„Ennek az időszaknak a mérlege: 3 összetört laptop, 4 tönkrement mobil, és még sorolhatnám” - a lány nem takarít, mert otthon mindent a cselédség csinált, a porszívó hangja zavarja, a tűzhely pedig csak egy dísztárgy a számára. A vitákat követően 2-3 napra simán eltűnik, de amikor visszajön, bújós és kedves. Azt a barátnőt, aki a csajbulija során leamortizálja a lakásod, majd utána vállat von, nem éri meg elvenni feleségül.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok Cs&P olvasók!
Az alábbi meghökkentő esettel szolgálok én nektek. Amelyről azt gondolom, hogy tanulságos lesz mindenkinek, aki elolvassa.
Mindig úgy éreztem, hogy az igazi eljövetelét meg fogom érezni, és vele fogom élni az életemet. Úgy teltek a hónapok, évek, hogy mindig találtam valami olyan dolgot, ami annyira lefoglalt, hogy sosem éreztem a barátnőnek való lányok hiányát, így amolyan jó havernak tekintettem őket, mintsem kikezdjek velük komolyabban.
Már az egyetem utolsó időszakát éltem, amikor a baráti, csoporttársi körrel úgy döntöttünk, hogy egy jó bulizással, lazítással zárjuk le. Már benne voltunk a lazulásban, amikor megpillantottam Őt, ahogy ott magányosan üldögél a pultnál, és időnként a kezeibe temeti arcát.
Egy idő múlva vettem magamnak a bátorságot, és szóba elegyedtem vele. Kiderült, hogy a barátja egy tengerentúli ösztöndíj kedvéért egyszerűen elhagyta, és nem tudja ezt azóta sem feldolgozni. Erre felajánlottam neki, hogy a mi társaságunkban elfeledheti a barátját egy életre. A buli úgy alakult, hogy a lány - nevezzük V-nek - egészen feloldódott a társaságban.
Másnap hajnalig buliztunk, és felajánlottam, hogy hazakísérem, amit ő el is fogadott, és valahogy a hazaút végére elcsattant köztünk az első csók, így onnan kezdve egyre jobban mélyült közöttünk a szerelem.
Így telt el majd két év, közben elvégeztük az egyetemet, összeköltöztünk, mert akkoriban lett befejezve az a 20 házsor amelyet a szülőkkel közös vállalkozásban építettünk, és az idő alatt szaladt fel az üzlet olyannyira, hogy már szinte bármit megengedhettem magamnak, mert azelőtt sokszor nélkülöztünk, én és a családom, így lehetett az, hogy nem csak elfoglaltsági, hanem anyagi okai is voltak annak, hogy nem voltam egy csajmágnes.
Szóval, visszakanyarodva az eseményfolyamhoz, ez a kb. két év feszültségmentesen zajlott le, viszont olyan másfél évnél kezdett megváltozni a barátnőm, az előtt sikerült megoldani nélküle a bevásárlást, a takarítást otthon, még a főzést is. Viszont egyszer- másszor úgy alakult az én időbeosztásom, hogy ezeket nem sikerült úgy szervezni, hogy ő ne legyen jelen valamelyiknél, mert eddig ezen dolgokat én magam intéztem önállóan, és nem is kérte tőlem, hogy vonjam be őt is e dolgok menetébe.
Az egyik ilyen alkalommal kértem, hogy vegyen ezt-azt, mert épp nem volt otthon semmi, ami viszonylag hamar ehetővé lett volna tehető. Nem várt reakció volt tőle, hogy intézzem én, mert ő azt sem tudja, hogy kell mindezt véghez vinni, majd ő eszik addig valahol, meg különben sem piszkolja össze a kezét.
A takarítás az még hajmeresztőbb volt, mint azt én vártam tőle. Egyik ilyen alkalommal hamarabb értem haza mint ő, és összeraktam a porszívót, hogy feltakarítsak, mire ő mikor megjött, elkezdett velem kiabálni, hogy mi ez a zaj, kapcsoljam le azt a vackot, mert nem tud így meglenni. Így viszont nincs rend, mondtam én, amire 5 perc után megenyhült, és elmondta, hogy otthon mindent a személyzet csinál, nekik otthon csak annyi volt a dolguk, hogy elfogyasszák az ételt, felvegyék a tiszta ruhát, mindent a bejáró személyzet rendezett le. Anya, apa jól keresett, de annyira, hogy ilyenre is jutott. Igaz, tudtam, hogy van valaki-valakik, akik dolgoznak a házuk (palotájuk) környékén, de hogy ennyire, azt nem.
