Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Swinger klub? A páromért megpróbálnám

2012. július 20. 07:28 - Panni CsP

„Szóba hoztam a swinger klub látogatást, aztán majd alakul ahogy, de erre is azt mondta, hogy nem, még a száját is húzta” – hat év után nehéz feldobni egy kapcsolatot, ha nem jártok el sehová, nincsenek közös programok, csak a csend és a nyugalom. Ez az életforma úgy 30 év múlva ideális lenne, de nem most. A csajnak a mai napig lángol a szíve a párjáért, és meghalna egy swinger klubban, de érte megpróbálná.

 

A segítségeteket szeretném kérni, mert elbizonytalanodtam. Hat éve vagyok együtt a párommal, ebből négy évig mindenki otthon, és két éve már együtt élünk. Nekem van két gyermekem a volt házasságomból, de ez sosem volt gond köztünk. A lányaim szerelmesek belé, elfogadták, a párom pedig játszik velük és törődik is velük, bár nincsen saját gyermeke. Lehet, későn veszem észre, de ő olyan magának való típus. Szereti a kényelmes és langymeleg életünket, amiben szinte semmi sem történik. Ezzel még nem is lenne semmi baj, csak nekem lennének igényeim, amiket már sokszor mondtam neki, de olyan, mintha meg sem hallaná. A vicc az egészben, hogy a hat év alatt még egyszer sem vitáztunk, mert mindent meg tudtunk oldani, bár olyan sok dolog nem is volt, ami megoldásra szorult volna.

Pár példa. Szeretnék neki mindent megadni, hogy hosszú boldog életünk legyen, és ne igába kötött lovak legyünk életünk hátralevő részében. Szóba hoztam, hogy egyszer befizetem egy "masszázsra" csak a kaland kedvéért. Erre azt mondta, hogy sosem fizetett szexért, eztán sem fog, meg különben is, itt vagyok én. Szóba hoztam a swinger klub látogatást, aztán majd alakul ahogy, de erre is azt mondta, hogy nem, még a száját is húzta. Finoman szólva a heti egy szex megvan, de nem panaszkodom. Bár "egyszerű", "gyors" és szinte mindig ugyanaz a forgatókönyv. De legalább olyankor végre az enyém. Nem a munkahelyé, nem a paraszt főnökéé, aki folyton a vérét szívja, és nem az ügyfeleké, akik bár olykor diplomás értelmiségiek, sokszor egy fogyatékosnak könnyebb dolgokat elmagyarázni, mint nekik. Látom, hogy élni is alig marad ideje. A közös hétvégék valamelyik napján ügyeletes, vagy az apja talál ki valamit, netán anyám, de őt már megnevelgettem. Nem járunk el sehová. Nincsenek közös programok, csak a csend és a nyugalom. 30 éves vagyok, ő 33. Ez az életforma úgy 30 év múlva maga lenne a tökély, de most fáj. Nekem még a mai napig lángol ezért az emberért a szívem, nem szimplán szeretem. Meghalnék egy swinger klubban, de érte megpróbálnám. Megszakadna a szívem, ha masszázsra menne, de inkább ezek, mint a hazug hűtlenség. Nem vagyok nagyigényű, de törődésre vágyom. Egy séta, egy fagyi, egy filmnézés ami közben cirógat, és valami jövőkép. Épp tegnap jegyeztem meg neki, hogy nem merek éhezni egy jövő évi nyaralásra, mert azt sem tudom, hogy együtt leszünk-e még. Nem várom el, hogy feleségül vegyen, ha nem akar, de a kapcsolatunkról néha kéne beszélni nem? Hiszen én sem vagyok tökéletes, és lehet, bennem van a hiba. Van valami ötletetek? Üdv: Anett

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr934667436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása