„Persze ellentmondásképpen hozzátette, hogy mellesleg a csaja épp egy másik csávóval kefél az ő tudtával, de ez rendben van” – a barátnő akkor is barátnő, ha 3 ezer km. választja el a pasidat tőle. Levélírónk nem híve a párkapcsolati háromszögeknek, és be akarná fejezni a témát, de valahogy mégsem kerül rá sor. Bár Christian biológiailag 27, legbelül egy sérült 12 éves kisfiú. Szerelmi valóságshow a melóhelyen.
Sziasztok, 29 éves lány vagyok. Előre elnézést kérek, ha hosszú lesz a sztori. Külföldön élek, és november óta egy nemzetközi cégnél dolgozom, ahol a kollégákat szerte a világból merítik. Mind a munkát, és a csapatot könnyű volt megkedvelnem, ehhez talán hozzájárult, hogy az első három hónapban szinte össze voltunk zárva, napi 12 órákat kellett dolgozni, hétvégeken is. Ettől az egésznek kicsit valóság-show jellege van, és most kezd csak igazán szappanoperásodni, legnagyobb bánatomra/ örömömre/ kárörömömre…? A hosszú munkanapok ellenére még utána is beültünk egy-egy sörre, és persze kialakultak a titkos/féltitkos szerelmi/szeretői szálak a kollégák között, én decemberben szakítottam a legutóbbi barátommal, és nem is nagyon vágytam másra még. De persze azért megtetszett egy fiú, Christian, leginkább azért, mert éreztem, én is neki, így megy ez.
Bár tudtam, nem jó ötlet kollégával kavarászni, de akkor még úgy tűnt, a projekt lezárul január végén, és nem is lehetett tudni még, hogy folytatódik-e. Egy-két hétig kerülgettük egymást, aztán végül én voltam az, aki egy sörözgetés alkalmával leszólítottam, hogy lenne-e kedve velem hazajönni (5 percre lakom a munkahelytől). Nem akartam volna megerőszakolni, de valószínűleg ő ezt gondolhatta, aznap este végül nem jött. Másnap és utána már jött volna, csak akkor meg én nem akartam. Megint eltelt kb. egy hét, közben randizgattunk, véget ért a projekt, és aztán végül egymásra találtunk. Pont aznap ünnepeltem, hogy egy éve költöztem abba a városba, ahol jelenleg élek. Csodaszép este volt, és onnantól kezdve majdnem minden nap találkoztunk, természetesen elsősorban „fetrengtünk”, de kiderült, hogy a humorérzékünk, hátterünk is nagyon hasonló. Mindig ő jelentkezett, és mindig itt hagyott valamit nálam, vagy csak egyszerűen beköltözött 5 napra, a lényeg a lényeg, hogy kezdett valamerrefelé menni a dolog, és nagyon lelkesnek tűnt, a munkatársak előtt megcsókolt, találkozott a barátaimmal, akik előtt abszolút normális „boyfriend”-ként viselkedett, és más szituációkban is, utcán pl., volt olyan, hogy időnként megfogta a kezem. Én ezeket korábbi sztorijaimból okulván nem erőltettem, hanem szépen kivártam, hogy magától jöjjön. De amúgy abszolút nem vártam tőle el, hiszen még az elején jártunk.
Kb. két hete voltunk így „együtt”, amikor épp sütit sütöttünk, és a krém eléggé összeesett. Akkor nyögte be, hogy neki igazából van egy barátnője, aki most 3000 km-re él, de lehet, hogy hamarosan a városba költözik. Az volt az első reakcióm, hogy a párhuzamos dolgoknak nem vagyok híve, és hogy ha gondolja, fejezzük be most, talán még nem annyira fájdalmas. Én már túl vagyok a kalandozási szakaszomon, ami nem azt jelenti, hogy mostantól azonnal házasodni akarok, de más dolgokban gondolkoznék, mint szimpla ágyas kategória. Sokat gondolkozott, de aztán el kellett mennie.
Mivel biztos akartam lenni abban, hogy csak akkor jön vissza, ha tényleg akar, nem kerestem, és nem is kellett, másnap megint megjelent. Én nem hoztam újra fel a témát, mert úgy gondoltam, ismeri az álláspontomat ezzel kapcsolatban, ha van valami új infó, csak közli. Gondoltam ezt én, akkor. Közben teltek a boldogságos napok, olyanokat kérdezett, hogy írtam-e már róla a naplómban, egy házibulin majdnem összeverekedett értem egy mexikóival, mindig gáláns úriemberként viselkedett, és azt hittem akkor, hogy tényleg odavan, mint ahogy ez lejött akkor, és mindenki más is úgy látta, hogy egymásra találtunk, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Nagyon fesztelenek voltunk egymással, és szexuális téren is minden a legnagyobb rendben volt.