Képesek voltak egy kiégett villanykörtét is villanyszerelővel kicseréltetni. Sosem látta, hogyan megy végbe minden folyamat, mert anyuka azt akarta, hogy a gyerekeknek csak tanulni, pihenni kelljen. Mert amikor nagy ritkán náluk voltam – az anyja nem szívesen látott, mert úgy gondolta, hogy a lányának én vagyok a múló szeszély, és minél előbb vissza fog találni ahhoz a fiúhoz, aki elhagyta a fentebb írottakért – ezzel ellenben az apjával végig jó viszonyt ápoltam – én is csak a tisztaságot, rendet láttam, és ebből viccesen arra következtettem, hogy a berendezések, mint a tűzhely, csak díszként funkcionálnak otthonukban. Mert mindig étteremből hozatták az ennivalót, nem is akármelyikből, nem is akárhol ettek, stb.
Na, ezt nem is firtatom tovább, mert ugyan már akkoriban mi is jól éltünk, de nem voltunk ennyire a mások szolgálataira szorulva, mindent magunk végeztünk. Szóval, ezek a kéretlen reakciók egyre-másra szaporodtak az utolsó időszakban, de valahogy sikerült minden alkalommal kibékíteni a kettőnk szerelmét.
Mutattam felé, hogy mindig számíthat rám, és feltétlen bízhat bennem. Amúgy volt olyan is, hogy annyira összekaptunk, hogy 2-3 napra is el tudott tűnni, de amikor visszajött, annál jobban bujt hozzám, és kérte, hogy nézzem el neki mindezt, mert a munkája sok stresszel jár. Ennek az időszaknak a mérlege: 3 összetört laptop, 4 tönkrement mobil, és még sorolhatnám. Volt arra is példa, hogy arra kért egy alkalommal, hogy ő amolyan csajos bulit akar tartani nálam, és szeretné, ha aznap megoldanám a máshol alvást, mert amúgy is csajos lesz az este, és egy-két barátnőjénél nem vagyok kívánatos személy. Meg azt, hogy hagyjam ott az autómat, mert másnap bevásárolni mennek, és neki e célra kicsi a saját kocsija. Én belementem, meg is oldottam a máshol alvást, szerencsém, hogy az én szüleim 2 házsorral feljebb laknak. Valamint azt gondoltam, hogy ez egy szolid összejövetel lesz, mert mindannyian jól szituált lányok voltak. Tévedtem. Másnap délután mentem csak vissza, és amit tapasztaltam a lakásomban, azt nem viseli el a nyomdafesték. Csak finoman írom le a látványt; szétdobált szemét, ételmaradék mindenhol a nappaliban, az egyik szoba teljesen fel volt forgatva, az elektronikai berendezések, mint a TV-képernyő bezúzva, házimozi leégetve. Nem mintha ez annyira megterhelő lett volna számomra kicserélni, hiszen biztosítva voltak erre az esetre is, de az, ahogyan ezt véghezvitte többedmagával, az több volt annál, mint azt elképzeltem a barátnőiről, ráadásul a kocsi is telekoszolva, oldala összekarmolva állt ferdén a felhajtón. Valószínű hogy eléggé felöntöttek a garatra előző este, hogy másnap sem voltak józanok. Nos, volt mitől nekem idegeskednem. Persze amikor számon kértem tőle a történteket, azt válaszolta, hogy ő nem tehet róla, a többiek vitték bele a dolgokba.
Amúgy olyan dolgokon akadt ki, amin én jóformán csak a fejemet vakartam, de ő teljesen ki volt tőle bukva, pedig azelőtt nem volt ilyen kirohanása egy sem - gondoltam, hogy így akar szabadulni tőlem - ez naiv gondolat volt részemről, mint ezt lentebb le is írom majd. Szóval voltak hullámok rendesen a kapcsolatban, de azért azt éreztem, hogy ezt nem ingathatja meg semmi, inkább megedzi a köteléket kettőnk között.
