Nem érzi magát férfinak mellettem

Sziasztok,

az én történetem lehet, hogy furcsa lesz, aki még nem volt hasonló helyzetben, teljesen megértem, hogy furcsállja, elítéli az életem -amíg nem történt meg velem, nekem is idegen volt. Házasságban élek - inkább egymás mellett -, és 10 éve betoppant az életembe a FÉRFI. A mai napig nem tudom megmondani, hogy akkor miért nem borítottunk mindent (neki is családja van), egy idő után eljutottunk oda, hogy egymás szigetei vagyunk, a mai napig szerelmesek, de ha együtt élnénk, már biztos rég szétmentünk volna. Heti találkozók, rengeteg beszélgetés, olyan minden egyben lévőnek tűnt.

Aztán elérte a férfi klimax. Nem tudom, mi volt előbb…én akartam többet, mert éreztem távolodik, vagy azért távolodik, mert többet szerettem volna? Nagyon sokat veszekedtünk, de igazából mindig oda jutottunk, hogy szeretjük egymást, és ez a lényeg. De én egyre többször éreztem azt, akármit csinálok, nem jó. Ha kérdezek, az a baj, ha nem kérdezek, az. Csak hibázni tudok. Ha kimondom: szeretem, az a baj, ha nem, akkor már nem szeretem?

Aztán eljött a névnapja, amire azt kérte, legyek kedves. Jó kis programokat csináltunk, ajándéknak örült, aztán estére elromlott minden. Megint felkapta a vizet valami apróságon, és én ott telítődtem. Egyre inkább dolgozott bennem a kisördög…és igen. Belenéztem a telefonjába.

Nyilván, mire ide eljut egy nő, annak oka van : ( A legszebb levelezést találtam, olyan forró flörttel, amire ÉN vágytam. Amit én kértem, hogy írjon nekem, mint régen, vágytam a soraira.

Tetemrehívás.

Életem eddigi legszörnyűbb 3 órája következett. Ültem egy széken, és hallgattam, amiket mond. És a legszörnyűbb, hogy sok mindenben igaza volt. Hogy nem érzi magát férfinak mellettem, mert annyit hívogatom - amikor nincs is mondanivalóm („csak” hiányzik), nem tud meghódítani, folyton bántjuk egymást. És lehet, hogy nem hiszem el, de ő nekem írta azokat a leveleket. Annak a nőnek, akivel még nem bántották egymást, akit még ő sem bántott, és aki még nem bántotta. És nem történt semmi, engem szeret, ne hagyjuk abba, hanem tegyük rendbe, csak annyit kér, lépjek hátra kettőt, hagyjam, hogy ő hívjon, ő keressen, udvaroljon. Ne szolgáljam ki - ne mindig az legyen, ami neki jó, túl gondoskodó vagyok)

Lehet, hogy hülye vagyok, elgondolkodtam. Az se semmi, hogy elkövettünk olyan hibákat, mintha együtt élnénk. Megfordult a fejemben, hogy megütöm, nagymamám erre azt mondaná, jó dolgában már nem tudja mit csináljon. De szeretem. Szeretném, ha jó lenne, ha udvarolna, ha meghódítana. De én sosem tudtam vele taktikázni, nekem ő a lelki társam-eddig úgy volt, én is neki. Azt mondtam, ha menni akar, menjen. Nem tudok egy új kapcsolattal versenyezni, ahol még minden rózsaszínű, és nincsenek lenyomatok.

Maradni akar.

Őszinteséget ígért, én bizalmat.

Azt mondta, nincs mit lezárnia, mert el sem kezdődött semmi a másikkal.

Ez 2 hete volt. Nyilván nőtársaim megértik, a legjobb fogyókúra, -5 kiló. Visszavettem, nem hívogatom.

Elkezdtem élni, igyekszem nem a hívását várni folyton. Magamba néztem, változom.

DE. Tényleg ez kell? Egyáltalán, mi a helyes? Mert én változom. Ő értékeli. De folyton van egy alap gyomorgörcsöm, hogy oké, ő most éli az életét, élvezi a szabadságot….de hol vagyok én? Mostantól vegyek vissza, legyen minden, ahogy ő akarja?

Ma berágtam. És most először 10 év óta nem vettem fel a telefonját. (ez biztos vicces kívülről, nekem annyira nem) Férfiszemmel ez hogy néz ki? Keresi a kalandot, aztán ha nem jön be, még mindig ott a megszokott? Női szemmel: tényleg nem szabad mindent odaadni. Nem szabad függeni. Nem a keserűség beszél belőlem, hanem hihetetlen nagy felismerése annak, mekkora egy naív liba vagyok. Szóval…:hogyan tovább?

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!