Ha egy lovag drága kocsival jön eléd, nyilván nem fogod azt mondani neki, hogy ebbe ugyan be nem ülsz, parkoljon le, és inkább menjetek tovább busszal. Vagy ha drága étterembe hívnak meg, nem utasítod vissza, csak azért, mert az nem a te világod. Levélírónk nem tudja beleképzelni magát az olyan nők helyzetébe, akiket egyáltalán nem zavar, hogy életvitelszerűen a pénzre mennek.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
Ahhoz a témához szólnék hozzá, ami szinte minden héten, legalább egyszer feltűnik itt: a nő és a pénz. 39 éves vagyok, nő, és én sosem állítottam párhuzamba egy kapcsolatot az anyagiakkal. Természetesen vannak olyan nők, akik tudatosan hajtanak a pénzre, de őket csak a strici hiánya különbözteti meg a hivatásosoktól. Egy volt kolléganőm pl. rendszeresen elmesélte nekem a csalódásait, hogy ezzel-azzal randizott, és milyen csóró volt, rögtön ezzel kezdte, nem azzal, hogy hogy nézett ki, és jó volt-e a társaságában lenni amúgy.
Sokat mozgok a világban, sokat próbálkozom és így sokat is látok. Az utóbbi időben a húszas korosztálynak jövök be, valamiért felkeltettem az érdeklődésüket, és pár találkozóba bele is megyek, de előtte levélben közlöm, hogy engem a 10 vagy több év korkülönbség zavar, így ne számítsanak sokra. Korombelit keresek. Vagy legalább ő legyen idősebb nálam egy pár évvel. Pénz. Volt egy úr, aki a harmadik találkozó gyanánt felajánlott egy vacsorameghívást egy exkluzív helyre. Elfogadtam. Nem kértem, nem vártam el: ő akarta. Lehet, hogy azt kellett volna mondanom, hogy „úristen, csak oda ne, menjünk inkább Mekibe”. Nem azért, mert éhes voltam, vagy mert soha nem jártam még olyan helyen, hanem mert meghívott.
Amikor drága árfekvésű autóval jön elém valaki, szintén nem kérem, hogy parkoljon le vele és menjünk tovább busszal. Így alakult, elfogadtam a helyzetet, de sosem volt mérvadó. Ha ajándékokat kaptam, nem utasítottam vissza, sőt, egyszer egy szakításkor még azt is felajánlottam, hogy visszaadom. Egy óráról volt szó.
Nem azért nem érdekel más anyagi helyzete, mert én olyan nagyon bőven el lennék eresztve: amire kell, arra futja, de ha arra mennék, hogy mennyije van a másiknak, utána nem tudnék a tükörbe nézni. Nem tudom beleképzelni magam az olyan nők életébe, akiket egyáltalán nem zavar, hogy életvitelszerűen a pénzre mennek. Az már tényleg a legális prostitúció. Nem tudom őket megvédeni, vagy olyan indokot találni, ami megbocsáthatóvá teszi, kivétel talán az, ha mélyszegény családból származik, a célja, elvárása és érdeklődése ekkor természetesen az anyagiak felé fordul.