Viszont egyszer csak közelgett az évfordulónk napja, és ráadásul akkoriban volt a születésnapja, és a Valentin nap is azidtőtájt volt, úgy gondoltam, és úgy készültem, hogy szorosabbra fűzöm a kapcsolatunkat azzal, hogy megkérem a kezét, és elveszem a nyáron feleségül. Tettem mindazért is, mert mintha az összes kirohanását, veszekedését elvágták volna, és éreztette velem, hogy jó velem lenni, akkor történt az, amire egyáltalán nem számítottam. Tehát készültem a nagy kérésre, lefoglaltam a helyet az egyik legjobb étteremben, ami egy jó barátom tulajdonában áll, és a felújítását a mi családi vállalkozásunk végezte, tehát bérelt helyem volt ott. A minden további dolgot ami ezzel kapcsolatos, anyakönyves, esküvő, nászút stb. lerendeztem, megszerveztem, nem kevésbé fájt, de ezt nem néztem, így készülve, egy nap el is hívtam abba az ominózus helyre, szépen terített asztal várt ránk, csak mi ketten voltunk aznap délután, minden a helyén volt ami kellett, még az időjárás is a kedvemre volt. Leültünk, jót beszélgettünk, ő nem is sejtette, hogy mire készülök, amikor bejelentettem neki, hogy megkérem a kezét, erre azt mondta nekem, hogy ez olyan hirtelen jött, hogy szeretne gondolkozási időt kérni, és bocsássam meg, hogy így reagált, de neki ez olyan gyorsan történt – kb. 2-3 hét múlva lettünk volna 2 évesek, tehát számítania kellett volna az ilyesmire – ami a gondolkodási időt illette, már azt gondoltam, hogy meggondolja magát, mikor jelezte, hogy még mindig nem jutott dűlőre, még kér időt, ez alatt eltelt kb. másfél hónap, mert mire arra gondoltam, hogy jelentkezik végre, még mindig időt kért, és hogy ne haragudjak meg ezért rá.
Egyszer viszont jött tőle az üzenet, hogy menjek le hozzájuk, mert mondani akar valamit, útközben végig izgultam, hogy mi lesz számomra a mondanivalója.
Amint megérkeztem, izgatottan jelentkeztem be a házuk portájánál, a kapun álló ember elég mogorván köszöntött, idézem: „na álljon arrább ezzel a rizskupaccal, mert rontja a képet” - igaz, ez nem a sztorihoz tartozik, energetikusként dolgozom, és ehhez illő autóval járok, amiről úgy gondoltam, hogy nem egy „rizskupac” igaz a családjának azok a német nagy vasaik voltak, amelyeket, amíg együtt voltunk, szinte havonta cseréltek, neki is egy ilyen kisebb vas volt a hátsója alatt.
Nagy nehezen végül is beengedett, hogy elállok az autómmal a másik sarokra. Amikor felértem a házhoz, a szülei vártak engem az első szint teraszán, és kérte az anyja, hogy ne jöjjek tovább, mert ami mondandója van felém, azt onnan is jól fogom hallani. V ugyanis addigra visszament a volt barátjához, a tengerentúlra, és csak egy üzenetet hagyott nekem, egy doboz kíséretében, amiben az elmúlt időszak neki, és családjának adott ajándékok voltak benne. Valamint arra kért, hogy a dobozt, és a levelet, csak otthon bontsam fel, mert nem akarják, hogy a környékre menjek, és ne is próbálkozzam a lányuknál soha többet. Hirtelen sokk volt ez a számomra, épphogy haza tudtam vezetni.
Otthon felbontottam a levelét, amelyben az állt, hogy ne haragudjak rá, de nem tudja velem elképzelni az életét, és hogy visszafogadta őt a volt barátja – akit mellesleg jól ismertem – és hogy vele ismét jól érzi magát, így látja jónak, és arra kért, hogy az elmúlt időszakot felejtsem el, és tekintsek úgy rá, hogy mindez meg sem történt velünk, és hogy ne próbálkozzak meg nála újra. Egy óriási tévedés volt hogy összeállt velem, vallotta be levelében. És azt is bevallotta a levélben, hogy ezek a kirohanások csak megjátszások voltak a részéről, úgy gondolta, hogy elegem lesz, és én magam rakom ki, ezzel megkímélve a lelkiismeretét, viszont most ő marta magát napokig, hogy most velem mi lesz, és ez is arra ösztönözte, hogy önként menjen el.
