„Előreláthatólag a Valentin-napot úgy ünnepeljük majd, hogy nem találkozunk” - a passzivitásért kirúgni ezt a lányt nem érdemes, mert kiváló szexuális töltőállomás. Könnyű ágyba vinni, ha csak aludni kell. Egy rossz barátnőben az a jó, hogy kiszámítható. Meddig aranyos a női flegmaság?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Az a baj, hogy tisztelem a nőket ahhoz, hogy úgy bánjak velük, ahogy kikényszerítik... Vannak ismerőseim, akik simán visszaszólnak nekik, de ebben sosem voltam jó. Megismertem egy lányt, akivel kapcsolatban sok mindent nem értek. Azt mondta egyszer valamire, hogy a sírás kerülgeti, ha rá gondol (valami apró ügy, egyik barátnőjét otthagyták, szokásos story), pedig egyáltalán nem sírós típus, csak belőlem akart valamit kiváltani. Gyakran rágódom rajta, nem is bírok aludni sokszor, mert mindig azon veszem észre magam, hogy ezeken agyalok.
Nekem két munkahelyem van, és mindkettő eléggé kimerít. Amikor ráérek, azt mondja, neki már nincs kedve találkozni. Gyakran kilenc órakor elmegy aludni. Hát, ha én valakit látni akarok, éjfélkor is taxiba szállok, vagy legalább fogadom őt, mert ez a lány még erre sem hajlandó, ha egyszer már felvette a pizsamát, annak a napnak vége.
Azt mondja, ő amúgy nem pletykás típus, nem olyan, aki összeugraszt mindenkit, aztán élvezi a feszült helyzetet. Hát akkor milyen típus? Miért mondja ezt el nekem? Nem állítom, hogy tudatában van annak, amiket néha elmond, vagy tesz. Amikor udvarolok neki, próbálom meghódítani, szerintem nem önzőség, ha egy férfi ilyenkor egy kis elismerést vár. Ha nem megy, akkor nem kell erőltetni a beszélgetést, vagy csak úgy tennem, mintha figyelnék rá. És a szex sem utolsó szempont: amikor bekövetkezik, akkor én napokra fel vagyok töltve.
Nem várok el tőle semmit, csak a minimumot. Megkérem, hogy adjon fel nekem egy levelet, amit 2 hét múlva vesz elő a táskájából „- jéé, ez mi?” És most így azt érzem, hogy neki nem az lenne a baj, hogy elhagyom, hanem az lenne a baj, hogy utána nem lenne aki hazavigye, vagy meghallgassa. Ki kéne lépnem ebből, de végül is komoly okot nem adott rá, csak kényelmetlenség, és nem vagyok abban a helyzetben, hogy simán kerítsek egy másik barátnőt, nem beszélve arról, hogy ezek ellenére kedvelem néha. Előreláthatólag a Valentin-napot úgy ünnepeljük majd, hogy nem találkozunk.
