„Volt, hogy kevés híján kikezdett velem, akár fel is jelenthettem volna, olyanokat mondott, amiket ha vissza találok mondani az urának nem lett volna több hancúr idén” – amikor egy melóhelyen a férfi 5 nővel van összezárva, az a mennyek kapuja helyett többnyire a poklokét nyitja meg. Amikor már nincs agyad a napi macskaharcokkal is foglalkozni és ironikusan állsz a kollegina piszlicsáré nyafijához, minden borul.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Nem mai sztori, de a kérdés szerintem aktuális, örök érvényű és talán másokat is foglalkoztat ugyanez, ha hasonló helyzetben voltak / vannak.
Két évvel ezelőtt egy kereskedelmi cégnél 5 nővel dolgoztam együtt, egyedüli hímként. És nekem olyan emlékeim maradtak, hogy már az elejétől fogva az vonta el a figyelmem, hogy a hölgyek folyton egymást marják, a legkisebb hülyeségekért. Ki mosogassa el a másik bögréjét, ki hagyta nyitva a mikró ajtaját, ki rakta a hűtőben rossz helyre az elemózsiáját, miért olyan a klotyó, amilyen?... És a kedvencem: „miért jön a te csávód minden nap érted kocsival, nem tudsz hazamenni busszal?”
És amikor én is belekeveredtem, minden ellenállásom dacára, és ha nem bizonyultam jó hallgatóságnak, és ha nem a megfelelő helyen és megfelelő irányba bólogattam, mint tudatilag aktív közönség, akkor én is megkaptam, hogy „Ez a Gábor olyan magának való, nem passzol közénk”. Az egymás irányába táplált utálatot gusztustalan bájmosolyok mögé rejtették. Összeveszés-kibékülés napi szinten. Nem is értettem, hogy ilyen kollégáktól mitől nem ment tönkre a cég, bár lehet, hogy a vezetőség is ilyen volt, a HR-es anno nem mondta, hogy a dedós magatartás az elvárt.
Simán meg tudtam mondani, hogy a klimaxos, amúgy alapjáraton idegbeteg, 50es főnöknőm mikor részesült otthon szexuális élményben, mert akkor másnap nyugodt és mosolygós volt. Már-már félvállról vett dolgokat. Valahogy szánalmas volt ezt ilyen egyértelműen látni rajta, de vicces is. Volt, hogy kevés híján kikezdett velem, akár fel is jelenthettem volna, olyanokat mondott, amiket ha vissza találok mondani az urának nem lett volna több hancúr idén. Egy nap a főnöknő megtiltotta, hogy kimondjuk egy politikus nevét! Nem viccből, hanem tényleg következménye lett volna.
Egy másik nő meg büszke volt rá, hogy 7 éve nincs hapsija és mindig olyanokkal jött nekem, hogy az összes férfit ivartalanítani kéne, mert mind disznó (mert nem tartanak igényt egy láncdohányos, kávéfüggő, cérnavékony, pirosra festett hajú nőre, nem is értem) ...és most erre mit feleljek, menjek át szőke barinőbe?? Hogy ne romoljon meg a munkatársi viszony és holnap is be tudjak jönni? Egy kollegina behozta valami iskolai ünnep előtt a gyerekét, ő leáll vele gügyögni, majd utána megjegyzi nekem, hogy amúgy utálja a gyerekeket... Szóval, egy ilyen gondolatokkal rendelkező nő, ugyan miért nem kap hapsit ? (...)
És mit csinál egy magamfajta opportunista, aki sokáig úgy gondolta, hogy azért a kis ócska fizetésért mindezt nap mint nap lenyeli? Bólogat.
A másik kedvencem a közös tréningek: aki már volt céges agymosó tréningen, az tudja, milyen is ez, amikor lelkesen, leegyszerűsítve elmondja a külsős, számlás tréner, hogyan kell 200%-ot teljesíteni, a Cég az isten és kérek egy halleluját... Az egyik kollegina mellettem őszintén nevetett a csávó ócska poénjain, amiket már a Móricka magazin is leselejtezett '89-ben. A droid kollegina még jegyzetelt is.
Úgy gondolom, hogy a belső hangulattal minden munkahelynek foglalkozni kéne, és amúgy a csapatépítők nem az összetartást szorgalmazzák, hanem pont a hiányosságokat nagyítják fel és mélyítik azt a szakadékot, ami már addig is meg volt. Nem az összefogásról, a team-munkáról, hanem a különbségekről szól, elkéne az átgondolt reform ez ügyben.
Nem egyszerű dolog. Sok munkahelyen jobbára nem egyedül vagy, hanem 5-10-20 emberrel együtt, és vagy megfelelsz mindnek, és időt szánsz arra, hogy feltérképezed a külön-külön személyiségét mindenkinek, és mindenkinek megfelelsz, vagy vállat vonsz, és azt mondod, nem érdekel, lesz, ami lesz, beszéljenek ki inkább, de ezekbe a hülye macskaharcokba nem mész bele.
Amikor ironikusan fogadtam (értsd: nem bunkó módon) egy-egy nyavalygást az elvárt együttérzés helyett, azt vérkomolyan magukra vették. Egyetlen nő sem érti az iróniát, ez férfi dolog, soha, semmikor semmilyen nő nem érti. Ha nem hiszed, próbáld ki.
Egy idő után már nem tudtam félvállról venni ezeket, és elfelejteni, mert minden este úgy feküdtem le, hogy „úristen, holnap egy ugyanilyen nap lesz, hasonlóan izgalmas kihívással”. Végül ezek miatt mondtam fel.
Azóta ők szerintem már megfojtották egymást.
Nem csak a férfi-nő viszony számít, de a nő-nő viszony is, mert egy ilyen rendszeres behatás - mely megoldhatatlan, mert nincs felette hatalmad - könnyen befolyásolhat egy párkapcsolatot is.
Egy ismerősöm azt mondta, hogy egy férfi és sok nő abban az egy esetben tud produktívan együtt dolgozni, ha a férfi a főnök. Semmilyen más esetben nem. A világ sosem arról szól, amiről hiszed: pl. a nő nem a pasinak sminkeli ki magát, és nem neki öltözik fel, hanem a másik nőnek, hiszen ő a riválisa. Ezen is érdemes elgondolkodni.
