva bort?

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:44:05

@jadu: Nekem Tokió nem jött össze. Majd legközelebb. Kyotóban viszont egy költő korábbi lakhelyén, egy nagy parkosított kerttel egybekötött teaház van, ahol japán teaszertartást tartottak a turistákok ostoba törzsének. Mondjuk a teának eléggé haragoszöld színe, és meglehetősen sajéátos íze volt. Egyébként a kínai zöld teákat jobban kedvelem, mint a japánokat.

Köldökszösz (csodalampa) 2012.03.08. 10:45:12

@jadu: És tetszett? :)))

@gernika: Szegény Nardy, ha tudná mit művelsz a háta mögött! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.08. 10:45:35

Hát engem is drágának meg kincsemnek szólítanak a pénzügyes nénik, ha meg kell csinálni valamit nekik. Meg adnak sütit meg kávét is. De nem dugnám meg őket sem. :)

Caddy 2012.03.08. 10:45:38

Csajok, fogjátok vissza magatokat! Oké,hogy nőnap van, de minden kollégától elfogadni mindenféle ajándékokat..jajjj. Szívtipró mindegyikőtök.

Szöszi 28 2012.03.08. 10:47:07

@gernika: Én is megpusziltam őket, sőt akivel jobb a viszonyom meg is ölelgettük egymást, és vááá, az egyikük a nyakamra adott egy pusszancsot. Megyek, beverek neki egyet, mert most biztos azt hiszi, hogy megdughat :D

Tuti beléd zúgtak. Este majd megy is a szerenád:D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:47:55

@mütyür: Miért? Eddig azt hitted, hogy nő vagy? Ki beszélte ezt be neked?

:)

Papírsárkány 2012.03.08. 10:48:34

@jadu: jó de te bdsm csaj vagy, jó hogy nem így (ölelés? simogatás? haha!) fejezed ki a szereteted :P

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:48:55

@Caddy: Folyamatosan nyomják a rádióban az erről szóló reklámot.

_Ω_ 2012.03.08. 10:49:46

@Анна ( fumerin): ≣sör≣=
Tessék, egy üveg sör! :)

HetedikEnVagyok 2012.03.08. 10:50:12

Poszter!: "de én bizony lecsapnék rá, ha holnap úgy jönne be, hogy válnak. Ha nem, akkor is."
Eljött a holnap. Lecsaptál rá, vagy még tördeled a kezed?

Szöszi 28 2012.03.08. 10:51:08

@Köldökszösz (csodalampa): Jaaa, jóba voltam az egyik kollégával, és aztán meg itt mindenki viccelődött velünk, és kellemetlen volt és azóta csak sutyiban vagyunk jóban:D De nem szexelünk, és nem is fogunk soha, csak kedveljük egymást :)

Esztétikus Kritikus 2012.03.08. 10:51:23

@jadu: @mütyür:
Én se vagyok egy kimondottan puszi-tapi-üntyümpüntyüm típus, de a legtöbb nőiesnek kikiáltott nőtársam az :)

Az egyik kincsemdrágám-cirókamaróka nőtársam egyszer elmagyarázta, hogy így jobban figyelnek rá a beszélgetőpartnerei. Nekem valahol logikus, hogy a nők kommunikációs eszköztárában a verbális habosítás és a gyengéd mozdulatok, érintések repertoárja előkelőbb helyet foglalnak el, mint a férfiakéban.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 10:51:37

@Esztétikus Kritikus: "A sál pedig személyes ajándék, ezerszer inkább az, mint egy szaros emlékkönyv, ami porfogónak jó. "

Ez tök emberfüggő. Én sosenem hordok sálat. Ha valaki azzal lepne meg (már volt ilyen, de nem a férjem), akkor roppant csalódott lennék. Me' se használni nem fogom, és aki adta egy picit senem ismer.

Anyámnak minden ruhájához van kendő, vagy sál...

Viszont egy saját készítésű bárminek nagyon tudok örülni.

"Nők mindig tapiznak és becéznek, "
Becézni szoktam. Tapizni nem. Legalábbis remélem, h nem! :D

dr. gernika 2012.03.08. 10:52:20

@Ibrahim a tevehajcsár: Ettől féltem. :)
@Köldökszösz (csodalampa): Várjál, most derült ki, hogy ő meg sütit fogad el a hátam mögött!
@A Jó Meglepően Izmos Hercege: És te megeszed, teeeee? :D
@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Most az egyik áthívta a másikat a "fiúszobába". Tuti arról pusmognak, hogy milyen rossz már a kapcsolatom, Nard meg sem érdemel. :P

mütyür 2012.03.08. 10:52:49

@tértivevény: @Ibrahim a tevehajcsár: pl a bögrémen:P

nem tudom, de a doki nagy hülyeséget mondott anyámnak ezek szerint:)

cyd 2012.03.08. 10:53:16

@Köldökszösz (csodalampa): "Én mindig arra gondolok..."
Fújbazmeg! Mert hogy a nők arar gondolnak az rendben van, de Te? Blőeee!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.08. 10:53:19