Nővérem egy trópusi szigeten lakik, és egyszer volt már szerencsém meglátogatni, de azt mondtam neki, hogy legközelebb akkor megyek, ha ki tudom fizetni a repülőjegyemet, ami nem 2 fillér. A szuper melónak köszönhetően így be is lőhettem a nyaralást úgy április-május tájékára, és erről persze beszéltem Christiannak is. Bár tudtam, hogy korai még, de azért megkérdeztem, ha van kedve, pénze, és ideje, csatlakozhat, mert elég jó hely is az. De persze hozzátettem, nem akarom megijeszteni, nem az a célom, hogy mindenáron összehozzam a családommal, még ha a szüleim nem is lesznek ott. Pár napra rá ő volt az, aki felhozta „Úgy mennék meleg helyre…” Jól van akkor. Elkezdtünk repülőjegyeket nézegetni, és belőttük a dátumot kb. április 10-re.
Volt aztán egy este egy olyan eset, hogy én kicsit érzékenyebb voltam a kelleténél, és ő meg jobban bedurvult, mint kellett volna. Mivel nem hagyta abba, és többször szóltam már neki, elkezdtem bőgni, meg feljött egy régi rossz emlék egy agresszív srácról. Erről persze nem akartam neki beszélni, bár ő kérdezte, mi a baj, és hogy elmondhatom neki, „Megbízhatsz bennem”, mondta, aztán csak átölelt, és így aludtunk Minden szépen ment egy ideig, aztán jött az átkozott Valentin-nap. Én nem hiszem, hogy valaha ünnepeltem volna, Christiantól sem vártam el semmit ezzel kapcsolatban, de aznap gyanúsan eltűnt, és hajnali 2kor hívott fel kissé illumináltan, hogy egy haverjával épp egy pizzára várnak, és még egy óra, de hogy utána felnézhet-e hozzám. Elég morcos voltam, hogy felkeltett legszebb álmomból, meg nem értettem ezt a sztorit, de kb. ki is nyomtam a telót azonnal. Ha itt lett volna a házam előtt, még talán, de így esélytelen volt. Másnap megmondtam neki, hogy ilyet többet ne csináljon. Talán aznap hozta fel, hogy kapott egy csomagot, de nem tudja kitől, és kicsit rá is játszott, azt hittem, engem provokál, hogy rákérdezzek, nem a barátnődtől van véletlenül Valentin-napra? – mint ahogy az meg is történt, amire az volt a válasz, hogy nem, és egyébként annak a sztorinak vége van.
Én ennek nagyon megörültem, és már majdnem el is felejtettem volna az egész ügyet. Aztán egy hétre haza kellett mennem Magyarországra, és mielőtt leléptem volna, még ott aludt nálam. Már elment, amikor be akartam volna jelentkezni az e-mailembe, csakhogy ő még nem jelentkezett ki… Még ha nem is akartam volna körbeszaglászni, elkaptam a főoldalon a csaj üzenetét, hogy köszöni a Valentin napi csokrot…
Igazából ennyi infó elég is volt, sokat morfondíroztam, hogy rákérdezzek-e, de aztán végül otthonról egy chat alkalmával elmondtam neki, hogy szégyellem persze, hogy belenéztem az e-mailjébe, de igazából tényleg szeretném tudni, hogy mi az ábra. Azt mondta, hogy ő soha sem mondta, hogy ők szakítottak, és hogy én erről végig tudtam. És hogy ez soha nem is volt kérdés. És hogy a lány hamarosan költözik hozzá, és nagyon várja. És már olyan sok erőfeszítést tett ennek érdekében egyébként is. És hogy egyébként meg van köztük egy olyan megállapodás, hogy amíg külön vannak, egyikük sem foglalkozik azzal, hogy a másik mit csinál, nem is mondanak egymásnak semmit, nem is kérdeznek semmit. Persze ellentmondásképpen hozzátette, hogy mellesleg a csaja épp egy másik csávóval kefél az ő tudtával, de ez rendben van, ő nem féltékeny. Mindenkinek szüksége van szeretetre, ugyebár. De hogy amúgy a csajnak nem mondott semmit rólam, nem is fog, és nem is fog semmit se megtudni. És ez teljesen rendben van. Kérdeztem, hogy akkor miért költözött be hozzám napokra, azt mondta, hogy megbízhatok benne, hirtelen elkezdett dolgokra „nem emlékezni” „elfelejteni”, „ez nem is úgy volt” stb. Aztán kb. mindenkivel meggyanúsított az ismerőseink közül, akikkel biztosan kavarászgattam a háta mögött.
