„Nem akarok, nem tudok megfelelni a másiknak és ezért fordítva ezt én sem várom el. Szeressem azért, aki” - képtelenség megfelelni a mai pasiknak, az elvárások szerint az ideális jelölt legyen nőies, kedves, csinos, aranyos, gyerekszerető, legyen munkája, de ne legyen karrierista, legyen önálló, de annyira mégsem, és akarjon családot, de ne 5 éven belül…
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kedves Olvasók! Nem én leszek az, aki megírja a tutit arról, hogy mi kell a nőknek 2015-ben, de már számos bejegyzésben olvastam a csalódott, dühös, elkeseredett férfiaktól a szokásos közhelyeket - pénz, kocsi, csillogás. Lehet, én egy üdítő kivétel vagyok (hozzáteszem, a környezetem is), mert a magam majdnem 30 évével nekem ezek közül egyik sem létszükséglet. Legalábbis a férfiaktól nem. Külön-külön nem részletezem melyik miért nem, de azt hiszem a motivációm, az érdeklődési köröm más jellegű prioritásokat vonz.
Úgy neveltek, hogy minden kitűzött célt önállóan, kemény és kitartó munkával érjek el. A mai napig úgy érzem, hogy csak magamra számíthatok, csak magamért vállalok felelősséget és igen önző vagyok, mindig is az voltam (megjegyzem, tudatosan dolgozom azon, hogy ebből a jellemhibából a lehetőségekhez mérten visszavegyek).
Az én esetemben sem értékelhették sokra a férfiak ezt a fajta szabadszellemiséget a túlzott önállósággal karöltve, de még mielőtt leléphettek volna, én addigra megtettem. Azért mert nem illettünk össze. Azért mert ők nem a leendő feleségüket, életük párját, a majdani gyermekük anyját látták bennem.
Régen minden ilyen félbeszakadt kapcsolatot kudarcnak értékeltem, pedig valójában hasznos tapasztalatszerzés volt arra vonatkozóan, hogy igenis találjuk meg a saját zsákunkat, ha már ilyen egyedi foltok vagyunk a világban. Nem voltam soha kétségbeesetten reménykedő hősszerelmes típus, és arról sem voltam meggyőződve, hogy eljön a herceg fehér lovon értem (apropó, ha mégis, akkor legyen jó szőrös).
Senki ne mutogasson a nőkre, nekik képtelenség megfelelni, mert a másik nem részéről is ugyanúgy léteznek a konkrét, határozott elvárások (legyen nőies, kedves, csinos, aranyos, gyerekszerető, legyen munkája, de ne legyen karrierista, legyen önálló, de annyira mégsem, fizessen felesbe, de ha helyettem fizet, az megalázó?!, akarjon családot, de ne 5 éven belül…) és még folytathatnám, mit akarnak a férfiak, amikkel én személy szerint nem is akarok/tudok mit kezdeni. Én hiszek mindenki egyéni szabadságában és abban, hogy semmilyen társadalmi norma kedvéért nem kellene erőltetni a házasságot, gyerekvállalást, kertes házat kutyával. Mindenkinek őszintén el kellene gondolkoznia azon mi teszi igazán boldoggá és, ha ez nem illik bele a társadalom által éppen favorizált trendbe, akkor sem kellene görcsösen belekapaszkodni egy elképzelt ideálba. Nem akarok, nem tudok megfelelni a másiknak és ezért fordítva ezt én sem várom el. Szeressem azért, aki, azért a fránya hibájáért, amit mások ki nem állhatnak benne, a humoráért, a megbízhatóságáért és az őszinteségéért.
Mi a végszó? Rém közhelyes. Vagy megtalálja valaki élete során azt az embert (embereket) aki elfogad és tudja tolerálni azt ami neked igazán fontos (legyen bármilyen extrém) vagy nem és akkor lehet tovább sodródni vagy benne ragadni egy olyan kapcsolatban, ami nem tesz igazán boldoggá.
U.i.: Mindig az idősebb, érett férfiakhoz vonzódtam, bizonyára velük a mai napig a fentiekben leírtak miatt sem találom a közös hangot, de nem adom fel, nem az a típus vagyok. Üdv.: M.