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata:

Majd megdobálják őket a lakók, meg rájukeresztem a hörcsögöt.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:53:26

Egyébként van egy kis egészséges "önsovinizmus" a poszter felfogásában. Igazából én is, ha nem is tahónak, de mindenképpen, visszataszítónak és alkalmatlannak tartom magamon kívül az összes hímet arra, hogy egy normális csaj beléjük szeressen. Ezért nem is értem a csajokat, hogy mit esznek azon a sok gusztustalan hím állaton.
:)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.08. 10:54:04

@gernika:

A kávét MMKK. A sütit csak akkor ha update. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 10:54:06

@mütyür: Jó! Te egy lóhoz se vagy hajlandó dörgölőzni... Nem vagy mérvadó!

(legyint)

:DDD

dr. gernika 2012.03.08. 10:55:29

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Tudod, hogy ezt senki sem fogja elhinni. :D

jadu 2012.03.08. 10:56:19

@Ibrahim a tevehajcsár: húú a kínai zöld tea és a japán annyira más, és annyira más-más karakterek határozzák meg őket, hogy nem tudok választani, hogy melyiket kedvelem jobban. Néha erre vágyom, néha arra...
úú voltam már pár japán teaszertatáson... nagyon nagy élmény mindig. Tetszik az a tisztelet és tradicionalizmus, ami megjelenik benne.

Tokió, hmmm szerettem, jobban, mint Oszakát. De egyértelműen Kiotó jött be a leginkább és Nara... (a Fushimi inarit megjártad?)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.08. 10:56:50

@gernika:

Nembaj. A cukrosakat odaadom a nyomi kollégának, aki hízni akar :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:57:58

@mütyür: Azt hiszem nem pont azonos "rugóra" jár az agyunk. Én például pont nem a bögrére gondoltam, mikor a "mindenhol"-t olvastam. De hát ez van, így jártunk!
:)

Caddy 2012.03.08. 10:58:10

@Ibrahim a tevehajcsár: akkor én rossz rádiót hallgatok, mert még nem futottam bele. :)

SciNu 2012.03.08. 10:58:25

@jadu: Erre is van megoldás :D :
www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=hfMHbjUY3jA#t=138s

@gernika: Csináljatok ti is a hörcsögről ilyen képeket :D

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: "még haza is fogom vinni, beengedem a virágokat a lakásomba, az intim szférámba, mégse dugnék egyikkel se."
Ezt most nehéz nem félreérteni. :D A tree-hugging még oké :D

pretty kitty 2012.03.08. 10:59:27

Peldakepek .... locculcinaloooooood!!!!!

mindent-a-szemnek.hu/index.php/2012/03/peldakepek-rosszul-csinalod/

De mijel cinalom loccul?? ;)))

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 10:59:43

@jadu: Á, én csak munka miatt voltam ott, nem "kéjutazáson". Csak az fért be a programba, ami épp a munkával kapcsolatosan, vagy amellett még épp összeegyeztethető volt az időbeosztásommal.

mütyür 2012.03.08. 11:00:47

@Picicsibe a szexistennő: naja :DDD

@tértivevény @Ibrahim a tevehajcsár: ásványvizes palackon is:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:00:54

@SciNuBob -Jokka próféta követője: Mit lehet ezen félreérteni? Kata nem akar egyik virággal sem dugni, hiába vannak benn az intim szférájában. Ez csak világos, nem?
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:03:15

@Caddy: Juventus rádió
@mütyür: Te egy hihetetlenül rossz indulatú mütyür vagy, meg kell, hogy állapicsam!
:)

jadu 2012.03.08. 11:03:32

@Dr. Jula Watson: köszi a tippet :)

@Köldökszösz (csodalampa): hmm prűd vagyok én ehhez :D

@tértivevény: megüsselek? :DD

@Esztétikus Kritikus: hát nem tudom.. én azt vettem észre, h a ffiak hajolnak annyira közel, h már az arcom érzem a testük melegét... és amikor nyomatékosítanak vmit, minidig megérintik a másikat (vagy a vállon, vagy a karon... vagy ha ülnek a combon) o.O a lányok tiszteletben tudják tartani az intim szférámat és nem hajolnak annyira közel hozzám...

:)

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: és ez hihető?

Mooon 2012.03.08. 11:04:26

Posztoló

Semmit nem jelent, hogy kedves. Miért ne lenne, a kollegája vagy... szerinted cél az egy normál embernél, hogy tahó legyen a kollegáival?
Kincsemnek szólít? És a többieket hogy szólítja? Úgyanígy?
Vagy az 50%-ot ugyanígy, vagy kit kincsemnek, kit mackókának, kit csillagomnak mittoménmégminek?
+ van aki úgy kommunikál, hogy megérinti az ismerőseit, van aki meg 2m távolságra megáll.