Ekkor esett sajnos csak le, hogy ez a fiú bár biológiailag 27, legbelül egy sérült 12 éves, és természetesen nem volt kérdés, hogy mi a teendő vele: lapát. Pár napot vártam, közben kaptunk egy levelet a munkahelyről, hogy kezdődik az új projekt, két hónapon keresztül. Nem hívtak vissza mindenkit, csak a banda felét, és pár új embert s fel kellett venni. Abban biztos voltam, hogy Christiant is behívták, úgyhogy megírtam neki, hogy akkor a jövőben nekünk nincs semmi dolgunk egymással, és bárcsak azt mondhatnám, hogy soha viszont nem látásra, de nem tehetem, mert ugye viszlát a melóhelyen. Aztán visszatértem a városba, és elkezdett sms-ekkel bombázni, hogy itt van az utcámban, ugorjak le egy sörre, ha van kedvem, természetesen nem mentem sehova, az értésére adtam, hogy ne jópofizzon, ha bocsánatot akar kérni, az oké, de amúgy nem akarok vele találkozni. Másnap megjelent az ajtómban, és esélyem sem volt elküldeni, meg ugye bevágta a bájmosolyt. Épp indulóban voltam egy barátomhoz, akihez elkísért gyalog, aztán hálistennek nem kellett elküldenem, hanem elment magától. Semmilyen lényegesről nem beszéltünk, de nem is voltam olyan hangulatban, hogy nekünk mindenáron meg kéne vitatnunk ezt az ügyet, olyan szinten leszerepelt előttem.
Aztán másnap találkoztam egy közös munkatársunkkal és barátunkkal, tőle tudtam meg, hogy készüljek fel, Christian „barátnője” is ott lesz mostantól a melóhelyen, aznap döntötték el, a sorsnak köszönhetően épp nagyon sürgősen kellett valaki, épp abból az országból. Nagyon kiakadtam, hogy még mindig tud meglepetéseket okozni, mert természetesen nem szívesen dolgozom úgy, hogy ő egy másik csajjal enyeleg a szemem láttára. Szerencsére még mielőtt elkezdődött volna a munka, sok ember megkeresett, aki valamennyire tudott rólunk, és biztosítottak arról, hogy együtt éreznek velem, és hogy ők is rájöttek már, hogy elég nagy kamugép a fiú. A HR-es fiú pl. külön felhívott előző nap, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz, és direkt úgy alakította ki az elrendezést, hogy ne nagyon legyenek a közelemben. Múlt pénteken volt ez a bizonyos első munkanap, ahol láthattam élőben a csajt, aki mint kiderült 20 éves, és a dolog csattanója, hogy ezek nincsenek is együtt! Még abszolút a becserkészési fázis megy, amit ha véletlenül elkapok, érthető módon felfordul a gyomrom. Természetesen próbálom őket ignorálni, amennyire csak lehet, de ez elég nagy erőfeszítésembe kerül. A csaj kedvesnek tűnik, de nem tudok mit kezdeni ezzel az egész szituációval, nem szóltam hozzá még egy szót se, és nem is volt célom jeleneteket rendezni. Hogy miért emlegette őt úgy, mint a barátnőjét, ha nem is az még, lényegtelen, mégiscsak egy kattanttal állunk szemben, úgy tűnik.
Korábban mindig Christian volt, aki először odajött segíteni, ha valami nem működött nálam, most is próbálkozott párszor, de értésére adtam, hogy inkább másokkal foglalkozzon, és hagyjon békén, amennyire csak lehet. De közben meg alapzajként egyfolytában hallom a hangját, meg a hülye poénjait. Munka után csatlakoztam én is a sörözős bandához, mert nem akartam, hogy azt higgye, mostantól nem merek majd lejárni velük, de még ott sem néztem rá, és lehet, hogy már túlzásba is vittem ezt a levegőnek nézést, de jelenleg nem tehetek mást. Illetve egy dolgot még, és ezért is írtam le mindezt most. Holnaptól megint meló, és rengeteg bennem a feszültség, ha arra gondolok, hogy megint látnom kell őket napi 8 órában. Azon morfondírozom, hogy hívjam-e el a csajt egy kávéra, ahol tisztázhatnék vele egy-két ügyet, mert rossz rájuk nézni, és ha meg van a lehetőségem, hogy véget vessek-e ennek, megtehetem-e? Tudom, hogy a csaj nem tehet semmiről, de vérlázító, ahogy elbántak velem, és most még eléggé pörgök a témán, mivel sajnos még a mindennapjaim része. Köszönöm, hogy elolvastatok, és még egyszer bocs a fölösleges részletekért, a drámai hatás kedvéért történt így.
---
Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!
