Sziasztok! Gondban vagyok. Tudom, hogy nem a legjobb helyre teregetem ki a szennyest, de olvastam már Tőletek frappáns megoldásokat, jó tanácsokat, hátha most is így lesz. Az én gondom egy 32 éves, gyönyörű és kedves nő, aki egészen véletlenül házas, és még nagyobb véletlen folytán a kollégám. Nem tudom eldönteni, hogy érez-e irántam valamit. Nem szép dolog, de én bizony lecsapnék rá, ha holnap úgy jönne be, hogy válnak. Ha nem, akkor is. Vonz. Már alig tudom visszafogni magam, ha arról van szó, hogy hozzáérhetek "véletlenül".

Egy éve kerültem a céghez. Kevés ember, családias hangulat. Az első napon teljesen elvesztem a papírmunkában. Azt se tudtam, hogy hol a fejem. És akkor valaki megkopogtatta a vállam: "Gyere, kincsem, úgy látom, rád fér egy tea." És ott állt mögöttem ő, és mosolygott rám. Szó szerint a fuldoklástól mentett meg. Beszélgettünk. Olyan kedves és közvetlen volt, hogy azt hittem, rám hajtott. Elég gyorsan kiderült, hogy férjnél van, és három évvel idősebb tőlem. Akkor arra gondoltam, hogy csak kedves. És talán igazam is volt, de.... Azóta is kincsemnek szólít. A születésnapomra pedig egy olyan könyvet szerzett be, amit évek óta keresek. Apró figyelmességek, kedveskedések, munkán kívüli telefonok... De ott a másik oldal: a férje. Nos, a pasas finoman szólva is egy bunkó. A kolléganőm szereti őt. Látom. A pasas meg nem értékeli, de tényleg nem. A szülinapjára mit vett neki? Egy sálat. Személytelen. Ja, és mivel nem hétvégére esett, két nappal később vett csak egy tortát neki. Normális? Ehhez tudni kell, hogy a kolléganőm mindig majd' összetöri magát, hogy valami személyre szóló és kedves ajándékot adjon neki. Nem kevés utánajárással és sokszor saját kezűleg készíti el. Csak azért tudom, mert a munkahelyünkön csinálja. A férj tavaly pl. egy kis könyvecskét kapott, amiben vagy ezer közös emlékük lapult leírva, beragasztva, lerajzolva. Majdnem három héten át készült. És ő meg vesz egy sálat, ezzel el van intézve. Ne értsétek félre, a kolléganőm nem panaszkodik, csak látom, mi folyik abban a házasságban. A férj legutóbbi húzása éppen Valentin napra esett. A kolléganőm egész nap szíves MMS-eket meg szerelmes üzeneteket küldözgetett neki, előbb elszabadult a melóhelyről, kidekorálta a lakást, vacsorát főzött (fogadok, hogy szexi fehérneműbe bújt), úgy várta haza azt a tahót. Másnap megkérdeztem, hogy no, mi volt. Szégyenlősen hebegett. Azt mondta, eddig sem ünnepelték febr. 14-ét, ez most csak az ő kis hülyesége volt, hogy így rákészült. A férje egy szál virágot se vett neki. A dekoráció se tetszett, az üzenetekre meg azt mondta, feleslegesek. Annyira megsajnáltam szegény kis nőt. Nem tudtam uralkodni magamon, megöleltem. Egy pillanatig engedte, még hozzám is bújt, de aztán eltaszított, ezekkel a szavakkal: "Ugyan, nem nagy ügy. Majd akkor vigasztalj, kincsem, ha az évfordulónkat felejti el!". Olyan érzésem van, hogy fogom is. Milyen bunkó már az, aki legalább másnap nem visz neki virágot meg csokit? Ha elsőre nem esett le, bepótolhatták volna. Ha a csajom készül erre a gagyi ünnepre, hát istenem, megtisztelem azzal, hogy legalább valami jelképes ajándékkal meglepem. Vagy valami... Minden mindegy alapon vittem neki másnap egy csokor tulipánt. Teljesen odavolt. Egy hétig állt az asztalán, vázában az a három szál virág. Már hullottak a szirmai, amikor végül megvált tőlük. Kettőnk között semmi nem változott. Talán csak annyi, hogy szaporodtak az érintések. Ha megáll mellettem, amikor épp dolgozok valamit, amíg beszélgetünk, a vállamra teszi a kezét. Amikor megköszön valamit, előfordul, hogy végigsimít a hátamon, vagy az arcomon. Én kevesebbet engedek meg magamnak, de jóval többet szeretnék. Nem tudom, meddig mehetek el. Mindjárt nőnap. Tőlem biztosan kap virágot. Lehet fogadni, hogy a tahó férjétől mire számíthat. Kérdés: akar tőlem valamit? Én akarhatok tőle bármit is? Van jogom bekavarni ebbe a már amúgy is elszúrt házasságba? Ennél mindenképpen jobbat érdemel ez a nő. Nem biztos, hogy engem, de jobbat, az tuti. N.