„Azt mondta egy pszichológus ismerős, hogy azért vagyok ilyen, mert ezt láttam gyerekkoromban a szüleimtől és az érzelmi bizonytalanságot definiáltam magamban szeretetnek” – Posztolónk két pasi között őrlődik, pedig jól tudja, hogy egyik sem lenne jó választás. Belevetné magát az ismerkedésbe, de nem tudja eldönteni, hogy be kell-e majd avatni az új embert lelki nyavalyáiba?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kedves CsP! 26 éves vagyok, nő. Az a problémám, hogy sokan felelőtlennek tartanak a környezetemben és lassan én is azonosulok ezzel a képpel, és elhiszem, hogy mindennek én vagyok az okozója. Ami akár még igaz is lehet. Egyelőre szakemberhez még nem akarok fordulni, mert talán anélkül is megoldom. A gondom az, hogy nagyon félek kötődni férfiakhoz és ezért elég sok meggondolatlan és értelmetlen hülyeséget vagyok képes elkövetni, hogy csak egyet említsek: másodszor is visszamentem egy olyan emberhez, akit igazán nem is kívánok magam mellé, akivel a testi kapcsolat erős volt, de semmi több nem kötött minket össze.
Ha nem hívtam hetekig, ő sem engem. Világos, hogy milyen célra tartott. De felhívtam. Erre nincs magyarázat. Nem vagyok ura az érzelmeimnek. Volt egy másik férfi, 32 éves, rendes volt velem és el is indult köztünk valami, de én mindent megtettem, hogy elzavarjam. Sokszor ok nélkül voltam durva vele, és elutasító, amikor ő csak kedves akart lenni velem és mindent megtett, hogy működjön. Nem csoda, hogy egy idő után feladta, nem pocsékolta velem az idejét, elment, amit én meg is értek. A gond az, hogy nem tudom, mi ütött akkor belém. Azt mondta, nem vagyok megbízható, pedig számára ez nagyon fontos lenne.
A volt barátom, akivel most elindulni látszik valami, nem változott semmit, 1 hónapja tart ez a valami köztünk. Tudom, hogy nekem ez nem jó. Amiről lemondott, és amiben változott, az a birtoklás, mert régebben még a barátnőimre is féltékeny volt (akik ma már nincsenek meg) volt hogy nyíltan megmondta, hogy azzal és azzal (legyen férfi vagy nő) egyszerűen nem beszélhetek, még csak nem is köszönhetek neki.
Most két verzió lehetséges: vagy töredelmesen bocsánatot és még egy esélyt kérek attól az embertől, akit elzavartam magamtól és megbántottam. Vagy belehajtok egy régi kapcsolatba, amit ismerek, és talán ezért vonz (és azért, mert sehova se vezet).
Kifogásokat keresek, hogy megmagyarázzam a saját hülyeségemet. Azt mondta egy pszichológus ismerős, hogy azért vagyok ilyen, mert ezt láttam gyerekkoromban a szüleimtől és az érzelmi bizonytalanságot definiáltam magamban szeretetnek… így azt keresem minden férfinál, és igyekszem ilyen körülményeket teremteni. Azt a tanácsot kaptam, hogy hagyjam a múltban általam elszúrt dolgokat, zárjam le az eddig se működő kapcsolatokat. Ismerjek meg valaki újat, induljon barátságnak, ne a hibájába szeressek bele, és még ha nem is olyan jó a szex, később az lehet, ha elmélyül a viszony. Ha végig egy hibás alaptulajdonságomra helyezem a hangsúlyt, sosem lesz senkim. Eddig úgy gondolkoztam, hogy „Én akarok valamit tőled, és te akarsz valamit tőlem, és ha nem egyezik, amit kapunk, akkor van a vita". És önámítás azt gondolni, hogy én nem vágytam arra, hogy vitázhassak. Erről kéne leszokni. Most úgy érzem, mintha több hang lenne bennem, több személyiség, és hol az egyik, hol a másik kerekedne felül és egymást próbálnák túlkiabálni. De ha mindig más hang irányít, akkor ki vagyok én? – tudom ez első olvasatra ijesztően hangzik, de máshogy nem tudom leírni. Most ha rászánom magam és feladok egy hirdetést, vagy elmegyek valahova - tiszta lappal, lezárva ezt a két embert - akkor mindebbe be kéne avatnom az új embert is?? Lehet, hogy úgy tisztességes, de azzal nem riasztom el?
