Túl sok reményt fűzünk ahhoz, hogy megtaláljuk az igazit, mert bízunk abban az illúzióban, hogy egy másik ember majd kitölti a bennünk lévő űrt – ez nincs így. Sokáig én is ezt hittem. Megtaláltam azt a lányt, akivel úgy éreztem, egy életen át társ lesz, és ebbe a képbe a családalapítást is erősen bele vettem. Érzelmeimet visszaigazolta, tehát nem egyedül álmodoztam erről. Közös terveink voltak. Azt hittem, őszinték vagyunk egymáshoz.

Folyton arról beszélt (beszéltünk), hogy milyen jó, hogy megtaláltuk egymást, milyen szerencsések vagyunk, hogy mi mások vagyunk, mint a többi pár. Ugyanazokat az értékeket tartottuk fontosnak, és ő folyamatosan biztosított arról, hogy szeret és ketten alkotunk egy embert. Velünk biztos nem történhet meg, ami másokkal meg szokott.

Akkor indult el minden, amikor közölte (1 hónapja), hogy közbejött valami és haza kell költöznie a szüleihez azonnal. Aggódtam. Nem mondott semmi konkrétumot, miért. Gondoltam, felhívom az apját, megvolt a száma… Kérdezem: mi a baj? Azt mondja, nincs velük semmi baj. Nem tudja, miért költözött vissza a lányuk… Amikor szerelmem tudomására jut, hogy beszéltem az apjával, nagyon megdühödik – egyéb iránt azt az oldalát addig nem ismertem. Miért dühös valaki azért, mert aggódnak érte? Azt hitte, nyomoztam utána. Ez bőszítette fel. Valójában a haragja buktatta le. Nem sokkal ezután kiszedtem belőle, hogy megcsalt. Sunyi módon. Van más valaki. És leplezni akarta. Miért? szerintem: ha az új alany nem jönne be mégse, akkor itt ez a régi kitaposott cipő, akit jól ismer, és visszamegy hozzá. Még hálás is lesz a barom.

3 évet voltunk együtt, majd félrelépett. Most 37 éves vagyok, ő 32, nem vagyunk éretlenek, akiknél ez belefér. Ha ezt így jónak látta, amit csinált, akkor nincs miről beszélni. Félreismertem. Nem tudom, kivel csalt meg és miért. Erre nem tért ki. Nem ment messze, a szülei csak a másik kerületben laknak, azért ment oda, hogy akadálymentesen bonyolíthassa a találkozóit. Mert ha velem marad, még kérdezősködnék. Nagyon jóképű pasas lehet, ha ennyi szervezést megér neki… Kár, hogy nem ismerem, mert elvitetném vele a csaj maradék cuccát.

Feltettem most a kérdést: ha ezek után, mondjuk, amint befejezem ezt a levelet és beküldöm, és ő csönget, hogy hülye volt és vissza akarna jönni hozzám – ezek után is visszafogadnám-e? És erre nem tudok válaszolni. Ez megijeszt. Az a sok értékes dolog, ami kettőnk közt történt, amiket addig mondott és én mondtam neki: a semmibe ment. Ez visszavonhatatlan és megbocsáthatatlan. Viszont: abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy mindez most derült ki, nem pedig mondjuk 7 év múlva. Amikor kiderült ez az egész, ő egy olyan kétségbeesett képet próbált festeni magáról, hogy öntudatos, büszke, szabad és magabiztos nő (mintha valaha is elnyomtam volna), aki tudja, mit akar, pedig dehogy tudja, csak fél kimutatni a sérülékenységét, nem kemény ő, csak rájátszik, ennyire már ismerem. Ha valakit megcsalnak, az egy üzenet: valami nem jól megy. Nem tudom, mivel nem volt elégedett, én nem tapasztaltam hiányt, nem láttam jelet. És nem azért, mert nem akartam látni.

Most ott tartok, hogy még egyszer ezt nem akarnám újra játszani, és egyelőre nem szeretnék magam mellé senkit. Alsóhangon is megalázó volt ez az egész.

Megcsaltak. Megtörtént. Kibírtam. Ami fájt, hogy másodpercek alatt senkivé vált a szememben az a nő, akivel együtt voltam és mindent megosztottam és mindenre képes lettem volna érte. Tehát, amit boldogságnak hívunk, csak egy mátrix, az egész, amit hajszolunk, csak tudatállapot, ami segédanyagokkal ugyanúgy elérhető. Csak kevesebb szenvedéssel és jóval kiszámíthatóbb véggel. Sajnálom, ha panaszosra sikerült, de nem tudom, milyennek kéne helyette lennem. Van egy olyan mondás, hogy nem szabad elvenni azt, akibe szerelmes vagy. Most lehet, hálásnak kéne lennem, hogy így alakult. Tibor.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!