Szóval ahhoz, hogy bármilyen tanácsot adhassunk, ahhoz ismerni kéne a hölgyeményt.
Símán lehet, hogy mint a férfiak kb 60%-a sikítófrászt kap a Valentin naptól, de nyilván mit mondjon... a nőknek meg ezt szajózzák, hogy Valentin nap így, valentin nap úgy.
Ettől nem szereti kevésbé.
Most nem akarok Müller/Popper és társai irányába menni, de van olyan hogy szeretetnyelv.
A férjnek az ajándékozás része lehet, hogy rosszabbul megy. Egyszerűen azért, mert nem ez a szeretetnyelve.
Viszont lehet, hogy szeretgeti vagy óriásiakat szexel vele máskor, vagy hogy vacsorát főz neki otthon, vagy segít a bevásárlásban, vagy tudomisén.
Persze az is lehet, hogy megragadt a kapcsolatban, és fél tovább lépni, de te ezt nem tudhatod.

cyd 2012.03.08. 11:05:25

@Ibrahim a tevehajcsár: Hja kérem! A lágyszárúak hátránya.

Papírsárkány 2012.03.08. 11:05:33

@mütyür:
"nem tudom, de a doki nagy hülyeséget mondott anyámnak ezek szerint:) " <- én erre kérdeztem, hogy "avagy":

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:07:24

@jadu: Még jó, hogy a lányok jobban tiszteletben tartják az intim szférádat: ők a pasikét nem tartják tiszteletben.
:)

Namely 2012.03.08. 11:07:27

Még 1 hősszerelmes pasi! [sírás, zokogás, arckaparás.....] ha nem lenne tőzsdenap, most innék.....
Szóval nyussz (kicsim, poszter, te ott na). A kolléganőd stílusa nagyon anyás, nekem az egyik volt kolléganőm volt ilyen. Történetesen a te jelenlegi kolléganőd csinosabb (az enyém úgy 110 kiló volt, és az anyám lehetett volna), így te bele AKAROD látni a dolgokat a történetbe, amik igazából nincsenek ott.
Férj: nos neked egy bajod van vele: hogy nem vagy a helyében. Amúgy ha neked díszítné fel a lakást 2872+X. alkalommal, akkor gyanítom a tököd kilenne vele, hogy na most is lelkendeznem kell(ene). Akkor neki sem volt hozzá, biztos fáradt volt. Ettől még persze lehet bunkó, de ez nem a te bajod, hanem az asszonykáé. Szerintem élvezi, hogy lelekendezik, aztán zuhan pofára. De hogy túl sok a szabad ideje, az tuti.

Ha akarod, akkor szerintem próbálkozz be, fogd meg a kezét "véletlenül", akkor kiderül, mi a helyzet. Egy bizots: ekkor is csak megdugod, el (szerintem) nem hagyja a férjét!

Lányok: boldog nőnapot! Reggel a barátnőmnek 1 fej hagymát adtam, és mondtam neki, hogy ha elülteti, akkor szép virága lesz! Fiúk, ti is próbáljátok ki!

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:08:17

@jadu: Eh bien! Egyszer minden véget ér. Már nem ott dolgozom. Mostanában oda nem küldenek.

Szöszi 28 2012.03.08. 11:08:18

@gernika: Ja, remélem elsírtad magad reggel nekik, hogy nem várt virág az ágyba vitt reggelid mellett, amit Nardy csinált neked, és, hogy pedig milyen jól esett volna, tuti azt hiszik, hogy rád hajthatnak :D

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: hehe:D A höritől tuti összecsinálják majd magukat:D

jadu 2012.03.08. 11:09:08

@Ibrahim a tevehajcsár: :DDD nem mindegy? A pasi belehajol az arcomba, egy csaj nem :DDD arról nem nyilatkoznék, hogy én kinek mennyire hajolok bele az intim szférájába.. csak annyit mondok, hogy nálam a három lépés távolság az alap ;)

Papírsárkány 2012.03.08. 11:10:05

@jadu: előtte azért nemtom legalább hívj meg egy fagyira, vagy valami, hogy kicsit megismerjük egymást :-)

Mooon 2012.03.08. 11:13:42

@Namely:

ezen én nagyondenagyon röhögtem volna :D

Köldökszösz (csodalampa) 2012.03.08. 11:15:05

@gernika: @Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Most már én érzem magam kellemetlenül, hogy csak rámarkoltam a titkárnő fenekére.

Köldökszösz (csodalampa) 2012.03.08. 11:15:51

@cyd: Nézd, a mai Világban mindenki úgy boldogul, ahogy tud.

Papírsárkány 2012.03.08. 11:17:10

@Köldökszösz (csodalampa): szörnyű, hogy milyen rideg, távolságtartó alak vagy!!!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:18:49

@jadu: Mondjuk engem kifejezetten zavar, ha valaki "behatol" az intim szférámba (akkor is, ha nő). Persze ez érthető, mert megírták már a testbeszéd c. könyvben is, hogy akik kisebb népsűrűségű helyen laknak (és a sivatag az eléggé az), azoknak nagyobb az intim szférájuk. Szóval ami másnak három lépés, az nekem már az intim szférám közepe (is lehet).

