„Amikor aktívabban randiztam, egy nő egyenesen megmondta, hogy ő engedelmes és irányítható férfiakban gondolkodik kizárólag” - Kiábrándító, amikor néhány olyan nő is elvárja, hogy küzdjenek érte, akik már közelebb vannak a 40-hez, mint a 30-hoz. Posztolónk arról panaszkodik, hogyha nem küld magáról 20 profi képet és nem költ a nőknek hosszú és egyedi bemutatkozó levelet, ami érezhetően csak nekik szól, már labdába se rúghat.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! 32 éves férfi vagyok. Levelem két részre osztanám: 1. A gyermekvállalás felelőssége. 2. Elérni egy olyan nőt, akitől gyereket szeretnék.
Vannak ismerőseim, akiket nem értek, miért vállaltak gyereket, mert valahányszor látom őket, az jön le, hogy mindez nekik csak nyűg és teher, mintha kötelező lett volna beülni ebbe a hintába. Semmi nem kötelező, pláne muszájból gyereket vállalni. Miért vállalnak gyereket azok, akiknek nem kéne? Az nem egy játék. Mit várnak el, mit gondolnak, milyen lesz majd? Egy biztos, valódi megpróbáltatás azoknak, akik alkalmatlan szülők és úgy gondolkodnak, hogy majd lesz valahogy.
Az alkalmatlan szülőnek van egy súlyosabb fajtája: aki a saját álmát akarja valóra váltani a gyereken keresztül. Ha abban a reményben vállal valaki gyereket, hogy majd valóra váltja az álmait, könnyen csalódhat, mert lehet, hogy nem Megasztár nyertes lesz, zseniális feltaláló, vagy agysebész, vagy ügyvéd, hanem pl. melankolikus, vagy autista, drogos, vagy meleg stb. egyéb, a várakozásokkal ellentétes. És akkor mit tesz, ha 18 lesz? Elpusztítja magában az iránta való érzéseit, elfordul tőle? Kialakul benne egy mély megbánás, a gyerekben meg egy újabb blokk, amit örökségként kap. A gyerek állandóan harcolni fog önmagával, végül meghasad a személyisége: újabb pszichopatát képeztünk ennek a szép és boldog országnak... Mi lehet ezeknek a gyerekeknek a jövője? Egy barátom rendszeresen azt kapja a szüleitől, hogy mennyit taníttatták és mennyit költöttek rá, mindent megadtak neki, és 27 évesen csak egy felszolgáló. De legalább szereti csinálni. Ez a szülőknek mellékes.
2. téma: valami okos női site-on olvastam, hogy a jó nőkért meg kell küzdeni... versenyezni, teperni kell, lesni a kívánságait. Virághalom, bonbonhalom... mintha ez garantálna bármit is. Hülyeségnek tartottam 20 évesen is, és ma is. Ha egy nő visszautasít, mert nem voltál elég jó neki? Hány milliárd nő van még a bolygón? Mindnek bonbon? Amikor a nő panaszkodik a férfira, (pláne váláskor, vagy válás előtt) mindig neki hisznek, mindig a férfi a mocsok. Ekkor lesz sz*r íze annak a bonbonnak. De nekik áll a világ.
Amikor aktívabban randiztam, egy nő egyenesen megmondta, hogy ő engedelmes és irányítható férfiakban gondolkodik kizárólag. Most már ott tartok, hogy gyakran felmerül bennem, hogy már nem kellek senkinek. Küzdeni nem fogok, hülyét csinálni magamból nem szeretnék. Megváltozni nem tudok, nem is akarok. Nem vagyok az a divatos, nyüzsgő, pörgős ember, akit a mai kor szelleme megkövetel. Inkább a klasszikus és komolyzenét kedvelem a mai digitális dübörgés helyett. Diszkóban 10 éve nem jártam. Ha látom, hogy egy nő megközelíthetetlen, inkább hagyom, kár a gőzért, majd bevállalja a 20 éves titán, aki elkötötte apuci Mercijét péntek estére.
Egyszer belefutottam egy nőbe, aki 4 évvel volt idősebb nálam, és elmondta, hogy nem rég két pasit tartott egyszerre, akik nem tudtak egymásról, de azt nem bírta volna elviselni, hogy őket más nőkkel lássa ... Mi van??? ezt értelmezze valaki, ehhez kevés vagyok. Kiábrándító, hogy néhány olyan nő is elvárja a küzdést, akik közelebb vannak a 40hez, mint a 30hoz. A keresést nem adom fel teljesen és sajnáltatni sem akarom magam, csak megérteni és megerősítést kapni, hogy a világ valójában nem ilyen. A másik: a nagy többség a levelezés során, ha azonnal nem küldök magamról 20 profi képet (nem telósat) és nem költök neki hosszú és egyedi bemutatkozó levelet, ami érezhetően csak neki szól, egyből lép is ki. És a küzdés már itt elkezdődik, annak, aki észreveszi és hajlandó is belebonyolódni. Én sosem küldtem nőnek szimatoló könyörgést, hogy „na, mi ez a nagy hallgatás?” vagy „azért adhatnál egy esélyt, küldtem képet” stb., a nem válaszolást tudomásul vettem és úgy értelmeztem, mint ahogy kell. Néha a nők is küzdhetnének egy férfiért – vagy ez már hiú ábránd? Én ezt már 20 éves koromban is így láttam, nem most 30 fölött jutott eszembe.
