„Azt mondta, attól fél, elveszít, pedig én nem mondtam, hogy nem barátkozom vele továbbra is, csak bizonyos dolgok nem fognak megtörténni köztünk” – a pasinak élettársa van, ám rákívánt a barátnőre is, aki simán bevette azt az ősi szöveget, hogy az úriember már a szakítás határán van, csak idő kell még neki...
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Úgy kezdődött, hogy együtt mentünk munkába, kocsival vitt, útba esett neki, ahova én mentem. Néha megvárt visszafelé is, így ment ez pár hónapig. Ezt a férfit néhány éve ismerem, van egy élettársa, ismerem őt is, jóban is vagyunk, igazából őt előbb ismertem. Aztán felvetette, hogy találkozzunk kettesben, menjünk el valahova, így is lett, és a végén megkérdeztem, hogy a párját miért nem hozta. Hát nem tudja, hogy találkoztunk, mondta. Itt sok mindenre gondolhat az ember lánya, de mind egy irányba mutat.
Pár nap múlva azt mondta, elköltözött az élettársától. Magyarán: szabad. Vagy az lesz hamarosan. Nekem legalábbis ez az üzenet jött le. Itt kezdett érdekes lenni a dolog, mert nekem ez túl gyors volt. Ez a sebesség nem jellemző a férfiakra.
Ő néha megfogta a kezem és megcsókolt, amikor olyan helyen voltunk. A lényeg, hogy lefeküdtünk. Nálam. Később, ahogy nézegettem a facebookját, nekem nem tűnt úgy, hogy szét akar menni az élettársával. Ezt meg is mondtam neki. Azt mondta, az csak a látszat. Ő változatlanul jó kedvében volt, de többet nem feküdtem le vele, persze ő akarta volna, mondtam, hogy addig nem, amíg egyértelműen nem rendezi ezt a viszonyt. Nem szeretem, ha hülyének néznek. Egyre többet találkoztunk, de nem feküdtünk le. Nem akarom, hogy másnak is feltűnjön, hogy összejárunk. Mégis sokaknak feltűnt, ő - állítása szerint – azzal szerelte le őket, hogy ő csak ennyire közvetlen, és csak barátkozunk. Szerinte én nem értem meg őt és csak a problémákat keresem: mondta ezt arra, hogy tisztán akarom látni a viszonyt.
Nem mondja meg, mit akar, mit gondol. Leültem vele és elmondtam neki, hogy nekem ez már többnek tűnik egy barátságnál, plusz, nagyon kellemetlen, mert jóban vagyok az élettársával, és nekem nem tűnik úgy, hogy el akarná hagyni. Az is világos már, hogy a korábbi elcuccolása nem volt igaz, nem is hozta szóba, hiszen ha igaz lett volna, talán megmutatta volna, de kínosan hallgatott róla. Én sem akarom, hogy szakítsanak, csak engem ne nézzen hülyének. Egyszer megtettük, többször nem. Kihasznált, igen, visszaélt a bizalmammal, igen. (Ez így képmutatásnak tűnik, meg önsajnáltatásnak, mert ami történt részben az én hülyeségem is volt). Szerettem volna megérteni a helyzetet. Azt mondta, attól fél, elveszít, pedig én nem mondtam, hogy nem barátkozom vele továbbra is, csak bizonyos dolgok nem fognak megtörténni köztünk.
Egyszer azt írta, hogy azt számolgatja, hogyha akkor összejöttünk volna, már merne böfögni előttem, mert annyira kialakult volna a bizalom, persze ezt viccnek szánta. Csak amikor büszkén mutogat idegen társaságban, úgy, mintha a barátnője lennék, akkor nálam is elszakad a cérna - erre szerencsére csak egyszer került sor. Végül azt mondtam, hogy inkább ne találkozzunk többet. És erre bociszem és szomorú arc. Csodálkozik, hogy lemondtam róla. Neki is így kéne tennie, de nem arra megy az egész. Nem kéne találkoznunk többet és maguktól elsimulnak a dolgok?
