A pasi már nem mondogatja olyan gyakran a szeretlek és hiányzol varázsigéket, ráadásul másik városba is költözött. Amikor hazalátogat, a haverok mindig fontosabbak. Posztolónk azzal nyugtatja magát, hogy nincs riválisa, és párja csak azért nem halmozza már el szép szavakkal őt, mert férfiból van, és az érzelgős gesztusok elkopása természetes folyamat.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Nemsokára leszünk 4 évesek. Ő egy új munka miatt más városba költözött és egy ideje már csak hétvégéken tudunk együtt lenni. Én szeretem őt, így kibírom így is. Viszont elég gyakran van már olyan érzésem, hogy neki meg így pont megfelelő. Nem tudom megmagyarázni, miért, de ezt érzem. Már nem mondja olyan gyakran, hogy hiányzom neki és velem lenne most, és ha nem mondja, nem is érzi. Kevésbé vagyok fontos neki. Már két találkozónk közt fel sem hív, vagy küldene 1 sms-t, semmi. Ha én küldök neki, napokkal később válaszol, elég röviden. Lehet, azért érzem így, mivel ritkán vagyunk együtt. Számomra fontos, hogy legalább olyankor, amikor velem van, kimondja, szeret és hogy sokat gondol rám, mert hiányzom neki.
Régebben ez mindig megtörtént. És nem akarok arra gondolni, hogy van ott másvalakije,
( miért ne lehetne végül is? Honnan tudnám megállapítani? ) Nem akarom fárasztani, de amikor ez előjön belőlem, azt mondja, hogy hülyeség, és azért, mert nem írja mindig, hogy hiányzom neki, még nem jelenti az ellenkezőjét, vagy azt, hogy más valakije van. És hogy nekem ezt tudni kéne, és hányszor várnám el tőle, hogy kimondja? Ez kicsit lecseszősen hangzott, és valahol igaza is van. Én meg azt gondolom, hogy akkor nem mondunk valamit, amikor már nem számít.
Legutoljára abból volt a vita, hogy hazaérkezett hét közben egy napra, ami elég ritkán esik meg és ő teljes egészében a haverjaival töltötte. Rám egy beköszönésre szánt ideje volt csak. Közben felhívtam, hogy mondja meg, mikor jön hozzám, és hány óráig marad itthon, tudjam már. És annyit mondott rá, nem tudja, majd beesik valamikor, de nem marad, sőt, amúgy a szüleinél alszik majd, mert reggel korán megy. Azt nem ajánlotta fel, hogy amikor a barátaival találkozik, menjek oda én is.
Ti mit gondoltok? Nem tudom, hogy ezeket minek fogjam fel, vagy csak én képzelem be magamnak, és csak annyi van a háttérben, hogy férfiból van, akikből egy idő után eltűnik az érzelmek kimutatása, meg minden figyelmesség. Veletek történt hasonló? Ha igen, hogyan hidaltátok át ezt a szakaszt?