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:19:48

@Caddy: Akkor ne csodélkozz, hogy nem tudsz az Árkád kuponos akcióról!

Szöszi 28 2012.03.08. 11:19:56

@Köldökszösz (csodalampa): Fejtsd ki, Édesem, hogy a kommentem melyik részénél következtettél arra, hogy cydről van szó? :D:D

jadu 2012.03.08. 11:20:32

@Ibrahim a tevehajcsár: lol... amúgy tökmindegy. A tömegközlekedés egy igazi orgia néha... a legjobb nyáron... bööeee (Tereskova vki? :DDD)

jadu 2012.03.08. 11:21:35

@tértivevény: a múltkor kínáltalak cukorkával, mert volt nálam negro... nem kellett... nem kapsz fagyit :P

Caddy 2012.03.08. 11:23:19

@Ibrahim a tevehajcsár: na akkor minden fontos dologról lemaradok, de vállalom.

@jadu: igen én! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:23:33

@jadu: "Tereskova vki?"????
Ezt most nem értem, hogy jön ide. Kijarák ez?

JOKKA21 2012.03.08. 11:24:09

@Bundabandi: Műköröm a másik "kedvencem".Ha műkörömmel érne hozzám egy bula kiakadnék, ocsmány a műkarom is.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:24:44

@jadu: Nincs is annál (anál?) nagyobb élvezet, mint egy csomó emberrel jól összeizzadni a metrón!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:26:32

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Lebuktál! Biztos akarsz tőle valamit, azért nevezted Édesemnek! Ugyanolyan alattomos vagy, mint a szegény poszter kolléganője!

:))))

cyd 2012.03.08. 11:26:47

@Ibrahim a tevehajcsár: elsősorban az első női űrhajós, másodsorban egy "előadóművész"

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 11:27:49

@JOKKA21: : Jaaj láttad, hogy az általad szívdöglesztőmindennőkúszikutána hejjespasinak tartott srácot dobták ki elsőnek a csajok az Édenből? Ennyit az ítélőképességedről! Hihi! Mondtam, hogy az a pasas egy üresfejű, egy nőnek sem jött be. :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:28:13

@cyd: Ó hát persze, hogy ez nem jutott eszembe! Tényleg volt egy "extravagáns csaj" aki ilyen néven lépett fel.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 11:29:12

@Ibrahim a tevehajcsár: Fúúúúj de utálom nyáron a metrót! Mondjuk a buszt is... :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:31:29

@Bundabandi: Mondjuk itt a sivatagban csak légkondícionált buszok járnak (nyáron is). Az úgy nem olyan durva. Reggel 8 körül, mikor már eléggé meleg van, a sofőr szól, hogy függönyözzék le az ablakokat, és beindítja a légkondit. Meg a helyi tévéműsort is, ami LCD tévén megy az utazó beduinok szórakoztatására.
:)

Szöszi 28 2012.03.08. 11:32:08

@Ibrahim a tevehajcsár: Igen, hát persze, hogy akarok tőle valamit, Szívem :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:33:57

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Hát persze! Evidens, mint a disznószar! De most lebuktál, mint a vízicsirke!
:))

JOKKA21 2012.03.08. 11:36:01

@Bundabandi: Nem, elaludtam a Kecskemét-Mtk meccsen, de majd megnézem.:) Attól még, hogy nem atomfizikus még biztos sok suna nedvesedik rá a külseje miatt.Ha van rajonngó oldala fészen biztos sok picsa nyomja a szivecskéket.

SciNu 2012.03.08. 11:37:46

@Ibrahim a tevehajcsár: Virág elvtárs szerint is Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának :D

Mooon 2012.03.08. 11:38:12

@Ibrahim a tevehajcsár:

az a baj ezzel, hogy többen azt gondolják, hogy nem gond, ha a dezodoron spórol, az is megtakarítás, így nem csak izzadt, de kibírhatatlanul büdös is némelyik...
na jó, van aki ilyen dezodorral is, és nem tehet róla, őket felmentem.

JOKKA21 2012.03.08. 11:39:15

@Namely: Forma vagy.:D Örült a csaj?

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:42:01

Na még mindig a poszthoz: úgy látszik, most darabokban jutnak eszembe a dolgok (látszik, hogy nem tudok koncentrálni). Szóval az évfordulóról jut eszembe, nevezetesen, hogy a csaj azt mondta a poszternek, hogy majd ha az évfordulóról feledkezik meg a férj akkor sajnálgassa. Szóval ismerek egy házaspárt. A házassági évfordulójukat egyáltalán nem tartják. A legelső találkozásuk évfordulóját általában igen, de azt sem mindig, és nics felhajtás körülötte. Pedig szeretik egymást, és nem bunkók.

dr. gernika 2012.03.08. 11:43:10

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: :)
@SciNuBob -Jokka próféta követője: LOL kéne egy photoshop :D
@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Ehelyett én csináltam reggelit és morcosan toporgott, míg sült, hogy ő elkésik. :P
Na majd elsírom 1 óra múlva, akkor tervezik az össznépi köszöntést. :)))
@Köldökszösz (csodalampa): lol

