Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Szeretném megerősíteni azt az állítást, miszerint a testesebb nők (vagy aki csak annak érzi magát, az a legrosszabb) vérmesebbek, hajlamosak hárpiásodni. Ezt sok év megfigyeléseire alapozom. Van egy nő, akivel már nem vagyunk együtt, csak munkatársak egy vállalkozásban. Folyton kötözködik. Ha azt kéri, mondjam el a hibáit („nyugi, csak őszintén, nem fogok megbántódni” - mondja) én meg elmondom. Erre megsértődik... Agyam eldobom. Akkor minek kérdezed?? És nem valami durva dolgot hoztam fel, hanem teljesen egyszerű, belátható, és kijavítható tulajdonságát - amit bárki elismerne. Bárki, normális ember.

Nem volt benne sértés, se bántás, és erre visszavágott, hogy én meg ilyen és ilyen megbízhatatlan akármi vagyok. Úgy provokált ki egy értelmetlen veszekedést, mint egy nagycsoportos. Érezhetően megsértődött. Akkor minek kérdezte, ha valójában nem akarja tudni a választ? Azt is imádom, amikor háromszor megkérdez valamit, én meg háromszor válaszolom rá ugyanazt. Azt hiszem, ezeket azért csinálja, hogy megsajnáljam, és visszafogadjam: bár nem értem, hogy hiheti, hogy ez a stílus a megfelelő eszköz arra, hogy egy férfi megsajnálja.

Csak mindenki vele foglalkozzon, barát, szülő, unokaöcs, bárki, mindegy, csak körülötte forogjon a világ. Olyat is csinált, hogy elvállal valamit helyettem, úgymond kiveszi a kezemből, hogy hagyjam csak, majd ő elintézi, jobban tudja, majd amikor nem kerül rá sor, engem vesz elő, hogy miért nem csináltam meg? Mert te elvállaltad. Ő erre nem emlékszik... Utána, ha mégis kiderül az igazam, nem kér bocsánatot. Tipikus.

És ha már ott tartunk, hogy kikényszerített őszinteség. Tudtam, hogy vele nem szabad annak lennem. Ha valóban meg akartam volna bántani, akkor azt mondom el neki, hogy miért nem hívja már őt egy közös ismerős ? Aki elmondta nekem privátban, hogy ő nem tudja eldönteni, mi az idegesítőbb benne, az, hogy órákig fecseg a semmiről, vagy az, hogy azt hiszi magáról, jó fej. Ha ezt elmondom, lehet, hogy meg is öl.

Nem enyhén kiborított, amikor rám bízott egy privát melót, adatgyűjtést, amihez igazából nekem már semmi közöm /nem volt nagy munka, de azért időt vitt el/ és azt mondta, ha bejön, akkor tud adni egy kevés pénzt – mindegy, megcsináltam. És azóta egy szó nem esett róla. Se azt nem mondta, hogy bejött, vagy nem jött, se azt, hogy köszi te barom az ingyenmunkát. Csak vakított. Persze, hogy kevesen kedvelik, mert ő is lenéz mindenkit. Nincs rajta mit kedvelni. És ezt érzi is valamilyen szinten. Csak nem örülök neki, hogy a világutálatát rajtam keresztül akarja levezetni. Ő úgy van vele, hogy színház az egész világ, játszmázik, ameddig tud, és neki a másik ember az nem egy másik ember, hanem 1 egység valami, amit ide-oda lehet tologatni a saját kénye-kedve szerint.

Megint bele akart vonni valamibe, de szerencsére elfelejtette, így nem hív fel naponta hatszor.

Próbálom tartani tőle még mindig a három lépés távolságot, de nem könnyíti meg a dolgom: a múltkor örömében elkapott egy medveöleléssel és szájon csókolt. Nem esett rosszul, de mióta nem vagyunk együtt, ő kb. a dupláját nyomja...

Csak azt akartam mindezzel mondani, hogy nagyon sok nőn, akik valamilyen szinten kihívással küzdenek a testi adottságaik terén, rengeteget javítana külalakján a kedvesség, egy sugárzó mosoly. De semmi esetre sem a számító gonoszság. Igazam van? Ki akarna magának egy undok nőt? Értem, hogy sok baja van, meg személyiségzavara, meg önértékelési gondja, meg miegymás, de ez nem módszer.