„Sok mindent megengedett magának, ha szólt a telefonom, és ő volt közelebb hozzá, simán felvette” - a barátnő beveszi magát a házba, a haverokat elhajtja, meghízik és egyre szemtelenebb. Hogyan küldi el finoman egy úriember az elviselhetetlenné vált barátnőt? Ezt Posztolónk sem tudja, ő a maga módján oldotta meg.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Hogyan küldi el finoman egy mai úriember a nem kívánatossá vált barátnőjét? Nem tudom, én a magam módján oldottam meg. Tavaly nyári történet (vagyis akkor került pont a végére), az akkori párommal közel 3 évet húztunk le (a „húztunk le” kifejezést én sem szívesen olvasom sehol, mert a börtönéveket szokták lehúzni, meg reggel azt a bizonyos végterméket, de utólag én is úgy látom, hogy ez egy hatásos jelző, tényleg csak túléltük egymást). Történt, hogy amikor még egymástól 80 km-re laktunk, felajánlottam, hogy költözzön hozzám, minden kötelezettség nélkül.
Ez így is lett, nem kérette magát sokáig. Már az első hetekben megmutatkoztak a rossz jelek, amiket - szerelmes férfiként - nem vettem észre, nem fordítottam rájuk figyelmet. Az első, hogy iszonyatosan rendetlen volt, széthagyott mindent, mint egy tinilány, de én szívesen csináltam utána rendet, hiszen szerettem őt és el voltam varázsolva. Főzni azt közepesen tudott, alapdolgokat, és nekem annyi elég is volt, én sem tudok jobban főzni, hát milyen jogon is reklamáljak? Aztán elkezdte magát elhagyni, kis felesleget is felszedett, (nem tettem szóvá, mert én is) de főleg a hozzáállása változott, belekényelmesedett a helyzetbe: sok mindent megengedett magának, ha szólt a telefonom, és ő volt közelebb hozzá, simán felvette, ha valamelyik haverom volt, lekezelően beszélt vele, úgy, mint egy hülye gyerekkel. Világosan érződött, milyen gondolatokat táplál feléjük. Ők is érezték.
Amikor előre jeleztem, hogy elmegyek hétvégére, és akkor meglepődik, hogy nem is szóltam. Ekkor a „Mit csinálsz?” – kérdésre legtöbbször az volt a válasz: hogy „Mi közöd hozzá?”. Harag nem volt benne, de akkor sem esik jól, ha félvállról vesznek.
Felvetette, hogy házasodjunk össze. Hezitáltam, de hajlottam volna rá, de az a kis tétovázásom rögtön felháborodást váltott ki nála és veszekedtünk egy sort: nem építkeztem semmire, meggyőztem magam, hogy nincs igazam. Azt nem mondhattam neki, hogy feleségnek se lenne jobb. 100%-ban mellette álltam mindenben, koncentráltam, ha már fárasztott. A lila köd és a fáradtság kettőse azt eredményezi, hogy a férfi vak lesz a problémákra és bármit elnéz. Maximálisan megértő voltam, és ő azt tett, amit akart. Csak hittem benne, hogy egymásra vagyunk hangolódva, néha úgy éreztem, jól megvagyunk, amikor összebújva tévézünk vagy együtt fürdünk...
Szerettem vele társaságba járni, nagy szájú volt, beszédes, érdekes. Tudta, hogy rajongok érte, így ha ki akart kerülni valami nem-szeretem dolgot, kihúzta magát alóla, amit végül nekem kellett megtennem. Azt mondta egyszer, ő valójában csendes és visszahúzódó ember, és én híd vagyok neki az emberi kapcsolatok és a társasági élet felé. Azt mondta, én tanítottam meg élvezni az életet. Csak ezt nem tudtam elhinni neki. Amikor besokalltam, hazaküldtem az anyjához. Megkértem, hogy csomagoljon, köszi a három évet, szevasz. Amikor a lila köd eloszlott, láttam, amit addig nem. A szakításért ő sokat tett, úgy éreztem, manipulálva vagyok. Fontos volt nekem, de a nyugalmam fontosabb volt. Azóta kétszer beszéltünk telefonon, egyszer karácsony előtt és pár napja másodszor.
