„Kérdeztem, hogy pénteken nem megyünk-e el valahova? Azt mondta, nincs kedve. Aztán mégis elment, másokkal, velük volt kedve” - a barátnő nem hisz a házasság intézményében, és mióta kijelentette a pasijának, hogy ő nem tervez ilyesmit, a légkör feszült lett és a férfi egyre inkább semmibe veszi őt. A békesség érdekében néha jobb elhallgatni az igazat?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Lassan negyedik éve vagyunk együtt, és a párom szóba hozta, hogy komolyabb formában is élhetnénk. Nekem ez azért váratlan, mert több szempontból is viszolygok a házasságtól. 1. nem láttam még jól működőt (persze, biztos létezik, senkit nem akarok elriasztani). 2. a legjobb barátnőm és a párja 10 évig éltek együtt és utána egy elég drága és nagyvonalú esküvő + lagzit követően két évre rá csúnyán elváltak. Azt hitték, ha tíz évig bírták, akkor a házasság már csak egy papír, aztán nem így lett. Nekem jó így, ahogy van, de ő egyre többet pedzegeti a dolgot.
Senki sem tudhatja, mit hoz a jövő. És sajnos az idő mindent megmutat. Én, nő létemre, nehezen tudok álomvilágban élni, szeretem a tényeket, és tudomást venni a lehetséges rizikófaktorokról, előre tervezni. Sok kapcsolat a környezetemben azért tűnik működőnek, mert a felek nem igazán ismerik egymást, különösebb mélységek nélkül elvannak egymás mellett. Időközönként találkoznak, van egy kis szex, így próbálnak megismerkedni egymással. De ennél több nem történik. Tévképzetben élnek, ami azért működik, mert jelen van a távolság. Fejben élnek.
Ami szerintem megkeseríti a házasságot, az a képzeletbeli bilincs érzése, hogy innentől semmi sincs egyedül, csak közösen. A független mindennapokból közös-napok válnak. A kétségek aztán lassan gyűrűznek be, felmerülnek bizonyos igények, amiket csillapítani kell, amikor már kevés dolog stimulál. Ezeket nem szeretném átélni.
Ő most azt mondta, hogy elfogadja a döntésemet, de a tetteivel ellentmond a szavainak. Elkezdett nem komolyan venni, ha egy buliba megyünk, otthagy, és másokkal beszélget végig. Kérdeztem, hogy pénteken nem megyünk-e el valahova? - Azt mondta, nincs kedve. Aztán mégis elment, másokkal, velük volt kedve. Most ez csak azóta van, mióta határozottan megmondtam, hogy nem fog változni a véleményem a házassággal kapcsolatban.
Úgy tűnik, már nem tervez velem – ezt érzem. Mondvacsinált ürügyek azok vannak, de a szex még mindig fantasztikus vele, persze csökkent a gyengédség, amikor egymás mellett fekszünk, nem bújik hozzám, és amikor megkérdezem, hogy miért nem, azt mondja, „bújj te ide, ha akarsz”. Szóval, nagyon úgy néz ki, hogy az őszinteséggel rontottam meg a légkört. Mert egyenes voltam azzal az emberrel, akit az életem részévé fogadtam. Kár, hogy ő nem tisztel meg az őszinteségével. Semmi nem változik meg a házassággal, nekem jó így, nem tudom, mit szeretne a fejében.