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.08. 11:45:02

@Ibrahim a tevehajcsár: Az egyik ismerősöm volt tavaly Dubaiban pár napot, csinált egy csomó képet. Mutatta, hogy ott olyan buszmegálló van, ami légkondiciónált. Érdekes volt, bár mondjuk 40 feletti hőmérsékletnél... Azt mondta csak reggel és eset lehetett kimenni, mert akkora hőség volt.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:45:33

@Boooombastic: Válasszuk ketté a dolgokat. Sokan tisztálkodás helyett használnak dezodort. Ez egy. Az pedig egy másik, hogy az emberek többsége bőrbeteg, csak nem tud róla. Ez többnyire valamilyen bőrgomba, amely teljesen tünetmentes, csak az "izzadtságszagot" okozza. Az egészséges bőrű ember ugyanis nem izzad, hanem verejtékezik, és a verejtéknek viszont nincsen szaga.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:47:18

@Bundabandi: Hát tudod azért vannak akik nemcsak reggel meg este kénytelenek kimenni, de ez más kérdés. Ettől persze Dubai még egy jó hely. Van ott egy jó barátom (ez most komoly, és tudom, hogy nem hiszed el, de tényleg, és Musztafának hívják).
:)

JOKKA21 2012.03.08. 11:47:50

@Bundabandi: Persze, mert ott van lóvé bőven, nem véletlenül oda járnak a szép magyar sunák "hostesskedni" és ott nem basszák szét a buszmegállót.

HetedikEnVagyok 2012.03.08. 11:48:46

@gernika: "Ehelyett én csináltam reggelit és morcosan toporgott, míg sült, hogy ő elkésik" Mert szeretett férjurad csak a munkájának él :)

Namely 2012.03.08. 11:50:18

@JOKKA21: ja, röhögött, mint állat:)

JOKKA21 2012.03.08. 11:51:08

@Namely: Az is poén lett volna, ha a szomszéd virágoskertjéből lopsz neki virágot.:D

mütyür 2012.03.08. 11:51:20

már másfél órája fénymásolok és a felénél tartok. asszem mindjárt ámokfutok egy-két kört.

Mooon 2012.03.08. 11:51:23

@Ibrahim a tevehajcsár:

:))) pont úgy használják, mint a felvilágosodás korában a parfümöt a drága arisztokrácia :)))...
most eszembe jutott, ahogy a tetves parókáikhoz külön szép kis hosszú, fém vakaróik voltak, mert annyira viszketett nekik állítólag.
És büdösek is voltak, de kegyetlenül.

Ez most nem tudom miért jutott eszembe :DD

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:51:42

@HetedikEnVagyok: Basszus ne emlegessétek már a kaját állandóan, totál éhes lettem tőletek!
:)

pretty kitty 2012.03.08. 11:53:41

@Namely: "A kolléganőd stílusa nagyon anyás"

Hmm, en elszole nem annak gondoltam volna, de mosz h mondod ... amien nyominak hangzik a poszt alapjan el tom kepzelni h a paszi tiszta delekesz esz ezel kincemezgeti ja cajci.

dr. gernika 2012.03.08. 11:54:03

@HetedikEnVagyok: Tudom, széthajtja magát, én meg nem értékelem. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:54:37

@Boooombastic: Igen, és a Napkirály volt az, aki kész csoda, hogy egyáltalán túlélte azt a sok szart, amit rákentek, meg amivel gyógyítani próbálták. Ő volt az, ha jól emlékszem, aki az "árnyékszéken" ülve fogadta időnként a látogatóit.
:)

Szöszi 28 2012.03.08. 11:54:52

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: A gesztus lett volna fontos Nadry, a gesztus!! :D Ezért este nyomj egy engesztelő sztriptízt gernikának Nőnap alaklmából :D:D

@gernika: Áhh, kész, vége, ennyi. Tuti rossz a kapcsolatotok, és valószínűleg úgy gondolják a kollégák, hogy nem is szeretitek egymást. Évfordulót tartotok-e? :D:D

@SciNuBob -Jokka próféta követője: :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 11:56:43

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Na tessék! Te is egy gonosz, rosszindulatú Szöszi vagy!
:)

JOKKA21 2012.03.08. 11:57:43

@mütyür: Minek fénymásolsz annyit?Sok a vezér?:)

HetedikEnVagyok 2012.03.08. 11:57:47

@Ibrahim a tevehajcsár: Hámermér? nálatok nincs 'homokbansült' juhtúros pogácsa ? :)

mütyür 2012.03.08. 12:00:07

@JOKKA21: minekminek... mert ez van kiadva ukázba. közben kapom ezerrel a többi "azonnalcsináldmeg" munkát és konkrétan 5mp-ként csörög a kva telefon is:) most már kezdek hisztis lenni:/

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 12:00:43

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Mert bztos tönkre akarod tenni a gernikáék kapcsolatát és közéjük furakodni harmadiknak!
:)))

