Csak részegen tudna velem szexelni

2013. október 18. 07:44 - csajokespasik

„Most már nem kérdezem meg, hogy ha neki ennyire a belső számít igazán, akkor mi tartja vissza még, hogy összejöjjünk?” – teszi fel a kérdést egy teljesen félrevezetett férfi. A nő képes vele egy ágyba aludni, hízelegni, nála lakni, de amikor a férfi szerelmet vall, a nő elvicceli az egészet és olyat mond, ami nem igazán fésüli szálirányba egy férfi önbizalmát.

 

Szinte biztos, hogy nem ez lesz a hónap sztorija, de azért beküldöm. Úgy 3 éve ismerek egy lányt. Habár elég jól ismerem, nem sok van köztünk, ami pedig van, nem úgy van, ahogy én szeretném. Eddig még semmi újdonságot nem mondtam, sokan járnak ilyen cipőben. Rendszeresen együtt szórakozunk, ha én tartok valamit, hívom és jön, és fordítva, ha nála van valami, nem felejt el engem is hívni. Ugyanígy szervezünk közös elvonulásokat is. Mióta ismerem, tartós kapcsolata nincsen, elvétve akad ez meg az, már akikről tudok.

Sok mindent elmond. Sok mindent tudok róla. Ő is rólam. Neki szerintem nem jelentek többet egy szórakoztató figuránál. Folyton elmondja, hogy mennyire kedvel, maradjak mindig ilyen és ne változzak meg. A lényeg: én 42 éves vagyok, ő 28. Csak barátság. Egy darabig működött is nálam, hogy nem szeretek bele és nem úgy nézek rá. Képes voltam azt mondani magamnak, hogy „egy ilyen nőért sorban állnak a férfiak, felejtsd el”. Csakhogy történt pár dolog, gesztus a részéről, amit én bíztatásnak vettem. Azok után már nem tudtam barátként gondolni rá. Sokat dicsér, hízeleg, hogy 10 évet letagadhatnék, (adok is magamra). Az is elhangzott, hogy neki a belső sokkal fontosabb, mint a külső.

Ha valamiért kiborult, és úgy alakult, hogy hajnalban volt rám szüksége, mert beszélni akart valakivel egy éppen akkor aktuális családi problémáról… én mentem és hallgattam. Tudom – mert ezt például elmondta - több vagyok neki, mint egy lelki szemetes edény, azt is elmondta, hogy ne legyek zavarban, ő is meghallgat engem.

Olyan is volt, hogy napokig nem tudtam kirúgni a lakásomból és egy ágyban aludtunk, átvetette rajtam a lábát, ha együtt tévéztünk, a mellkasomra hajtotta a fejét. De semmi több nem történt. Nem cselekedtem, hiszen korábban már tisztáztuk a viszonyokat (amik nem változhatnak meg útközben, ugye?) Szeretem a stílusát, ahogy öltözik, beszél, amikor olyan őrültségekről mesél, amiket én is elkövettem fiatalon. És egyre inkább beleszerettem.

Egy hete úgy döntöttem, lesz, ami lesz, megmondom neki, hogy mit érzek, és már egész más kontextusban gondolok rá, mint ahogy ennek nekiindultunk. Nem mertem személyesen, inkább elküldtem e-mailben. Elviccelte. És akkor azt írta, amit inkább ne is írt volna - hogy, ha tényleg nagyon meg vagyok szorulva nőügyben, és éppen úgy alakul, hogy sokat ivott, akkor próbálkozzak. Akkor arra gondoltam, hogy „ja, ha neked ehhez inni kell, mint boncmesternek a boncolás előtt, az elég nagy baj… elszégyelltem, hülyének éreztem magam és talán megalázottnak. Mi történt, most, hogy tudja? Esetleg elindult egy visszaszámlálás az eddigi kapcsolatunk vége felé.

Nem őt hibáztatom. Magamat sem. Most már nem kérdezem meg, hogy ha neki ennyire a belső számít igazán, akkor mi tartja vissza még, hogy összejöjjünk? Mármint a klasszikus értelemben, nem úgy, ahogy eddig. Valóban hibát követtem el és felrúgtam valamit azzal, hogy bevallottam neki, mit érzek? Mit kellett volna csinálnom? És mit tehetek meg még most?

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr825583223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Croma Soma 2014.08.28. 18:41:02

Édes öregem! :)

Keress egy hozzád való értelmes lányt! Ezt a kapcsolatot pedig sürgősen fejezd be!
Hogy a klasszikusokat idézzem, talonba tettek. :)))
süti beállítások módosítása