„Nem úgy váltunk el, hogy örökre. Vannak olyan kapcsolatok, amiből mindkét fél szabadulni akar, de a miénk nem olyan volt” - ha a szakítás közös megegyezéssel és amúgy békében zajlott le, miért kell az exekkel ellenségként bánni? A volt barátnővel valami történt, vagy csak már elfelejtette a közösen töltött szép időket.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
A barátnőmmel 4 év után közös megegyezéssel szakítottunk. Direkt megbeszéltük előtte, hogy egyikünk sem fog olyat csinálni, hogy most mindenhonnan azonnal törli a másikat, mintha soha semmi közünk nem lett volna egymáshoz. Sőt, ezt is ő javasolta. Mert sok szép időt töltöttünk együtt és azonos az érdeklődésünk is. Nem azt akartam, hogy barátságba menjen vissza a dolog, hiszen az nem valószínű, hogy működne, de szerintem van valami egyéb státusz is a kapcsolat és a barátság közt.
Erre pár hétre rá azt látom, hogy már nem vagyunk ismerősök és a telefonját sem veszi fel nekem. Pont azt csinálta, amit megbeszéltünk, hogy ne. A közös baráti társaságból eltűnt. Senki nem tud róla semmit. Amikor egyszer elértem (idegen számról hívtam és akkor felvette) meglepődött, majd olyan rideg hangon, amilyet még soha nem hallottam tőle, azt mondta, ne hívogassam és semmilyen formában ne keressem ezentúl.
Ki érti ezt? Mi fordította meg benne a dolgokat? Nem érdekel, ha mással van, ha ez a gond. Az én szándékaim egyértelműek: nyilván nem reménykedem újrakezdésben, nem is akarnám, egy érett ember tudja, mikor van vége... de akkor is, miért kell törölni mindenhonnan és teljesen megszűnni annak, akivel korábban megosztottad az életed? Nem úgy váltunk el, hogy örökre. Vannak olyan kapcsolatok, amiből mindkét fél szabadulni akar, de a miénk nem olyan volt.
Volt egy korábbi kapcsolatom: én szakítottam akkor a barátnőmmel, de ma is beszélő viszonyban maradtunk, pedig nyíltan megmondtam, hogy azért szeretnék szakítani, mert nagyon elhagyta magát és nem kívánom már. Elhanyagolt haj, borotválatlan területek + felszaladt sok kiló. Mondta, hogy oké, de nem tud változtatni. Szétmentünk. De a mai napig ismerősök vagyunk és felköszöntjük egymást, ha valami van. Még ma is emberszámba vesszük egymást, pedig ha valaki, ő aztán besértődhetett volna.
Nem mérhetek mindenkit magamhoz, de ha én tudom kezelni a szakítás utáni állapotot, ráadásul nem haraggal váltunk el, akkor ezt a másiktól is alapvetően elvárhatom. Hogy érzékeltessem, mennyire fel tud borítani egyéb dolgokat is egy ilyen hirtelen és azonnali kapcsolatbontás, és mennyire ki tud hatni az élet egyéb területeire is, itt egy elgondolkodtató kérdés:
- Vegyünk egy frissen szakított párt, akiket évek óta hívsz és sűrűn buliznak nálad, a baráti köröd aktív részei. Mindketten várják, hogy hívjad őket, igen ám, csakhogy időközben szétmentek. Mi alapján döntesz, hogy melyiket hívod? Mindkettőt vagy egyiket sem?
És ez a kérdés kiterjeszthető akár a munkahelyre, addig közös utazásokra, barátságra bármire.
