„A mai fiatal nő könnyen jön. Pedig azt hittem, hogy a nők úgy tartják: nem szabad magad elsőre adni” - mitől menekülnek azok a fiatalok, akik aljasra vedelik magukat péntek esténként? Posztolónk szerint a jelenség hátterében lelki zűrzavar és önértékelési gondok állhatnak, mert valószínűleg, nem örömükben készítik ki magukat ennyire.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
„A te hibád, hogy milyen kapcsolatban végzed” – ez lehetne írásom mottója, bár ez a gondolat nem tőlem származik, hanem egy 20 éves csajtól. És ha jobban elolvassuk, több szempontból sem hangzik jól, olyan, mintha mindenképpen be kéne venni a kísérleti gyógyszert, aztán majd lesz valami, várjuk a hatást, mert semmi beleszólásunk és választásunk nincs.
„Valahol az én hibám is, hogy milyen kapcsolatban találom magam” – a fenti idézetet így fogalmaznám át és máris szebben cseng. Ha biztatóbban nem is.
Ahogy a mai fiatalabb nők tevékenységét és hozzáállását figyelem, felmerült bennem egy kérdés: miért számít nekik dicsőségnek azzal hencegni, hogy hány pasijuk volt eddig? És akinek több volt, az mit nyer?
Azért, nem is olyan rég, ez inkább megvetést és bekategorizálást váltott ki. Ha sok pasijuk is volt, nem voltak rá büszkék. Itt dől le a dicsőségfal, hiszen attól, hogy számos pasit elfogyasztottál, nem lettél nőbb, mert egynek sem kellettél tartósabban. És ez már 1 ok a piálásra.
Egy nő chat-en nyíltan megkérdezte tőlem 2 perc után, hogy mekkora az izém? Egy szórakozóhelyen pedig 1 perc beszélgetés után azt kérdezte egy másik: „ki vagy éhezve, mi?” - mindezt ribancos vigyorral. Ebben nem sok nőiesség van. Nagyon taszító. A mai fiatal nő könnyen jön. Pedig azt hittem, hogy a nők úgy tartják: „nem szabad magad elsőre adni. Ha tetszik neked, akkor se mutasd ki, hagyd, hadd fusson a csávó még egy kört. Ha túl könnyen szerez meg, nem érzi az értéked”. Ma meg fordítva van, ha egy kicsit is bejössz neki, odaadja magát és megkapod egyből. És ha még egy rövidet is fizetsz mellé, na aztán...
Nem tartozom az áldozattípusok közé, van is, volt is (és remélem, lesz is) normális nő az életemben. De már az a fájó, hogy gyakran én ábrándulok ki belőlük, csak mert megnyilvánultak és kinyitotta a száját egy amúgy helyes lány (értsd: szolid öltözék, kedves arc, semmi túlzásba vitt harsányság, visszafogottság és nőiesség – látszólag, eleinte) aztán meg jön a csalódás.
Nem érzem, hogy ebben az említett korosztályban lévők boldogok lennének és ezt a helyzetet akarnák. Mert akkor nem lenne az, amit állandóan látok péntek-szombat esténként, hogy este tízre már annyira részegek, hogy ordibálnak, káromkodnak, szétcsúsznak ...és még innen mennek valahova, nem haza, mert az este nem érhet véget. Szerintem ez valaminek a tünete, de nem a kiegyensúlyozott nőiességé. Valahogy nem ilyen perspektívában képzelem el a mai nőt. Miért érzik, hogy ilyennek kell lenniük? Mert ha ez az ideális, akkor én vagyok eltájolva...
Múlt péntek este – nem is volt olyan késő, azt hiszem 9 körül járhatott – jön velem szembe a Nyugatinál három fiatal csaj, és nem csak az egyik Hölgy kezében lévő pezsgősüvegről láttam, hogy már alapoztak, hanem egyéb jelek is utaltak erre, pl., némi dülöngélés, + hogy minden szembejövőnek beszóltak valami szépet.
Ők is szenvednek, nem érzik jól magukat, ez biztos, elégedett ember nem issza le magát ilyen aljasra, érdemes lenne megtartani egy bizonyos szellemi szintet, már ha náluk a butaság nem családi és-alaptulajdonság. Mindenhonnan áramlanak a női öntudat fejlesztésről, emancipációról szóló segédanyagok, miért nem veszik fel azok, akiknek nyilvánvalóan szükségük van rá? Talán nem érdekli őket. Pedig az ő érdeküket szolgálja. És nem hiszem, hogy majd kinövik, mert láttam ugyanezen nők negyvenes változatait is, tehát ezt hagyjuk ...
Nem vagyok erkölcscsősz, és én is ki szoktam rúgni a hámból, de a maga helyén, idején, és főleg nem így. Szóval van bennem egy hiányérzet. Még ha gondjuk is van magukkal, vagy otthon, vagy alapból neveletlenek és tanácstalanok, mert elhanyagolták őket, vagy ellenkezőleg: minden figyelmet és mindent megkaptak - azért csak kéne egy viselkedési középút a hercegnő és a prosti között. Lehet, hogy azt hiszik, így közvetlenebbek, vagy aranyosak, de egyik sem igaz. Még nyáron, egy fesztiválon láttam, amint fiatalokból álló csajcsapat a Cápázást gyakorolja ( a definícióban a Google segít).
Korábban már küldtem hasonló írást. Őszintén szólva, abban a reményben írtam újra, hogy talán akad majd egy bátor ilyen bulilány, aki karakánul felvállalja magát és elmagyarázza, mitől ilyen... hátha megértem. Vagy én járok rossz helyekre és csak én látom ilyen sötéten a dolgokat.