JOKKA21 2012.03.08. 12:01:23

@mütyür: Faszért nem elég egy példány a cuccból?:D Vegye fel más a telefont.:D

JOKKA21 2012.03.08. 12:01:58

@Ibrahim a tevehajcsár: Kati inkább mellém furakodjon.:D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 12:02:07

@HetedikEnVagyok: Szerinted itt a sivatagban tart bárki is juhokat? Hogy a pogácsákról már ne is beszéljünk (pogácsatenyésztéssel itt űberhaupt senki nem foglalkozik).

mütyür 2012.03.08. 12:02:12

@JOKKA21: egy példány. csak 200 oldalas és a nagyfénymásolót kolléga tönkretette:) vegye fel más ... LOL

_Ω_ 2012.03.08. 12:02:23

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Örülj, legalább a jóseggű és a jócickójú ellen nem szólalt fel! :)

HetedikEnVagyok 2012.03.08. 12:02:53

@gernika: @Szöszi jóseggű jócickójú Kata: @A Jó Meglepően Izmos Hercege: (akin csattan az ostor) Haha!! Engesztelő sztriptíz! Piros rózsa a szájban, törölköző lábközött átfogva. De szép kép is ez:)

JOKKA21 2012.03.08. 12:03:47

@mütyür: Még jó, hogy nem 5 példány kell.:D
Más is felveheti a telefont, ha nem érsz rá.

JOKKA21 2012.03.08. 12:04:23

@Ibrahim a tevehajcsár: Nem szeretném, csak sunáznám.:D

Mooon 2012.03.08. 12:04:37

@Ibrahim a tevehajcsár:

Szegény Ibrahim :)
Pogácsaválág van?
Víz helyett inkább azt küldjek :))?

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 12:04:56

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Azzal nincs problémám. Mondtam már: itt virtuálisan mindenki olyan lehet, amilyen épp szeretne, nekem teljesen mindegy, én hiszek, mindenkinek, mint a muzulmánok, mert az nekem semmibe sem kerül.

HetedikEnVagyok 2012.03.08. 12:05:58

@Ibrahim a tevehajcsár: Gondoltam a tevekaravánok visszafelé jövet akár juhot is hozhatnának.

mütyür 2012.03.08. 12:07:32

@JOKKA21: felveheti, de nem veszik fel. ez itt egy ilyen társaság. a saját munkájukat is alig csinálják, másnak segíteni? ugyankérem

JOKKA21 2012.03.08. 12:08:59

@mütyür: Fasza melóhely lehet.:)

Mooon 2012.03.08. 12:09:04

pogácsaválság...
már gépelni se tudok...

Szöszi 28 2012.03.08. 12:17:55

@Ibrahim a tevehajcsár: Hülye vagy:D

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Ne is, legalább Nőnapon hadd legyek jó nő :D

@HetedikEnVagyok: Haaahaha, ezt elképzeltem, nagyon jó:D:D:D

JOKKA21 2012.03.08. 12:21:00

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Nem csak nőnapon vagy jó picsa szerintem.Április elseje is nőnap lesz.:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.08. 12:21:12

@Boooombastic: Hát igazából legszívesebben teletelepíteném a sivatagot Fornetti árusokkal és boltokkal, mert pogácsából tényleg nem sok van errefelé.

Szöszi 28 2012.03.08. 12:24:42

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Láthatod, hogy Nard még ezt se hagyja :D Minden napon bomba nő vagyok, csak nem mindenki szerint :D

@JOKKA21: Ohh, igazán köszönöm :D

SciNu 2012.03.08. 12:24:45

@gernika: Elég a Gimp is. Ha adsz jó minőségű fotót akkor megpróbálhatom én is. Úgysincs már napok óta mit csinálnom. :)

@JOKKA21: Csak a "hosstesseket" :D

Papírsárkány 2012.03.08. 12:27:19

@jadu: hát pedig ha ennyire közeledni akarsz, valamit fel kell mutatnod :-)

mütyür 2012.03.08. 12:27:33

ugyan nem vagyok nő, de szerencsére faszi sem. folyton kinn lenne a tököm

jadu 2012.03.08. 12:28:03

@HetedikEnVagyok: akkor szép, ha hmm nem 200 kilós és szőrös :DD

jadu 2012.03.08. 12:29:10

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: de a Kata jó nő :D nyáron testet cserélünk :D

@tértivevény: hmm adok táncoló yakuzát, na?

_Ω_ 2012.03.08. 12:29:15

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: "Minden napon bomba nő vagyok, csak nem mindenki szerint :D"
Ez a helyes hozzáállás!

jadu 2012.03.08. 12:30:06

@mütyür: víííí virítanád amid van :D kidobod a csalt, hátha ráakadna pár halacska :DDD

_Ω_ 2012.03.08. 12:31:19

@jadu: Tekintve, hogy tagja vagyok a fanklubjának, pont felém nem kell bizonygatni. :D

mütyür 2012.03.08. 12:31:24

@jadu: jaja, mindenki megnyalhatná.

jadu 2012.03.08. 12:32:43

@mütyür: lol.. vagy akkor jogosan mondhatnád, hogy kapd be, nem fénymásolok :P :DDD

(mellesleg ezt egy nő is bármikor mondhatja... hisz a cickókat is be lehet kapni :DDD)

jadu 2012.03.08. 12:33:31

@tértivevény: olyan..izé.. táncoló :D

Szöszi 28 2012.03.08. 12:35:30

@jadu: <3 Te is az vagy, jó nő :D

mütyür 2012.03.08. 12:35:59

@jadu: áh, cickókat macerás folyton kitenni. így csak cipzár le, kilógat, aztán mehet a menet.

