A depresszió a legkeményebb lelki mérgek egyike, képes az önbizalmat teljesen aláásni. Levélírónk újra belevetné magát a randevúk világába, csak egy kis önbizalom kéne neki.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kedves Blog! Történet helyett másról szeretnék írni, hátha kapok 1-2 használható tanácsot. 32 éves nő vagyok, és olyan régóta volt valaki az életemben, hogy inkább le se írom. Nem vagyok vállalhatatlan, ahogy mondani szokták: más véleménye szerint. Nem is a külsőmmel van a baj, hanem azzal, hogy pár éve depresszióval küzdök. A legutolsó párom is azért hagyott el, mert „félt tőlem”- ahogy fogalmazta. Nem bírta elviselni, ahogy napokig csendben voltam és csak ültem. Azt is mondta, ezt csak már szerintem önmentegetésnek: hogy fáj neki, hogy nem tud segíteni rajtam.
Távolodni kezdett. Úgy csökkentette a lelkére nehezedő súlyt és próbált meg segíteni, hogy elhagyott. Igen gyorsan. A betegségem, kb. egy tragikus családi esemény után kezdődött, nem azonnal, rá pár héttel. A lényeg, hogy ma sem vagyok teljesen jól, bár állapotom elég sokat javult a kezdetekhez képest. Mondják, hogy ma már nincs megkülönböztetés, és tényleg sok segítséget kaptam, mégis, amikor kilépek az utcára, úgy érzem, nincs itt semmi keresnivalóm, maradjak magamnak. És a párkapcsolatok. Visszamerülni a társkeresés világába, kemény diónak tűnik. Nem vagyok félelmetes, el lehet velem beszélgetni, hozzá tudok szólni mindenhez, még mosolyogni is képes vagyok.. Szoktam társaságba járni. Semmi nem látszik rajtam. Ellenben nem pörgök, nem vagyok mindig középpontban, de szerintem e nélkül is értékes lehet valaki. Amim nincs, az az önbizalom. Én is regisztráltam itt, és várom, hogy történjen valami. De az is lehet, hogy az önbizalmam még jobban elszáll, mint most. Félek, hogy a találkozón elszúrok valamit, vagy észrevesz az illető rajtam valamit, amit én nem, ilyenek… : D Idővel nyilván majd én is jobban oldódok, de ezen nem tudok egyszerűen változtatni, nem tudom a dolgokat megsürgetni. És erre nincs gyógyszer. Mert nekivágok a találkozónak, kellő lelkesedéssel, ami egészen elfogy, mire a helyszínre érek – ezt látom előre.
