„Belefutottam egy egyéjszakásból parkbanfetrengőssé avanzsált félig-meddig szeretői viszonyba. Ezeken könnyen meg lehet csúszni” – Levélírónk külföldre követ egy srácot, de mivel vele megállapodni nem tud, új lakást keres, amivel új pasi is jár. Minden szép, de egy idő után a fiú falakat kezd húzni kettejük közé. Ma megtudhatod, hogy ha nem akarsz valakit megbántani, távolságot kell tartanod.
28 éves lány vagyok. Tavaly megismerkedtem egy külföldi fiúval, nevezzük Felixnek. Nem írtunk egymásnak sokszor, sokat inspiráltuk a másikat. Kéthavonta meglátogattuk egymást. Bár nálam 5 évvel fiatalabb, szerelmesek voltunk egymásba, hetek erejéig, ahogy az lenni szokott. Aztán megszűnt az itthoni munkám, és elkezdtem játszani a gondolattal, hogy kiköltözöm a városába. Megtetszett a hely, és el tudtam magam képzelni ott. Ő ennek nagyon örült, de azt is elmondta, hogy nem szeretne nekem semmit ígérni, most nem tudja magát elképzelni egy párkapcsolatban, de tehetünk egy próbát. Mivel egyébként is levegőváltozásra vágytam, és ismertem pár embert ott, meghoztam a döntést. Költöztem, legfeljebb barátok maradunk.
Korábban is éltem már külföldön, és tudtam, hogy az elején mindig nehéz. Találtam lakást és munkát, sajnos csak rövidtávra. Felixszel sokat találkoztunk, pár hétig nagyon örültünk egymásnak, de aztán egy idő után sokszor úgy viselkedett, mintha bűntudata lenne. Mivel 23 éves és zenész, nem szerettem volna lekötni, meg én is éreztem, hogy másra vágyom. Ezért egy ideig nem beszéltünk, elkezdtem építeni az itteni életemet. Lányokkal általában nehezebben ismerkedem, fiúkkal viszont nagyon egyszerűen megy, és ezt nem minden esetben követi szerelmes egymásba borulás. Persze hiányzott az intimitás. Belefutottam egy egyéjszakásból parkbanfetrengőssé avanzsált félig-meddig szeretői viszonyba. Ezeken könnyen meg lehet csúszni, hiszen rendszeres találkozásokból előbb-utóbb kialakulnak közös szokások, szavak, együtt főzések. És a pasik ilyenkor megijednek, és minden felvezetés nélkül kijelentik, hogy ők nem akarnak párkapcsolatot. Ez legtöbbször részemről sem olyan dolog, amit felvállalnék ország-világ előtt, ettől még „maradhatunk jó barátok”.
Aztán újra összetalálkoztunk Felixszel, és mivel nekem akkoriban lakásproblémáim voltak, felajánlotta, hogy költözzek hozzá, akár külön szobába. Én éltem a lehetőséggel, mert akkor nem volt más megoldás. Ő a szüleivel együtt lakott még, akikkel korábban már sokszor találkoztam, kedveltük egymást. Egy hónapig laktam náluk, a városban csak hébe-hóba találkoztunk, de egy idő után azért megjelentünk egymás ágyában. Részemről ez rendben volt így, a szülei párként kezeltek minket, de mi ebből nem csináltunk problémát. Közben folyamatosan lakást kerestem, így jutottam el Maxhoz, akinek kiadó szobái voltak rövidtávra. Én nem ilyet kerestem, de a fiú szimpatikusnak tűnt. Aztán többször találkoztunk, és mindig hatalmas lendülettel nyomult. Nekem nem volt affinitásom semmire, úgy éreztem, jót tenne már egy szünet.
Ő viszont már az elején kijelentette, hogy komoly dolgokban gondolkozik, mindene megvan, csak egy társ hiányzik. 35 éves, tele élettapasztalattal. Találtam egy kicsi lakást, és végre berendezkedtem az új otthonomban. Max közeledését nem hárítottam el, de eleinte nem is tudtam viszonozni. Minden nap keresett, és szépen kezdtük megismerni egymást. Szinte túl szép is volt, hogy igaz legyen. Minden barátjának bemutatott, rengeteget fotózkodtunk meg örömködtünk. Azt mondta, hogy minden pillanatra emlékszik, amit együtt töltünk. Élveztem, hogy minden olyan egyszerű vele, mert lehet rá számítani, de ugyanakkor játékos is. Ez így ment három hónapig. Majdnem minden nap találkoztunk, de emellett más dolgokra is jutott időnk, a legfontosabb dolgok jól működtek közöttünk. Aztán beütött a krach. Neki hamarosan ki kell költöznie a lakásából, és hosszabb időre vissza kell mennie a hazájába. Azon is gondolkozik, hogy lehet, hogy el kéne mennie egy időre innen. A sok stressztől megfájdult a foga, és megterhelő a vele töltött idő, folyton ugyanarról beszél, vagy a foga miatt egyáltalán nem beszél. Nálam hasonló a helyzet, minden teljesen bizonytalan, munka és egyéb területeken. Azt mondta, hogy nagyon szeretne visszajönni, de amíg nem tudja, hogy mi lesz vele, távolságot próbál tartani közöttünk, hogy „ne bántson meg.” Hogy a szerelem csak időszakos, egyedül az élet, ami számít, és hogy boldog élet vár rám. Én ezt tudom jól, de nehezemre esik elfogadni, hogy hirtelen felhúzott közénk egy falat, mielőtt valóban elment volna. Én próbálok hozzá közeledni, de teljesen máshogy viselkedik, és nehéz vele. Három hét múlva elmegy. Követni nem szeretném, mert most úgy tűnik, más dolgokra vágyunk. Ha visszajön, talán még rendbe jöhetnek a dolgok. De az is lehet, itt az ideje, hogy magamra koncentráljak. Felejtsem el?