„Szívesen vagyok lelki támasz, de mankó nem. És ha nem fogadja meg, amiket tanácsolok, az megint sehova sem vezet” - a pasi zárkózott és néha hideg, de ha a barátnő egy rossz szót is mer ejteni a muterjára, akkor mindez csak hatványozódik. A barátnő lassan ráun, hogy mindent háromszor át kell fogalmaznia, mielőtt kimondaná, nehogy sértődés essen. Nőnapi posztunkban egy nőies pasi mutatkozik be.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A barátommal áprilisban leszünk egy éve együtt. Ő 23 éves. Úgy alakult az elején, hogy kérésére odaköltöztem hozzá, ő még az anyjával él. A náluk tartózkodás nekem pár hétig ment csak, mert hiába volt külön lakrész, az anyja állandóan a nyakunkra járt, és én falból azt mondtam, inkább hazaköltöznék, mert otthon segíteni kell, ilyesmi. Nem akartam megbántani, vagy magára hagyni. Most így vagyunk. Inkább csak úgy megyek fel most már hozzá, hogy onnan el is jövök hamarosan. Úgy észleltem, hogy ő alapból nehezen áll ki magáért, sok mindent magára vesz (ezt az anyjával való viszonyból is levágtam, sokat ugráltatja). Munkahelyén sem közkedvelt, ahogy mesélte, nekem annyi jött le, hogy inkább kiközösítik.
Kettőnkkel is felmerült egy-két dolog: sokszor hideg velem, amit a gondterheltségnek tudtam be. Veszekedni nem akarok, ő sem. Én meg inkább egy kicsit makacs is vagyok. Amikor megkérdezem, hogy miért ilyen, miben segíthetek, akkor rögtön tagad, hogy ezt csak én látom így, nem is ilyen... Lényegében elmondtam neki, mi a problémám. És hogy az ágyban is olyan már, mintha egy feladatot teljesítene. Nem fogom bírni így mellette. Nekem kéne változtatnom és máshogy állnom hozzá? Én nem vagyok olyan, aki az első probléma – vagy problémák – után elhagyja a másikat. Szívesen vagyok lelki támasz, de mankó nem. És ha nem fogadja meg, amiket tanácsolok, az megint sehova sem vezet. Ő mindig hangoztatja, hogy mennyire fontos vagyok neki. De mondani könnyű, bármit lehet.
Támogatom, de nem látom, hogy értené és fejlődni tudna. Ha egy rossz szót is szólok a muterjára, na, akkor bezárkózik. És unom már, hogy nekem háromszor is át kell fogalmaznom hozzá egy kérdést, vagy óvatosan körül kell írnom, nehogy sértődés és elzárkózás legyen. Múlt héten azt mondta, h. csak szánalomból vagyok vele. Én nem így érzem. Nem vagyok olyan, ha nem akarnék vele lenni, egyszerűen nem lennék, és kész.
Most az évfordulónkat tervezgettük, hogy hol tartsunk egy kettesben eltöltött estét. Mondanom sem kell, hogy ő ez ügyben sem kreatív. Mindenben a kedvében járok, de kezdek belefáradni és úgy érzem, nem az én dolgom lenne a dolgok 100%-ának átvállalása. Lehet, hogy azért ilyen hideg velem néha, mert elköltöztem tőle? Amíg meg ott laktam, elmondtam neki a véleményem és lehet, hogy magába szállt, és tudja, hogy túl sokat látok belőle és emiatt ilyen. Nem csak együtt lakni szeretnék majd vele, hanem együttÉLNI is. Értem a problémáit, néhányra maga is tudatos..., de a megértésen túl a megoldásnak kéne következnie, önmagában a megértés szintén nem sok
