„Nem értem a döntését. Fáj, mert nekem minden szempontból ő volt az igazi” - megint egy ügyetlen szakítás: a nő elnémul a döbbenettől, a kilépni készülő pasi pedig rébuszokban beszél, mert nem talál egyértelmű indokot a kapcsolat jogos bontásához. Posztolónk most abban bízik, hogy a kikönyörgött utolsó találkozó után majd újra minden a régi lesz.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
1,5 évig voltam együtt a párommal. Nagyon szerelmes voltam, és vagyok belé ma is. Minden mozdulatát szerettem, az illatát, a hangját, a Csak-úgy-sms-eit. A vele eltöltött szép hétvégéket. Sajnos ő nem így gondolta, mert 4 hete elhagyott. Azt nem mondom, hogy pont az ünnepekre időzítette, hisz akkor még nem voltak olyan közel, mint most. De akkor is nagyon fájt. Indoklásként azt mondta: ennek a kapcsolatnak másfél év volt az ideje. Ezt nem értettem, nem is fogadtam el, és amikor bejelentette, annyira lesokkolt, hogy nem tudtam értelmesen beszélni sem. Erre megint azt mondta, hogy most is szótlan és belenyugvó vagyok.
[mi az, hogy most is?] – nem vagyok szótlan. Utána azt mondta: igaz, nem úgy értette, de nem vagyok aktív, neki pedig egy aktív nő kell. [Másfél év alatt semmi gondja nem volt az aktivitásommal.] - Ha valami terve volt, sosem mondtam nemet. Sosem csaltam meg, erre úgy bánt meg, mint egy olyan nőt, akit félrelépése miatt rúg ki a párja, teszem hozzá, jogosan. Én általában mindig jót akarok, akkor is, ha utólag rosszul sül el. Utólag sokat gondolkodom rajta és nagyon szenvedek.
Nem tudom, hogy van-e valakije, de nagyon szeretnék vele találkozni, most már eltelt annyi idő a megrázó bejelentése óta, hogy értelmesen beszélni is tudjak. Nem keres, nem keresett, de ennek ellenére nem érzem úgy, hogy megalázkodnék előtte ezzel, de biztos sokan írjátok majd, hogy pedig ezt tenném. Úgy érzem, ennyi jár nekem, és kell, hogy le tudjam zárni.
Azt, hogy hogyan hívjam és milyen indokkal a találkozóra, még eldöntöm. Viszont nem tudom, lehet-e esély – habár már döntött – egy tisztázó megbeszélés után az újrakezdésre? Sok olyan párt ismerek, akik ennél nagyobb zűrök után is kibékültek és folytatták. Ez biztat engem is.
Nem értem a döntését. Fáj, mert nekem minden szempontból ő volt az igazi. Tudom, el kéne engedni őt, de ha mindenki mindenkit csak úgy simán elenged és belenyugszik, minden kis nézeteltérés miatt szakít, akkor jóval kevesebb ember lenne együtt. Senkivel sem voltam olyan boldog, mint vele. Iszonyatosan hiányzik és a nyoma megmaradt a hétköznapjaimban is: például amikor vásárolok, mindig látom a kedvencét, majdnem meg is veszem, ha főzök valamit, úgy fűszerezem, ahogy szereti. Ha látok egy kabátot, eszembe jut, amikor együtt választottunk neki hasonlót. Lehet, hogy mindezeket most kéne elmondani neki.