A közös barátaink is értetlenül álltak az eset előtt, az ő barátai viszont megmondták, hogy nem érdemeltem ki őt, soha nem volt velem úgy hogy én leszek neki a nagy ő, és felejtsem el őt egy életre. Ráadásul a közösségi oldalon is úgy nézett ki, hogy milyen jól elvan a sráccal, hogy mi mindent kapott ő tőle, azzal árasztotta el az idővonalát, hogy mennyi de mennyi mindent kapott tőle, nem teszek ide felsorolást, lehet tippelni, hogy miket kaphatott.
Másnapra, mire a látottakat meg akartam volna nézni még egyszer, egyszerűen törölte magát, a barátaival együtt az ismerőseim közül, és tényleg úgy lehetett vele, hogy ez meg sem történt.
Akkor szimplán összetörve éreztem magam, illetve megalázottan. Ami pedig nem várt meglepetés volt: pár nappal azután, hogy eltűnt végleg, a barátja, akit, mint írtam, jól ismertem, egy köszönőlevelet írt számomra, hogy mennyire hálás nekem, amiért vigyáztam V-re, és arra különösen, hogy karban tartottam a kéménykürtőt, így nem tud rám haragudni, és háláját fejezte ki.
Ez még jobban letaglózott.
Bő 2 napig csak feküdtem otthon tétlenül, amikor úgy gondoltam, hogy ez nem mehet tovább, meg amúgy is el voltam hanyagolva, az elmúlt két év alatt, gondoltam helyrepofozom magam. Kezdtem azzal, hogy mindenféle mozgásformát végigvittem, futás, úszás, kerékpár, tenisz, foci, konditerem, hogy újra formában lehessek. Így telt el nagyjából 6 hét.
Viszont egy idő után éreztem, hogy még hiányzik valami a komplett balanszhoz, így körbekérdeztem, hogy mihez kezdjek. Többen javasolták a jógát, mert az még bejöhet nekem, mert sokaknak ez segített túllendülni a dolgokon. Így hát a konditerem szomszédságában levő teremhez irányítottak, ahol a jógaóra volt. Amint belépek, majd lehidaltam a meglepetéstől. Az órát egy régen nem látott lányismerősöm vezette, akivel általánosban találkoztam utoljára.
Akkoriban sokan úgy voltak vele, hogy mi még egyszer ott összejövünk, de amikor erre kerülhetett volna sor, akkor ők valami okból elköltöztek az ország másik végébe, és sosem tudtam őt utolérni. Meg akkoriban nem volt még internet úgy abban a formában, hogy így lehessen bárkit is megkeresni.
Ő ott állt középen egy testre simuló mezben, én pedig alig tudtam visszafogni magam, hogy oda ne menjek hozzá, és ne szólítsam meg. Viszont Ő óra közben észre vett, és foglalkozás végén egyszerűen a nyakamba ugrott, ott azt hittem, hogy el(...)k, majd egy órán át csak össze voltunk ölelkezve, és amikor sikerült egymásról lehámozni a másikat, egy jót beszélgettünk, és elárulta, hogy nem számított arra, hogy így összefutunk, szó szerint. Elmesélte, hogy kb. egy hónapja van itt, meg a városban, az elmúlt évben szakított a barátjával, mert nem viselkedett vele szemben úgy ahogy azt ő elvárta tőle, de nem bocsátkozott részletekbe. De nem is kértem, hogy erről a korszakról meséljen. Az volt a lényeg, hogy jó egymást látni, hallani, érezni.
Másnap meghívott magához, hogy még jobban elmeséljük egymásnak az elmúlt időszakot. Hát ami azt illeti elfogadtam a meghívást, és örömmel készültem hozzá. Kiderült, hogy abban a házsorban bérel lakást, amit mi építettünk, de nem tudta, hogy kik az építők, és azt sem, hogy én a közelben lakok. Arra kért, hogy futásra készüljek, így öltözzem alkalomhoz illően. Hát meg is tette az öltözetem számára a megfelelő hatást, így a futás egészen jól végződött. Amúgy Ő is az alkalomhoz készült, ugyanaz a mez volt rajta, mint az első alkalommal, amikor megláttam. Ő el tudta teljesen felejtetni velem azt, hogy mi okozott bennem nagy törést, és alig 3 hónap után összeköltöztünk, és rá fél évre mondtuk ki a boldogító igent, és azóta is teljességben élünk.
