„A leányzóval aznap reggel szakított a barátja, és igen csak rossz kedvében volt, amikor meglátott kezem ügyében a virággal” – végre egy sikersztori. A sok buktát és melléfogást beteljesülés koronázza. Levélírónkat sokáig szívatták a nők, végül egy rövid jógakurzuson megtalálja az igazit. Miért nem szeretik a nők a nem hétköznapi férfiakat?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Történik, hogy az ember hazatér hosszú külföldi munkával teli évek után, azért, hogy végre megállapodjon, és sok esetben azt kell tapasztalnia, hogy hiába a megszerzett egzisztencia, és minden, ami az élethez kell, sokszor igen kevésnek bizonyul, ha az ember úgy gondolja, végre lesz valaki, akivel az egészet megoszthatja, és gyarapíthatja, akkor bizony nagyon sokat tévedett az utóbbi időszakban. Meg kell jegyeznem, hogy sajnos vannak olyan lányok, tisztelet a kivételnek, akik ebből csak azt látják, hogy miként lehet ebből profitálni, vagy máris elfelejteni, mert attól tart, hogy ez mind nem tarthat örökké.
Tehát hazajöttem, mert úgy éreztem, hogy hiába a kinti jólét, az nem garancia arra, hogy ott találj valakit magadnak, aki még normális és elfogadó minden tekintetben. Mert odakint csak kisebb kalandokra telt a korombeli lányokkal, mivel tartós, hosszú távú kapcsolatot szerettem volna, ezért inkább hazajöttem. Arra gondolva, hogy lesz itthon egy normális lány, akivel megoszthatom mindazt amit elértem.
Mivel eleinte lefoglalt az, hogy mindent elintézzek, hogy itthon meglegyen mindenem, az interneten próbálkoztam meg a társkereséssel. Rövid, megfontolt bemutatkozás, egy jó profilkép, és kezdődhetett a keresgélés. Szép volt a felhozatal, kiválasztottam 4-5 lányt, akik szimpatikusak voltak az adatlapjaik alapján, és elkezdtem levelezni velük. A válaszokra nem is kellett soká várakozni, 2-3 visszaírt, hogy nem vagyok az esetük, oké, ezt szívük joga volt megírni, a maradék pedig válaszra sem méltatott a sokadik levélváltás után, vagy pont az első megbeszélt találkozó előtt, valamilyen mondvacsinált dologra hivatkozva szakította meg a kialakulni látszó kapcsolatot. Ezután "pihentem" egy-két hetet, és újra keresésbe fogtam: most egy lányt kiszemelve fogtam bele a netes párkeresésbe. A lány vissza is írt, megadta az email címét, és be is jelölt a közösségin, hogy még személyesebbé váljon a közöttünk kialakuló kapcsolat. Megbeszéltük, hogy egy kávézóban tartjuk az első randevúnkat. Bár nem kis meglepetésben volt részem. Én hamarabb értem oda a megbeszélt helyre, kiválasztottam egy asztalt, ahol, gondoltam, hogy megvárhatom őt. Na, itt ért egy fura közjáték; odajön a pincérlány, gondoltam rendelést vesz fel vagy ilyesmi. Hát nem ezt történt, hanem arra kért, hogy hagyjam el sürgősen a helyet, mert rontom a hangulatot.
- Mi?!? - Hagyta el a számat a kérdés a hirtelen jött meglepődöttségtől (kiderült, hogy a leányzóval aznap reggel szakított a barátja, és igen csak rossz kedvében volt, amikor meglátott kezem ügyében a virággal). Úgyhogy inkább kint vártam a teraszon, de így legalább jobban észrevehettem az adott lányt, akire vártam. Időközben megérkezett Ő, hát, akkor a napra lehetett nézni, de őrá nem, annyira toppon volt. Ennek hatására el is felejtettem a közjátékot, ami az imént velem történt. Jó hangulatban telt az első randevú, melynek végén megbeszéltük, hogy egy héten belül találkozunk, és egész nap együtt leszünk, mert mindketten szimpatikusnak találtuk egymást.
Akkor vagy 3 méterrel voltam a föld felett, és nagyon vártam a következő találkozót, melynek napjára sok mindent találtam ki, hogy hova mehetnénk, merre sétálnánk, stb.(dunai hajókázás, margitszigeti séta, állatkert, egy jó étterem). Az alatt az egy hét alatt számtalan email, sms váltásra került sor közöttünk, és nagyon vártam, hogy végre szombat legyen, és Ő is izgatottan várta már, hogy eltölthessük azt a napot. Alig tudtam aludni péntek este, mert nagyon vártam a holnapot. A pofára esés részemről szombat reggel következett be, mert mikor nem sokkal az után, hogy felkeltem, jött az sms tőle, hogy rendkívül sajnálja, de időközben összejött mással, és vele boldognak érzi magát, és kérte, hogy ne haragudjak rá, mert rá nem számított, de jött, és mindent vitt nála. Akkor ott azt hittem, hogy menten kidőlök, de hamar lenyugodtam, mert gondoltam, hogy sok mindentől megkíméltem magam, futottam 5 km-t, vettem egy hideg zuhanyt. És túléltem (apropó hideg zuhany: sok ilyen jellegű szituációban volt részem, de ez utóbbi nagyon hidegre sikeredett az által, hogy az utolsó utáni pillanatban jelezte felém, hogy mi a helyzet). Persze nem átallott letiltani az ismerősei közül, és büszkén tette közzé, hogy milyen az "újdonsült" barátjával. Mintha csak ezzel szeretett volna engem bosszantani. Gondolta, égek, mint a rongy, de inkább én töröltem őt.
Gondoltam ezek után, hogy talán könnyebb lesz, de nem sok lett belőle. A legtöbb lány 2-3 levélváltás után egyszerűen eltűnt, vagy más okokra hivatkozva mondta le a randevút. Ekkor fordult meg a fejemben, hogy talán én csináltam valamit rosszul, vagy csak egyszerűen ilyen lányokat fogtam ki magamnak. Mintha megijedtek volna valamitől, vagy ilyesmi, de nem sokáig gondolkodtam ezen (volt egy -kettő, aki azt írta, nem vagyok elég hétköznapi - érdekes - azt gondolja az ember, hogy ezt a nem hétköznapiságot keresik a lányok).
Aztán egy hírlevélben értesültem, hogy van egy újfajta ismerkedős lehetőség a vár környékén, gondoltam megpróbálom, mert veszteni valóm ebből a szempontból nem volt. Páros jógagyakorlatokat végeztetett a "randi" vezetője. Eme gyakorlatok közben teljesen felszabadultam, és elmúlt belőlem az összes feszültség, ami bennem az elmúlt időszakban lerakódott. Gondoltam, hogy ez valami hókuszpókusz, de remekül elkezdett működni bennem valami.
A 4. körben ismertem meg az egyik résztvevő lányt, akivel az este után sokat beszélgettünk, kiderült, sok bennünk a közös. Megígértük egymásnak, hogy amint lehet, találkozunk. Aztán valahogy hetekig nem értekeztünk. Már valahogy elfeledkeztem róla - azt hittem, hogy megint a szokásos szöveg, de hála az égnek, nem ez történt. Írt egy emailt, hogy elnézést kér, de sok minden összejött neki, le kellett tisztáznia a dolgokat magában, azt írta, hogy óriási hatással voltam rá, amit az est vezetőjének el is mondott, aki rendkívül örült kettőnknek, mert én valami újat hoztam be ezáltal. Tehát arra az elhatározásra jutott, hogy én kellek neki, és mielőbb látni akart. Azóta együtt vagyunk.
