„Az együtt töltött idő alatt világosan kiderült, hogy a házasság a legrosszabbat hozta ki az egyébként addig jól működő kapcsolatunkból” – levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül. Ő fiatalon ugrott fejest a házasságba, de nagyon megbánta.
Jó reggelt! A tegnapi bejegyzésre szeretnék reagálni. Kedves G.B.! (és minden tisztelt, hasonló cipőben járó Olvasó), én 24 éves fejjel ugrottam bele a házasságba egy 23 éves pasival, ami 2 kemény évig tartott, és lehet, hogy ez most csoportterápiásan fog hangzani, de ha valaki most megkérdezné tőlem, én azt felelném, hogy fiatal fejjel teljesen fölösleges megházasodni, mert az esetek 80%-ból válás lesz. Miért? Mert még fiatalok vagytok, de te inkább még várnál, hogy valami hátha megváltozik benned, időt kérsz, de ha te nem akarod a családosdit játszani még, akkor NE tedd, mert ha magadra erőltetsz egy új és idegen életstílust, annak később te iszod meg a levét.
Teljesen jól látod, hogy egy ellaposodott kapcsolatot sokan a családalapítással igyekeznek feldobni. Ami biztos: egy darabig megy az elfojtás, a tűrés, a nyelés, elviseled a párod dolgait, (nem azt, hogy nem mosogat, vagy nem viszi le a szemetet, hanem azt, hogy fiatalságából fakadóan még jobban érdekli egy kis éjszakázás, mint az otthoni társasjátékozás, eljárogat hát, és éli világát). A béketűrés mehet egy darabig, és majd egyszerre fog kitörni belőletek és ez az, amit családi veszekedésnek hív a szakirodalom. Szerencse, hogy gyerekünk nem volt, pedig mindketten terveztünk vele. A leírásodból kitűnik, hogy a pasid nem fogja magát meggondolni, inkább továbblép és keres egy „családiasítható” nőt. Az, hogy elhúzott, mert kudarcot vallott a megpuhításod… hát, elég rossz előjel. A távozásával és a cserbenhagyással akar büntetni, (megjegyzem, elég szánalmas módszer) és ha most ezzel reguláz… később mivel fog??
Mit adott nekem a válás? Az életemet. És időt, hogy átgondoljam, kivel és mit szeretnék. Az együtt töltött idő alatt világosan kiderült, hogy a házasság a legrosszabbat hozta ki az egyébként addig jól működő kapcsolatunkból. Nem kellett volna összeházasodnunk, mert abban a zárt és komoly felállásban már nem működött. Nem tudom, miért, talán a dolog végzetszerűségétől menekültünk. Egy addig ártatlan és laza dolognak tétje lett. Ő figyelmetlen lett és kezdte rám erőltetni az anyja szerepét, aki elé rakja a levest és megtapsolja, ha szépet rajzol, és letolja, ha későn (vagy egyáltalán nem) jön haza a fociedzésről. Ugyanakkor mindezeket el is várja. Egyébként a problémánk fő gyökere az volt, hogy ritkán számolt be arról, hova és kivel ment el. Mintha menekülne innen, csak el innen… Most 36 éves vagyok, egy gyerekkel, 2 éve házas, lenyugodva és elégedetten egy megbízható férfi mellett. Az exemmel sajnos olyan csúnyán váltunk el, hogy se kedvem, se energiám újra felvenni vele a kapcsolatot, (miért is kéne?) legfeljebb, hogy megérdeklődjem, mi van vele. Szóval az elkapkodott házasság… A nagyszüleim 50 évig éltek együtt, volt minden bajuk, utálták egymást, zengett az utca, ha veszekedtek, mindenféle hülye apróságon, pl. hol a vödör, meg: ki dugta el a gumicsizmát? és: mindezt megszokták. A sírig tartó kapcsolat = sírig tartó viszály, börtön? Jó, tudom, az ő idejükben persze más megítélése volt az elvált nőnek, mint ma, akkor szégyen volt. Nálatok erős kommunikációhiányt is érzek, vagy szerintem, ő eddig is pedzegette neked a témát, de akkor meg te rohantál el : ) te nem akartad. De egy kis nyomásra már akarnád? Ha belenyugszol, mert bele lehet nyugodni mindenbe, később kamatostul visszaüt rád. Van olyan, hogy valakinek ez az egész egyáltalán nem való, ahogy írod, várod, hogy változzon valami, mert nem vagy felkészülve – szerintem, később sem leszel. Érdekes, hogy 3 évet éltetek egymás mellett úgy, hogy a közös jövő nem volt téma, és amikor egyszer hirtelen előkerül, robban minden. És erre a pasid, mint egy durcás kölyök, elrohan – hát… képzeld, ha ugyanez játszódik le, miközben dübörög vele a házasság, ha nem tetszik neki valami, elhúz. De az alapkérdés, miszerint valóban csak a házasság a komoly kapcsolat – nem igaz. Egyszerűen azt nevezem komoly kapcsolatnak, ami működik. És ha valamit erőltetni kell, átgondolni, latolgatni, az nem szívből jön, és nem is fog menni sokáig…
