Furcsának érzem, hogy ilyen fórumra írjak apukaként, de nincs hová forduljak. 32 éves férfi vagyok, 2 gyerekem van, ikrek. Nyáron megtudtam, hogy a feleségem megcsalt. Amint kiderült, véget vetett a viszonynak. Nehéz időszak következett, megpróbáltuk megtalálni az okokat. A gyerekek miatt a válás szóba sem jött. Korábban is voltak rövidebb viszonyai, akkor mindig megbocsátottam neki. Hűséges típusnak gondolom magam, bár eszembe jutott a félrelépés, nem akartam sosem megtenni. Ez az esemény megváltoztatta a gondolataimat - korábban is láttam, hogy a munkahelyemen vannak, akik néha közelednének - most még nyitottabb szemmel jártam. Ősszel jött hozzánk egy gyakornoklány. Bár csak 21 éves, nagyon érett, és szimpatikus lány volt.

Néha beszélgettünk, vonzónak találtam, de hamar kiderült, hogy van barátja, így igazából nem közeledtem hozzá. Egy hónapig volt ott, és azt vettem észre, hogy sokat gondolok rá, hogy nagyon jól megtaláltuk a hangot, és ez hiányzik nekem. Levelet írtam neki miután elment, mintegy barátilag, amire ő lelkesen válaszolt. Utána chat-elni kezdtünk, ez egyre sűrűbb lett, és nagyon jókat beszélgettünk. Szinte már többet beszélgettem vele, mint a feleségemmel. Egyre közelebb éreztem magamhoz, de nem mertem rászánni magam a nyílt elhívásra, mert úgy éreztem, visszautasítana. A feleségem megsejtette, hogy valami nem stimmel, és megjegyzéseket tett otthon, de engem nem érdekelt, mert nagyon szerettem ezzel a lánnyal beszélgetni. A feleségem elutazott idén télen, 10 napra, akkor aztán korlátlanul mentek az internetes csevelyek. Végül, amikor már úgy éreztem, hogy van esély, elhívtam találkozni, ő igent mondott, bár mondta, hogy ezt barátilag gondolja, hiszen van kapcsolata. A találkozó jó hangulatú volt, de nem történt igazán semmi, addig, amíg a lány nem csípett be: ekkor megnyílt és elmondta, hogy tetszem neki, csak a kapcsolata miatt, meg az enyém miatt nem látja lehetségesnek, hogy történjen köztünk valami. Azért megcsókoltuk egymást. Viszont, ami furcsa volt, hogy hasonlóan folytatódott minden, én meg egyre lelkesebb lettem. Egyre többet beszéltünk szexről, de persze, csak beszéltünk. Aztán gondolkodtam, és rájöttem, hogy nem tudnám elképzelni őt a gyerekeimmel, és, hogy a házasságomra kéne koncentrálni, ezért megmondtam neki, hogy vessünk véget a beszélgetéseknek. Ez így mind jó és szép, csak az a baj, hogy folyton rágondolok. Szeretem a feleségem, de nem bízom benne, és mégis reménykedem, hogy lehetne valami ezzel a fiatal lánnyal, akivel olyan jól megértjük egymást. Ez, hangsúlyozom, nem elsősorban szexuális vonzalom, inkább lelki hasonlóságon alapul. Ő egyszer írt nekem azóta, azt gondolom, hogy én is hiányzom neki. Mit gondoltok? Jó, ha hagyom a család miatt vagy küzdjek érte? Vagy várjam meg, míg elmúlik a hiányérzet? Most üresnek érzem az életem.