„Amikor az ex-pasi traumán lelkileg végleg túlteszi magát, addigra még több év telik el. Késő lesz. Márpedig egyre fogyatkoznak az olyan türelmes férfiak, mint én” - a negyvenes barátnő fitt és jól néz ki, mégsem tűr meg senkit a házában. Ennek oka egy korábbi trauma, melynek során nehezen tudta csak kipaterolni a hatalmaskodó exét. Ám az új pasi szeretne vele együtt élni. Miért választja egy jó nő a remeteéletet és miért jár egyedül nyaralni?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Üdv,
másfél éve van egy nő az életemben, akin még mindig nem tudok rendesen eligazodni. Ő a negyvenes évei elején jár, nagyon jól néz ki, még mindig feszes, ahol feszesnek kell lennie és bátran letagadhatna jó pár évet. Igényes és kedves, bár megválogatja azokat az embereket, akiket közel engedhet magához. Szép, kertes házban lakik, egyedül, nem nélkülözik semmiben. Erről: egyszer elromlott a monitora és mondtam, hogy van otthon egy ugyanolyan, elhozom. Erre vesz egy ugyanolyat. Tehát nem számít nagyon neki a pénz. Nehéz elhívni helyekre, mert nem szereti a tömeget, meg a gyakori kimozdulást. Főleg nála találkozunk. Ő többnyire a munkahelye meg az otthona között mozog.
Gyakran emlékeztet rá, hogy milyen szerencsés vagyok, ugyanis ő többnyire elutasítja az embereket. Azt is leszögezte, hogy én nem költözhetek oda, de bármikor feljöhetek hozzá. Azt meg én nem tudom, hogy akkor meddig fog tartani köztünk ez a dolog? Ameddig a hangulata meg nem változik? Amikor megkérdeztem, hogy kivel szokott nyaralni, vagy világot nézni, azt felelte, hogy többnyire egyedül intézi ezeket. Egyedül jár nyaralni... És ne haragudjak, de idén is ezt tervezi...
Legalább eddig még nem volt olyan, hogy én bejelentkeztem és visszautasított volna. Megkérdeztem tőle, miért jó neki a remeteélet, amikor igen jól néz ki, ha elmenne egy helyre, mindenki őt bámulná. Azt felelte, hogy ha sok ember veszi körül, ideges lesz. És velem azért nem tud együtt élni, mert ő ilyen típus, nem viseli el, ha más is van rajta kívül a házban és motoszkál. Majd hozzátette, hogy volt egy 8 éves kapcsolata, ahol a hapsi elnyomta és csúnya véget is ért, nagyon nehezen rakta őt ki, és ezért. De ha minden férfire kivetíti ugyanezt, akkor valójában és konkrétan csak a pasi kompromisszum-készségén múlik a kapcsolat?
Gyakran megfordul a fejemben, amikor épp eljövök tőle, hogy „na, most biztos megnyugodott, hogy végre újra egyedül lehet”. Csak az a félő, hogy amikor az ex-pasi traumán lelkileg végleg túlteszi magát, addigra még több év telik el. Késő lesz. Márpedig egyre fogyatkoznak az olyan türelmes férfiak, mint én. Szóval, mit tudok én tenni, ha azt szeretném, hogy a következő fokra lépjünk? De ő passzív és udvarias (értsd: téma-és megoldáskerülő, homokba dugott fej). Nyilván nem kérem ezek után, hogy költözzön az én feleakkora lakásomba, én viszont szeretnék vele együtt élni: csakhogy én nem költözhetek oda, és még ha engedné is, hamar kirakna, mivel nem szeret együtt élni senkivel. Nem győzködöm, beláttam. Nekem mindegy, hogy kinél élünk, szeretnék vele lenni, nem pedig úgy, mintha még mindig az ismerkedési fázisban totyorognánk. Az a baj, hogy ő már megszokta így. Ezzel pedig szándékosan fosztja meg magát a jó és teljes dolgoktól. Meddig van jogom beleszólni ebbe?