_Ω_ 2012.03.08. 12:38:14

@mütyür: És mit csinálsz, ha harapnak a halak? :D

JOKKA21 2012.03.08. 12:40:15

@mütyür: Ülj fel az íróasztalra miniszoknyában és harisnyában.:)

mütyür 2012.03.08. 12:43:26

na a kajám fele pedig a földön landolt. REMEK

SciNu 2012.03.08. 12:45:23

@JOKKA21: Dehogy is. Azt itthon is megkaphatnák. Csak a pénz miatt mennek a ribik.

@mütyür: 5mp-es szabály. Gyors edd fel! :D

jadu 2012.03.08. 12:46:56

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: igen, ott a smiley :D jó nő vagyok :DDD

hehehe

@mütyür: nem kell melltaci, egy jó kivágott felső s csak lehúzod ;)

@tértivevény: na ugye! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 12:47:12

Na mizú? Itt a poszter? Lehet tudni, h a kedves feleség kapott e csokrot a tahó férjétől?

(nyugi poszter. még ne dugd a farkad a nő szájába. lehet csak este kap.)

_Ω_ 2012.03.08. 12:47:50

@mütyür: Voltak manók a környéken? Vagy ők csak a vajas kenyeret mentik meg?

HetedikEnVagyok 2012.03.08. 13:07:24

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Fiatal házasoknál ez még elmegy sztriptíznek... De ahogy telnek az évek a chippendale fiúk egyre nagyobb riválisok lesznek :)

HetedikEnVagyok 2012.03.08. 13:11:22

@jadu: Nahallod, de egyedi ízlésed van! Kedveskedni akartam neked, s feltúrtam az egész netet, de egy szál szőrös chipp&dél fiút nem találtam.

dr. gernika 2012.03.08. 13:11:59

Bakker, megint berugattak.

HetedikEnVagyok 2012.03.08. 13:16:50

@gernika: Én vettem a női munkatársaknak 2 -2 konyakmeggyet (finom utalás féleképpen) s nem rúgtak be. Hihetetlenűl bírják a szeszt! Ezek mind ribik!

JOKKA21 2012.03.08. 13:23:32

@SciNuBob -Jokka próféta követője: 300 ezret kapnak egy dugásért, itthon egy jobb suna, maximum 30-40-et kapna.MNK.:)

Szöszi 28 2012.03.08. 13:26:43

@gernika: Majd akkor nyilvánítunk berúgottnak, ha hülyeségeket kezdesz írkálni :D Addig csak be vagy csiccsentve :D

Bicepsz Elek77 2012.03.08. 13:29:04

Azert csodalkozom, hogy egyes ferfiak szerint "Nincs joga beleavatkozni/bekavarni." Nos ez igaz, de megdugni meg van joga. A nok 80+%-a szamara egy nos ferfivel valo kapcsolat nem okoz lelkiismeretfurdalast.
A posztolonak viszont inkabb a befektetes kieszkozlesen kene gondolkodnia.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.08. 13:29:45

Fura mód nem tudom sajnálni valamiért ezt a csajt.
Aki rögtön bizalmaskodik másokkal, az nekem valahogy mindig negédes.

A férj meg nem tahó, "kincsem", hanem férfi. És van egy olyan érzésem,hogy a maga módján szerethető is.
Ha meg annyira bunkó, a nő már régen elvált volna tőle, vagy vígan húzhatnád sutyiban a fénymásoló szobában.

Többet látsz te ebbe barátom. NÉzd meg másokkal is így viselkedik -e a csaj. GYanítom,hogy igen.

Az meg,hogy a munkahelyén gyárt ajándékokat..pfff.

Papírsárkány 2012.03.08. 13:30:21

@gernika: lassan már motornak képzelheted magad? :)

Bicepsz Elek77 2012.03.08. 13:32:56

@JOKKA21: Ahhoz kis is kell nezni. Meg az egy napos progiert adjak.

dr. gernika 2012.03.08. 13:34:48

@SciNuBob -Jokka próféta követője: Most nincs ötletem sajna, mmint a hörcsencsről tudok küldeni, de hogy mibe soppold bele... rád bízom. :) Küldjek át egy adagot? :)

JOKKA21 2012.03.08. 13:36:32

@Bicepsz Elek77: Igen, ahhoz "modell" kell legyen a csaj vagy szépségkirálylány.

mütyür 2012.03.08. 13:38:39

@tértivevény: én?:) hagytam őket elkanászodni, az a baj:(

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.08. 13:44:38

@JOKKA21:

Szépségversenyre az igazán jó csajok nem mennek el.

dr. gernika 2012.03.08. 13:45:47

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Évfordulót pont hétfőn tartottunk, eljegyzésit. :) összejövési júniusban lesz, Nard már alig várja. :DDDD

Bicepsz Elek77 2012.03.08. 13:46:34

@JOKKA21: Sot lehet valami perverziot is bevallalnak erte..Persze arrol.kuss van:)))

Caddy 2012.03.08. 13:47:57

@HetedikEnVagyok: a céllövöldében mézeskalácsot kellett volna lőni inkább. :D

@Alfonzina: most mi a baj a rögtön bizalmaskodókkal édes? :D

Papírsárkány 2012.03.08. 13:48:38

@mütyür: vagy csak példát mutattál nekik :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.08. 13:49:06

@Alfonzina:

Egyetértek, a túlságosan az ember aurájába mászók irritálóak, meg a bizalmaskodók is visszataszítóak.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.08. 13:49:28

@Caddy: ótéllegsemmi.:)

bírom, amikor pasik egyből ledrágáznak...pfff

mütyür 2012.03.08. 13:49:59

@tértivevény: elfelejtettem, hogy mindig én vagyok a hibás:)

JOKKA21 2012.03.08. 13:51:59

@Bicepsz Elek77: Ribanc mind és egy sem azért volt dubajban, csak nyaralni..:)

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Igen, mert sok verseny kurva kiközvetítő.

Caddy 2012.03.08. 13:52:07

@Alfonzina: miért mondják azt hogy Mucikám? :D
Engem nem szoktak drágámozni, én viszont mindenkit. :D

HetedikEnVagyok 2012.03.08. 14:00:30

@Caddy: Beszélgetésünkbe most már akadt egy pécsi szál is, :) viszont én arra utaltam, hogy névnapjaimra meglephetnének a mellbimbóikkal. Szigorúan csak kölcsönbe. A legszebb ajándék!

mütyür 2012.03.08. 14:00:46

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: volt egy kolleganőnk, akivel ha beszéltél, szó szerint belemászott az arcodba. nem volt vicces, ahogy végigtáncoltunk a folyosón:/

cyd 2012.03.08. 14:02:08

@mütyür: A táncolás helyett a kérést próbáltad?

mütyür 2012.03.08. 14:03:50

@cyd: nem reagált rá, erősen gyépés volt:( volt, hogy vmit mutattam a gépben, mögöttem állt és elkezdte tapizni a tetkómat. akkor majdnem megütöttem:(

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.08. 14:04:10

@Alfonzina:

Vannak a fiatalabbak között is ilyenek. Engem spec zavar. :)

SciNu 2012.03.08. 14:05:40

@JOKKA21: Sok? Mind az. Amúgy jó az új avatarod :D

@gernika: Küldd. :) Legalább addig is művelődöm a festményeket illetőleg.

@Picicsibe a szexistennő: A kis Forest felnőtt? :D
"és kockahasat villantó sorozat" Hát kockahasat azt én nem láttam a képeken.

dr. gernika 2012.03.08. 14:06:05

@HetedikEnVagyok: Azok. :) Reggel volt a Bumerángban egy összeállítás a nő berúgás fázisairól, fetrengtem a röhögéstől. :)
@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Azokat írkálok, csak nem ide. :PPPP :D

Caddy 2012.03.08. 14:06:22

@HetedikEnVagyok: már arra gondolsz, hogy haszonélvezője lennél a bimbóknak, ha jól értem.:D
(a szál alap, nálam ismerkedésénél első kérdés szokott lenni) :D

cyd 2012.03.08. 14:07:55

@mütyür: Az szopó. Ilyenkor kell igyekezni, hogy legalább egy asztal legyen köztetek.
Tetoválás nyak? Lapocka? Váll?

Papírsárkány 2012.03.08. 14:08:58

@cyd: de... de hát ahhoz kommunikálni kell! az meg a nőknek nem az erőssége :-)

mütyür 2012.03.08. 14:14:59

@tértivevény: na nem könnyítem meg senki dolgát:)

Papírsárkány 2012.03.08. 14:19:39

@Picicsibe a szexistennő: vagy ő inkább más "kismacskájába" tenné be :-)
(angolul tudók előnyben)

Papírsárkány 2012.03.08. 14:23:39

@Memories: az nem tartozik a tárgyhoz! :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.08. 14:24:16

@Memories: :D

Baszki! Tegnap egy kép a pináját/mellét a lóhoz dörgölő Rékáról...

Ma, a faszi a gatyájába cicuskát gyömöszöl...

@mütyür: Mit szólsz te ehhez? :D

pretty kitty 2012.03.08. 14:26:32

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: "Szépségversenyre az igazán jó csajok nem mennek el."

En mal voltam cepszegveszenyeeeeeeeeeeen!!!!!!!! Eeelszoooletteeeeeeeeeem :DDDDD